(Kicsike helyesbítéssel tartozom az első részhez. Jelky Andrást nem a távoli keleten, hanem a messzi Afrikában ütötte ki úgy a sirokkó, társadalmi pozícióját tekintve, mint rabtartó gazdája Gambia nevezetű fehér szőrű kandúrjának udvarmesterét, hogy irígy szolgatársa Juszuf kihasználva Andrásnak eme elgyöngülését, e kandúrt zsineggel megfojtá, kellő alapossággal megnyúzá, majd a pálcákra feszített bőrt a spec. időjárási tényezőtől szintúgy megviselt rabtartó gazdájuknak közelében elhelyezte, a későbbiekben pedig e szégyenletes cselekedetet mind Andrásra kente. A következmények kitalálhatók. Laméter kapitányt amúgy szintén elgyengülésének kihasználásával szívatták meg, olyanok, akikben nem volt oka kételkedni. A mi Andrásunk aztán Madagaszkár kormányzója lesz – hepi end el klasszikó -, szegény Laméter pedig csak P. Howardhoz fért be, Csülök és Senki Alfonz közé.)
Olvasta mindezt Csutak egy esős falusi délután a magyarido.blog-on, és kegyetlen módon elgondolkodott.
Azt mondta magában, hogy: „ A hepiendet most ne nézzük – tételezzük fel, hogy nem látjuk -, s miről is van így szó? Lehet ennek valami aktuálpolitikai üzenete? Egyáltalán, miért lenne? Egyáltalán, lenne miért?”
Magyarok? Idő?