Isten hozott benneteket a „gépházban”!
Gasper bloggertől (akinek remek blogját itt olvashatjátok: tajkep.blog.hu) meghívást kaptam a Hét című láncba. Annyira megtisztelt, hogy gondolkodóba estem: hát megérdemlem én ezt a bizalmat? Nem is túl hosszú gondolkodás után, végülis, arra a következtetésre jutottam, hogy: nem, nem érdemlem meg. De majd igyekszem kiérdemelni. És tényleg!
A Hét című lánc szabályai a következők:
1. Linkeld be a kérdezőt.
2. Mesélj el hét dolgot magadról.
3. Hívj meg a láncba hét további embert (a hét helyére bármilyen tetszőleges szám behelyettesíthető).
Tehát, következzék hét dolog, amit bizonyosan nem tudtok rólam:
egy rajtam kívülálló körülménnyel kezdem
1977 egy nyárvégi délutánján a polgári Tiszavirág presszó férfimosdójának csempeborításán lecsorgott egy dallam
s még azon az estén szárnyra kelt a Tisza-parton táborozó kommunista ifjak ajkairól
kísérve gitárszó és békakurutty által
(azóta eltelt sok-sok év
de az a dal
tudjuk
az a dal
ma is kísért)
(1)
no
persze
én ezekről mit sem tudtam akkoriban –
csak jóval később
a rendszerváltozást
(ippeg hogy)
megelőzően lettem értesülve
akkor is intuitív úton
pedig
a jövőnek e koncentrált gyújtópontjában
egy
selypesközi tanyán
éldegéltem
mégis
(mintha egy másik galaxisban)
fényévek választottak el tőle
mással voltam én akkoriban elfoglalva
(2)
aranyat mostam a sáros kocsiút traktorvágta keréknyomában
(majdnem pontosan úgy
ahogyan a tévében láttam:
a pocsolyába kukoricaszemeket szórtam
a kutyatálat megmerítettem benne és lassú
körkörös mozdulatokkal mozgattam
egészen addig
míg a víz ki nem mosta az aranyszemek közül az iszapot)
(3)
rózsabogarakat gyűjtöttem gyufásdobozszámra
(hiába
mesélték róluk
hogy nem szabad összeszedni őket
mert a házba vonzzák a siklókat)
(4)
vadszamócát legeltem és az ártéri erdőkben csavarogtam
(5)
egy hétéves erejével
intenzitásával és könnyűségével éltem
egyszerű volt
nem kellett kérnem
minden adott
(6)
a kiskertben a pulykatakony nagy rózsaszín fejeivel felém fordult és vidáman konstatálta
élsz
élek
a veteményesben a zöldborsó és a paprika
ha találkoztunk
semmi kétség
örült
a töltés mentén a fűzfák
göcsörtös vénségek
izgatottan fészkelődtek
szinte kitépték magukat a nedves talajból
mikor feléjük tartottam
hogy elém szaladjanak
üdvözöljenek
az ezüstfák nemkülönben
örülni legbájosabban a boglárkák tudnak
legszebben a cickafark
(7)
így volt
s
ha jól meggondolom
így van ez ma is
mert
mint tudjuk
a világegyetem tágul...
Egyéb dolgaimról, élményeimről, vonzalmaimról, kalandjaimról (aminthogy mozgalmi tevékenység(ei)mről, rakenroll-botrányaimról, civilszférabéli és médiamunkásságomról is) önálló bejegyzésekben szoktam – s ígérem, továbbra is fogok – beszámolni.
S most, amilyen bátortalanul, de olyan nagy szeretettel meghívom e láncba Sámán nicket (reszvetelidemokracia.blog.hu), Csutakaszürkeló nicket (magyarido.blog.hu/index.php?author=146659) és gabriel syme nicket, a nagy rejtőzködőt (magyarido.blog.hu/index.php?author=152177).
Gyertek máskor is!
ü
bbjnick,
a „vén különc fasiszta”