(A BIRODALOM TEKINTETE)
„Egy ágról szakadt siheder,
Kit a balsors meghordoza,
Keblén kenyere, hátán háza
S szívében jókedv tavasza.”
(Petőfi Sándor)
Poznanban kezdődött el,
De a vér
A tolvaj novemberre
A parlament tetejéig ért
E Duna tájon,
S hogy ne fájjon,
A jajszótól még sírt
A büszke csillag is.
Búcsúzva elmentek mind:
A legjobb vitézeink,
S egyre kint, már fázva kint
A maradékra Gorgó tekint.
„A végtelen birodalom helyett”
Adának neki egy ketrecet,
Ki farkasnak, hollónak testvére,
Annak folyt alá megint vére.
Most se lett hitszegővé teste,
Inkább rácsnak-Istennek csendje.
„Háta mögött farkas, feje fölött holló”,
Búcsúja sötét, búcsúja koporsó.
Kilenc évért tíz forint járt,
Adtak érte egy kupicát
A guláginak haza a vonaton,
S most újból övé a pofon.
„Hát el innen újból, sírva
Minden sarat lemosva,
Új hazába újra s újra,
Vagonból ismét vagonba.”
Az első csendes májusba
Velük volt újra a
Gonosz: diadalmuk volt az,
S a jó tétlen maradt.
„Gyilkosokkal nem állni szóba”:
Csak az a tiéd, amit tagadsz,
Összetéphet, széjjeltiporhat,
Lelked nem utasa a pokolnak.
Hiába volt amnesztia,
Hatvankettőben a policia
Apámat bevitte raportra:
Tudja, az isten idelenn van.
Azóta is, ha új helyen
Nem működött a fegyelem,
Gyanúba őt keverték,
Lelkét sötétre verték.
„Így végzed hát te is,
Mint apád majdnem itt
A szomszéd vesztőhelyen!” –
Csöppnyi kis fényem
Pusztulni látta
Tanítóm, elvtársak elvtársa.
A birodalom tekintete elfáradt
S előreküldött néhány elvtársat
A nincstelen jövőbe,
Fekete ürümbe:
Álmot katlanba űzni,
Júdás helyére lépni,
Múltat soha be nem vallva,
Mindent azonnal akarva.
Jelentőink voltak ők,
Most miniszter hitszegők,
Igéretük bánat és átok,
Előre vörös proletárok!
Poznanban kezdődött el,
S azóta nem szabad,
Kinek vér nélkül kell,
Tehát végy, ragadj!
Ha szólsz, ha hallgatsz,
Nyugton nem maradsz:
Fényre buksz,
Ave crux.
(2006.)