("Add nekem a talajt a lábad alól", hangzott el itt: magyarido.blog.hu/2008/08/23/a_gagyi_demokracia_1 egy esztendeje már.)
- Véged van, mint a botnak – szólt hátra a sofőr, aztán elnyomta a csikket.
Hátulról köhögés, hosszan, majd fuldoklás, majd átokszórás következett.
Az átkot az asszony hadarta, az ember a roham után lázasan pihegett.
Három hete jártak már erdőt tisztítani; bokrozni. Mint közhasznúak.
Három hét reggeltől estig az erdőn. Nem csoda, hogy így megfázott a tüdeje, hogy be kell feküdnie a kórházba.
Három hét az erdőn - reggel fél nyolckor eligazítás, utána vagy kivitte őket a faluautó, vagy gyalog kellett kisétálni. Délután fél négyig, hogy négyre itthon lehessenek.
- Az elfekvőbe viszlek – kajánkodott tovább az autóvezető. – Megcsináltad a sok gyereket, most nevelheti őket az asszony.
A gyerek pénz, a gyerek pénzt hoz, kell a sok gyerek.
Sok pénz kell: lóra. Meg szekérre.
Két hete adott el egy szekeret huszonötezerért, de ha lesz pénz, visszavásárolja negyvenért.
Kell az a szekér. Mert kell a fa. Mert a masinában* fűteni kell állandóan, hogy forró víz is legyen és meleg és a laska** is megszikkadjon.
Az ügyvéd, azt fogja megkeresni, attól fél a polgármester; az már egyszer elintézte neki, hogy ebben a házban lakhasson ingyen; hogy saját háza lett: semmiért. Mert a polgármester fél az ügyvédtől. Az fél.
Igen, feljelenti az önkormányzatot: munkahelyi baleset, igen, erre fog hivatkozni. Három hét az erdőn, reggeltől-estig.
Majd az ügyvéd, az majd megoldja.
A faluautóban a sofőr bekapcsolta a rádiót és dudorászva felcsavarta a klímát.
Augusztus eleje volt.
*masina = sparhelt, tűzhely
**gyúrt tészta, amit a masina platnyin szárítanak, hogy aztán köretként funkcionáljon szegényebb időben zöldborsó pörkölthöz, ünnepi alkalomkor csirke far-háthoz