Kedves Pistám!
A tegező hangért megbocsáss, nem tiszteletlenségből, hanem a trakta közvetlensége érdekében folyamodom hozzá.
Olvastam értekezésedet (traktátusodat), amihez, ha elfogadod, néhány keresetlen szót szólanék.
Erős optimizmussal azt írod „Ha elhisszük, hogy a világegyetem nem a saját feje után megy, hanem szigorú törvények irányítják, akkor előbb-utóbb össze kell hangolnunk a részleges elméleteket, hogy az egységes elmélettel mindent leírhassunk a világegyetemben.” Tudod, ezzel az a bajom, hogy sajátszerű módszerei miatt pontosan a tudomány képtelen holmi egyetemes elméletet alkotni. Ismered a két jellemzőt: tematikus redukció, módszertani absztrakció? Az „átfogó, egységes” elméleted nem lehet más, csak egy viszonylag pontos modell (-je valaminek), és mint ilyen, csak addig áll, ameddig minden stimmelni látszik benne. Ha viszont valami abszolútnak a lehetőségét veted fel, úgy, és ne haragudj meg érte, nem gondolkodsz tudományosan.
Aztán így folytatod: „Ha… valóban létezik az átfogó, egységes elmélet, akkor az valószínüleg a mi cselekedeteinket is megjósolja.” Pistám! Tudományos ember mondja ezt? Hogy „megjósolja” az elmélet?
Tudod, itt minálunk, ahol az előrehaladott gondolkodás egyenlő a materialista világszemlélettel, szokták hangoztatni, hogy hinni a templomban kell. Hát orákulumra várni?
Felhozod Darwin elméletét (Mi volt előbb, a majom vagy az ember?) a természetes kiválasztódásról, és erre alapozva írod, hogy intelligenciánk, mely a fejlődés során egyenes vonalú egyre gyorsuló mozgást végez, túlélésünk érdekében meg fogja találni azt, amit annak érdekében meg kell találnia. Ismerjük, fenntartható gyorsulás.
Eztán jó matekmatikushoz illően tartasz egy ellenpróbát, de ezen hamar túlteszed magad, s értekezésedet imígy zárod le: „S nem érjük be kevesebbel: világegyetemünk teljes megismerésére törekszünk.”
Kedves Pista! Élt az V. század elején az egyiptomi sivatagban valaki, akit Poimén abbának neveztek. Ő egyszer, valószínüleg kérdésre válaszolva azt mondta: „Ha az ember a helyén van, nem kavarja fel semmi.” Sejted, ugye, mire akarok kilyukadni? Ők ott a pusztaságban réges-régen, néhány fogalmat másképp értelmeztek, mint mi. A „csöndességet”, ami alatt a lélek nyugalmát értették, úgy gondolták elérni, hogy visszahúzódtak a teremtett dolgoktól. S hogy tudományos tényezői mivoltodban is megbotránkoztassalak, képzeld, nem átallották a gondolatot, mint olyat a szenvedély csíráját hordozó sugallattá degradálni; ha egy gondolat rögzül, a szenvedély elhatalmasodik.
Egy magyar író (Gárdonyi Géza) írt egy könyvecskét, Földre néző szem, égre néző lélek címmel. Felosztotta az embernek, mint EMBERNEK a feladatait, tennivalóit. Szerintem ennyi.
Lelkünkkel boldogan szalad az ördög , szemünk pedig a csillagmilliárdokra tapad vágyakozva. De, hogy felvesz-e az a vonat, amikor itt lent már túl nagy lesz a baj… nem tudom.
…
—Tudományos levelezésbe kezdtem Stephen Hawkinggal — szólt Dunaihoz Csutak, miután mégegyszer átfutotta a begépelt szöveget.
Dunai jóindulatúan nézett föl a szülinapjára kapott Faludy-összesből.
—Csak Pazárnak ne mond, tudod, minek tartana téged…
—Igazad van. Tudom, minek tart.