...ami valóban van...

„… minden, ami valóban van, az elmúlt már, s (…) egyedül az van, ami valóban elmúlt. Aki ragaszkodni akar ahhoz, hogy az emberiség múltjának nincsen már tulajdonképpeni életértéke, hanem csupán figyelmeztetés vagy tanítás szempontjából hasznos a jövő számára – mert hiszen a múlt nem tud valóban cselekedni –, annak vállalnia kell azt is, hogy saját életét is a mai napig, sőt előre, az utolsó pillanatig megtagadja, mint értéktelent. Aki megérti azt, hogy a kultúra formát adás, az belátja azt is, hogy a legmagasabb formák, amelyeket megismerni az emberi szellemnek megadatott, pszichológiai értelemben mindig (…) menekülés – a jelentől – voltak.” (Johan Huizinga)

...az emberek szeretik ugyan az igazságot, de...

„Miért igaz a mondás, hogy az igazságnak gyűlölet a magzatja? (...) Azért, mert az emberek szeretik ugyan az igazságot, de úgy, hogy aki másvalamihez ragaszkodik, azt akarja, hogy az legyen az igazság; s mivel senki sem akar tévedni, mindenki húzódozik annak bebizonyításától, hogy tévedésben leledzik! Amiatt gyűlölik tehát az emberek az igazságot, amihez mint igazsághoz ragaszkodnak! Az emberek szeretik az igazság fényét, gyűlölik ellenük bizonyító erejét! Becsapódni nem akarnak, becsapni inkább;  szeretik tehát az igazságot, mikor önmagát eléjük tárja, gyűlölik, mikor leleplezi őket. Pedig bosszút áll rajtuk: ujjal mutat azokra, kik mindenképpen húzódnak a leleplezés elől, önmagát meg nem tárja fel nekik!” (Szent Ágoston)

Egyébként javaslom...

Ceterum censeo Carthaginem esse delendam! (Cato)

MAGYAR IDŐ

Mélymagyarveszély!!!

Korábbi bejegyzéseink...

...teljes címlistája megtalálható az oldal alján, A BLOG TARTALMA (VALAMENNYI BEJEGYZÉS) c. dobozban.

Ez egy olyan blog,...

...melynek szerzői nem sértődnek meg, nem kapnak sírógörcsöt vagy hisztériás rohamot, nem kiáltanak rendőrért, ha eltér a véleményed az övéktől.

Friss topikok / (Leg)Utóbbi hozzászólások

Keresztény-blogok

Címkék

1456 (1) 1605 (1) 1606 (2) 1789 (1) 1823 (1) 1829 (1) 1830 (1) 1831 (1) 1836 (2) 1836. évi III. törvénycikk (1) 1841 (1) 1844 (2) 1844. évi ii. törvénycikk (1) 1847 (2) 1848 (5) 1848 március 15 (3) 1849 (3) 1850 (1) 1851 (1) 1853 (1) 1858 (1) 1860 (4) 1861 (1) 1866 (1) 1867 (2) 1874 (1) 1879 (1) 1881 (1) 1883 (1) 1891 (1) 1893 (1) 1895 (1) 1896 (1) 1898 (1) 1901 (1) 1903 (2) 1908 (1) 1913 (1) 1917 (2) 1918 (4) 1919 (8) 1920 (7) 1921 (1) 1924 (1) 1926 (1) 1927 (1) 1928 (2) 1929 (2) 1932 (1) 1933 (3) 1935 (1) 1936 (1) 1937 (1) 1938 (1) 1939 (3) 1940 (3) 1941 (1) 1942 (1) 1944 (4) 1945 (10) 1946 (1) 1947 (2) 1948 (3) 1949 (1) 1950 (1) 1953 (3) 1954 (2) 1955 (1) 1956 (30) 1957 (1) 1958 (4) 1959 (1) 1961 (1) 1962 (1) 1963 (5) 1964 (2) 1965 (1) 1967 (1) 1968 (4) 1969 (1) 1970 (2) 1971 (1) 1972 (6) 1974 (3) 1975 (2) 1976 (1) 1977 (1) 1978 (2) 1979 (2) 1980 (1) 1981 (1) 1982 (1) 1983 (2) 1984 (4) 1986 (5) 1987 (4) 1988 (6) 1989 (4) 1989 2009 (1) 1990 (3) 1991 (1) 1993 (2) 1995 (1) 1996 (2) 1998 (1) 1 g dúr szvit gordonkára (1) 2001 (1) 2002 (3) 2003 (4) 2004 (1) 2006 (2) 2007 (4) 2008 (2) 2009 (6) 2010 (19) 2011 (16) 2012 (10) 2013 (12) 2014 (8) 2015 (5) 2016 (8) 2017 (3) 2018 (8) 2019 (22) 2020 (22) 2021 (16) 2022 (23) 2023 (24) 2024 (4) 2030 (2) 431 (1) 48 (1) 80 huszár (1) aba novák vilmos (1) aberráció (1) ablak a túlvilágra (1) abortusz (14) abortusztilalom (2) abramova natasa (1) abszolút (2) absztrakt (1) abszurd (8) abuladze ketevan (1) abuladze tengiz (3) ács a galileai nazaretből (1) ács feri (1) aczél györgy (2) adagio allegro vivace (1) ádám (2) adams douglas (1) adaptáció (1) adó (2) adomány (2) adómentesség (1) adósságcsapda (5) adósságelengedés (1) adósságspirál (5) adósszolgálat (3) advent (6) adventicius (1) adventi himnusz (1) adventi programm (2) ady endre (15) ady kérdés (3) ad usum delphini (1) áfész (1) afrika (2) agape (1) agfacolor (1) agglegény (1) agglegények karácsonya (1) aggodalom (1) agitátorok (1) agranovics mihail (1) agrárpolitika (4) agresszió (9) agresszivitás (3) agyag (1) ahasverizmus (1) ahasvérus (1) aiszóposz (1) ai (mesterséges intelligencia) (1) ájtatosság (1) akarat (4) akarni (1) akik elvették azoknak elvenni kell (1) akinek van füle hallja meg mit mond a lélek az egyháznak (1) aki nincs ellenünk velünk van (1) aki nincs velem az ellenem van és aki nem gyűjt velem az szétszór (1) aki nincs velünk ellenünk van (1) akkor halunk meg amikor a szívünk az égig ér (1) akkumulátorgyár (5) aktivizmus (1) aktuálpolitika (3) alapállás (1) alapítás (14) alaptörvény (4) alapvető jogok és kötelességek (1) alázat (1) alberta (1) albigens (1) áldás (1) aldi (1) áldott szűz (1) áldozat (10) áldozathozatal (2) áldozati közösség (1) áldozatkészség (1) áldozatvállalás (1) alexandriai szent cirill (1) alfa holdbázis (1) alföld (1) alföldi róbert (2) alibi (1) alj (1) alkalmasság (1) alkalmazkodás (3) alkotás (1) alkotmány (12) alkotmányos állami folytonosság (1) alkotó (1) állam (9) államiság (3) állampolgár (1) állampolgári jogok (1) állampolgárság (1) állásfoglalás az objektivitásban (1) álláskereső járadékos a szabolcs szatmár megyei nyírtelekről (1) álláspont (1) állat (2) állatfarm (1) állatizmus (1) állati jogok (5) állatkísérlet (1) állattartás (2) állatvédelem (3) allergia (1) állhatatosság (5) álnok (1) álom (5) alvilág (3) amerikaiak (1) amerikai anzix (1) amerikai film (5) amerikai irodalom (10) amerikai plán (1) amikor én gyermek voltam édesanyám becézgetett engem (1) amis martin (1) analizált (1) analógia (1) anarchizmus (1) andante allegro vivace (1) anderson paul w s (1) andorai péter (1) andrásfalvy bertalan (1) andrássy út (1) angolok (1) angol film (2) angol irodalom (12) angyal (1) ángyán józsef (4) animációs film (2) anonimitás (1) antaeus (1) antall józsef (1) antikvitás (1) antiochiai jános (1) antiszemiták (3) antiszemitizmus (8) antiszemitizmus rasszizmus kód (5) antiszociális (2) antitézis (1) antropológiai film (2) ántsz? (1) anya (11) anyag (3) anyám anyám kedves édesanyám de szomorú vasárnap délután (1) anyám könnyű álmot ígér (2) anyanemzet (1) anyaországi magyarság (1) anyaság (2) anyaszentegyház (3) anyatej (1) apa (7) apátia (1) apáti bence (1) apokalipszis (1) apokalipticizmus (2) apollo 13 (1) apostolok cselekedetei (2) aprószentek (2) aquinói szent tamás (2) arany (1) aranymosás (1) arányosság (8) aranyos rózsabogár (1) arany jános (4) arc (2) archaitás (1) aréna (1) argentin kutatók (1) ariánizmus (1) arisztokrácia (1) arisztokratizmus (1) arisztotelész (2) ártatlanság (1) ártérierdei csavargás (1) artyemjev eduard (1) árulás (2) assisi szent ferenc (1) asszimiláció (4) asszony (1) asszonyok (1) ateista (4) ateista materializmus (1) ateizmus (10) átértelmezés (1) athéni szín (1) athosz-hegyi hilandar kolostor (1) átkelés (1) átnevelő központ (1) atom (2) atomenergia (3) atomerőmű (3) atomizáció (1) atra hasis (1) atya (3) aurelius augustinus (3) auschwitz (1) ausztrália (1) autarkia (3) autenticitás (1) autonómia (4) autonóm személyiség (1) avatar (1) ávh (1) avilai szent teréz (1) ávo (1) azonosság (1) azonosságtudat (1) ázsia (2) az ajtó (1) az angolok megszállták indiát (1) az aradi vértanúk (5) az arany ember (1) az asszony (1) az atya egyszülötte (2) az egyetlen igaz istenben való hit (1) az egyházi törvénykönyv (1) az egyház jogainak védelme (1) az élet a világmindenség meg minden (1) az élet gyökere (1) az élet kenyere (1) az élet lelke (1) az élet szeretete (1) az élet tanítómestere (1) az élet vizének folyói (1) az elsodort falu (2) az elveszett régi gyöngédség édene (1) az emberi jogok egyetemes nyilatkozata (2) az ember meghatározott koncepciója (1) az ember tragédiája (3) az emlékezet élete (1) az ének megmarad (1) az erkölcsi érték evidenciája (1) az erkölcsi nyugtalanság mozija (1) az eszmélődő élet (1) az ezerkilencszáznyolcvanas évek (2) az ezerkilencszáznyolcvanas évek közepe (1) az idők tanúja (1) az igazság a valóság (veritas!) (1) az igazság bizonyító ereje (1) az igazság fénye (1) az igazság világossága (1) az ígéret földje (2) az ígéret földjére vezető út a sinai hegyen át vezet (1) az imádkozó szűzanya (1) az információkhoz való hozzájutás joga (1) az internet népe (1) az ismeretlen szerzetes (1) az istenbe vetett rendíthetetlen hit (1) az mostan támadt új tudományok hamisságának tíz nyilvánvaló bizonysága és rövid intés a török birodalomrúl és vallásrúl (1) az óceán (1) az orleans i szűz (1) az örök élet vágya (1) az újkor vége (1) az úr kegyelme (1) az úr trónja (1) az úr trónusának alapzata (1) az úr trónusa előtt (1) az utolsó napok szentjeinek jézus krisztus egyháza (1) a bálna arca (1) a bárány imádása (1) a birodalom tekintete (1) a család éve (1) a fájdalom (2) a fáraó (1) a film és más hívságok (1) a föld dübörög (1) a fűzfa és a szél (1) a győzelmes élet öntudata (1) a hagyaték (1) a hatalom forrása (1) a hatodik koporsó (1) a házasság legnagyobb ajándéka (2) a hőkölés népe (1) a holokauszttagadást büntető jogszabály (1) a jaroszlavli nagy panagia (1) a jócimbora balladája (1) a jövőtől való semmi nem várás (1) a jó szolgálata (1) a jurta belsejében (1) a kapitalizmus vége (1) a kaptár (1) a katolikus egyház katekizmusa (6) a katolikus egyház katekizmusának kompendiuma (1) a keresztnek jele (1) a kereszt bélyege (1) a kommunista diktatúrák áldozatainak emléknapja (3) a kommunista kiáltvány (1) a kontárság kultusza (1) a kor géniusza (2) a kráter peremén (1) a láthatatlan történet (2) a legvidámabb barakk (1) a lék a bárkán (1) a lélek tökéletesítése (1) a lírikus epilógja (1) a lyukas zászló (1) a maga módján vallásos (3) a magyarság sorsa (2) a magyarság sorskérdései (5) a magyar helyzet (1) a magyar kultúra napja (3) a magyar nyelv napja (1) a magyar próza napja (1) a magyar széppróza napja (1) a magyar vidék (10) a magzati élet védelme (1) a másik az én méltóságom őre (1) a medúzák ösztöne (1) a minőség forradalma (1) a módszeresség mégiscsak nagyszerű dolog (1) a múlt idők hírnöke (1) a munka világa (1) a népi mozgalom és folyományai (2) a párduc (1) a pokol tornáca (1) a rabul ejtett értelem (1) a rendszerváltás rendszere (3) a római nép története a város alapításától (1) a senki (1) a skarlát betű (1) a szabadság bolond körei (1) a szabadság titkos döntése (1) a szellem hamissága (1) a szellem igazsága (1) a szentek egyessége (1) a szentek közössége (1) a szovjetunióba hurcolt magyar politikai rabok és kényszermunkások emléknapja (1) a tárgynélküli világ (1) a temetetlen (1) a tevékeny élet (1) a tömegek lázadása (1) a törvény szelleme (1) a vád (1) a vándor és a bujdosó (2) a varangy a nyakukba ül (1) a világ dicsősége (1) a zarándok elbeszélései (1) a zsarnok szíve avagy boccaccio magyarországon (1) baál (1) babits mihály (1) babona (1) bach-korszak (2) bach alexander (1) bach j s (6) bacsó péter (1) bacsó zoltán (1) bagos (1) bajcsy zsilinszky endre (1) bajnai gy g (1) bajza józsef (1) baker frederick (1) bal (9) balassi bálint (1) balázs béla stúdió (1) baleset (1) balliberálisok (15) balogh artúr (1) balogh erika (1) balog zoltán (1) baloldal (30) balsors (14) bambergi apokalipszis (1) bánat (1) bank (2) bankrendszer (2) bányászjárás (1) barabás miklós (1) barankovics istván (1) bárány (2) bárány boldizsár (1) barbárság (1) bárcsak lányokat is soroznának (1) barikád (4) bárka (1) barlay ö szabolcs (1) barsi balázs (1) barsi béla (1) bartók-korszak (1) bartók-tudás (1) bartók. regény (1) bartóki örökség (1) bartók béla (5) bartus lászló (1) bary józsef (1) bátorság (4) batthyány lajos (2) bayer zsolt (4) bazdmeg (1) bázisdemokrácia (1) baz megye (1) bbc (3) bb king (3) bébéjénikk (1) bécs (2) becsület (3) beethoven ludwig van (2) befogadás (7) befogadók (4) befogadó nemzet (1) behódolás (1) bejáratos kijáró (1) béke (8) békeharc (2) békeidő (1) békesség (2) békés andrás (1) béketárgyalás (1) béke és barátság (1) belátás (1) belerúg (1) belgium (1) bellarmin szent róbert (1) belloc hilaire (1) belül van a tarkája (1) belváros (1) bencsik gábor (1) benkő gyula (1) bennszülöttek (1) bereményi (1) bereményi géza (21) bergman ingmar (1) berg judit (1) berlin (1) bernáth aurél (1) berry graham (1) bertalan ágnes (1) berzsenyi dániel (3) bessenyei ferenc (1) bestializmus (3) beszéd (3) beszélgetés (1) betánia (1) betegség (16) beteljesedett (1) bethlen istván (2) bethlen korszak (2) betlehem (3) betyárvilág (1) bevándorlás (1) bevándorlók (7) bevándoroltatás (6) biblia (24) bibó breviárium (1) bibó istván (5) bingeni szent hildegard (1) bioetika (1) bioszűrő (1) biotermék (2) biotermék-címke (1) biotermesztés (1) bírákhoz és barátokhoz (1) birka (1) birkák (1) bíró yvette (1) birtok (1) bit (1) bizalmatlanság (1) bizalom (8) bizalomvesztés (3) bizonyítás (1) bizonyosság (2) bizonytalanság (6) biztonság (6) black friday (1) blaszfémia (2) bleibtreu moritz (1) bleib bei uns denn es will abend werden (1) blick (2) blogceleb (4) blogoszféra (2) blogszolgáltatás (1) boboschewski alexander (1) bob dylan (1) bocsánatkérés (1) bocvadze zejnab (1) bodri (1) bodrogi gyula (1) bódy gábor (1) bod péter (1) bogárdi szabó istván (1) bogdány jakab (1) bogyay tamás (1) bojkott (4) böjt (1) bölcsesség (3) bölcső (1) bölcsőde (1) boldogasszony éve (1) boldogság (2) boldog zoltán (1) böll heinrich (4) bolsevikek (5) bolsevizmus (10) borkai zsolt (1) börtön (1) bossuet jacques-bénigne (1) boszorkányság (1) botladozás (1) botrány (5) botránykampány (6) bradbury ray (1) branyiszkó (1) brautigan (1) brit kutatók (1) bruckner anton (1) bruckner pavel (1) brus günter (1) budaházy (1) budaházy györgy és társai (1) budapest (10) buddhizmus (2) buenos aires (1) bujtor istván (1) bukarest (1) bukolika (1) bukott állapot (1) bulgakov m a (1) bűn (37) bűnbánat (9) bűnbocsánat (3) bűncselekmény (2) bűnhődés (5) bunkóság (1) bűnös (4) bűnös nem vigyázásban etetik az ördögöt (1) bűnözés (2) bűnrészesség (2) bűntelenség (1) büntetés (4) büntetőjog (1) bűntudat (1) bűn és bűnhődés (1) burkina faso (1) busby matt (3) butaság (1) caesarok élete (1) capote truman (1) carey john (1) caritas (1) caritas in veritate enciklika (1) casals pablo (1) castorp hans (1) catl (1) céline l-f (1) centesimus annus enciklika (3) cenzúra (3) cereteli akaki (1) cheever john (1) chesterbelloc (1) chesterton g k (21) chopin fryderyk (2) christe eleison (1) christian caudwell (1) christian morgenstern (1) christ lan in todesbanden (1) chyra andrzej (1) cia (3) cicero (2) cigány (3) cigánykérdés (1) cigányok (5) cigányság (18) cigányügy (1) cigány népek langy szívű sihederje (1) címszó (1) cincinnatus (1) cionnácik (1) civilizáció (6) civilizációs fordulat (1) civilszféra (2) civil szféra (2) civil társadalom (4) cívisváros (1) claudel paul (3) clooney george (1) coca-cola (2) combray (1) comet (1) contra naturam (1) cooper (1) csak azért szeretnék falu végén lakni (1) csák jános (1) család (28) családalapítás (7) családi pótlék (1) családpolitika (10) családtörténet (1) csángó (1) csángómagyar népzene (1) csapó utca (1) csata (1) csatáry lászló (1) csatorna (1) csatornalakó (1) csehek (1) csehország (1) csehszlovákia (1) csehszlovákok (1) csehszlovák film (1) csehszlovák irodalom (1) cseh bereményi (1) cseh film (1) cseh irodalom (1) cseh tamás (23) cselekvés (2) cseljabinszk (1) csendes temetőbe van egy rezgő nyárfa (1) csend és kiáltás (1) csengey dénes (5) csepeli györgy (1) cserhalmi györgy (2) csernobil (2) csészealj (1) csevengur (1) csíksomlyó (3) csíksomlyói kegyszobor (2) csillaghullás (1) csillagosok katonák (1) csillag ádám (1) csing csang (1) csípőprotézis (1) csőcselék (4) csoda (1) csokonai vitéz mihály (1) csömör (1) csönd (2) csöndesség (2) csonka bereg (1) csontváry kosztka tivadar (7) csoóri sándor (5) csoport (1) csoportban érvényesülő cselekvésmódok (1) csubak (1) csúcsragadozó (2) csúfos fejeink (1) csüggedtség (1) csurka istván (6) csutak (15) csutakaszürkeló (1) cs szabó lászló (1) cudar dolgok (1) curtis jed (1) czakó gábor (3) c dúr csellószonáta op 102 no 1 (1) daimón (1) dajka (1) dajka margit (2) daniel-rops henri (2) dante alighieri (1) danton (1) darvas iván (1) darwin (1) das wohltemperierte klavier (1) dávid ibolyka (1) day doris (3) deák ferenc (3) debrecen (6) degeneres ellen (1) dekadencia (5) dekadens (1) deklaráció (1) dekoráció (1) delacroix eugene (2) delaware indiánok (1) delfinesítés (1) delfin könyvek (1) deluze j b (2) demagóg (1) demagógia (14) demeter szilárd (1) demográfia (3) demográfiai krízis (2) demokrácia (91) demokráciakritika (3) demokrata (4) demokraták (6) demokratikus ellenzék (1) demokratizálás (4) demokratizmus (17) demokratúra (3) démonitás (1) démonok (1) depresszió (1) derkovits gyula (1) derrick (1) déry tibor (1) dér andrás (1) destrukció (6) detonáció (1) deus caritas est enciklika (2) deviancia (3) dezinformáció (3) dezinformálás (1) dezintegráció (1) de oratore (1) diadalmas szent kereszt (1) diák (1) dialektika (5) dialektikus elme (2) dialektikus materializmus (1) dicsőség (2) didakhé (1) dies est laetitiae (1) die kunst der fuge (1) diktatúra (13) dilettantizmus (1) dimenzióváltás (4) ding dong dong (1) dinnyés józsef (1) dinoszauruszok (1) diplomácia (1) direkt morál és rossz lelkiismeret (1) diszkrimináció (2) disznókra nem szavazunk! (1) disznósajt (1) döbrentei kornél (4) dobszay lászló (3) dodó néni (1) dögevő (2) döglött vörös oroszlán (1) dogma (1) dogmatika (1) dogmatizmus (1) dohányos (2) dohányosbűnözés (2) dohányzás (3) doktrinák (1) doktriner demokratizmus (4) dokumentumfilm (6) dokumentumjátékfim (1) dominancia (1) donáth györgy (1) döntés (1) don quijote don juan és celestina (1) dörner györgy (2) dosztojevszkij (1) dosztojevszkij f m (5) doyle peter (1) dózsa lászló (2) dráma (1) dreher rod (1) drogkultúra (1) drog rehabilitáció (1) dr kocsis máté (1) dualizmus (1) düh (1) duke helena (1) dúlt keblű mélymagyarok (1) dunai (15) dunántúl (1) dunaparti séta (1) duna tv (2) duplagondol (1) dürer albrecht (3) durgá (1) dvd (1) dybowski wacław (1) dzsanelidze nana (1) ebes (1) echo tv (2) edelman eric (1) edelman paweł (1) édesanyám nem tudok elaludni (1) efezusi zsinat (1) egalitarizmus (32) egan sam (1) égbekiáltó bűnök (2) egész (2) egészség (17) egészségügy (1) éghajlatváltozás (3) egyenárammal hajtott örökmozgó (1) egyénelvű társadalom (1) egyenjogúság (5) egyenlőség (15) egyenlősítés (27) egyensúly (1) egyetértés (3) egyetlen remény (1) egyezség (1) egyház (6) egyházellenesség (4) egyházi törvény (1) egyházpolitika (4) egyházzene (1) egyiptom (1) egyiptomi sivatag (1) egyiptomi szent mária (1) egyneműsítés (36) egység (5) egyszemélyes zenekar (2) egyszerűség (1) együttélés (5) együttérzés (5) együttműködés (2) együvétartozás (2) egy bogár (1) egy immoralitás (1) egy mondat a zsarnokságról (1) egy népszavazás margójára (1) egy női test elmocsarasítása (1) egy pillantás a névtelen visszapillantásra (1) egzisztencia (1) egzisztencialitás (2) ég és föld (1) éhezés (1) éhezők pazarlása (1) éhség (1) eichmann adolf (1) éjszaka (5) éjszakai bevetés (1) éj anyánk (1) eklekticizmus (1) eladósodás (1) elbeszélésmód (2) elbeszélhetőség (3) elbizonytalanítás (2) elbizonytalanodás (1) élelmiszer (1) élelmiszerpolitika (3) elemi ismeret (1) elemzés (1) élet (59) életadó és megtartó erő (1) életféltés (1) életfogytiglan (1) élethazugság (1) életmentő ellátás (1) életösztön (4) életpálya modell (1) életszínvonal (1) életvédelem (7) elhagyatottság (1) eliah wood (1) elidegenedés (2) elidegenülés (1) elit (25) elitek (5) elízium (1) eljövetel (3) elkötelezettség (2) elkülönülés (2) ellehetetlenítés (4) ellehetetlenülés (2) ellenforradalom (1) ellenkultúra (1) ellenőrzés (1) ellenőrzöttség (1) ellenség (1) ellenzék (4) elmebajos alternatívák (1) elmélkedések az evangéliumról (2) élmény (1) elmondhatatlanul sértetlen (1) elms robert (1) előítélet (1) élők (1) előre megtervezett csoportban érvényesülő cselekvésmódok (1) élő isten (1) elpisz (1) elrohanás (1) első világháború (1) elszámoltatás (2) elszegényedés (1) elvakultság (1) elvégzett munka (1) elvek (9) elvek alapján végiggondolt művészet (1) elveszett paradicsom (1) elvonatkoztatás (1) el greco (1) emancipáció (4) ember (9) emberek (7) emberellenesség (1) emberfia (1) emberijogizmus (1) emberiség (3) emberi jogok (11) emberi méltóság (2) emberi természet (1) emberi tökéletesség (1) emberkép (3) emberkísérlet (6) emberség (1) embervadászat (1) embervolt (3) ember állat hibrid (1) ember judit (1) ember mivolt (2) embrió (2) emelkedő nemzet (2) emigránsok (1) emlék (1) emlékezet (44) emlékezetkiesés (5) emlékezetkultúra (24) emlékezetpolitika (18) emlékezetvesztés (7) emőd (1) empátia (1) energiabiztonság (1) energiapolitika (5) energiatakarékos-címke (1) energiaválság (1) energodar (1) engels friedrich (1) ensz (4) enyészpont (4) én vagyok aki a veséket és a sziveket vizsgálja (1) eörsi lászló (1) eötvös józsef (1) eötvös károly (1) epicentrum (1) építkezés (2) ép fogú karika (1) erdei ferenc (1) érdek (4) erdély (1) erdélyi józsef (1) erdélyi magyar irodalom (1) erdély miklós (1) erdő (2) erdős virág (2) erech (1) eredmény (1) erény (2) eresz alatt fecskefészek (1) eretnekség (4) érettség (2) érettségi vizsga (3) érett középkor (1) erkölcs (69) erkölcsiség (3) erkölcsi érzék (2) erkölcsi jóság (1) erkölcsi követelés (1) erkölcsi normák (1) erkölcsi restség (1) erkölcsi törvény (1) erkölcsi válság (6) erkölcstan (2) erkölcstelen (1) erkölcstelenség (2) ermey ronald lee (1) ernst max (1) erő (2) erőszak (7) erőszakos világ (2) érték (25) értékelés (1) értékközpontúság (3) értékrelativizmus (3) értékrend (3) értékválasztás (1) értékválság (4) értékvesztés (18) értelem (10) értelmes (1) értelmetlen (3) értelmezés (1) értelmezési keret (4) értelmiség (8) értelmiségi (5) értelmiségi bűnözők (1) értelmiségi elit (2) értelmi fogyatékosság (1) értelmi tisztesség (1) érv (2) érvek (3) érvény (7) érzéketlenség (1) érzés (1) érzet (2) esély (1) esélyegyenlőség (2) eseményhorizont (3) esik eső hullámzik a balaton (1) eskü (4) esszenciális magyarság (2) esterházy-képtár (1) esterházy jános (1) esterházy péter (2) ész (1) észak magyarország (5) eszmélés (2) esztergom (1) esztétikai érzék (1) esztétikus (8) es ist vollbracht (1) ethosz (6) etika (6) etikus (8) etiópok (1) eucharisztikus kongresszus (1) eukarisztia (1) európa (51) európaiak (3) európaiság (8) európai baloldal (4) európai ember (3) európai film (2) európai közösség (3) európai magyar (2) európai unió (12) európa eső után (3) európa legnagyobb akkumulátorgyára (4) európa végállomás (4) européer (1) eutanázia (6) éva (1) evangélium (5) evangelium vitae enciklika (2) evidence (1) evilág (1) exkvizit immoralitás (1) experimentális film (2) ex lex állapot (1) ezekiel (1) ezékiel könyve (1) ezekiel könyve (2) ezerkilencszázötvenhat (16) fából vaskarika (1) fábri zoltán (1) faguet émile (1) fahrenheit 451 (1) fájdalom (6) fajikérdés (1) faji misztika (1) fajsúlyos nemzet (2) fakitermelés (1) falak (1) falu (1) faludy (1) faludy györgy (2) falugondnok (4) fantomfájdalom (1) fao (1) farizeizmus (2) farizeusok (2) farkasszem (1) farkas ferenc (1) farrow caroline (1) fasiszták (1) fasiszta magyarok (2) fasizálódás (1) fasizmus (2) fátimai jelenések (1) faust (1) fbi (3) fecskemadár szállott a vasútra (1) fegyver (1) fehérember (3) fehér barlang (1) fehér kopogás (1) fejszecsapás (1) fejtő ferenc (2) feketelyuk (4) fekete barlang (1) fekete egzisztencia (3) fekete fehér (2) fekete gyula (2) fekete istván (1) fekete reakció (1) féktelen félelem (1) feladat (2) félelem (7) félelem nélkül (1) felelős (3) felelősség (32) felelősségérzet (6) felelősségtudat (5) felelősségvállalás (1) felelőtlenség (2) feleség (1) felhasogat (1) felhívás (3) felhívásmágia (1) féligazság (1) feljelentés (1) feljelentő (1) félközel (1) fellini federico (1) félmúlt (1) felnőtt (1) felsőbbrendű ember (1) felszabadítás (1) felszámolás (1) feltámadás (6) feltámadt krisztus (1) feltép (1) felügyelőbizottság (1) felvidéki magyarok (1) felvilágosodás (7) fel nagy örömre! (1) feminizmus (5) fénelon françois (1) fene ette (1) fenn (1) fenntarthatóság (13) fenomenológia (2) fény (1) fényes lászló (1) fényes szabolcs (1) fenyőünnep (1) fénysebesség (1) ferenc józsef (1) ferenc pápa (4) férfi (16) férfiak (6) férfikor (1) férfi és nő (6) ferguson jesse tyler (1) feri (2) férj (1) feszty árpád (1) fiatalság (2) ficánkoló mókuskák kontúroznak a mező zöld szőrében (2) fides (1) fidesz (6) fidesz-kormány (2) fidesz kormány (5) file (1) filippieknek írt levél (1) film (44) filmfelvétel (1) filmklasszikus (5) filmsorozat (1) filmvázlat (1) filozófia (6) fine russell lee (1) finn irodalom (1) fiú (2) fkgp (1) flincflanc (1) fodor józsef (1) fogalmiság (1) fogalom (3) fogalomalkotás (4) foglalkoztatáspolitika (6) fogyasztás (1) fogyasztóbarát magyar identitás (1) fogyasztói társadalom (3) fogyasztói tudatosság (3) fogyasztóvédelem (2) föld (1) földényi f lászló (1) földes lászló (1) földi pál (1) földobott kő (1) fölöttünk (1) folyamatosság (1) folyó (1) folytonosság (2) folyvást rívó kicsi palkó az igazság szelíd bajnokának társa és legjobb barátja (1) főnéni (2) főnix (1) forgács péter (1) forradalom (23) fórum (6) fosztottság (1) fotográfia (3) főváros (1) franciaország (4) francia film (4) francia irodalom (4) frankfurti előadások (1) frank a nagyító (1) frász (1) frejndlih alisza (1) freskó (1) freudizmus (1) freud sigmund (3) fricke ron (1) friedrich c d (3) friss raj (1) friss tengely (1) frontális lobotomia (2) frontátvonulás (2) (1) független (1) függetlenítés (3) függetlenség (8) független kisgazda- földmunkás- és polgári párt (1) független progresszív baloldali értelmiség (1) fühmann franz (2) fukusima (3) fundamentalizmus (2) furik (1) furtonfurt (1) furtwängler wilhelm (1) fut (1) futball (1) futball-lázadás (1) gaál istván (3) gábor miklós (2) gabriel syme (1) gacsályi sára (1) gagyi (2) gajdec (1) galatáknak írt levél (1) galaxis útikalauz stopposoknak (1) galgóci betlehem (1) galilea (1) garaboncosok (2) garay jános (1) gárdonyi géza (2) gárdos miklós (1) gárdos péter (1) gasztronómia (2) gaudium et spes lelkipásztori konstitúció (1) gaz (1) gazdagság (1) gazdag gyula (1) gazdaság (13) gazdasági reform (1) gazdaságkor (7) gazdaságpolitika (4) gehlen arnold (1) geller (1) gender-ideológia (29) genderforradalom (9) generációs különbségek (2) genetika (2) genocídium (2) genti oltárkép (1) gép (1) gerbár tibor (1) gervai andrás (1) giorgobiani ediser (1) giotto (di bondone) (4) giz gaz (1) glass philip (1) globális felmelegedés (4) globális klímaváltozás (3) globalizáció (3) globalizmus (93) gmo-mentesség (2) gobbi hilda (1) göd (1) godard j l (1) gödöllő (1) goethe johann wolfgang von (1) gőgös gúnár gedeon (1) goldsmith dénes (1) gomorra (1) gondolatbűn (1) gondolatok (1) gondola hu (1) gondolkodás (3) gondolkozás (1) gondoskodás (1) gondviselés (5) gonoszság (7) gonosz ember (1) gonzaga szent alajos képmása (1) goodfriend andré (1) gordony (1) görögkatolikus (1) görögség (1) gothár péter (1) gottes zeit ist die allerbeste zeit (1) granasztói györgy (1) gréczy zsolt (1) grif madár (1) grinko nyikolaj (1) groteszk (4) grúzia (2) grúzok (1) grúz film (1) grúz irodalom (1) guantanamo (1) guardini romano (1) guderian heinz (1) guénon rené (1) gulyáskrém (1) gyabronka józsef (1) gyakorlatiasság (1) gyalázat (1) gyanakvás (2) gyarmati politika (9) gyász (3) gyávaság (3) gyengeelméjűség (1) gyengeség (1) gyenge árpád (1) gyerek (3) gyerekek (2) gyermek (21) gyermekgyilkosság (7) gyermekjogok (3) gyermekkeresztelés (1) gyermeknevelés (9) gyermekvédelem (3) gyertek el a névnapomra (1) gyilkos (2) gyilkosság (17) gyimesi pálma (1) gyógyulás (1) gyökérélmény (2) gyöngyöspata (2) gyönyörhajhászás (3) gyötrelem (1) győzelemről énekeljen napkelet és napnyugat (1) győzelem a világ fölött (1) gyűjtés (1) gyűlölet (11) gyűlöletbeszéd (1) gyűlöletkeltés (2) gyurcsányizmus (1) gyurcsány ferenc (7) gy f (4) h.jani bácsi (1) habartbab (1) háború (14) háborús bűnösség (1) háborús taktika (2) hagon garrick (1) hagyomány (49) hajdúdorog (1) hajlékony ragadozónk (1) hajléktalan (1) hajnalcsillag (1) hajó (1) hajrá (1) hála (1) haladás (17) haladó honi értelmiség (5) halál (45) halálösztön (3) halálos bűn (1) halhatatlanságtudat (4) hallgatás (1) hálózat (2) hamis (1) hamisság (1) hamistudat (3) hamis értelmezési keret (1) hamis narratíva (2) hamis próféták (1) hamlet (1) hamu és gyémánt (1) hamvas béla (20) hamvazószerda (1) hankiss elemér (1) hanzlík jaromír (1) harag (1) haragszik a főhadnagy úr a menetszázadra (1) harangszó (1) harmadik birodalom (1) harmadik köztársaság (7) harmadik világ (1) harmatozzatok (1) háromperhármas (1) háromszázegyes (1) három nagy forradalom (1) harrach péter (1) harry (1) harwood ronald (1) hatalmi ösztön (1) hatalmi visszaélés (3) hatalom (84) hatalombitorlók (1) hatalomgyakorlás (30) hatalomtechnika (47) határ (1) határontúli magyarság (1) határozat (1) hatáskör (1) hátrányos helyzet (1) hatvannyolcas (1) hatvannyolcasok (2) hatvannyolcizmus (1) hát te kinek mondasz engem (1) haumann péter (1) haveri kutyák (1) hawking (1) hawthorne nathaniel (1) haza (13) hazafiság (4) hazai rejtelmek (1) hazám (1) házasság (17) hazaszeretet (1) haza a magasban (2) házi koszt (1) hazugság (47) ha ismerném magamat téged ismernélek (1) hedonista (1) hegedűs d géza (1) hegedűs zsuzsa (1) hegemónia (2) hegy (1) hegyi barnabás (1) heineken (1) helsingőr (1) hely (1) helyőrség (1) hepatitis (2) hérakleitosz (2) herczeg csilla (1) herkules (1) hernádi gyula (3) hesse hermann (1) heterofóbia (1) heteroszexualitás (4) hetesi zsolt (1) hétlépcsős hegy (1) hétmillió megnemszülethetett (1) hetvenes-nyolcvanas évek (1) hetvenes évek (3) hét (a lánc) (1) heym stefan (1) hiba (1) hidegháború (2) hideg napok (1) hierarchia (3) hieronymus (1) hihetetlen! magazin (1) himnusz (5) himnuszok könyve (2) hírmondók (1) hírtv (2) historia est magistra vitae (1) hisztéria (3) hit (45) hitel (6) hitelesség (5) hiteltelenség (1) hitetlenség (7) hitigazság (1) hitler adolf (1) hittan (3) hittani kongregáció (1) hitünknek asszonya (1) hitványság (1) hitvédelem (2) hivatás (1) hivatásrend (1) hivatottság (1) hívő (1) (3) hobo blues band (1) hodász andrás (2) hóhér (2) hóhér daru pista az igazság szelíd bajnoka (1) hóhér vigyázz (1) hőkölés (1) hölderlin friedrich (1) holdutazás (1) hollóháza (1) holnap (1) holnap lesz fácán (1) holohit (2) holokauszt (4) holokauszttagadás (3) holt-körös (1) holtak (1) holttest (1) homály (2) hóman bálint (1) homofóbia (1) homogenizáció (48) homoiuzion (1) homoszexualitás (32) homouzion (1) homo globalis (1) homo sovieticus (1) hopik (1) horatio (1) horatius cocles (1) horn gábor (1) horogkereszt (2) horror (2) horthy-korszak (5) horthy korszak (3) horthy miklós (1) horváth elemér (1) hospes (1) hoszé ármándó (1) houston we ve had a problem (1) hóvirágünnep (4) hó hegy beszéd (1) hrabal (2) hrabal bohumil (1) hrusínský rudolf (1) hübrisz (1) huet pierre-daniel (1) huitzilopochtli (1) huizinga johan (1) huligánok (1) hülyeség (1) hülye pénz (1) humanista (1) humanitás (9) humanizmus (6) humánum (3) hungarizmus (1) hunnia (1) hüposztatikus egység (1) hűség (5) húsvét (8) huszárik zoltán (3) huszonnyolcezer forint (1) húsz év (1) huxley aldous (1) hymnus a magyar nép zivataros századaiból (1) idegenek (1) idegenség (1) idegenszívűség (1) idegen szavak (1) idelenn (1) identitás (4) identitásvesztés (8) ideológia (21) ideológiai harc (13) ideológiai nevelés (2) ideológiai nyomás (1) ideológiai terror (13) idiotész (1) idő (4) idomítás (1) időutazás (1) ifjúsági irodalom (1) igaz (1) igazolás (1) igazoltatás (1) igazság (68) igazságbeszéd (1) igazságosság (17) igazságszolgáltatás (9) igazságtalanság (1) igazságtétel (14) igaztalan (1) igaz ügy (1) igaz válasz (1) ige (2) igen (1) ígéret (1) iglódi istván (3) így jöttem (1) ii jános pál pápa (5) ii rákóczi ferenc (2) ikea (1) ikon (2) ikon a hóban (1) ilf petrov (1) illés györgy (2) illiberalizmus (1) illogikus (1) illő és üdvös (1) illúziórombolás (1) illyés gyula (12) ima (5) imádkozó indiánok (1) imádság (1) imagine azaz képzeld el (1) imf szerződés (2) immoralitás (6) immunitás (1) impresszionizmus (1) india (1) indiánok (2) individualista (1) individualizmus (9) információ (7) információáramlás (5) információcsere (5) információs érték (1) informatika (1) inke lászló (1) innováció (1) integráció (6) intellektuális bűn (1) intelligencia (1) internacionálé (1) internacionalizmus (6) internet (22) internetező (7) intézményiség (1) intolerancia (2) intrika (1) iparpolitika (4) ipolyi arnold (2) iraki háború (2) írásjel (1) írástudó (1) irgalmasság (1) irgalom (1) irigység (2) irodalom (120) irodalomoktatás (7) irodalomtörténet (41) írói program (1) irokézek (1) irracionalitás (1) irreális (1) isa (1) isák józsef (1) ischler (1) iskola (15) iskolafogászat (1) ismeret (3) ismeretterjesztés (3) ismeretterjesztő film (1) isoz kálmán (1) isten (24) istenember (1) istenfélelem (6) istenhit (1) istenhívő (1) istenítélet (6) isteni gondolat (2) isteni igazságosság (3) isteni rend (1) isteni szél (1) isteni személy (1) isteni színjáték (1) istenkáromlás (1) istenképiség (1) istenkeresés (1) istenszeretet (1) istenszülő (2) istentagadás (2) istentagadó (2) isten anyja (4) isten báránya (2) isten bosszúja (1) isten egyszülötte (1) isten fia (5) isten gyermekei (1) isten hangszórója (1) isten igazságában járni (2) isten iránti szeretet (1) isten képmására teremtetett az ember (1) isten szentsége (1) istván király árva népe (1) iszlám (8) iszlamizmus (4) iszlamofóbia (1) ítélet (5) iulius agricola élete (1) ív (1) iván k (1) iv károly király (1) izajás könyve (2) izrael (1) izsák abba (1) izzó rét (1) jacobus de voragine (1) jagger mick (1) jaj de magas jaj de magas a nyárfa teteje (1) jakab levele (1) jámborság (1) jancsi (1) jancsó miklós (2) jankovics marcell (1) jankura péter (3) jános evangéliuma (7) jános passió (1) japán irodalom (1) járvány (12) járványforrás (2) jászol (1) játékfilm (2) jeanne d arc (1) jég (1) jegyes (1) jelen (44) jelenés (1) jelenések könyve (6) jelenlét (2) jelentés (2) jelky andrás (2) jellem (3) jelszó (1) jeremiás könyve (1) jeruzsálem (1) jézus (7) jézus és kora (2) jézus ima (1) jézus krisztus (29) jézus krisztus anyja (3) jézus születése (1) jhvh (2) (4) jobb (2) jobboldal (12) jóemberkedés (1) jog (15) jogalkotás (4) jogállam (3) jogrend (4) jogszolgáltatás (9) jogtalanság (3) jogtalan írás (1) jókai mór (4) jólét (2) jóléti társadalom (3) jól gondolkozni (1) jól megfogózni (1) jótékonyság (1) jövevények (3) jövő (45) jövőkép (1) józanság (1) józan ész (5) józsef attila (10) jubileum (1) judaizmus (1) júdás jobb (1) jugoszláv film (1) juhász gyula (1) juliska (1) juss (1) justice for hungary (1) kabdebó lóránt (1) kábelcsere (1) kábelhiba (1) kabuki (1) kádár-korszak (16) kádárizmus (2) kádárkor (16) kádárvilág (17) kádár centenárium (2) kádár jános (5) kajdanovszkij alekszandr (1) kaland (1) kalász lászló (2) kállay ferenc (1) kálmán györgy (1) kálmán olga (1) kalocsai (3) kálvária (1) kamarás istván (2) kamasz (1) kampány (12) kanada (1) kannás fehér (1) kant immanuel (1) káosz (1) kapitalizmus (25) kapitány úr sej haj ha felül a lovára (1) kapzsiság (4) karácsony (8) karácsonyi himnusz (1) karácsony gergely (3) karácsony sándor (1) karafiáth orsolya (1) karakter (3) karaktergyilkosság (10) karamazov (1) kardos ferenc (1) karinthy ferenc (1) karinthy frigyes (1) karó (1) karrierépítés (1) karsai lászló (1) kartal zsuzsa (1) karthágó (1) katarzis (2) katasztrófa (1) katharina blum elveszett tisztessége (1) katolicizmus (66) katolikus (16) katolikusok (15) katolikusok részvétele és magatartása a politikai életben (1) katolikus családi és emberi jogok intézete (1) katolikus egyház (42) katolikus énekeskönyv (1) katolikus lexikon (1) katolikus teológia (11) katolikus válasz (2) katonadal (9) katona józsef (2) katyń (2) kauzalitás antikauzalitás (3) kdnp (1) keats john (1) kebelén kenyere (1) kecskék (1) kedves édesanyám engedjen el a bálba (1) kegyelem (15) kegyenc (2) kegyes élet (1) keitel harvey (1) kékcédula (2) kék ibolya búra hajtja a fejét (1) kelet (7) kelet felé (1) kelet közép európa (1) kelet népe folyóirat (1) kellia (1) kemény judit (1) kemény katalin (1) kemény zsigmond (2) kempis tamás (1) kényelem (1) képes krónika (1) képíró sándor (1) képmutatás (2) képzelet (2) képzőművészet (3) kérdés (3) kerényi imre (2) kereskedelem (4) kereskedelmi televíziózás (3) kereszt (2) keresztben jégeső (1) keresztelés (1) keresztény (14) kereszténység (166) keresztényszociális gondolat (2) keresztényszociális mozgalom (1) keresztényüldözés (6) keresztény hagyomány (1) keresztény kultúra (1) keresztény politika (1) keresztény szabadság (1) keresztény úri középosztály (1) keresztény úri magyarország (1) keresztfa titka tündököl (1) kereszthalál (1) keresztury dezső (1) keresztút (1) kérnitudás (1) kert magyarország (4) keserű igazság (1) készenlét (1) készülő sírfelirat (1) kétezerhatosok (1) kétkedők (1) kétkeresős családmodell (2) kétpólusú világrend (2) kétség (1) kétszínű (1) kettő (1) kettős beszéd (1) kiáltást visznek (1) kiberiáda (1) kiegyenlítés (1) kiegyezés (1) kierkegaard søren (1) kieślowski krzysztof (2) kifordul (1) kígyó (2) kijáró (1) kijowski andrzej (2) kiközösítés (1) kilakoltatás (2) kilátástalanság (1) kimaradás (1) kimentem a kertbe a rózsafabokort tövébe (1) kimentem én az erdőre egyedül sétálni (1) kiművelt emberfő (1) king stephen (1) kint a pusztán nincsen bokor kisangyalom nem akadtam virágra (1) kinyilatkoztatás (1) kinyomtatott szó (3) kirakat rendezés (1) királyi zászló jár elől (1) királyság (1) kirekesztés (4) kirelejszom (2) kisbirtok (4) kisebbség (24) kisebbségben (1) kisebbségi érzés (1) kisebbségi jogok (3) kisebbségi sors (1) kisember (2) kísérleti film (2) kísérletsorozat (1) kísértés (2) kisgazdák (1) kisiskola (2) kiskertembe rezedát ültettem (1) kisnépség (2) kispolgár (1) kiss benedek (1) kistávol (1) kistelepülés (1) kistérség (1) kisvárda (1) kiszolgáltatás (16) kiszolgáltatottság (22) kis csönd (1) kis csönd mögötte nagy csönd (1) kis ország (1) kis szocializmus (1) kitartás (2) kiugrási kísérlet (1) kiváló szocialista brigád (1) kivonulás (1) kivonulás könyve (1) kizárás (1) kizáródási pont (3) kizökkent világ (1) kizsákmányolás (6) ki jézus krisztus? (2) ki vagyok én? nem mondom meg... (1) klán (1) klasszikus irodalom (4) klebelsberg kuno (3) klein (1) kleist heinrich von (1) klerikálfasizmus (1) klerikális reakció (1) klerikus (1) klérus (1) klikk (1) klímabarát-címke (1) klímaválság (3) knyazsinszkij alekszandr (1) koalíciós időszak (1) kockázat (2) köd (1) kodály zoltán (1) kodolányi jános (1) koherencia (5) kőkor (1) kölcsey ferenc (5) kolera (1) kollektivizmus (1) kollektív akarat (1) kollektív bűnösség (3) kollektív felelősség (3) köllő miklós (3) koltai lajos (1) költészet (4) költöznek a csalogányok mennek messzi tájra (1) kommentár (1) kommunikáció (60) kommunikációelmélet (1) kommunikációs és tematizációs monopólium (2) kommunisták (11) kommunizmus (54) komorowska maja (3) kompetencia (1) komplexitás (1) komplex szemlélet (1) kompromisszumkészség (1) koncepciós perek (2) koncsalovszkij a sz (1) kondor béla (5) konfliktus (1) konformizmus (2) konstruált valóság (1) konstruktivitás (1) konszenzus (2) konszenzusdiktatúra (6) konszenzusterror (14) konszolidáció (3) konszolidaritás (1) kontárság (1) kontextus (1) köntös lászló (1) konyhatechnológia (1) könyörgő őzikék (1) könyörület (1) könyves kálmán király (1) könyvkiadás (2) könyvkultúra (3) könyvtár (1) konzekvencia (1) konzervativizmus (19) konzervatívok (1) konzervatív liberális (1) konzumidiotizmus (1) kőolaj (1) köpeczi béla (1) koprodukció (3) kor (1) korhangulat (1) korhelyzet (1) korintusiaknak írt első levél (1) korintusiaknak írt második levél (1) korízlés (3) korlátoltság (1) kormány (8) kormánypárt (1) kormányzás (34) kormányzat (9) kormos istván (1) környezetazonos termesztés (1) környezetbarát-címke (1) környezetpolitika (12) környezettudatosság (11) környezetvédelem (16) korosztály (1) korpusz (1) korrumpálhatóság (1) korrupció (5) korszakalkotó (1) korszellem (5) kortárs film (1) kortárs irodalom (5) kósa ferenc (1) kósa lajos (1) kossuth lajos (5) köszöntő vagy induló (1) koszorú (1) kosztolányi dezső (2) kötcse (40) kötelesség (4) kötelességtudat (2) köteles kapcsolat (1) kötelezettség (1) kovács andrás (2) kovács béla (2) kovács imre (1) kovács klaudia (1) kovács nóra (1) kövesi endre (1) követ (1) következmény (1) kowalski władysław (1) koyaanisqatsi (1) közbeszéd (4) közbiztonság (1) közbiztonsági tevékenység jogellenes szervezése vétsége (1) közbiztonsági tevékenység jogosulatlan végzése szabálysértés elkövetésének gyanúja (1) közélet (37) középkor (3) középkori költészet (1) középkori zene (1) közép európa (1) közérdek (3) közerkölcs (3) közértelmesség (1) közérzet (2) közfelháborodás napja (1) közgondolkodás (1) közhasznú munka (1) közhely (1) közintézmény (1) közjó (6) közjogi gondolkodás (2) közjogi hagyomány (2) közjó és kapitalizmus (1) közkultúra (3) közkút (2) közlekedés (1) kozmopolitizmus (1) köznép (1) köznevelés (7) közoktatás (10) közösség (104) közösségfejlesztés (1) közösségi ember (2) közösségi etika (5) közösségi felelősség (1) közösségi média (15) közösségvállalás (9) közös jövő (1) közös pont (1) közrend (2) közrendvédelem (2) községi könyvtár (1) közszolgálatiság (1) köztársaság (1) köztársasági elnök (2) közügy (4) közvélemény (8) kreált konfliktus (2) krencsey marianne (1) kriminalitás (1) krisztofóbia (1) krisztus (10) krisztus feltámada (1) krisztus követése (2) krisztus legyen reményünk (1) krisztus titokzatos teste (1) kriszusnak szülője (1) kritika (1) kritikus szemlélet (1) krivosejn szemjon (1) krízis (20) króm dioxid (1) krónika - a 2. magyar hadsereg a donnál (1) kroto harry (1) krúdy gyula (2) krumpli (2) kuklay antal (1) kulcs (4) kulcs a lelkemhez (1) különbség (2) kultikus közösség (1) kultúra (59) kulturálisörökség védelem (1) kultúrális élet (1) kulturális élet (2) kulturális expanzió (5) kulturális forradalom (2) kulturális örökség (1) kulturális piac (3) kulturális regresszió (8) kultúrfölény (2) kulturkampf (15) kulturpesszimizmus (1) kultúrpolitika (19) kultusz (1) kultuszpolitika (1) kun béla (1) kürénei (1) kuroszava akira (1) kurtág györgy (1) kurtág márta (1) kuruc info (1) kururcz márton (1) kurva (1) kusturica (1) kút (1) kuthy lajos (1) kutya (1) kutyafos (1) küzdő egyház (1) kveszelava rezo (1) kyrie eleison (2) kyrie paschale (1) k endre (1) kłosiński edward (1) labirintus (1) lábszag (1) laci net (1) lada (1) ladányi (1) ladányi mihály (2) ladik (1) ladó gyula lajos (1) lady diana (1) laikusok (1) lajos (3) lajtha lászló (1) lakatos istván (1) lakosságcsere (1) laktanya (1) laméter kapitány (2) lance armstrong (1) lánczi andrás (1) langy tankok (1) lápjegyzetek (1) lászló andrás (1) lászló gyula (1) lászló petra (2) látás (1) láthatatlan kéz (1) latinovits zoltán (2) latin irodalom (3) latin nyelv (2) lázadás (1) lázadó (1) lázadó lélek (1) lázár (1) lázár jános (6) lázár szombat (1) lázár szombatja (1) lebœuf frank (1) lecke (2) lecskésbab (1) lefegyverzett ellenséges erők (1) legato (1) legendák (1) legenda aurea (1) legitimáció (1) legitimitás (2) legutko ryszard (2) lehány (1) lehet (1) leiningen-westerburg károly (1) lék (1) leköp (1) lélek (8) lélekrablás (1) lélekvándorlás (2) lelepleződés (2) lelkiismeret (16) leltár (1) lem stanisław (2) lengemesék (1) lengyelek (2) lengyelország (6) lengyelség (1) lengyel balázs (1) lengyel film (5) lengyel filmiskola (1) lengyel irodalom (5) lenin v i (3) lenn (1) lennon (1) lennon john (2) lépcsős szavak (1) lesben álló isten (1) leszarás (1) lét (4) létérzés (1) létjogosultság (1) léttartomány (1) levegő (1) levél (1) levelezőlap (1) levétel a keresztről (1) levizel (1) lewis c s (2) libanon (1) liberálbolsevizmus (16) liberális (3) liberális demokrácia (61) liberális demokraták (4) liberális internacionálé (1) liberális konszenzus (9) liberalizmus (78) liliom (1) liliomfi (1) liturgia (1) live on the coke side of life (4) livius (1) lízing (2) lmp (1) lobotómia (1) logikus (9) logosz (3) lombikbébi-eljárás (2) long john silver (2) loquebantur variis linguis apostoli (1) losonczi pál (1) lót (1) lovak (1) lovászy lászló (1) lugal (2) lugossy lászló (2) lukács evangelista (1) lukács evangéliuma (2) lukács györgy (1) lupsa monostor (1) l simon lászló (1) l’ami du peuple (1) maár gyula (1) macák jiří (1) mácsai pál (1) macska (2) madách imre (6) mádi szabó gábor (2) maeztu ramiro de (1) magánbűn (2) magánélet (2) magánszféra (1) magánügy (3) magasabb politika (1) magasan repül a daru (1) magas irodalom (1) magas jegenyefán sárgarigó fészek (1) magas kút rovátékján nem jó vizet húzni (1) magritte rené (1) magukfajta (1) magunkfajta (1) magyar (21) magyarázatigény (1) magyargyűlölet (8) magyaridő blog (4) magyarok (11) magyarok nagyasszonya (2) magyarország (266) magyarországnak kegyes nagyasszonya (5) magyarország hivatalos nyelve (1) magyarság (285) magyarságtudat (8) magyar állam (2) magyar asszonyok (1) magyar ateista társaság (1) magyar baloldal (7) magyar charta (1) magyar civilizáció (4) magyar dezső (1) magyar dráma (4) magyar elitek (11) magyar ember (2) magyar emigráns (1) magyar értelmiség (4) magyar európai (2) magyar festészet (4) magyar film (21) magyar föld (1) magyar gregoriánum (6) magyar hang (1) magyar identitás (1) magyar idő (3) magyar irodalom (84) magyar jövő (3) magyar költészet (6) magyar kommunista párt (1) magyar közösség (1) magyar közösség-összeesküvés (1) magyar kő ballada (1) magyar kultúra (6) magyar kultúra napja (1) magyar lélek (1) magyar mythologia (2) magyar nemzet (4) magyar nemzeti hip-hop (1) magyar nép (2) magyar népdal (9) magyar népzene (10) magyar nők a gulágon (1) magyar nóta (9) magyar nyelv (11) magyar önkép (32) magyar péter (1) magyar politikai tradíció (14) magyar társadalmak (2) magyar televízió (1) magyar történelem (2) magyar vidék (1) magyar világ (8) magyar zene (4) magyar zsidó együttélés (2) magzat (6) magzatgyilkosság (15) magzati állapot (3) maharadze avtandil (1) mahisaszura (1) majakovszkij (1) majakovszkij v v (2) major péter (1) május elseje (1) makk károly (1) malevics kazimir (1) mancika (4) mándy iván (1) mangalicák (1) mániás depresszió (2) manichaeusok (2) manicheizmus (3) manipuláció (50) mann thomas (1) maradandó károsodás (1) márai sándor (1) marat j-p (1) március tizenöt (2) mária (2) mária-dicséret (1) máriacelli kegyszobor (1) máriapócs (3) máriapócsi könnyező szűzanya (1) mária a téretlen befogadója (1) mária kertje dacföld (1) mária olthatatlan lámpa (1) mária örök galamb (1) mária országa (5) mária szűzen szülő fényforrásunk romlatlan edény (1) mária vendégváró templom (1) mária világ kincse (1) marokkói tanító (1) marsovszky magdolna (2) márta (1) mártír (1) martonfa (1) márványember (1) marxizmus (5) marxizmus-leninizmus (2) marx karl (1) másik jános (2) második törvénykönyv (1) második világháború (11) mások (1) másság (1) másvalaki problémája (1) más faj (1) materialista (1) materializmus (9) máté evangelista (3) máté evangéliuma (2) máté péter (1) matolcsy györgy (1) matolcsy mátyás (1) mátrix (2) matthews vaughan (1) matúz gábor (1) mátyás király (1) matyi (3) mauriac françois (1) maya fátyol (1) mazsola és tádé (1) mcluhan marschal (1) mdf (1) meddőség (1) média (53) médiapiac (1) mediatizált társadalom (2) medikus (1) meditáció (1) medúza (1) megalázottság (1) megalázott nő (1) megáll az idő (1) megbánás (1) megbántottság (1) megbocsájt (1) megbotránkoztatás (1) megdicsőült egyház (1) megegyezés (1) megélhetés (2) megélhetési bűnözés (2) megérkezés (1) megérkezett a király a városba (1) megerősítés (1) megértés (39) megfélemlítés (4) megfogant élet (2) meggondolatlanság (1) megigazulás (1) megindul (1) megint (1) megismerés (4) megismerhetőség (2) megítél (1) meglepetések (1) megmarad e a magyarság? (3) megoldás (3) megöltek egy huszárt hatvan forintjáért (1) megosztás (1) megrontás (3) megszabadulás (1) megszállás (6) megszentelt ország (1) megszólítás (1) megtérés (4) megtestesülés (1) megtévesztés (10) megtisztulás (1) megtorlás (1) megújulás (1) megváltás (3) megváltó (5) megváltónk (2) megvert engem az anyám (1) még kér a nép (1) mehofer christian (1) melba kocka (1) melegfront (1) mellers wilfred (1) melocco miklós (1) méltányosság (13) méltóság (100) melville herman (1) mélyen fekvő magyarság (1) mélymagyar (63) mélymagyarok (1) mélymagyarságoskodás (1) mélypszihológia (1) mélyrepülés (2) mély franciaország (2) menekülés (3) menekülés az úrhoz (1) menekülés a homályba (1) mennyország (1) menteni ami menthető (1) menyegző (3) menzel (2) menzel jiří (1) mérdek (4) mérték (23) mértékvesztés (26) merton thomas (3) messianizmus (2) messiás (2) mesterség (1) mesterséges intelligencia (1) mesterséges megtermékenyítés (3) mészöly dezső (1) mészöly géza (1) metál (1) meteor (1) mezőgazdaság (8) mezővárosi kultúra (1) me jazé hogy én sápadt legény vagyok (1) me too-kampány (2) michnik adam (2) mickiewicz adam (1) miért engedi meg isten a rosszat? (2) migráció (9) migráns (2) mihalkov nyikita (1) mikita justin (1) mikor jöttök ? (1) mikszáth kálmán (2) mikulás (1) milton john (1) mindenség (2) mindenszentek (2) mindenszentek királynéja (1) mindenszentek litániája (1) minden gyerek lakjon jól alapítvány (1) mindszent (1) mindszenty józsef (3) minichmayr birgit (1) minőség (2) misztérium (1) misztika (2) mitanni (1) mítosz (2) mi (az apja f***ról szól) a narkomán pszichiáter vadvirágos álma (2) mi a baj a világgal? (1) mi is az a nő? (1) mi kutyánk kölyke (1) miłosz czesław (3) mkp (1) mobilposta (2) moby dick vagy a fehér bálna (1) mocsár (2) mocskos provokáció (1) modernitás (31) modernizáció (4) modernizmus (4) módszer (2) módszeresség (1) mohács (1) mohácsi viktória (1) molnár piroska (1) molnár sándor (2) molnár tamás (3) moloch (1) monopolhelyzet (1) monostori imre (1) monreal (1) mont blanc (1) moody s investors service (1) morál (19) morális problémák (1) moralitás (1) moralizmus (1) móricz zsigmond (5) mormonok (1) morozov pavel (1) mosógépek (1) most lenne időben (1) mother night (1) motiváció (1) motiválatlanság (6) motiváltság (2) mozart w a (2) mozdonyok (1) mozgóképes műveltség (2) mozi (2) mszmp (1) mszp (1) mucius scaevola (1) mucsi erika (1) muehl otto (1) muhi klára (1) mularczyk andrzej (1) múlt (47) multikulturalizmus (10) münchhausen (1) munka (7) munkabér (2) munkácsy mihály (1) munkaerőpiac (2) munkahelyteremtés (1) munkajog (1) munkaügyi központ (3) munkavédelem (1) muszlim (2) muszlim európa (2) művelés (1) művelt és jómódú nemzet (2) művészet (4) művi abortusz (22) múzeum (1) mvp (1) m s mester (1) nacionalizmus (4) nácitlanítás (1) náci kollaboránsok (1) Naconxypán (1) nádasy lászló (1) nagyanya (1) nagyapa (1) nagybirtok (4) nagyböjt (1) nagyboldogasszony (4) nagycsalád (1) nagycsécs (1) nagyhatalmak (4) nagyhatalmi átrendeződés (2) nagyhatalmi konfliktus (2) nagyhatalmi politika (6) nagyhét (2) nagyipar (1) nagypéntek (2) nagyszombat (1) nagysztalin (1) nagyszülő (2) nagyszülőség (2) nagytakarítás (1) nagyterc (1) nagy csönd (1) nagy ervin (1) nagy ferenc (1) nagy francia forradalom (1) nagy imre (1) nagy jövő mögöttünk (1) nagy lajos (1) nagy lászló (1) nagy magyarok (1) nagy októberi szocialista forradalom (1) nagy szellemi szegénység (1) nagy titok (1) nam unius lingue uniusque moris regnum inbecille et fragile est (1) nánás (1) nanoszonda (1) nanotechnológia (1) naplóíró(író) (1) nappali hold (1) naprakészség (1) napút (1) napvilág (1) naqoyqatsi (1) narcizmus (3) narratíva (1) nazaret (1) ndk (4) negyedik dimenzió (1) négyesy lászló (1) negyvenes évek (1) négy láb jó két láb rossz! (1) nehézvíz (1) nektikus (1) nemecsek (1) nemesség (1) nemes asszonyunk (1) nemes nagy ágnes (1) németek (1) németh györgy (1) németh g béla (1) németh lászló (22) németország (3) német (1) német asszonyok (1) német birodalom (3) német film (2) német irodalom (4) német megszállás (3) nemszemély (4) nemzedékek (1) nemzedéki tapasztalat (1) nemzet (99) nemzetállam (1) nemzetbiztonság (1) nemzetféltés (2) nemzethalál-félelem (4) nemzethalál félelem (3) nemzetiség (1) nemzetiszocialisták (1) nemzetiszocializmus (10) nemzeti alaptanterv (1) nemzeti egység (1) nemzeti elkötelezettség (2) nemzeti elkötelezettségű magyar értelmiség (1) nemzeti érzület (1) nemzeti kiegyenesedés (1) nemzeti kultúra (9) nemzeti lét (3) nemzeti múzeum (1) nemzeti öntudat (2) nemzeti politika (1) nemzetkoncepció (5) nemzetközi összeilleszkedés (1) nemzetpolitika (14) nemzettudat (5) nem én kiáltok (1) nem gyilkoltam nem is loptam mégis félnek tőlem (1) nem megy már itt semmi (1) nem tetszik a rendszer (1) nénikém a lányát nem magának tartja (1) neoliberalizmus (3) neonacionalizmus (2) neonépiprimitív (4) nép (24) népakarat (1) népesedéspolitika (4) népesség (1) népességfogyás (1) népfelkelés (1) néphatalom (1) népi-urbánus ellentét (1) népi-urbánus vita (1) népirtás (4) népi demokrácia (3) népi urbánus vita (2) népkeresés (1) népmese (1) népszabadság (1) népszámlálás (2) népszavazás (2) népszerűség (1) népuralom (1) nero (1) net (1) neutrínó (1) nevelés (19) ngo (1) niedermüller péter (1) niemen czesław (2) niemöller martin (1) nietzsche friedrich (1) nihilista (1) nihilizmus (1) nincs halálos érv a maradásra (1) nincs is annál betyárosabb élet (1) ninidze ija (1) ninidze merab (1) nirvána (1) (17) nobel díj (3) noé (1) női mivoltában megalázható nő (1) nők (6) nőkérdés (14) nőközösség (1) normák (1) normalitás (5) nothing is real (3) novák katalin (2) noverim me noverim te (1) nowakowski przemysław (1) nszk film (1) nszk irodalom (3) nukleáris energia (1) numeroff richard (1) numerus clausus (1) nyáry krisztián (2) nyelv (6) nyelvművelés (1) nyilaskereszt (1) nyírő józsef (3) nyitottság (1) nyitott kabátban (1) nyolcvanas évek (1) nyolcvankilencesek (3) nyomorékká tétel (1) nyomorúság (1) nyugalom (4) nyugat (15) nyugat-európa (1) nyugati pályaudvar (1) nyugati szövetségesek (1) nyugat balkán (1) nyugat folyóirat (1) nyugdíj (3) nyugdíjrendszer (1) nyugtalanság (1) objektív társadalomábrázolás (1) óceánátrepülés (1) ocsigava nato (1) odaáti sanyi bácsi (1) óév (1) óe kenzaburó (1) ogre (1) ohio indiánok (1) ojibbeway indiánok (1) okozatológia (3) oksanen sofi (1) oktatás (22) oktatáspolitika (4) október (1) október hatodika (1) október huszonhárom (4) olajhomok-mezők (1) olasz film (3) olasz irodalom (1) olasz kutatók (1) olbrychski daniel (2) oldás és kötés (1) ölelés (1) olimpia (1) olvasáskultúra (22) oly korban nem éltem (1) önállóság (1) önámítás (2) önátfestés (1) önazonosság (8) önbecsülés (8) önbizalom (2) önérzet (5) önfeladás (1) önfeltárás (1) öngyilkosság (3) önismeret (12) önkény (2) önkényuralom (1) önkontroll (1) önkormányzat (1) önkormányzati választások (1) ono yoko (2) önreflexió (2) önrendelkezés (4) önsegély (1) öntudat (12) önvédelem (3) önveszejtés (1) önvesztés (1) önvilágámítás (1) opportunizmus (3) optimista (1) orbán (2) orbán-korszak (1) orbánizmus (6) orbán beszéd (2) orbán gyűlölet (1) orbán ottó (1) orbán viktor (36) ördög (7) ördögök (2) öregség (1) orehóczki miklós (9) örkény (1) örkény antal (1) örkény istván (8) örökbefogadás (1) örökkévalóság (2) öröklét (1) örökös csönd (1) örökség (4) örök élet (2) örök szövetség (1) orosius (1) orosz-ukrán háború (3) oroszország (5) oroszság (3) orosz anna (1) orosz film (2) orosz irodalom (6) orosz lujza (1) orosz rendező (2) őrség (1) országgyűlés (2) országház (1) országimázs (1) ortodoxia (2) orvos (1) orvostudomány (1) orwell george (3) osi (1) őskor (1) őslakosok (1) ősnáci (1) ősök (2) összeesküvés-elmélet (1) összehasonlítás (1) ostaszewska maja (1) ostromállapot (1) ősz (1) ószövetség (3) osztottság (1) osztrák film (2) osztrák irodalom (1) osztrák prémesbogár (1) ottawa indiánok (1) otthon (1) ötvenes évek (1) ötvenhatosok (7) özönvíz (2) p.howard (1) p. mobil (1) pacem in terris enciklika (2) pacifizmus (2) paks (1) palágyi lajos (1) paláncz ferenc (1) paleolit-táplálkozás (1) pályakezdés (1) pályi andrás (2) panagia (1) panasztalan idő (1) páncél (1) pándi pál (1) pangás (1) pannónia (1) pan tadeusz (1) pápai szentmise (2) paplan (1) paprikajancsi (1) papság (2) pápua új-guinea (1) parabola (1) paraclitus egrediens (1) paradicsom (1) paradigma (1) paradzsanov szergej (1) parafrázis (1) paranoia (1) paraszt (3) parasztság (3) parasztvakítás (1) párbeszéd (7) párizsi békeszerződés (1) párkapcsolat (7) parlament (4) párt (1) pártkongresszus (1) pártok (1) pártosság (1) pártos erzsi (1) párttörténet (1) pascal blaise (2) pasikowski władysław (1) páskándi géza (2) passzív rezisztencia (4) pásztor (2) pásztor istván (1) pátka (1) patkány (2) patmosz (3) patriarchátus (1) patrióta (1) patriotizmus (2) pável ágoston (1) pazár (15) pazarlás (2) pázmány péter (7) pécsi sándor (1) pedofília (3) peinture conceptuelle (1) példa (3) példázat (1) penderecki krzysztof (1) péntek vagy a csendes óceán végvidéke (1) pénz (5) pénzügyi rendszer (5) perspektíva (18) petőfi 73 (1) petőfi parafrázis (1) petőfi sándor (7) petronius maximus (1) petry zsolt (1) pettenkoffen august (1) phillips trevor (1) phone (1) piacgazdaság (7) pietrelcinai szent pio (2) pilátus és a többiek (1) pilinszky-vázlatok (1) pilinszky jános (9) piombo sebastiano del (1) piramisok (2) piros ildikó (1) pisztisz (1) plagiarius (1) plágium (2) plakát (1) platón (2) platonov andrej (1) pláza (1) pléhkrisztus (1) pluralizmus (1) poeltenberg ernő (2) poe edgar allan (1) pogányság (3) pogány rabság (1) pohjola juhana (1) poimén (1) poissy (1) pokol (5) pokolbéli víg napjaim (1) polányi mihály (1) polgárháború (1) polgári jenő (1) polgármester (2) politika (36) politikai filozófia (5) politikai hovatartozása következtében megalázható nő (1) politikai kommunikáció (16) politikai korrektség (47) politikai kultúra (29) politikai nemzet (2) politikai osztály (8) politikai skizofrénia (1) politikai stratégia (3) politikai szocializáció (8) politikum (8) politikus (7) politikus ember (2) popkultúra (3) populizmus (8) popzene (1) pörköltszaft (1) poszler györgy (1) poszthumanizmus (3) posztimpresszionizmus (1) posztkommunista vadállat (1) posztkommunizmus (5) posztmarxista tudomány (1) posztmodern (9) pound ezra (5) powaqqatsi (1) pozsgai zsolt (1) prades (1) pragmatica sanctio (1) pragmatizmus (1) prájdfeszt (12) pray kódex (1) préda (6) prémvadászat (1) prepotens hitetlenség (1) prepotens immoralitás (1) primer választás (1) primitivizálódás (1) privát magyarország (1) privilegizált kisebbségek (18) próbáknak ideje (2) probyn robin (1) profán (2) profitéhség (3) program (1) progresszió (105) prohászka lajos (2) prohászka ottokár (10) prókátor (1) proletariátus (2) proliság (2) prolizmus (2) propaganda (18) prostitúció (2) protestáns szemle (1) protestantizmus (3) proust marcel (1) provincializmus (1) pruck pál (1) prus boleslaw (1) przybyszewska stanisława (1) psavela vazsa (1) pszeudoegzisztens (1) pszeudológia (1) pszichiáter (1) pszichoanalízis (1) pszichológia (2) pszichológiai hadviselés (1) pszichoszexuális fejlődés (1) pszichoterápia (1) pszoniak wojciech (1) puccskísérlet (1) puli (1) pulszky ferenc (2) pulszky károly (2) puncsfuré (2) pünkösd (4) pusztítás (1) pusztulás (3) pułaski kazimierz (1) quetzalcoatl (1) quis revolvet (1) rába györgy (1) rabló (1) racionális (1) racionalitás (1) racionalizmus (5) rácjárás (1) radioaktivitás (1) radnóti miklós (2) radwan stanisław (2) raffaello (di giovanni santi) (1) raffay sándor (1) rágalom (1) ragályi elemér (3) rajk lászló (1) rajz és vizuális kultúra (1) rákosi-korszak (3) rákosi mátyás (1) rákosy gergely (1) räsänen päivi (1) rasszizmus (8) raszkolnyikov (1) rászoruló (1) ratkó józsef (1) ratzinger joseph (9) ravasz lászló ifj. (1) reakció (2) reakciós ember (1) realizáló egzisztencia (1) realizmus (1) rédei ottó (1) református gyűlölet (1) reformkor (3) regény a regényben (1) reggel (1) reggio godfrey (1) régizene (1) régi jó rend (1) regnum (1) rejtekhely (1) rejtett vagy álcázott elitek (1) rembrandt (harmenszoon van rijn) (3) remény (17) rend (16) rendőrség (3) rendszer (6) rendszerellenesség (3) rendszerváltás (19) rendszerváltozás (20) rendszerváltoztatás (22) rendszerváltoztatók (3) renucci robin (1) republikanizmus (1) rerum novarum enciklika (1) részérdek (3) részvételi demokrácia (5) részvételi krízis (1) részvétlenség (1) rétes (1) retrospektív projekció (3) rettegés (1) révai józsef (1) reymont władysław (1) rezervátum (1) richard brautigan (3) richter karl (1) richter sz t (1) ricsaj (1) rigalánc (1) rimbaud arthur (2) riport (1) rituális gyilkosság (2) robespierre (1) robinson (1) rock and roll (2) rodin (1) roedelus hans-joachim (1) rogán antal (2) rohadás (1) rohde armin (1) rokonok (1) rom (1) róma (6) roma (2) rómaiaknak írt levél (3) római birodalom (1) római erény (1) római irodalom (3) római pápa (1) romák (1) romániai magyar irodalom (1) román orthodoxok (1) róma bukása (3) rombolás (1) rónaszegi miklós (1) roncsfilm (1) rorate (1) rossellini roberto (1) rossz (5) rosszindulat (1) rougier michael (1) rövidfilm (1) rövid tanfolyam (1) rövid tanúság mint ismerhesse meg akármely együgyű ember is az igaz hitet (2) rózsa (1) rózsabogárgyűjtés (1) rózsa jános (1) rózsa sándor (1) rozspálinka (1) ruttkai éva (1) s.o.s. (1) safe space (1) šafránková libuše (1) saint michel de cuxa apátság (1) saját szerep (1) sajnálat (1) sajóbábony (1) sajtó (38) sajtószabadság (3) sajtótörténeti jelentőség (1) šakić dinko (1) sallay kornélia (1) salt lake city (1) samsung (1) sára sándor (1) sárga tengeralattjáró (3) saría (1) sarkadi imre (2) sárkány (2) sáry lászló (1) sáska (1) sátán (5) sava nicolae (1) schaeder h h (1) schmidt mária (1) schmitt pál (3) schneider athanasius (1) schnell robert wolfgang (1) schnitzler arthur (1) schola hungarica (6) schongauer martin (1) schütz antal (1) scruton roger (1) seb (2) sebő ferenc (3) segítség (2) sejtelem (1) sematizmus (1) semmi (3) senki (1) senkiség (1) sertésállomány (1) sertésinfluenza (1) seweryn andrzej (1) shakespeare william (2) shapcott thomas (2) shaw g b (1) shreck (1) siklósi beatrix (1) sík a pusztám sem halma sem erdője (1) sík sándor (4) simmel georg (1) sinka istván (10) sinkovits imre (1) sinkó lászló (1) sion (2) sirák fia könyve (1) sírás (1) sirokkó (2) sír az út előttem (1) site (1) skarsgård stellan (1) skype (1) slachta margit (1) slambuc (1) slavnosti sněženek (1) snoopy (1) soá (1) sobociński witold (2) sodrásban (1) sokaság (1) sokol rádió (1) sok pénztől megbüdösödött költészet (1) solymosi eszter vére (1) sólyom lászló (3) somlai margit (1) somr josef (1) soós imre (1) sophia (1) sorsélmény (38) sorskérdések (38) sóska (1) sötétség (5) sóvárgás (1) sovcolor (1) spanyol irodalom (1) spes (1) spin dictator (1) spiró györgy (2) st.amour (1) stabilitás (1) star wars-filmek (1) stefán (1) stenka danuta (1) stephanus rex (1) stephen hawking (1) stirlitz (1) stratégia (3) stressz (2) suetonius (1) suhannak visszaszállnak (1) sulpicius severus (1) sulyok tamás (1) superbus gőgös (1) surrexit christus hodie (2) sűrű köd (1) sust jiří (1) sütő andrás (5) svéd film (1) svéd francia film (1) szabadelvűek (1) szabadgondolat (1) szabadkőművesség (1) szabados ádám (1) szabadpiac (1) szabadság (63) szabadságélmény (1) szabadságfogalom (1) szabadságharc (11) szabad föld (1) szabad föld kalendárium (1) szabad nép (1) szabad példa (1) szabad préda (4) szabad vallásgyakorlás (1) szabad verseny (1) szabályozottság (1) szabálysértés (1) szabolcs szatmár bereg megye (1) szabó béla istván (1) szabó dezső (13) szabó istván (3) szabó józsef (1) szabó lőrinc (3) szabó magda (2) szabó sándor (1) szaddám huszein (1) szájensz fiksön (2) szájer józsef (2) szajna (1) szakmaiság (2) szakszervezet (1) szalai ákos (1) szálasi ferenc (1) szaldó (1) számadás (1) számlálás (1) számonkérés (1) szánalom (1) szapołowska grażyna (1) szarepta (1) származás (1) szarszag (1) szarvas (1) szász imre (1) szász jános (2) szász lászló (1) szavazópolgár (1) századelő (1) szcientizmus (1) szdsz (1) szeb (1) széchenyi emlékezete (1) széchenyi év (4) széchenyi idol (1) széchenyi istván (20) széchenyi istván naplója (1) szegénylegények (2) szegénység (5) szégyen (1) székely himnusz (1) székely jános (1) székely orsolya (3) székesfehérvár (1) szekularizáció (1) széles tamás (1) szellem (6) szellemi parazitizmus (1) szellemi pénz (1) szellemi renyheség (1) szembesítés (3) szembesülés (4) személy (35) személyazonosság (1) személyesség (1) személyes felelősség (1) személygépjármű (1) személyi igazolvány (1) szemere bertalan (1) szemere pál (1) szemere vera (1) szemétdomb (1) szemiták (1) szemlélődés (1) szemző tibor (1) szendi nóra (1) szent (3) szentéletű optyinai varszonofij (1) szentesi zöldi lászló (2) szentessy gyula (1) szenthagyomány (4) szentháromság (4) szentimentalizmus (5) szentírás (4) szentírásmagyarázat (1) szentkorona (2) szentkorona tan (2) szentlélek (7) szentség (3) szentté avatás (1) szentviktori ádám (1) szentviktori hugó (1) szent ágoston (5) szent ambrus (1) szent hilarius (1) szent istván király (5) szent istván király intelmei imre herceghez (1) szent istván vértanú (1) szent jános i. levele (1) szent jeromos (3) szent lajos francia király (1) szent lászló (1) szent mihály arkangyal (1) szent miklós (1) szent nino (1) szent pál apostol (4) szent péter apostol (1) szent remény (1) szent szűz (1) szent zsófia (1) szenvedély (2) szenvedélykutatás (1) szenvedés (1) szenvedő egyház (1) szép (1) szeplőtelen (1) szépművészeti múzeum (1) szépség (1) szép elmélet fonákja (1) szép versek (1) szerapión (1) szerelem (2) szerelmem elektra (1) szerelmi történet (1) szerencse (1) szerep (1) szereposztás (1) szeretet (23) szeretett vezér (1) szerződések (1) szétkergetés (1) szétkergettetés (1) széttépett zsoltár (1) szigligeti ede (1) szikra jános (1) szilágyi domokos (1) szilágyi tibor (2) szili katalin (1) sziluán sztarec (1) szilvay gergely (1) szimbolizmus (1) szimbólumalkotás (1) szimptómák (1) szindbád (1) színészek (1) színes géza (3) színház (3) szintézis (1) sziriat oszlopai (1) szirmok virágok koszorúk (1) szittyák (5) szív (1) szivárvány (3) szívhangok (1) szkafander nélkül (1) szkíta aranykincsek (1) szlovákia (3) szlovákok (2) szó (1) szobatisztaság (1) szobotka tibor (1) szocialisták (4) szocialista realizmus (2) szociális érzékenység (1) szociális gondolat (2) szociális háló (1) szociális krízis (1) szociális transzfer (1) szocialitás (15) szocializáció (3) szocializmus (46) szociálliberálisok (1) szociálpolitika (7) szociográfia (8) szociológia (1) szócska miklós (1) szodoma (2) szodómia (4) szögi lajos (1) szólásszabadság (20) szolgálat (1) szolgaság (1) szolidaritás (22) szöllősy andrás (1) szolnoki paraszt (1) szolonyicin anatolij (1) szolzsenyicin a i (4) szomorúság (1) szonett (1) szörnyek évadja (1) szorongás (1) szorongatottság (1) szőts istván (2) szövegértés (2) szövegösszefüggés (2) szövetkezet (1) szövetség (4) szövetséges ellenőrző bizottság (1) szovjet-orosz irodalom (2) szovjethatalom (1) szovjetizáció (1) szovjetkommunizmus (6) szovjetterror (8) szovjetunió (11) szovjet film (4) szovjet irodalom (2) szovjet megszállás (4) szovjet orosz irodalom (4) szovjet orosz rendező (2) szovkolor (1) szózat (1) sztálinizmus (7) sztálin j v (2) sztalker (2) sztárblogger (4) sztavrogin (1) sztichira (1) sztrájk (1) sztrájktörő (1) sztrugackij arkagyij (1) sztrugackij borisz (1) szubjektív heroizmus (1) szubkultúra (1) szubszidiaritás (2) szudétanémetek (1) szükség (1) születés (3) szülő (9) szülő-gyermek viszony (8) szülőföld (2) szülőség (11) szüntelen imádkozzatok (1) szúnyogirtás (1) szupernova (1) szuperszónikus (1) szuprematizmus (1) szurippak (1) szürke (1) szurokisten gyermekei (1) szuverenitás (35) szűz (1) szűzanya (6) szűzanya gyermekkel (1) szűz mária (6) szűz titok (1) tabakov oleg (1) tacitus (1) táguló világegyetem (1) tairo kemmyo sato (1) tájkép (1) tájkép szivárvánnyal (1) takarékosság (1) taking sides (1) taktika (1) találjuk ki magyarországot (4) találkozások háza (1) támadás (2) tamás gáspár miklós (3) tamkó sirató károly (1) tanár (14) tánc (1) táncbeli tánc szók (1) táncházi muzsika (1) táncsics mihály (1) tandori dezső (1) tanítóképző (1) tanú (1) tanulás (4) tanulság (1) tanúság (1) tanúságtétel (1) tanú folyóirat (1) tanya (2) tao (1) tao te king (1) tapasztalat (1) táplálkozás (1) tárgyiasítás (4) tarhonya (1) tarkamagyarmicsoda (1) tarkán kurtát cserél (1) tarkovszkij a a (6) tarlós istván (1) tarquiniusok (1) társadalmi igazságosság (1) társadalmi krízis (1) társadalmi párbeszéd (1) társadalom (25) társadalombiztosítás (3) társadalomismeret (2) társadalommérnökség (1) tartós fogyasztási cikk (1) tarvágás (1) tatárszentgyörgy (1) tea (1) technológia (1) técsőiek (1) teher (1) teherviselés (1) tehetetlenség (1) tejkaramella (1) tekintély (7) tekintélyelv (1) tekintet (1) tékozló ország (1) télapó (1) teleki lászló (1) teleki pál (2) televízió (10) teljesítmény (1) tellér gyula (2) temesi ferenc (1) temető (1) templom (2) tények (5) tényfeltárás (1) teoretikus elmélkedések (1) teremtés (4) teremtés könyve (7) teremtő értelem (2) terméketlenség (1) természet (3) természettan (1) természettudomány (2) természetvédelem (14) terror (20) terrorszervezet (3) tertullianus (1) tervezett elavulás (2) tér idő szakadék (2) testvér (3) testvériség (3) tészta (1) tett (4) tévedés (1) tévelygés (2) tévhit (1) tévirat (1) tézis (1) thieme thomas (1) thomas mann (1) tiborc (1) tiktok (1) tiltakozás (1) tiszaeszlár (1) tiszaeszlározás (1) tisza istván (1) tisztánlátás (6) tisztaság (3) tisztázás (3) tisztelet (6) tisztesség (6) tisztességtelenség (2) tisztességtelen piaci magatartás (1) titkosszolgálatok (1) titkos magyarország (1) titok (1) titusznak írt levél (1) tízezer nap (1) tízparancsolat (1) többség (10) tökéletesség (1) toldy ferenc (1) tolerancia (6) tolnay klári (1) töltött káposzta (1) tölt em ények (1) tolvaj (1) tomasi di lampedusa giuseppe (1) tömeg (9) tömegdemokrácia (5) tömeghisztéria (1) tömegirodalom (2) tömegkommunikáció (6) tompa mihály (1) töredékesség (1) tormay cécile (3) törpe jános (1) történelem (127) történelemszemlélet (4) történelmi film (2) történelmi retúr (1) történelmi tárgyú festmények (1) történelmi tudat (2) történetírás (2) törvény (13) törvényesség (6) törvényhozó (1) törvényi szabályozás (2) törvénykezés (2) totalitarizmus (31) tótfalusi istván (1) tóth árpád (1) tóth krisztina (1) tóth menyhért (1) tóth orsolya (1) tournier michel (1) toursi szent márton (2) tour de france (1) toyota (1) trabant (1) tradíció (31) tradicionális (1) transzcendens (1) transzhumanizmus (1) trianon (7) trombitás kristóf (2) tudás (20) tudatosság (2) tudattalan (2) tudattalanság (3) tudomány (5) tükör (12) tukur ulrich (1) tulajdon (2) túlélő (1) túltápláltak éhezése (1) túltápláltság (1) túlvilág (1) türannisz (1) turisztika (1) turizmus (1) tűz (1) tűzvész (1) twin peaks (1) übermensch csandala (1) üdvösség (3) üdvösség kútja (1) üdvözítő (1) üdvözlő kártya (1) ufa stúdió (1) ufo (1) ugyanis (1) ügyvéd (1) újév (2) újhold folyóirat (1) újjászületés (1) ujjlenyomat (1) újkor (1) újraalapítás (13) újságírás (1) újságírói függetlenség (1) újszövetség (2) új esztendő (1) új forrás folyóirat (1) új magyarország (5) új nemesség (1) új politika (1) új rugó (1) ukrajna (2) ukránság (2) üldözés (4) ungvári tamás (1) ungváry krisztián (2) univerzalizmus (1) ünnep (1) unoka (1) úr (1) uralom (7) üresfejűség (1) úristen (2) űrkutatás (1) úrnapja (1) urunk színeváltozása (1) úr angyala (1) usa (13) uszítás (8) usztics mátyás (1) út (2) utalás (1) utassy józsef (1) utazás (1) utilitarizmus (1) útkereszteződés (1) utóirat (1) utolsó ítélet (1) utópia (6) utószó (1) uzsora (1) uzsora miatt (1) vád (1) vadászat (2) vadnai bébi (1) vadon (1) vadszamócalegelés (1) vágy (2) vagy (1) vagyon (1) vajda lajos (1) vajthó lászló (1) vakgyűlölet (1) válasz (4) választás (17) választások (5) választó (1) választójog (1) vallás (21) valláserkölcs (3) vallásfilozófia (1) vallási türelem (1) vallásosság (6) vallásszabadság (4) vallástalanság (3) valódi (1) valódi én (1) valódi mindenség (1) valóság (96) valóságentrópia (7) valóságérzékelés (70) valóságigény (78) valóságos ember (1) valóságos isten (1) valóság nagybátyánk (13) valós frontvonal (4) válság (12) válságkezelés (4) váltóláz (1) változás (1) változó világ (1) van (1) van der weyden rogier (1) van eyck hubert (1) van eyck jan (1) van gogh vincent (2) váp (1) várakozás (1) várakozó sebek (1) varázsló (1) varga judit (1) varga katalin (1) varga pál (1) vári györgy (1) varjúpörkölt (1) várkonyi nándor (1) várkonyi zoltán (1) vasaló asszonyok (1) vasember (1) vasfüggöny (1) vatopedi efrém igumen (1) vázsonyi vilmos (1) vazul (1) védőoltás (5) véges (1) végidők (2) végtelen (1) vegyszermentesség (2) veiszer alinda (1) vélemény (2) véleménydiktatúra (10) véleményformáló elit (9) véleménymonopólium (16) véleménypiac (1) véleményszabadság (9) véleményterror (16) velimirovic nyikolaj (2) vendée (1) vendégmunkás (2) veni sancte spiritus (1) vénlány (1) vér (2) veréb (1) verekedés (1) véresszájú bill (1) veres andrás (1) verhovenszkij (1) vérség (1) vértanúság (2) vérvád (3) veszély (3) vészi endre (2) vészkorszak (1) veszteség (4) vezeklés (3) vezető véleményformáló értelmiség (4) vhs-kazetta (1) victrix causa deis placuit sed victa catoni (1) vida zoltán (1) vidék (7) vidéki értelmiség (1) vidéki magyarország (1) vietnami csüngőhasú disznók (1) vígjátékiság (1) vigyázók (1) világ (2) világállam (3) világbéke (2) világháló (22) világi hatalom (1) világjárvány (12) világkereskedelem (1) világkommunizmus (2) világmindenség (1) világnézet (6) világnézeti semlegesség (3) világosság (4) világtorony (1) villamos (2) vincze ottó (1) virágvasárnap (1) virrasztás (1) virtuális valóság (8) virtualitás (4) virtus (1) vírus (10) visconti luchino (1) visszaélés (12) viszony (3) viszonyrendszer (6) vita (12) vitányi iván (1) vitézy lászló (1) vízözön (1) vizuális kultúra (2) völkischer beobachter (1) vona gábor (3) vonnegut kurt (3) vonzalom (1) vörösmarty mihály (4) vörösterror (2) vörös óriás (1) vukán györgy (1) wadding michael (1) wajda andrzej (5) walcha helmut (1) warhol andy (2) wass albert (5) waterman m a kölyök (1) webkultúra (8) weöres (1) weöres sándor (8) wesele (2) white daniel (1) who (1) wikipédia (1) wittgenstein ludwig (1) wittner mária (1) wojtyła karol józef (2) wok (2) wood georgie (3) wounded knee (1) wyandot indiánok (1) wyspiański stanisław (3) xiii leó pápa (2) xii piusz pápa (1) xlv canto (1) xvi benedek pápa (9) xxiii jános pápa (3) xx század (1) yoko ono sakktáblája (1) yorkshire i disznók (1) youtube (8) z. (1) zabolátlanság (3) zadravecz istván (1) zakeus (1) zala márk (3) zaporozsje (1) zarándok (1) zarándoklat (1) zene (5) ziemia obiecana (1) ziętek ewa (2) zirner august (1) żmijewski artur (1) zolnay pál (3) zóna (1) zourdoumis leonidas (1) zrínyi miklós (6) zsánerfestészet (1) zsarnokság (2) zsarolás (1) zsebtükör (1) zsidó (3) zsidóság (14) zsidó nép (1) zsinka ferenc (1) zsoltárok könyve (2) zsoltárvers (1) zsugán istván (3) zúg március (1) züllesztés (1) Címkefelhő

A BLOG TARALMA (VALAMENNYI BEJEGYZÉS)

Creative Commons Licenc

„keserűek vagyunk, amikor / nem akarunk példák lenni...”

2011.02.19. 13:33 bbjnick

„…ez jelen pillanatban nem más, mint a magyar rendszerváltozás második elsikkasztása” (Vázlat)

Címkék: élet nemzet magyarország arc valóság orbán viktor magyarság kereszténység igazság vona gábor lelkiismeret csontváry kosztka tivadar méltóság önazonosság emberi méltóság igazságtétel cigányügy xxiii jános pápa istenképiség pacem in terris enciklika

 
„(…) Az →emberi méltóság alapja az →istenképiség. (…)”
 
 
„(…) …az [emberi méltóság]hoz alapvetően hozzátartozik az →ember hivatása, transzcendenciája, s az igazi emberkép csak akkor valósul meg, ha megőrizzük nyitottságunkat nemcsak a term., önmagunk v. a többi ember, hanem Isten és országa felé is. Az [emberi méltóság] alapján joga van az embernek saját életéhez, ugyanakkor e méltóság általában →igazságosságot és →szolidaritást, gazdasági téren mértéktartást igényel; keresése remény arra hogy az új evangelizációt befogadják az emberek. (…)”
 
 
…Sokfelé jártak gondolataim mostanában, többek között azon is töprengtem: mi az, ami a leginkább bánt és aggaszt (mi áll megbántottságom és aggodalmam valós hátterében)? Egyszerű (a szó köznapi értelmében vett) egzisztenciális félelem (önmagam és enyéim féltése) munkál bennem? Vagy esetleg a jogtalanul megvádolt és megalázott sértettsége, felháborodása? Valószínűleg mindkettő. De más is, olyasvalami, ami, föltehetően, mélyebben lakik bennem (bennünk), mint a félelem és a sértettség. Bizonyára „tudálékosabban” is leírható volna, de (ha egy mód van rá) maradnék a legegyszerűbb megfogalmazásnál: a lelkiismeretemet (lelkiismeretünket) éri most nap mint nap elemi erejű támadás. Embervoltom (embervoltunk) (leg)lényegére törnek rá ezek a „történések”...
 
 
 
A Magyar Országgyűlés jegyzőkönyvében olvastam a következő felszólalás(részlete)t és a(z erre a) felszólalásra adott választ:
 
V*NA G*BOR: „(...) A harmadik csapdahelyzet pedig egy demográfiai csapda, amelynek két eredője van. Az egyik a magyarság fogyása, a másik a cigányság elképesztő és indokolatlan népszaporulata. (Zaj, felzúdulás az MSZP, az LMP, a Fidesz és a KDNP soraiban.) Itt nem arról van szó, hogy cigány gyerekek születnek, ezzel még önmagában nem volna probléma, hanem az a baj, hogy nagyon sok olyan cigány gyerek születik Magyarországon, aki mögött sem gazdasági, sem szociokulturális háttér nincs. Ezért a magyar társadalomnak két lehetősége marad: egyrészt el kell tartani őket, másrészt asszisztálni és el kell fogadni azt, hogy a törvényeket, a normákat nem tartják be. (Taps a Jobbik soraiban.) Ha nem történik érdemi fordulat, anarchia és polgárháború vár Magyarországra.
 
Szeretném hangsúlyozni, hogy a Jobbik minden tisztességes magyarországi cigány embernek segítő jobbot nyújt. Ezeket az embereket testvéreinknek tekintjük, magyar állampolgároknak. De azokat a cigány embereket viszont végre bele kellene terelni a törvénykövetésbe, akik erre nem hajlandóak. Ezért arra kérem a kormányt, hogy foglalkozzon a pótcselekvés helyett a valódi problémákkal, mert ez jelen pillanatban nem más, mint a magyar rendszerváltozás második elsikkasztása. (...)”
 
 
ORB*N V*KTOR: „(...) Ami a cigányügyet illeti, amit ön szintén felvetett. Először is, szeretném leszögezni, hogy a magyar Parlament épülete Magyarországon van, Magyarország pedig az európai kultúrkörhöz tartozik. A mi felfogásunk szerint az európai kultúrkör kiindulópontja, mondjuk úgy: erkölcsi kiindulópontja az, hogy felesleges élet még nem született.
 
Minden ezzel ellentétes állítást elutasítunk. (Taps.)
 
Hasonlóképpen, túl azon, hogy felesleges élet még nem született, felesleges és indokolatlan élet pedig nincsen, tisztelt hölgyeim és uraim. Az életet tisztelni kell, és ahhoz kell segítséget nyújtani, hogy az élet a maga útjait megtalálva, a lehető legteljesebb mértékben ki tudjon teljesedni. Erről a filozófiai alapról mi, kereszténydemokraták nem fogunk lemozdulni. (Taps a kormánypártok soraiban. - Közbeszólás a Jobbik soraiból.) (...)”
 
 
Jónéhányszor újra- és újraolvastam mind a felszólalást, mind a rá adott választ és nem tudom másként értelmezni az olvasottakat, mint úgy, hogy Orb*n vagy téved vagy h*zudik. S már nem először! Itt most nem arra gondolok, hogy nem a V*na által felvetett kérdésekre válaszol (s ezzel, indirekt módon, olyan bűnökkel vádolja meg, amelyeket ő – mármint V*na – nem követett el), s nem is arra, hogy valamennyi, a „cigányüggyel” kapcsolatos megnyilvánulásából egyértelműen kitűnik, hogy a kérdéssel érdemben nem hajlandó foglakozni (vagy legalábbis: a kérdésről érdemben nem hajlandó nyilatkozni). Sokkal súlyosabb problémát érzékelek. A probléma fogalmi, a legveszélyesebb, a fundamentális fajtából.
 
Orb*n kormányát jobboldali, keresztény-nemzeti kormányként határozza meg, hivatkozásait rendre ezekből az eszmekörökből meríti. Ám ezek az eszmék, Orb*n „keze alatt”, míg a forrástól a miniszterelnök politikai szándéknyilatkozatainak hivatkozásaiig jutnak, nagyon gyakran, értelmüket, lényegüket érintő metamorfózisokon esnek át. Hogy a fentebb idézett országgyűlési jegyzőkönyvrészlet témájánál maradjunk, nézzük például a következő, 2010. szeptember 13-i miniszterelnöki megnyilatkozást:
 
„…egy szempontból - és ezt egy kereszténydemokrata közösség mindig vallani fogja - mindannyian egyenlők vagyunk: az emberi méltóság szempontjából. Nagyon sok ember van, aki már csak ebből a szempontból egyenlő, és ezt nem lehet tőle elvitatni, nem lehet tőle elvenni. Ha úgy tetszik, szociálisan, erkölcsileg, filozófiailag nem fogadható el olyan megoldás, amely az emberi méltóságot megkérdőjelezi, akkor sem, ha egyébként egy közegben bizonyos, számunkra hátrányos, nemkívánatos, sőt brutális magatartások elterjedtek.”
 
 
A szándék nyilvánvaló: a keresztény méltóságfogalom szembeállításával lefegyverezni a politikai ellenfelet. A probléma csupán csak az, hogy a kereszténység méltóságfogalma nem hogy nem egyezik az Orb*n által hivatkozott (szerinte keresztény) méltóságfogalommal, de tkp. lényegileg áll szemben azzal. XXIII. János pápa PACEM IN TERRIS kezdetű enciklikája (többek között) így ír az emberi méltóságról:
 
„…a legszélesebb rétegekben elterjedt és megerősödött az a nézet, hogy az emberek egymás közt természetük méltóságánál fogva egyenlőek. Emiatt legalább a józan ész és az elmélet síkján semmi sem bizonyítja, hogy különbséget tegyünk az emberek közt faj szempontjából (…) Ha az emberben jogainak tudata megszületik, szükséges, hogy megszülessék benne kötelességeinek a tudata is: úgyhogy akinek valamilyen joga van, hasonlóképpen legyen meg benne kötelezettsége is jogainak ellenértékeként, mint méltóságának a jele; a többiekben pedig legyen meg a kötelesség, hogy ezeket a jogokat elismerjék és tiszteletben tartsák.”
 
 
Tehát, míg az orb*ni megfogalmazásban az emberi méltóság egy olyan absztrakt, (érinthetetlen) abszolút fogalom, amelyet nincs jogunk „megkérdőjelezi, akkor sem, ha egyébként egy közegben bizonyos, számunkra hátrányos, nemkívánatos, sőt brutális magatartások elterjedtek”, addig az Egyház az emberi méltóságot az ember „istenképiségében” (keresi és) látja meg, s e méltóság jeleit a személy(ek) cselekedeteiben keresi (és látja meg)...
 
 
Ma a nemzetnek mindenek előtt „arcra” van szüksége; olyan arcra, amellyel szégyenkezés nélkül tükörbe nézhet, olyan arcra, amelyben bizton felismerheti, beazonosíthatja önmagát – önazonosság nélkül végletesen kiszolgáltatottak vagyunk. Minden szándék, minden cselekedet, amely az önazonosság megteremtésére (pontosabban: helyreállításra) irányul, létünket szolgálja, de csak akkor, ha a valóságon és az igazságon alapul. Igaztalanul nem lehet igazságot szolgáltatni, méltánytalanul nem lehet méltóságot védeni –
 
„Mi haszna van az embernek, ha az egész világot megszerzi is, de lelke kárát vallja?” (Mt 16.26)
 
 
***
 
Apdét vagy kiegészítés, 2011. február 20.:
 
Schmidt hadnagy figyelmeztetett, hogy e bejegyzés talán sokak számára nehezen megközelíthető, illetve félreérhető lehet. Schmidt hadnagy, a polgárháború hőse, sokunknál (nálam bizonyosan) nagyobb tapasztalatokkal bír a félreértések terén, ezért általában elfogadom és megfontolom ilyen jellegű észrevételeit. Most is így teszek és kiegészítéssel látom el a bejegyzést.
 
Tehát (csak hogy tisztán lássunk):
 
Ha a megalázottak, megszomorítottak, kiraboltak, megnyomorítottak és legyilkoltak jajszavát, könyörgését az erőszaktevők, a rablók, a gyilkosok méltóságára hivatkozva utasítom el/elutasítom magamtól, akkor (azzal) nem általános emberi értéket védek, hanem (éppen hogy) az áldozatok egyébként is sebzett méltóságába tiprok, s (lényegében és végeredményében) a bűnösök (egészen pontosan: a bűnök) mellett foglalok állást, a bűnösökkel (a bűnnel) vállalok közösséget az áldozatokkal szemben.
  

28 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://magyarido.blog.hu/api/trackback/id/tr892672548

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Mihint · http://mihint.blogspot.com 2011.02.19. 18:35:38

"Avagy micsoda váltságot adhat az ember az ő lelkéért?" (Mt 16.26 második mondat)
Kedves bbjnick!
Elolvastam újra, a hivatkozásokat is, és most sem látom másként, ahogy akkor. Nem kétséges, hogy roppantul zavaró az a kommunikációs zagyvaság, ami dől ránk. Az is elég világos, hogy rakással vannak fontos dolgok, ahol a gyakorlatban még semmi sem történt. Azt is elismerem, hogy nem elegáns dolog metafizikai trivialitásokkal válaszolgatni konkrét kérdésekre, még kevésbé elegáns mindezt hibásan tenni :) No de én nem vagyok O.V. fogadatlan prókátora, és nekem sem tetszik ez, azonban a szükségét, azt látni vélem, az elmúlt hónapok hisztizivatara által. Érdekes, pl. ebből a szempontból (t.i. az emberi méltóság másként való megjelenítése, mint az egyház álláspontja) még semminő támadást nem kapott (O.V.), csak tőlünk. Nézetem szerint a mindenáron való fogáskeresés, elég törtető módon, az megnyilvánult. Ebből azt következtetem, hogy: 1, vagy nagyon útban van valakiknek 2, vagy nagyon meg akarják a pozícióját erősíteni egyesek (kínos, de még ez sem derült ki). Az idő fogy, lassan a magamban adott idő is lejár a polgári, kereszténydemokrata kormány számára, amíg türelmet vagyok képes gyakorolni. Valóban érezhető pozitív változások híján csomagolva kerülnek részemről a többi közé, feledve rokonszenvemet. Még tart a türelmi idő részemről, de nem sokáig.
Üdv. Misi

Mihint · http://mihint.blogspot.com 2011.02.19. 19:01:14

És még egy apróság. Aki engem valamely közéleti személynek, képviselőnek, döntéshozónak, tanácsadónak, vagy valamilyen egyéb naplopónak tartana, azok számára azt üzenem, hogy: meg köllene törülgetni az okulárét! Nem olyan nehéz az IRL-emet megtalálni, ne kelljen nekem olyasmiket is magamra venni, ami nem vagyok. Bőven elég az, ami volnék. Köszönöm.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2011.02.20. 07:16:10

szerintem csak annyi történt, hogy vona igazságával /amivel sajnos ma ejrópában kötelező nagyon egyet nem érteni/ szemben, erkölcsileg kikezdhetetlenek látszó lózungokat állított szembe a vezér. és helyesen tette. ejrópának más sem hiányzik az újabb frontális támadáshoz, hogy orbán bármilyen lájt cigányozásba menjen. akár a vatikánra hivatkozva is. kell mondani valami jólhangzósat, aztán megvonni a segélyt az iskolába nem járóktól, meg nekiállni új börtönöket építeni.
az ejrópai /szovjet/úniójának hatalma alatt, mint te is tudod, csak nem látod be, nem lehet másképpen. így aztán marad a kettős beszéd. egy a cionista-szabadkőműves ejrópának elfogadható, és a tettek beszéde az itthonnak.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.02.20. 07:47:27

@Mihint: @Grift:

Igazatok van: beszéljenek a tettek!

(Orbán pedig tartózkodjon a teológiai eszmefuttatásoktól.)

Az pedig, már megbocsásson a világ, sehogyan sem fér a fejembe, hogy minek ül a kormányban és az Országgyűlésben az a sok tanult ember?! #:-| Vagy nem merik Orbánnak megmondani, hogy "Miniszterelnök úr, ha meg nem sértelek, ezt a "méltóságos" izét, ha egy mód van rá, ne nagyon toljad, mert ennek se füle, se farka!"? Tanácsolják neki pld. azt, hogy hivatkozzon az "eddig elért eredményekre":-| Ezzel a kitekert, kicsavart teologizálással nagyon nagyot lehet koppanni: lehet, hogy Orbán nem érti, hogy mit mond (vagy nem érdekli, annak súlya), de egy szabolcsi öregasszony vagy egy budapesti keresztény tanár éppen olyan sérelemként éli meg az efféle "lózungozást", mint (mondjuk) én. És nem vagyunk kevesen (szerintem:-)).

ü
bbjnick

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2011.02.20. 10:23:42

elképesztő tévedésben vagy. mind a szabolcsi öregasszony, mind a bp.-i keresztény tanár számára, teljesen ismeretlen a xxiii. jános pápa szövege, sőt az tűnnék idegennek, legalább annyira mint a biblia szavai, és az orbáni kamuteológia fogyaszthatónak, ami nem az ő hibájuk, hanem a világé, de orbán ezt használja. helyesen. :)

Mihint · http://mihint.blogspot.com 2011.02.20. 11:18:16

@Grift: maga van tévedésben :) Lehet, hogy a népek nem olvassák a pápai enciklikákat, de annyit csak tudnak, hogy méltósága csak annak lehet, aki nem csak a jogait, hanem a kötelességeit is "gyakorolja", az egyház ezt a méltóságot ismeri. Nem ám az újbeszél szerinti "mindenkinek megvan az emberi méltóság, pusztán ember léte okán" O.V. igen is szétkente ezt. El van ismerve, hogy muszáj neki az újbeszél, csak hagyja a teológiát, ne úgy adja elő ezt a katyvaszt, mintha volna köze ennek a kereszténységhez. Úgyhogy igaza van, de téved :)

Mormogi Papa · http://iusmurmurandi.blog.hu 2011.02.20. 13:28:52

Ne tegyük a csizmát az asztalra!
Győzőnek mióta lenne bármiféle köze a kereszténységhez? A keresztyénséghez van - és semmiképpen se akármelyik pápához, még ha audiencián járt is.
A mindenkori Pápa, Róma püspöke, ha az Ő terminusukat használjuk, neki nem adhat semmiféle teológiai alapot - lévén egy másik egyház feje. Kéretik ezt tudomásul venni akkor is, ha nem tetszik. Nem mindenki katolikus, még ha magam annak születtem is.
Csak azt kérjük számon valakin, ami valóban számon kérhető rajta.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.02.20. 17:08:02

@Grift: @Mihint:

Hogy Budapesten mi a helyzet, azt valóban nem ismerem, de Kelet-, Észak-Kelet-Magyarországon az általam ismert katolikusok többsége (legyenek azok falusi vagy városi emberek) olyan alapkérdésekkel, mint amiről XXIII. János is ír, tisztában vannak.

A katolicizmus alapjai nem olyan bonyolultak (a katolicizmus emberképe pedig kifejezetten nem):-) Egy tíz-tizenkét éves templom- és hittanjáró gyerek a lényeget tekintve már képben lehet (s általában képben is van). S, persze, nem minden hívő olvas teológiai szakmunkákat, enciklikákat stb.-ket, de a miséken rendszeresen hallja az Evangéliumokat, egyéb szentírási szövegeket, hall prédikációkat, rendszeres kihirdetik és magyarázzák a pápai és püspöki kari megnyilatkozásokat, így azokból sem tud kimaradni. Nehezen tudom elképzelni, hogy az orbáni méltóságértelmezés ne hökkentené meg őket.

(Igaz, ismerek néhány "túlértelmező", szabadgondolkodó katolikust is, de ezek általában éretlen gimnázisták, egye'misták, esetleg vérsznobok vagy buggyantak...:-) Mifelénk nem ez a jellemző; azt nem állíthatom, hogy a katolikusok többsége betartja vallása minden előírását, de hogy nehéz volna nem képben lennie, azt igen.)

ü
bbjnick

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.02.20. 17:11:54

@Mormogi Papa:

Melyik keresztény felekezet tanítja azt, hogy "„…egy szempontból (...) mindannyian egyenlők vagyunk: az emberi méltóság szempontjából. Nagyon sok ember van, aki már csak ebből a szempontból egyenlő, és ezt nem lehet tőle elvitatni, nem lehet tőle elvenni. Ha úgy tetszik, szociálisan, erkölcsileg, filozófiailag nem fogadható el olyan megoldás, amely az emberi méltóságot megkérdőjelezi, akkor sem, ha egyébként egy közegben bizonyos, számunkra hátrányos, nemkívánatos, sőt brutális magatartások elterjedtek.”?

ü
bbjnick

Gasper · http://tajkep.blog.hu/ 2011.02.20. 18:36:19

@Mihint: amúgy Mormoginak teljesen igaza van. Értelmetlen O.V. gyakran valóban löttyös kálvinista körmondatait, néha a Max Weber-i prot. etikára hajazó alapvetéseit a katolikus erkölcs alapján számonkérni. Jelenleg egyet tehetsz, imádkozol, hogy valóban bejöjjön a prodzsekt. :)

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2011.02.20. 19:42:46

@bbjnick:
nézd, a mai világ olyan szinten szétmosta a gondolatokat, hogy szerintem a maga megyéspüspöke is azt mondaná orbán praktikus hadovájára, hogy igen, ez így van. aztán maga felolvasná azt a sokadik pápát és a pispek jól beégne. senki nem tud ma már semmit. azt eszik a népet ami annak látszik, nem azt ami az. ez van.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.02.21. 07:17:32

@Grift:

Ó, az én püspököm (szerintem) teljesen képben van:-) Más kérdés, hogy valószínűleg azt mondaná, hogy: "Nekem, mint püspöknek, nem feladatom elemezgetni a miniszterelnök elménckedéseit. Ha, mint hívő, tanácsot kér tőlem, akkor, legjobb tudásom szerint, elmondom neki az Egyház álláspontját.". Valahogy így:-)

Sokféle pappal találkoztam már életemben (olyannal is, aki nagyon adta a lazát és olyannal is, aki egy kedélyes vasárnapi prédikációban lebontotta a "szabadkőműves Kossuth" összes szobrát:-D), de olyannal nem, aki hit és erkölcs dolgában leállt volna alkudozgatni vagy bizonytalankodni. S addig jó nekünk, míg ez így van.

ü
bbjnick

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2011.02.21. 08:44:32

@bbjnick:
hát, remélem igazad van!
és bocsánat a téves magázódásért, de belém ragadt a mandarinos modorosság! :)

Morbus_Hungaricus 2011.02.21. 14:25:39

A szabolcsi öregasszonyhoz és a budapesti tanárhoz hasonlóan nem teljesen értem az Orbán mondataival kapcsolatos "teológiai" problémát. (A politikait azt értem.)

Nem túl nagy műveltségű későn keresztelkedett neofita katolikusként nem idézgetnék forrásokat, hanem a XXIII. János szövegénél maradva próbálkoznék mondandómat alátámasztani.

Idézed: "úgyhogy akinek valamilyen joga van, hasonlóképpen legyen meg benne kötelezettsége is jogainak ellenértékeként, mint méltóságának a jele." Vagyis a kötelezettségek tudata a méltóság jele, azaz a méltóság mintegy a kötelezettségek tudata által nyilvánul meg. Oké. De valahogy a meg nem nyilvánuló méltóság is létezik, nem? Kicsit lejjebb, a 158. pontban lehet például ilyet olvasni:

"Továbbá jogos, ha a tévedést mindig megkülönböztetjük attól, aki a tévedést elkövette, mivel emberekről van szó, akik vagy tévedtek, vagy nem értették meg teljesen a dolgot, ami a vallásra vagy az élet helyes tennivalóira vonatkozik. Mert a tévedést elkövető ember nem szűnik meg ember lenni, sohasem veszíti el személyi méltóságát, amit ugyanis mindig észben kell tartani."

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.02.21. 17:21:16

@Morbus_Hungaricus:

"De valahogy a meg nem nyilvánuló méltóság is létezik, nem?" --- kérdezed.

Ne haragudj, de nem igazán értem a kérdést. A személy méltósága teremtett voltából fakad/ered; a méltóság nem egy zsák krumpli (amit ide vagy oda teszek, s ahová tettem, ott van). A méltóság úgy nyilvánul meg, hogy a személy nyilvánul meg saját méltóságának tudatába és/vagy a másik személy méltóságát tiszteletben tartva.

Ha az a kérdés, hogy egy személy tekinthet-e egy másik személyre, mint aki nem "rendelkezik" méltósággal, a válasz: nem. De ez így (megintcsak) absztrakció, mert ilyen eset nincs: vagy azért tekint rá úgy, mint aki nem "rendelkezik" méltósággal, mert nem tekinti személynek vagy pedig valami konfliktusuk van (s a válasz nem a méltóság kérdésében rejlik, hanem a konfliktus kezelésében). Mit mond a Katekizmus?

"1933 (...) ...a kötelesség [hogy mások felebarátja legyünk és tevékenyen szolgáljunk nekik --- hisz az emberi személy méltóságának tisztelete lényegében ezt jelenti] kiterjed azokra is, akik másként gondolkoznak vagy cselekednek, mint mi. Krisztus tanítása oly messzire megy, hogy a bántások bocsánatát kéri, és a szeretet parancsát, mely az új Törvény sajátossága, kiterjeszti valamennyi ellenségre. (...) Az evangélium szellemében történő szabadítás összeegyeztethetetlen az ellenségnek mint személynek gyűlöletével, de nem a rossz gyűlöletével, amit az mint ellenség művel." www.katolikus.hu/kek/kek01877.html#K1939

Orb*n, amikor azzal vádolja V*nát, hogy az emberi méltóságot nem tartja tiszteletben, akkor (szerintem) többszörösen hibásan közelíti meg a kérdést: először is azért, mert V*na jelenségekről (pontosabban: cselekményekről, cselekménytípusokról) beszél és nem személyekről, másodszor azért, mert egy személy (személyek) méltóságát nem lehet általában megsérteni, csak konkrétan, harmadrészt pedig azért, mert egy cselekmény, cselekménytípus elítélése lehet jogos is ("Az evangélium szellemében történő szabadítás összeegyeztethetetlen az ellenségnek mint személynek gyűlöletével, de nem a rossz gyűlöletével, amit az mint ellenség művel.").

És ha már V*na felvetései szóba kerültek, nézzük, mit ír "erről" a Katekizmus:

"2265 A törvényes önvédelem nemcsak jog, hanem súlyos kötelezettség is lehet azok számára, akiknek mások életét kell védeniük. A közjó védelme megköveteli, hogy a jogtalan támadót ártalmatlanná tegyék. Ezen a jogcímen a közhatalom törvényes birtokosainak joga van a fegyver használatára is, hogy a gondjaikra bízott polgári közösség jogtalan támadóit visszaverjék.

2266 A közjó védelme követelményének megfelel az állam erőfeszítése annak érdekében, hogy az emberi jogokat és a polgári együttélés alapvető szabályait sértő magatartásformák terjedését megfékezze. A törvényes közhatalomnak joga és kötelessége a vétség súlyosságával arányos büntetés kiszabása. A büntetésnek elsősorban a bűn által okozott rendzavarás helyreállítása a célja. Amikor a büntetést a vétkes önként elfogadja, a büntetés engesztelő értelmet is nyer. A büntetés azonfelül, hogy védi a közrendet és óvja a személyek biztonságát, gyógyító célzatú is: amennyire lehetséges, hozzá kell járulnia a vétkes megjavulásához." www.katolikus.hu/kek/kek02196.html

Elnézést, hogy most csak ilyen hevenyészett módon válaszoltam, de remélem, hogy válaszom így is kedvet, indíttatást ad a további tájékozódásra:-)

ü
bbjnick

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.02.21. 17:39:22

@bbjnick:

Ha az a kérdés, hogy egy személy tekinthet-e egy másik személyre, mint aki nem "rendelkezik" méltósággal=Ha az a kérdés, hogy egy személy tekinthet-e egy másik személyre, mint olyanra, aki nem "rendelkezik" méltósággal

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2011.02.21. 18:42:29

@bbjnick: tényleg, elárulja, miért hanyagolja a jósdát?

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2011.02.21. 18:43:04

kurvamagázódás!
elárulod?
:)

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.02.22. 07:54:32

@Grift:

Megpróbálom megfogalmazni az álláspontomat és (majd) elküldöm neked emilben:-)

ü
bbjnick

Mihint · http://mihint.blogspot.com 2011.02.22. 08:55:01

@Mormogi Papa: @Gasper: Jogos. Részemről pusztán annyit tennék hozzá, hogy az én "elvárásom" mindössze annyi volna, hogy legalább O.V. ne keverje a szezont a fazonnal, mert ez pl. nekem nem tetszik, noha magam is református volnék.
@bbjnick: én is kérek belőle, ha lehet :-)
Üdv. Misi

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2011.02.22. 11:20:33

gozdom.blog@gmail.com-ra kérem! és várom. :)

Morbus_Hungaricus 2011.02.25. 15:27:15

@bbjnick: Bocs, hogy ilyen soká, de hadd folytassam még egy kicsit.

Először is, az világos, hogy Orbán elbeszél Vona mellett, ami egy visszataszító módszer, újabban sajnos gyakran él vele. Az is világos, hogy ha a cigányok bántanak akkor meg kell védeni magad, ettől még lehetsz jó katolikus.

Ami nem világos, hogy ha Vonától elvonatkoztatunk és a parlamenti-politikai összefüggésből kiragadjuk, akkor mi a gond ezzel az Orbán féle kijelentéssel:

„…egy szempontból - és ezt egy kereszténydemokrata közösség mindig vallani fogja - mindannyian egyenlők vagyunk: az emberi méltóság szempontjából. Nagyon sok ember van, aki már csak ebből a szempontból egyenlő, és ezt nem lehet tőle elvitatni, nem lehet tőle elvenni. Ha úgy tetszik, szociálisan, erkölcsileg, filozófiailag nem fogadható el olyan megoldás, amely az emberi méltóságot megkérdőjelezi, akkor sem, ha egyébként egy közegben bizonyos, számunkra hátrányos, nemkívánatos, sőt brutális magatartások elterjedtek.”

Mi a gond ezzel, úgymond "teológiailag"? A postodból azt vettem ki, hogy van vele gond ilyen szempontból. Ezt szeretném megérteni. Ezért arra próbáltam a figyelmet felhívni, amit a katekizmus úgy fogalmaz meg, hogy

"1934 Az egy Isten képmására teremtett összes ember ugyanazzal az értelmes lélekkel, ugyanazzal a természettel és ugyanazzal az eredettel bír. Krisztus áldozatától megváltva valamennyien egy és ugyanazon isteni boldogságban való részesedésre kapnak meghívást: tehát mindannyian ugyanannak a méltóságnak örvendenek."

A méltóság tehát, ha nem is egy zsák krumpli, de egy tetoválás minden ember mellkasán, nem lehet leradírozni. Vagy igen?

Azt magad is írod, hogy hogy egy személy sem tekinthet egy másik személyre úgy, nem kezelheti úgy, mint aki nem "rendelkezik" méltósággal. Amennyire én értem, Orbán is ezt mondja: "nem fogadható el olyan megoldás, amely az emberi méltóságot megkérdőjelezi, akkor sem, ha egyébként egy közegben bizonyos, számunkra hátrányos, nemkívánatos, sőt brutális magatartások elterjedtek.” Vagyis nem fogadható el olyan megoldás, ami azon alapul, hogy egy másik személyre úgy, tekintünk, mint aki nem "rendelkezik" méltósággal.

Írod még, hogy ez absztrakció, mert ilyen eset nincs: "vagy azért tekint rá úgy, mint aki nem "rendelkezik" méltósággal, mert nem tekinti személynek vagy pedig valami konfliktusuk van (s a válasz nem a méltóság kérdésében rejlik, hanem a konfliktus kezelésében)." Azt, hogy valaki egy embert nem tekint személynek, azt nem értem, hiszen most láttuk a katekizmusban, hogy őérte is meghalt Krisztus ésatöbbi.

Ettől még lehet konfliktusuk, és a konfliktust meg is kell oldani, de nem mindegy, hogy hogyan. Orbán azt mondja, hogy vannak olyan jellegű megoldások, amik nem fogdahatók el, (pl. a cigányoknak este kijárási tilalmat vezetünk be), mert azok nem tartják tiszteletben az emberi méltóságot. Tudom, hogy Vona nem akar kijárási tilalmat bevezetni, de most megpróbálok a politikaitól elvonatkoztatva a teológiai problémára koncentrálni, merthogy állítólag Orbán kijelentése ilyen szempontból is problémás.

Remélem érthetőbb, hogy mit akartam mondani, és megtisztelsz egy újabb válasszal.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.02.26. 17:02:39

@Morbus_Hungaricus:

Hát jó, megpróbálhatjuk:-)

Orbán úgy beszél az emberi méltóságról, mint valami jogról, holott ez adottság (pontosabban: isteni adomány). Az emberi méltóság azt jelenti (mint ahogyan te is idézted), hogy: "Az egy Isten képmására teremtett összes ember ugyanazzal az értelmes lélekkel, ugyanazzal a természettel és ugyanazzal az eredettel bír. Krisztus áldozatától megváltva valamennyien egy és ugyanazon isteni boldogságban való részesedésre kapnak meghívást: tehát mindannyian ugyanannak a méltóságnak örvendenek."

Azt mondja Orbán, hogy:"...azt a modern világban már senki sem követeli, de nem is lehet elérni, hogy az emberek egyenlővé váljanak az anyagi helyzetüket, észbéli képességeiket, iskolázottságaikat tekintve. Ezzel nem lehet fellépni. De egy szempontból (...) mindannyian egyenlők vagyunk: az emberi méltóság szempontjából. Nagyon sok ember van, aki már csak ebből a szempontból egyenlő, és ezt nem lehet tőle elvitatni, nem lehet tőle elvenni."

Mit jelent ez az "egy szempontból"? Vagy tudatában vagyok méltóságomnak és a másik ember méltóságának (és hogy ez mit is jelent) és akkor ebből minden egyéb (maga a kereszténység) következik vagy nem vagyok tudatában (vagy "tudatában" vagyok ugyan, de nem fogadom el ezt az értelmezési keretet) és akkor a "méltóságom" elismerése nem jelent számomra semmit. Amikor az Egyház az emberi méltóságról beszél, mindig keresztény kontextusban említi és sohasem önmagában, hanem valamiféle konkrét Isten és ember és/vagy ember és ember közötti "viszonylat" kapcsán.

Ha én (mint keresztény) a másik ember méltóságáról beszélek, akkor nem "egy szempontról" beszélek, hanem arról, hogy a másik embert velem egyenrangúnak tekintem és ugyanazzal a mértékkel mérem, mint önmagamat. (Tehát, amit önmagamra nézve jognak és kötelességnek tekintek, azt őrá, a másikra nézve is annak tekintem.)

Nem szeretném szétidézni a kommentet, úgyhogy nem másolom be, csak figyelmedbe ajánlom a Katekizmus 1928-tól 1948-ig terjedő pontjait, amik a társadalmi igazságról szólnak: ezek a pontok szépen megvilágítják, hogy a méltóság nem önmagában értelmezhető "valami", hanem a személy életében és a társadalmi praxisban nyer értelmet. Itt olvashatók: www.katolikus.hu/kek/kek01877.html

ü
bbjnick

Morbus_Hungaricus 2011.03.11. 14:33:02

@bbjnick: Köszi, és bocs, hogy megint ilyen soká tolom ide a képem. A válaszod olvastam még azon melegében, külön-külön nagyjából egyet is értek mindennel, de amit az egészből ki akarsz hozni, azt továbbra sem tartom meggyőzőnek. Mindenesetre ezt most hagyjuk már abba, olvaslak téged (benneteket) tovább, aztán majd kommentálok ha lesz mit mondanom.
süti beállítások módosítása