...ami valóban van...

„… minden, ami valóban van, az elmúlt már, s (…) egyedül az van, ami valóban elmúlt. Aki ragaszkodni akar ahhoz, hogy az emberiség múltjának nincsen már tulajdonképpeni életértéke, hanem csupán figyelmeztetés vagy tanítás szempontjából hasznos a jövő számára – mert hiszen a múlt nem tud valóban cselekedni –, annak vállalnia kell azt is, hogy saját életét is a mai napig, sőt előre, az utolsó pillanatig megtagadja, mint értéktelent. Aki megérti azt, hogy a kultúra formát adás, az belátja azt is, hogy a legmagasabb formák, amelyeket megismerni az emberi szellemnek megadatott, pszichológiai értelemben mindig (…) menekülés – a jelentől – voltak.” (Johan Huizinga)

...az emberek szeretik ugyan az igazságot, de...

„Miért igaz a mondás, hogy az igazságnak gyűlölet a magzatja? (...) Azért, mert az emberek szeretik ugyan az igazságot, de úgy, hogy aki másvalamihez ragaszkodik, azt akarja, hogy az legyen az igazság; s mivel senki sem akar tévedni, mindenki húzódozik annak bebizonyításától, hogy tévedésben leledzik! Amiatt gyűlölik tehát az emberek az igazságot, amihez mint igazsághoz ragaszkodnak! Az emberek szeretik az igazság fényét, gyűlölik ellenük bizonyító erejét! Becsapódni nem akarnak, becsapni inkább;  szeretik tehát az igazságot, mikor önmagát eléjük tárja, gyűlölik, mikor leleplezi őket. Pedig bosszút áll rajtuk: ujjal mutat azokra, kik mindenképpen húzódnak a leleplezés elől, önmagát meg nem tárja fel nekik!” (Szent Ágoston)

Egyébként javaslom...

Ceterum censeo Carthaginem esse delendam! (Cato)

MAGYAR IDŐ

Mélymagyarveszély!!!

Korábbi bejegyzéseink...

...teljes címlistája megtalálható az oldal alján, A BLOG TARTALMA (VALAMENNYI BEJEGYZÉS) c. dobozban.

Friss topikok / (Leg)Utóbbi hozzászólások

Keresztény-blogok

Címkék

Címkefelhő

A BLOG TARALMA (VALAMENNYI BEJEGYZÉS)

Creative Commons Licenc

„keserűek vagyunk, amikor / nem akarunk példák lenni...”

2017.09.15. 19:36 Csutakaszürkeló

sötét ben a hangok oka

Címkék: lélek ördög népmese

1.

(a tűz mellett  sötét ben az ördög és pirigyi pista)

(a fák mögül leskelődik tomi és áfonya szeme)

- hejh ha volna – sóhajtja pista

- add hát nekem – szól az ördög

mutatóujját felemeli szemét szűkre húzza – s Ő a tét – szögezi le sötét ben

(hallgat és reszket tomi és áfonya zizeg)

(pirkadatkor eltűnik az ördög)

(eloson sötét ben tomi és áfonya)

(összeütközik a törvénnyel sötét ben de kereket old tomi és áfonya)

 

2.

úgy lett hogy lett mihez kezd most pista – jól megtermett mihezkezdésemben ki lesz az én segítségem -  olvad el pirigyi pista szíve

 (ül a priccsen sötét ben)

(kalandvágytól fűl tomi és áfonya iskolakerülő pici lelke)

tomi szól – áfonya sötét ben ül tanácstalan pirigyi pista s nekünk kötelességünk a segítség

szabadító alagutat ásunk sötét ben priccse alá mit szólsz áfonya ilyeténképpen

- volt már ilyen tomi  vágjunk bele bátran

(később kaland kaland hátán menekül sötét ben tomi és áfonya)

- sötét ben szabad – örvendezik áfonya

 

 

3.

- ha jő az ördög hadd beszéljen csak sötét ben – nyomatékos kérés tomi szájából

(lapul a szobában a fal tövében az ablak alatt sötét ben pista tomi és áfonya)

itt az ördög – jöttem vinni – hallja ahogy kucorog az ablak alatt sötét ben pista tomi és áfonya verítéke hideg

(az ablakban ni mit művel egy karikós kalács magyar hangja sötét ben)

- kiállottam kiállod-e

- kiállom s most add ide

- élve eltemetve elbomolva

szárba szökve levágatva

agyba-főbe verve ízzé-porrá morzsolva

vízbe fullasztva összegyúrva dagasztva

fél éjszakán kelesztve

- kiállom s most add ide

- összegyúrva dagasztva fél éjszakán kelesztve célállomás a tüzes kemence kiállottam kiállod-e

- szabad légy – fut a pokolba kacag az égre a végre megszabadult pirigyi pista

(ujjong tomi és áfonya)

 

4.

(sötét ben megfáradt hérosz pirkadatkor a felkelő napba távozik)

 

1 komment

2017.08.29. 23:51 magyar_idő_kollektív

Orehóczki Miklós énekel

Címkék: magyar magyarság magyar nóta mélymagyar magyar népzene katonadal magyar népdal orehóczki miklós

orehoczkicsalad01_magyaridobloghu400243_ff.jpg

Itt: http://magyarido.blog.hu/tags/oreh%C3%B3czki_mikl%C3%B3s

Szólj hozzá!

2014.02.21. 06:33 bál_na

GELLERT KAPOTT CÍMSZAVAK 2014-ES PLAKÁTOKRÓL

Címkék: közélet magyarország jelszó magyarság plakát 2014 sorskérdések geller címszó sorsélmény magyar önkép

Erős vár a mi hitelünk.
Magyarország gondban teljesít.
Debrecen, a szabadság csődvárosa.
Magyarország jobban ködösít.
Egerben hoppon.
Hajrá magyarok, hajrá balekok!
A hazugság összeköt minket.
Mert volt 8 évük, hogy kitakarítsanak.
A korrupció itt fizetendő.
Figyelem, franktolvajok!
Bankokra váltottuk…már több százezren hagyták el… hazánkat
A haza még eladó.
A borszag újból rólunk szól.
Biztosság, nyughalom, baldogság.
Nem lesz fegyelem!
A Nép jött, ment
Győzni fogunk, ha engedik!
De érdemelnek több fekélyt!
Kellesz a kaszásnak!
A Nép dönt, a Nép fönn.

Szólj hozzá!

2014.02.07. 19:01 bál_na

UTÓSZÓ...

Címkék: jövő magyarország apa magyarság van múlt egyensúly fiú lehet jelen megint őrség kettő perspektíva sorskérdések követ utószó sorsélmény magyar önkép helyőrség készülő sírfelirat fosztottság osztottság tékozló ország

KETTŐ
Kilépünk a van ködeiből,
Fel, a lehet felhői fölé.

KÉSZÜLŐ SÍRFELIRAT
A fiú fent, az apa lent:
Ez a világ egyensúlya.

UTÓSZÓ
Vége az évadnak, vége a fénynek,
Utazom újból: pokoli követ.
S azt, aki rám nem borít követ,
Isten azt örökre áldja meg.

MEGINT...
Minden megfordul: a szín, a forma,
Bele az univerzumba.
Csak mi állunk itt fosztottan,
Jaj, örökre alulra osztottan.

HEJ, ŐRSÉG!
Előretojt helyőrség az egész
Politikai bagázs, kik mindig
Ugyanúgy: nyüszítve, rendetlenül
Morajlanak egy „tékozló országban”.

Szólj hozzá!

2014.01.29. 20:27 bál_na

TÖRTÉNELMI RETÚR

Címkék: jövő történelem magyarország magyarság múlt jelen perspektíva sorskérdések sorsélmény magyar önkép történelmi retúr

A hámozás a vonat elején kezdődik
Kihajózni veszélyes!
A hajtók befelé nyílnak!
Az alagútban a kalauz keze nyoma: a feketelyuk
Vigyázz! Észfék!
Akit a vonat füstje megcsapott, csapot-papot itt hagyott.

Szólj hozzá!

2014.01.29. 20:25 bál_na

TÍZPARANCSOLAT, 2014 (GYORSTALPALÓ ISKOLAIGAZGATÓKNAK ÉS KLIK VEZETŐKNEK)

Címkék: oktatás közösség magyarország magyarság iskola tanár nevelés szolidaritás perspektíva szuverenitás sorskérdések méltóság sorsélmény magyar önkép

1. Tartsd be a törvényeket. De csak a mait. A tegnapi már elavult.
2. Sose engedj magad elé senkit, mert még rád vizel.
3. Ne gondolkodj, fondorkodj!
4. Ne pályázz, gályázz! Jól evezz, manőverezz. Végül is: nem vagy te bolygó hollandi...
5. A tanuló nem nemes ló, nem is lovag, ezért minden órán: „Wanted!”
6. Más nőjét/fiúját meg ne kívánd, csak ő kívánjon meg téged.
7. Ne lopj, csak engedd, hogy neked lopjanak.
8. Addig nyújtózkodj, míg a takaród ér... Mindig jut a végből neked valami úgy is!
9. Munkatársakat, elvtársakat, kollégákat megvezesd. Aztán öblítsd le a megérdemelt siker maradékát.
10. Éljenek a fiatalok, pusztuljanak az öregek! Kivétel én.

Szólj hozzá!

2013.11.24. 09:03 bál_na

Oly korban nem éltem...

Címkék: jövő jog félelem valóság magyarság törvény új magyarország múlt hatalom jelen hallgatás jogszolgáltatás perspektíva önkény tisztesség méltóság értékvesztés korszellem valóságérzékelés törvényesség 2013 tisztességtelenség valóságigény sorsélmény mértékvesztés magyar önkép hatalomtechnika hatalmi visszaélés oly korban nem éltem

Egy olyan korban, amikor csak metaforákban lehet beszélni, s lapulva suttogni daktilusokat—nem tisztességes kor.

Egy oly korban, amely nem tisztességes, mindenki egyenlővé nullázódik a kivételesek önkénye által.

Egy oly korban, ahol csak a kivételezettek jutnak szavatolt jövőhöz—a történelem újra írja önmagát.

Egy oly korban,amikor a jognak asztalánál csak üres székek vannak, jobb az önvédő hallgatás vagy az öngyilkos rebellisség univerzumába költözni.

A félelem megeszi a lelket.

Világ Félői egyesüljetek!

Istenünk, Mentsd Meg Lelkeinket!

Szólj hozzá!