...ami valóban van...

„… minden, ami valóban van, az elmúlt már, s (…) egyedül az van, ami valóban elmúlt. Aki ragaszkodni akar ahhoz, hogy az emberiség múltjának nincsen már tulajdonképpeni életértéke, hanem csupán figyelmeztetés vagy tanítás szempontjából hasznos a jövő számára – mert hiszen a múlt nem tud valóban cselekedni –, annak vállalnia kell azt is, hogy saját életét is a mai napig, sőt előre, az utolsó pillanatig megtagadja, mint értéktelent. Aki megérti azt, hogy a kultúra formát adás, az belátja azt is, hogy a legmagasabb formák, amelyeket megismerni az emberi szellemnek megadatott, pszichológiai értelemben mindig (…) menekülés – a jelentől – voltak.” (Johan Huizinga)

...az emberek szeretik ugyan az igazságot, de...

„Miért igaz a mondás, hogy az igazságnak gyűlölet a magzatja? (...) Azért, mert az emberek szeretik ugyan az igazságot, de úgy, hogy aki másvalamihez ragaszkodik, azt akarja, hogy az legyen az igazság; s mivel senki sem akar tévedni, mindenki húzódozik annak bebizonyításától, hogy tévedésben leledzik! Amiatt gyűlölik tehát az emberek az igazságot, amihez mint igazsághoz ragaszkodnak! Az emberek szeretik az igazság fényét, gyűlölik ellenük bizonyító erejét! Becsapódni nem akarnak, becsapni inkább;  szeretik tehát az igazságot, mikor önmagát eléjük tárja, gyűlölik, mikor leleplezi őket. Pedig bosszút áll rajtuk: ujjal mutat azokra, kik mindenképpen húzódnak a leleplezés elől, önmagát meg nem tárja fel nekik!” (Szent Ágoston)

Egyébként javaslom...

Ceterum censeo Carthaginem esse delendam! (Cato)

MAGYAR IDŐ

Mélymagyarveszély!!!

Korábbi bejegyzéseink...

...teljes címlistája megtalálható az oldal alján, A BLOG TARTALMA (VALAMENNYI BEJEGYZÉS) c. dobozban.

Friss topikok / (Leg)Utóbbi hozzászólások

Keresztény-blogok

Címkék

1456 (1) 1829 (1) 1831 (1) 1844 (1) 1847 (1) 1848 (1) 1848 március 15 (3) 1860 (4) 1861 (1) 1866 (1) 1867 (1) 1883 (1) 1901 (1) 1913 (1) 1919 (4) 1920 (3) 1924 (1) 1928 (2) 1935 (1) 1939 (1) 1954 (1) 1956 (18) 1972 (5) 1980 (1) 1983 (1) 1984 (1) 1987 (1) 1988 (3) 1989 (2) 1989 2009 (1) 1993 (1) 1995 (1) 1 g dúr szvit gordonkára (1) 2002 (1) 2003 (2) 2006 (1) 2007 (2) 2008 (1) 2009 (3) 2010 (14) 2011 (12) 2012 (8) 2013 (6) 2014 (1) 48 (1) aba novák vilmos (1) ablak a túlvilágra (1) abortusz (12) abortusztilalom (1) absztrakt (1) abszurd (4) abuladze ketevan (1) abuladze tengiz (3) ács a galileai nazaretből (1) ács feri (1) aczél györgy (1) adagio allegro vivace (1) ádám (2) adó (1) adomány (1) adósságelengedés (1) adósságspirál (1) adósszolgálat (2) advent (5) adventi himnusz (1) adventi programm (2) ady endre (10) ady kérdés (3) áfész (1) agape (1) agfacolor (1) aggodalom (1) agranovics mihail (1) agrárpolitika (4) agresszió (7) agresszivitás (2) agyag (1) ahasverizmus (1) ahasvérus (1) ájtatosság (1) akarat (1) akarni (1) akik elvették azoknak elvenni kell (1) akinek van füle hallja meg mit mond a lélek az egyháznak (1) akkor halunk meg amikor a szívünk az égig ér (1) aktuálpolitika (1) alapállás (1) alapítás (14) alaptörvény (2) alapvető jogok és kötelességek (1) albigens (1) áldás (1) áldott szűz (1) áldozat (7) áldozathozatal (1) alföld (1) alföldi róbert (2) alj (1) alkalmasság (1) alkalmazkodás (3) alkotás (1) alkotmány (10) alkotmányos állami folytonosság (1) alkotó (1) állam (7) államiság (2) állampolgár (1) állampolgári jogok (1) állampolgárság (1) állásfoglalás az objektivitásban (1) álláskereső járadékos a szabolcs szatmár megyei nyírtelekről (1) álláspont (1) állat (1) állatkísérlet (1) allergia (1) állhatatosság (5) álnok (1) álom (5) alvilág (3) amerikaiak (1) amerikai film (2) amerikai irodalom (4) amerikai plán (1) amikor én gyermek voltam édesanyám becézgetett engem (1) amis martin (1) analizált (1) analógia (1) andante allegro vivace (1) anderson paul w s (1) andorai péter (1) andrássy út (1) angolok (1) angol film (1) angol irodalom (3) angyal (1) ángyán józsef (4) animációs film (1) antaeus (1) antall józsef (1) antikvitás (1) antiszemiták (2) antiszemitizmus (4) antiszemitizmus rasszizmus kód (3) antiszociális (1) antitézis (1) antropológiai film (2) ántsz? (1) anya (4) anyag (3) anyám anyám kedves édesanyám de szomorú vasárnap délután (1) anyanemzet (1) anyaországi magyarság (1) anyaság (1) anyatej (1) apa (1) apátia (1) apokalipszis (1) apokalipticizmus (1) apostolok cselekedetei (1) aprószentek (2) aquinói szent tamás (2) aranymosás (1) aranyos rózsabogár (1) arany jános (1) arc (2) archaitás (1) aréna (1) argentin kutatók (1) arisztokrácia (1) arisztokratizmus (1) ártatlanság (1) ártérierdei csavargás (1) árulás (1) assisi szent ferenc (1) asszimiláció (3) asszony (1) asszonyok (1) ateista (2) ateista materializmus (1) ateizmus (5) átkelés (1) átnevelő központ (1) atom (1) atomenergia (1) atomerőmű (1) atra hasis (1) atya (3) aurelius augustinus (1) autarkia (3) autonóm személyiség (1) avilai szent teréz (1) azonosságtudat (1) az angolok megszállták indiát (1) az aradi vértanúk (4) az asszony (1) az egyetlen igaz istenben való hit (1) az élet gyökere (1) az élet kenyere (1) az élet lelke (1) az élet szeretete (1) az élet vizének folyói (1) az elveszett régi gyöngédség édene (1) az emberi jogok egyetemes nyilatkozata (2) az ember tragédiája (1) az ének megmarad (1) az erkölcsi érték evidenciája (1) az eszmélődő élet (1) az ezerkilencszáznyolcvanas évek (1) az ezerkilencszáznyolcvanas évek közepe (1) az igazság a valóság (veritas!) (1) az igazság bizonyító ereje (1) az igazság fénye (1) az imádkozó szűzanya (1) az információkhoz való hozzájutás joga (1) az ismeretlen szerzetes (1) az istenbe vetett rendíthetetlen hit (1) az orleans i szűz (1) az örök élet vágya (1) az úr kegyelme (1) az úr trónusa előtt (1) a bárány imádása (1) a birodalom tekintete (1) a család éve (1) a fáraó (1) a föld dübörög (1) a fűzfa és a szél (1) a győzelmes élet öntudata (1) a hatalom forrása (1) a hatodik koporsó (1) a hőkölés népe (1) a holokauszttagadást büntető jogszabály (1) a jaroszlavli nagy panagia (1) a jócimbora balladája (1) a jövőtől való semmi nem várás (1) a jó szolgálata (1) a jurta belsejében (1) a kapitalizmus vége (1) a kaptár (1) a katolikus egyház katekizmusa (3) a kontárság kultusza (1) a kor géniusza (2) a láthatatlan történet (2) a lék a bárkán (1) a lélek tökéletesítése (1) a lyukas zászló (1) a magyarság sorsa (2) a magyarság sorskérdései (4) a magyar helyzet (1) a magyar vidék (8) a magzati élet védelme (1) a másik az én méltóságom őre (1) a medúzák ösztöne (1) a minőség forradalma (1) a módszeresség mégiscsak nagyszerű dolog (1) a munka világa (1) a népi mozgalom és folyományai (1) a rabul ejtett értelem (1) a rendszerváltás rendszere (2) a szabadság titkos döntése (1) a szellem hamissága (1) a szellem igazsága (1) a szentek egyessége (1) a szentek közössége (1) a tárgynélküli világ (1) a temetetlen (1) a tevékeny élet (1) a tömegek lázadása (1) a törvény szelleme (1) a vándor és a bujdosó (2) a varangy a nyakukba ül (1) a világ dicsősége (1) a zarándok elbeszélései (1) baál (1) babona (1) bach j s (3) bagos (1) bajnai gy g (1) baker frederick (1) bal (4) balassi bálint (1) balliberálisok (9) baloldal (12) balsors (10) bambergi apokalipszis (1) bányászjárás (1) barabás miklós (1) bárány (2) bárcsak lányokat is soroznának (1) barikád (4) bárka (1) barsi balázs (1) bartók béla (2) bartus lászló (1) bary józsef (1) bátorság (4) batthyány lajos (1) bayer zsolt (2) bazdmeg (1) bázisdemokrácia (1) baz megye (1) bbc (3) bb king (3) bébéjénikk (1) bécs (2) becsület (3) beethoven ludwig van (1) befogadás (5) befogadók (3) befogadó nemzet (1) behódolás (1) bejáratos kijáró (1) béke (6) békesség (1) béke és barátság (1) belerúg (1) belgium (1) belloc hilaire (1) belül van a tarkája (1) belváros (1) bereményi (1) bereményi géza (19) berlin (1) berry graham (1) berzsenyi dániel (1) beszéd (2) betánia (1) beteljesedett (1) bethlen korszak (2) betlehem (2) bevándorlók (3) biblia (1) bibó istván (4) bingeni szent hildegard (1) bioetika (1) bioszűrő (1) birka (1) birkák (1) birtok (1) bit (1) bizalmatlanság (1) bizalom (6) bizonyítás (1) bizonyosság (2) bizonytalanság (5) biztonság (2) blick (2) blogceleb (4) boboschewski alexander (1) bob dylan (1) bocsánatkérés (1) bocvadze zejnab (1) bodri (1) bod péter (1) bogdány jakab (1) böjt (1) bölcsesség (2) bölcső (1) bölcsőde (1) boldogasszony éve (1) boldogság (1) böll heinrich (1) bolsevikek (3) bolsevizmus (4) börtön (1) botrány (5) botránykampány (2) branyiszkó (1) brautigan (1) brit kutatók (1) brus günter (1) budaházy (1) budapest (7) buenos aires (1) bukarest (1) bukolika (1) bukott állapot (1) bűn (26) bűnbánat (7) bűnbocsánat (2) bűncselekmény (1) bűnhődés (3) bűnös (2) bűnözés (2) bűnrészesség (1) bűntelenség (1) büntetés (1) büntetőjog (1) bűntudat (1) bűn és bűnhődés (1) burkina faso (1) busby matt (3) capote truman (1) carey john (1) caritas (1) caritas in veritate enciklika (1) casals pablo (1) castorp hans (1) centesimus annus enciklika (2) cereteli akaki (1) chesterbelloc (1) chesterton g k (13) chopin fryderyk (1) christe eleison (1) christian caudwell (1) christian morgenstern (1) chyra andrzej (1) cia (3) cigány (3) cigánykérdés (1) cigányok (5) cigányság (16) cigányügy (1) cigány népek langy szívű sihederje (1) címszó (1) cionnácik (1) civilizáció (1) civilizációs fordulat (1) civilszféra (2) civil társadalom (3) cívisváros (1) claudel paul (3) combray (1) comet (1) cooper (1) csak azért szeretnék falu végén lakni (1) család (5) családi pótlék (1) csángó (1) csángómagyar népzene (1) csapó utca (1) csatáry lászló (1) csatornalakó (1) csehek (1) csehország (1) csehszlovákia (1) csehszlovákok (1) cseh bereményi (1) cseh tamás (22) cselekvés (1) csendes temetőbe van egy rezgő nyárfa (1) csengey dénes (5) csepeli györgy (1) cserhalmi györgy (1) csészealj (1) csíksomlyó (1) csíksomlyói kegyszobor (1) csillaghullás (1) csillag ádám (1) csing csang (1) csípőprotézis (1) csoda (1) csokonai vitéz mihály (1) csönd (1) csöndesség (1) csontváry kosztka tivadar (7) csoóri sándor (4) csoport (1) csoportban érvényesülő cselekvésmódok (1) csubak (1) csúcsragadozó (2) csúfos fejeink (1) csüggedtség (1) csurka istván (3) csutak (15) csutakaszürkeló (1) cs szabó lászló (1) cudar dolgok (1) czakó gábor (2) c dúr csellószonáta op 102 no 1 (1) daimón (1) dajka (1) darwin (1) dávid ibolyka (1) day doris (3) deák ferenc (3) debrecen (2) dekadencia (5) dekadens (1) deklaráció (1) dekoráció (1) delacroix eugene (2) delaware indiánok (1) deluze j b (2) demagóg (1) demagógia (6) demokrácia (55) demokráciakritika (1) demokrata (3) demokraták (3) demokratizálás (1) demokratizmus (11) demokratúra (1) démonitás (1) démonok (1) depresszió (1) derkovits gyula (1) destrukció (1) detonáció (1) deus caritas est enciklika (2) dezinformáció (1) dezinformálás (1) dezintegráció (1) diadalmas szent kereszt (1) diák (1) dialektika (2) dialektikus elme (1) dialektikus materializmus (1) dicsőség (2) didakhé (1) dies est laetitiae (1) diktatúra (6) dilettantizmus (1) dimenzióváltás (4) ding dong dong (1) dinnyés józsef (1) direkt morál és rossz lelkiismeret (1) diszkrimináció (2) döbrentei kornél (4) dobszay lászló (2) dodó néni (1) dögevő (2) döglött vörös oroszlán (1) dohányos (2) dohányosbűnözés (2) dohányzás (3) doktrinák (1) doktriner demokratizmus (1) dokumentumfilm (2) dominancia (1) dörner györgy (2) dosztojevszkij (1) dosztojevszkij f m (4) dráma (1) drogkultúra (1) drog rehabilitáció (1) dr kocsis máté (1) düh (1) dúlt keblű mélymagyarok (1) dunai (15) dunántúl (1) duna tv (1) dürer albrecht (3) dzsanelidze nana (1) ebes (1) echo tv (2) edelman eric (1) edelman paweł (1) édesanyám nem tudok elaludni (1) egan sam (1) égbekiáltó bűnök (1) egyénelvű társadalom (1) egyenlőség (2) egyensúly (1) egyetértés (2) egyetlen remény (1) egyezség (1) egyház (6) egyházi törvény (1) egyházpolitika (2) egyházzene (1) egyiptom (1) egyiptomi sivatag (1) egyiptomi szent mária (1) egység (5) egyszemélyes zenekar (1) együttélés (4) együttérzés (4) együttműködés (2) együvétartozás (2) egy bogár (1) egy immoralitás (1) egy népszavazás margójára (1) egy női test elmocsarasítása (1) egy pillantás a névtelen visszapillantásra (1) egzisztencialitás (1) ég és föld (1) éhség (1) éjszaka (4) éjszakai bevetés (1) elbeszélhetőség (3) elbizonytalanítás (2) elemi ismeret (1) élet (36) életadó és megtartó erő (1) életféltés (1) életfogytiglan (1) életösztön (4) eliah wood (1) elidegenedés (2) elidegenülés (1) elit (20) elitek (2) elízium (1) eljövetel (3) elkötelezettség (1) elkülönülés (2) ellehetetlenítés (3) ellehetetlenülés (2) ellenforradalom (1) ellenkultúra (1) ellenség (1) elmebajos alternatívák (1) elmélkedések az evangéliumról (2) élmény (1) elmondhatatlanul sértetlen (1) elms robert (1) előítélet (1) élők (1) előre megtervezett csoportban érvényesülő cselekvésmódok (1) elpisz (1) elrohanás (1) elszámoltatás (2) elvakultság (1) elvégzett munka (1) elvek (5) elvek alapján végiggondolt művészet (1) elveszett paradicsom (1) elvonatkoztatás (1) emancipáció (1) ember (3) emberek (7) emberiség (1) emberi jogok (5) emberi méltóság (1) emberkép (1) emberkísérlet (1) embervadászat (1) embervolt (2) ember állat hibrid (1) ember judit (1) ember mivolt (1) emelkedő nemzet (2) emigránsok (1) emlék (1) emlékezet (12) emlékezetkiesés (3) emlékezetvesztés (5) emőd (1) empátia (1) ensz (1) enyészpont (4) én vagyok aki a veséket és a sziveket vizsgálja (1) eötvös józsef (1) eötvös károly (1) epicentrum (1) építkezés (2) érdek (2) erdély (1) erdélyi józsef (1) erdély miklós (1) erdő (1) erdős virág (1) erech (1) erény (2) eresz alatt fecskefészek (1) érettség (1) érettségi vizsga (2) érett középkor (1) erkölcs (42) erkölcsiség (2) erkölcsi érzék (1) erkölcsi normák (1) erkölcsi válság (1) erkölcstan (1) erkölcstelen (1) erkölcstelenség (1) ernst max (1) erő (2) erőszak (4) erőszakos világ (1) érték (15) értékközpontúság (2) értékrend (1) értékválság (1) értékvesztés (9) értelem (5) értelmetlen (1) értelmezési keret (3) értelmiség (7) értelmiségi (5) értelmiségi bűnözők (1) értelmiségi elit (1) értelmi fogyatékosság (1) értelmi tisztesség (1) érvek (2) érvény (5) érzéketlenség (1) érzés (1) érzet (1) esély (1) esélyegyenlőség (2) eseményhorizont (3) esik eső hullámzik a balaton (1) eskü (4) esszenciális magyarság (2) esterházy péter (1) ész (1) észak magyarország (5) esztergom (1) esztétikai érzék (1) esztétikus (8) es ist vollbracht (1) ethosz (5) etika (5) etikus (8) etiópok (1) eukarisztia (1) európa (24) európaiak (2) európai baloldal (2) európai ember (2) európai film (1) európai közösség (3) európai magyar (2) európai unió (3) európa eső után (1) európa végállomás (1) européer (1) eutanázia (1) éva (1) evangélium (2) evidence (1) evilág (1) exkvizit immoralitás (1) experimentális film (1) ex lex állapot (1) ezekiel (1) ezekiel könyve (1) ezerkilencszázötvenhat (15) faguet émile (1) fájdalom (1) fajikérdés (1) faji misztika (1) fajsúlyos nemzet (2) falak (1) falu (1) faludy (1) faludy györgy (1) falugondnok (4) farizeusok (2) farkasszem (1) fasiszták (1) fasiszta magyarok (2) fasizálódás (1) fasizmus (1) fbi (3) fecskemadár szállott a vasútra (1) fegyver (1) fehérember (2) fehér barlang (1) fehér kopogás (1) fejtő ferenc (1) feketelyuk (4) fekete barlang (1) fekete egzisztencia (3) fekete fehér (2) fekete gyula (2) fekete istván (1) fekete reakció (1) féktelen félelem (1) feladat (2) félelem (6) félelem nélkül (1) felelős (1) felelősség (7) felelősségérzet (1) felelőtlenség (1) felhasogat (1) felhívás (2) felhívásmágia (1) féligazság (1) félközel (1) felsőbbrendű ember (1) feltámadás (5) feltámadt krisztus (1) feltép (1) felügyelőbizottság (1) felvidéki magyarok (1) felvilágosodás (2) feminizmus (1) fene ette (1) fenn (1) fenntarthatóság (4) fenomenológia (2) fény (1) fenyőünnep (1) fénysebesség (1) férfiak (3) férfikor (1) feri (2) feszty árpád (1) ficánkoló mókuskák kontúroznak a mező zöld szőrében (2) fides (1) fidesz (2) fidesz kormány (2) file (1) film (22) filmfelvétel (1) filmvázlat (1) filozófia (2) fine russell lee (1) fiú (2) fogalom (2) fogalomalkotás (3) foglalkoztatáspolitika (4) föld (1) földényi f lászló (1) földi pál (1) fölöttünk (1) folyamatosság (1) folyó (1) folytonosság (1) folyvást rívó kicsi palkó az igazság szelíd bajnokának társa és legjobb barátja (1) főnéni (2) főnix (1) forradalom (16) fosztottság (1) fotográfia (3) franciaország (3) francia film (1) francia irodalom (1) frank a nagyító (1) frász (1) freudizmus (1) freud sigmund (3) fricke ron (1) friedrich c d (3) friss raj (1) frontális lobotomia (2) frontátvonulás (2) (1) független (1) függetlenítés (3) függetlenség (7) független progresszív baloldali értelmiség (1) fühmann franz (2) fukusima (1) fundamentalizmus (2) furik (1) fut (1) gábor miklós (1) gabriel syme (1) gagyi (2) gajdec (1) galgóci betlehem (1) galilea (1) garaboncosok (2) garay jános (1) gárdonyi géza (1) gasztronómia (1) gaz (1) gazdagság (1) gazdag gyula (1) gazdaság (2) gazdasági reform (1) gehlen arnold (1) geller (1) genetika (1) genocídium (2) genti oltárkép (1) giorgobiani ediser (1) giotto (di bondone) (4) giz gaz (1) glass philip (1) globális felmelegedés (1) globális klímaváltozás (1) godard j l (1) gödöllő (1) gőgös gúnár gedeon (1) gomorra (1) gondolatok (1) gondola hu (1) gondolkozás (1) gonoszság (4) gordony (1) görögkatolikus (1) gottes zeit ist die allerbeste zeit (1) grif madár (1) groteszk (3) grúzia (2) grúzok (1) grúz film (1) grúz irodalom (1) guantanamo (1) gulyáskrém (1) gyalázat (1) gyanakvás (2) gyarmati politika (7) gyász (3) gyávaság (3) gyengeelméjűség (1) gyengeség (1) gyerek (1) gyerekek (1) gyermek (9) gyilkos (2) gyilkosság (8) gyógyulás (1) gyökérélmény (1) gyöngyöspata (2) gyötrelem (1) győzelemről énekeljen napkelet és napnyugat (1) gyűlölet (7) gyűlöletkeltés (1) gyurcsány ferenc (4) gy f (2) h.jani bácsi (1) habartbab (1) háború (5) háborús taktika (1) hagyomány (31) hajdúdorog (1) hajlékony ragadozónk (1) hajléktalan (1) hajnalcsillag (1) hajó (1) hajrá (1) hála (1) haladó honi értelmiség (3) halál (27) halálösztön (3) halálos bűn (1) halhatatlanságtudat (3) hallgatás (1) hálózat (1) hamis (1) hamisság (1) hamistudat (2) hamis értelmezési keret (1) hamis narratíva (1) hamis próféták (1) hamlet (1) hamvas béla (12) hamvazószerda (1) hankiss elemér (1) harag (1) haragszik a főhadnagy úr a menetszázadra (1) harangszó (1) harmadik birodalom (1) harmadik köztársaság (7) harmatozzatok (1) háromperhármas (1) háromszázegyes (1) harrach péter (1) hatalmi ösztön (1) hatalmi visszaélés (1) hatalom (47) hatalombitorlók (1) hatalomgyakorlás (1) hatalomtechnika (3) határ (1) határontúli magyarság (1) határozat (1) hátrányos helyzet (1) hatvannyolcas (1) hatvannyolcasok (2) hát te kinek mondasz engem (1) haveri kutyák (1) hawking (1) haza (11) hazafiság (2) hazám (1) házasság (1) haza a magasban (1) hazugság (41) hedonista (1) hegedűs zsuzsa (1) hegemónia (1) hegy (1) helsingőr (1) helyőrség (1) hepatitis (2) hérakleitosz (2) herkules (1) hernádi gyula (1) hetesi zsolt (1) hétmillió megnemszülethetett (1) hetvenes évek (2) hét (a lánc) (1) heym stefan (1) himnusz (4) himnuszok könyve (2) hírmondók (1) hírtv (1) hisztéria (2) hit (28) hitel (2) hitelesség (2) hitetlenség (3) hittan (2) hitünknek asszonya (1) hitványság (1) hitvédelem (1) hivatás (1) hivatásrend (1) hivatottság (1) (3) hobo blues band (1) hóhér (2) hóhér daru pista az igazság szelíd bajnoka (1) hóhér vigyázz (1) hőkölés (1) holdutazás (1) hollóháza (1) holohit (2) holokauszt (2) holokauszttagadás (2) holtak (1) holttest (1) homály (1) homoszexualitás (6) hopik (1) horatio (1) horatius cocles (1) horn gábor (1) horror (2) horthy korszak (2) horváth elemér (1) hoszé ármándó (1) hóvirágünnep (3) hó hegy beszéd (1) hrabal (2) hübrisz (1) huitzilopochtli (1) huizinga johan (1) huligánok (1) hülyeség (1) hülye pénz (1) humanista (1) humanitás (4) humanizmus (3) hunnia (1) hűség (4) húsvét (5) huszárik zoltán (1) huszonnyolcezer forint (1) húsz év (1) idegenek (1) idegenség (1) idegenszívűség (1) idelenn (1) identitásvesztés (6) ideológia (12) ideológiai harc (8) ideológiai terror (7) idiotész (1) idő (3) időutazás (1) igazolás (1) igazság (44) igazságosság (4) igazságszolgáltatás (3) igazságtalanság (1) igazságtétel (11) igaz ügy (1) igaz válasz (1) igen (1) ígéret (1) iglódi istván (3) ii jános pál pápa (2) ii rákóczi ferenc (1) ikon (2) ikon a hóban (1) ilf petrov (1) illő és üdvös (1) illúziórombolás (1) illyés gyula (5) ima (3) imádkozó indiánok (1) imádság (1) imagine azaz képzeld el (1) imf szerződés (2) immoralitás (6) immunitás (1) impresszionalizmus (1) india (1) indiánok (1) individualista (1) individualizmus (7) információ (2) információs érték (1) innováció (1) intellektuális bűn (1) internacionálé (1) internet (1) internetező (1) intézményiség (1) intolerancia (2) intrika (1) ipolyi arnold (2) iraki háború (1) írásjel (1) írástudó (1) irgalmasság (1) irigység (2) irodalom (28) irodalomtörténet (1) irokézek (1) irreális (1) isa (1) isák józsef (1) ischler (1) iskola (7) iskolafogászat (1) isoz kálmán (1) isten (15) istenfélelem (2) istenítélet (3) isteni gondolat (1) isteni igazságosság (1) isteni szél (1) istenképiség (1) istenkeresés (1) istenszülő (1) isten anyja (1) isten báránya (2) isten fia (3) isten igazságában járni (2) isten képmására teremtetett az ember (1) istván király árva népe (1) ítélet (3) iván k (1) izrael (1) izsák abba (1) izzó rét (1) jacobus de voragine (1) jagger mick (1) jaj de magas jaj de magas a nyárfa teteje (1) jancsi (1) jankura péter (3) jános evangéliuma (2) jános passió (1) járványforrás (2) jászol (1) jeanne d arc (1) jég (1) jegyes (1) jelen (34) jelenések könyve (3) jelentés (1) jelky andrás (2) jellem (3) jelszó (1) jeruzsálem (1) jézus (1) jézus ima (1) jézus krisztus (16) jézus krisztus anyja (1) jhvh (2) (3) jobb (1) jobboldal (7) jog (4) jogrend (2) jogszolgáltatás (4) jogtalanság (2) jogtalan írás (1) jókai mór (2) jól gondolkozni (1) jól megfogózni (1) jövő (39) jövőkép (1) józan ész (4) józsef attila (6) jubileum (1) júdás jobb (1) juliska (1) juss (1) justice for hungary (1) kábelcsere (1) kábelhiba (1) kabuki (1) kádárkor (7) kádárvilág (9) kádár centenárium (2) kádár jános (3) kaland (1) kalász lászló (2) kálmán olga (1) kalocsai (3) kálvária (1) kamarás istván (1) kamasz (1) kannás fehér (1) kant immanuel (1) káosz (1) kapitalizmus (5) kapitány úr sej haj ha felül a lovára (1) kapzsiság (1) karácsony (5) karácsonyi himnusz (1) karácsony gergely (1) karácsony sándor (1) karafiáth orsolya (1) karakter (3) karaktergyilkosság (1) karamazov (1) karó (1) karrierépítés (1) kartal zsuzsa (1) karthágó (1) katarzis (2) katolicizmus (28) katolikus (3) katolikusok (3) katolikus családi és emberi jogok intézete (1) katolikus egyház (15) katolikus énekeskönyv (1) katolikus teológia (1) katolikus válasz (1) katonadal (8) katona józsef (1) katyń (1) kauzalitás antikauzalitás (3) kebelén kenyere (1) kecskék (1) kedves édesanyám engedjen el a bálba (1) kegyelem (7) kékcédula (1) kék ibolya búra hajtja a fejét (1) kelet (2) kelet felé (1) kellia (1) kemény katalin (1) kemény zsigmond (1) kempis tamás (1) kényelem (1) képes krónika (1) képíró sándor (1) képmutatás (2) képzelet (2) képzőművészet (1) kérdés (2) kerényi imre (2) kereskedelmi televíziózás (1) kereszt (2) keresztben jégeső (1) keresztény (5) kereszténység (78) keresztényszociális gondolat (1) keresztény hagyomány (1) keresztfa titka tündököl (1) kereszthalál (1) kérnitudás (1) kert magyarország (4) készenlét (1) készülő sírfelirat (1) kétezerhatosok (1) kétkedők (1) kétszínű (1) kettő (1) kettős beszéd (1) kiáltást visznek (1) kiberiáda (1) kiegyezés (1) kieślowski krzysztof (1) kifordul (1) kígyó (2) kijáró (1) kijowski andrzej (1) kilakoltatás (2) kimentem a kertbe a rózsafabokort tövébe (1) kimentem én az erdőre egyedül sétálni (1) king stephen (1) kint a pusztán nincsen bokor kisangyalom nem akadtam virágra (1) kinyilatkoztatás (1) kirakat rendezés (1) királyi zászló jár elől (1) kirekesztés (1) kirelejszom (2) kisbirtok (4) kisebbség (13) kisebbségben (1) kisebbségi jogok (1) kisebbségi sors (1) kisember (1) kísérleti film (1) kísérletsorozat (1) kísértés (1) kisiskola (2) kiskertembe rezedát ültettem (1) kispolgár (1) kiss benedek (1) kistávol (1) kistelepülés (1) kistérség (1) kisvárda (1) kiszolgáltatottság (4) kis ország (1) kis szocializmus (1) kitartás (1) kiváló szocialista brigád (1) kizáródási pont (3) kizökkent világ (1) kizsákmányolás (1) klán (1) klebelsberg kuno (3) kleist heinrich von (1) klerikálfasizmus (1) klerikális reakció (1) klikk (1) köd (1) kodolányi jános (1) koherencia (2) kölcsey ferenc (3) kolera (1) kollektív akarat (1) köllő miklós (3) költészet (1) költöznek a csalogányok mennek messzi tájra (1) kommentár (1) kommunikáció (1) kommunisták (4) kommunizmus (6) komorowska maja (2) komplexitás (1) kompromisszumkészség (1) koncsalovszkij a sz (1) kondor béla (4) konfliktus (1) konstruált valóság (1) konstruktivitás (1) konszenzus (2) konszenzusdiktatúra (3) konszenzusterror (2) konszolidáció (2) kontárság (1) konyhatechnológia (1) könyörgő őzikék (1) könyörület (1) könyvtár (1) konzervativizmus (4) konzervatívok (1) konzervatív liberális (1) konzumidiotizmus (1) koprodukció (1) korhelyzet (1) korlátoltság (1) kormány (2) kormányzás (6) kormos istván (1) környezetpolitika (4) környezettudatosság (4) környezetvédelem (1) korosztály (1) korpusz (1) korrumpálhatóság (1) korrupció (2) korszakalkotó (1) korszellem (2) kósa lajos (1) kossuth lajos (2) köszöntő vagy induló (1) koszorú (1) kötcse (31) kötelesség (1) köteles kapcsolat (1) kovács andrás (1) kovács klaudia (1) követ (1) kowalski władysław (1) koyaanisqatsi (1) közbeszéd (1) közbiztonság (1) közbiztonsági tevékenység jogellenes szervezése vétsége (1) közbiztonsági tevékenység jogosulatlan végzése szabálysértés elkövetésének gyanúja (1) közélet (7) középkori költészet (1) középkori zene (1) közép európa (1) közérdek (3) közérzet (2) közhasznú munka (1) közhely (1) közintézmény (1) közjó (1) közjogi gondolkodás (2) közjogi hagyomány (2) közjó és kapitalizmus (1) közkút (2) kozmopolitizmus (1) köznevelés (3) közoktatás (3) közösség (89) közösségfejlesztés (1) közösségi ember (1) közösségi etika (3) közösségvállalás (7) közös jövő (1) községi könyvtár (1) közszolgálatiság (1) közügy (1) közvélemény (2) kreált konfliktus (2) krisztus (4) krisztus feltámada (1) krisztus követése (1) krisztus legyen reményünk (1) krisztus titokzatos teste (1) kriszusnak szülője (1) kritikus szemlélet (1) krízis (9) króm dioxid (1) kroto harry (1) krúdy gyula (1) krumpli (1) kulcs (3) kulcs a lelkemhez (1) különbség (1) kultikus közösség (1) kultúra (18) kulturálisörökség védelem (1) kultúrális élet (1) kultúrfölény (2) kulturkampf (2) kulturpesszimizmus (1) kultúrpolitika (1) kultuszpolitika (1) kürénei (1) kurtág györgy (1) kurtág márta (1) kuruc info (1) kurva (1) kusturica (1) kút (1) kutyafos (1) küzdő egyház (1) kveszelava rezo (1) kyrie eleison (2) kyrie paschale (1) labirintus (1) laci net (1) lada (1) ladányi (1) ladányi mihály (2) ladik (1) ladó gyula lajos (1) lady diana (1) laikusok (1) lajos (3) lajtha lászló (1) laktanya (1) laméter kapitány (2) lance armstrong (1) langy tankok (1) lászló andrás (1) lászló gyula (1) látás (1) láthatatlan kéz (1) latinovits zoltán (2) lázadó (1) lázár (1) lázár jános (5) lázár szombat (1) lázár szombatja (1) lecke (2) lecskésbab (1) legendák (1) legenda aurea (1) legutko ryszard (1) lehány (1) lehet (1) lék (1) leköp (1) lélek (6) lélekrablás (1) lélekvándorlás (2) lelepleződés (1) lelkiismeret (11) lem stanisław (2) lengyelek (2) lengyelország (3) lengyel film (3) lengyel irodalom (3) lenin v i (2) lenn (1) lennon (1) lennon john (2) lépcsős szavak (1) leszarás (1) lét (4) létjogosultság (1) léttartomány (1) levegő (1) levél (1) levelezőlap (1) levétel a keresztről (1) levizel (1) libanon (1) liberálbolsevizmus (5) liberális (3) liberális demokraták (4) liberális konszenzus (4) liberalizmus (28) liliom (1) liturgia (1) live on the coke side of life (2) lízing (2) lmp (1) lobotómia (1) logikus (8) logosz (3) long john silver (2) loquebantur variis linguis apostoli (1) losonczi pál (1) lót (1) lovak (1) lugal (2) lugossy lászló (1) lukács evangelista (1) lukács györgy (1) lupsa monostor (1) maár gyula (1) macska (2) madách imre (2) magánügy (1) magasabb politika (1) magasan repül a daru (1) magas jegenyefán sárgarigó fészek (1) magas kút rovátékján nem jó vizet húzni (1) magritte rené (1) magukfajta (1) magunkfajta (1) magyar (19) magyarázatigény (1) magyargyűlölet (7) magyaridő blog (4) magyarok (8) magyarország (219) magyarországnak kegyes nagyasszonya (3) magyarság (226) magyar állam (1) magyar asszonyok (1) magyar baloldal (7) magyar charta (1) magyar dráma (2) magyar elitek (8) magyar ember (2) magyar emigráns (1) magyar értelmiség (4) magyar európai (2) magyar festészet (3) magyar film (9) magyar föld (1) magyar gregoriánum (6) magyar hang (1) magyar idő (3) magyar irodalom (27) magyar jövő (3) magyar költészet (3) magyar közösség (1) magyar kő ballada (1) magyar kultúra napja (1) magyar lélek (1) magyar mythologia (2) magyar nemzet (1) magyar nép (2) magyar népdal (8) magyar népzene (9) magyar nóta (8) magyar nyelv (4) magyar önkép (32) magyar politikai tradíció (7) magyar társadalmak (2) magyar televízió (1) magyar történelem (2) magyar zene (2) magyar zsidó együttélés (2) magzat (3) magzatgyilkosság (4) magzati állapot (2) maharadze avtandil (1) majakovszkij (1) majakovszkij v v (2) május elseje (1) malevics kazimir (1) mancika (4) mangalicák (1) mániás depresszió (2) manichaeusok (2) manicheizmus (2) manipuláció (12) mann thomas (1) márai sándor (1) március tizenöt (2) mária (1) máriacelli kegyszobor (1) máriapócs (3) máriapócsi könnyező szűzanya (1) mária kertje dacföld (1) mária országa (5) marokkói tanító (1) márta (1) mártír (1) marxizmus (1) másik jános (2) második világháború (2) más faj (1) materialista (1) materializmus (6) máté evangelista (2) máté evangéliuma (1) mátrix (2) matthews vaughan (1) mátyás király (1) matyi (3) maya fátyol (1) mazsola és tádé (1) meddőség (1) média (3) médiapiac (1) medikus (1) meditáció (1) medúza (1) megalázottság (1) megalázott nő (1) megbántottság (1) megbocsájt (1) megbotránkoztatás (1) megdicsőült egyház (1) megegyezés (1) megélhetés (1) megélhetési bűnözés (1) megérkezés (1) megerősítés (1) megértés (6) megfélemlítés (3) megindul (1) megint (1) megismerés (1) megismerhetőség (2) megítél (1) megmarad e a magyarság? (3) megoldás (2) megöltek egy huszárt hatvan forintjáért (1) megrontás (2) megszabadulás (1) megszállás (2) megszentelt ország (1) megszólítás (1) megtérés (3) megtévesztés (1) megtisztulás (1) megtorlás (1) megújulás (1) megváltás (3) megváltó (3) megváltónk (1) megvert engem az anyám (1) mehofer christian (1) melba kocka (1) melegfront (1) mellers wilfred (1) méltányosság (8) méltóság (76) mélyen fekvő magyarság (1) mélymagyar (58) mélymagyarok (1) mélymagyarságoskodás (1) mélypszihológia (1) mélyrepülés (2) mély franciaország (1) menekülés (1) menekülés az úrhoz (1) mennyország (1) menteni ami menthető (1) menyegző (1) menzel (2) mérdek (2) mérték (15) mértékvesztés (18) merton thomas (2) messianizmus (1) messiás (1) mészöly géza (1) metál (1) mezőgazdaság (4) me jazé hogy én sápadt legény vagyok (1) michnik adam (1) mihalkov nyikita (1) mikor jöttök ? (1) mikszáth kálmán (1) milton john (1) mindenség (1) mindenszentek (2) mindenszentek királynéja (1) mindenszentek litániája (1) minden gyerek lakjon jól alapítvány (1) mindszent (1) mindszenty józsef (1) minőség (1) misztérium (1) misztika (1) mitanni (1) mítosz (2) mi (az apja f***ról szól) a narkomán pszichiáter vadvirágos álma (2) mi kutyánk kölyke (1) miłosz czesław (2) mobilposta (2) mocsár (2) mocskos provokáció (1) modernitás (18) modernizáció (4) modernizmus (4) módszeresség (1) mohács (1) molnár tamás (3) moloch (1) monopolhelyzet (1) monostori imre (1) monreal (1) mont blanc (1) moody s investors service (1) morál (18) morális problémák (1) móricz zsigmond (4) most lenne időben (1) motiváció (1) motiválatlanság (3) motiváltság (2) mozart w a (1) mozdonyok (1) mozgóképes műveltség (1) mozi (1) mszp (1) mucius scaevola (1) muehl otto (1) mularczyk andrzej (1) múlt (36) münchhausen (1) munka (1) munkabér (1) munkácsy mihály (1) munkahelyteremtés (1) munkaügyi központ (3) muszlim (1) művelt és jómódú nemzet (2) művészet (1) művi abortusz (8) m s mester (1) nacionalizmus (3) Naconxypán (1) nagybirtok (4) nagyböjt (1) nagyboldogasszony (4) nagycsécs (1) nagyhatalmak (1) nagyhét (1) nagypéntek (1) nagyszombat (1) nagysztalin (1) nagytakarítás (1) nagyterc (1) nagy jövő mögöttünk (1) nagy lászló (1) nagy szellemi szegénység (1) nagy titok (1) nánás (1) nanoszonda (1) nanotechnológia (1) naprakészség (1) napút (1) naqoyqatsi (1) nazaret (1) ndk (4) negyedik dimenzió (1) nehézvíz (1) nektikus (1) nemecsek (1) nemesség (1) nemes asszonyunk (1) németek (1) németh györgy (1) németh g béla (1) németh lászló (19) németország (2) német asszonyok (1) nemszemély (4) nemzedékek (1) nemzet (77) nemzetállam (1) nemzetbiztonság (1) nemzetféltés (1) nemzethalál félelem (1) nemzetiség (1) nemzetiszocialisták (1) nemzetiszocializmus (2) nemzeti egység (1) nemzeti elkötelezettség (2) nemzeti elkötelezettségű magyar értelmiség (1) nemzeti érzület (1) nemzeti kiegyenesedés (1) nemzeti lét (2) nemzetkoncepció (3) nemzetközi összeilleszkedés (1) nemzetpolitika (8) nemzettudat (1) nem én kiáltok (1) nem gyilkoltam nem is loptam mégis félnek tőlem (1) nem megy már itt semmi (1) nem tetszik a rendszer (1) nénikém a lányát nem magának tartja (1) neonacionalizmus (2) neonépiprimitív (4) nép (18) népfelkelés (1) néphatalom (1) népirtás (3) népi demokrácia (1) népi urbánus vita (1) népkeresés (1) net (1) neutrínó (1) nevelés (9) niemen czesław (1) nihilista (1) nihilizmus (1) nincs halálos érv a maradásra (1) nincs is annál betyárosabb élet (1) ninidze ija (1) ninidze merab (1) nirvána (1) nobel díj (1) noé (1) női mivoltában megalázható nő (1) nők (3) normák (1) nothing is real (2) nowakowski przemysław (1) numeroff richard (1) numerus clausus (1) nyáry krisztián (1) nyírő józsef (1) nyitottság (1) nyitott kabátban (1) nyolcvankilencesek (3) nyomorékká tétel (1) nyomorúság (1) nyugalom (4) nyugat (5) nyugati pályaudvar (1) nyugat balkán (1) nyugdíj (1) nyugtalanság (1) objektív társadalomábrázolás (1) óceánátrepülés (1) ocsigava nato (1) odaáti sanyi bácsi (1) óév (1) ogre (1) ohio indiánok (1) ojibbeway indiánok (1) okozatológia (3) oktatás (12) oktatáspolitika (3) október (1) október huszonhárom (3) olasz film (1) olasz kutatók (1) olbrychski daniel (1) ölelés (1) olimpia (1) oly korban nem éltem (1) önállóság (1) önámítás (1) önátfestés (1) önazonosság (4) önbecsülés (6) önbizalom (2) önérzet (3) önfeladás (1) önfeltárás (1) önismeret (9) önkény (1) önkontroll (1) önkormányzat (1) önkormányzati választások (1) ono yoko (1) önreflexió (1) önsegély (1) öntudat (8) önvédelem (2) önveszejtés (1) önvesztés (1) opportunizmus (1) optimista (1) orbán (2) orbán beszéd (2) orbán gyűlölet (1) orbán ottó (1) orbán viktor (21) ördög (5) ördögök (1) orehóczki miklós (8) örkény (1) örkény istván (6) örökkévalóság (2) örökös csönd (1) örökség (3) örök élet (2) oroszország (3) oroszság (1) orosz film (1) orosz irodalom (2) orosz rendező (1) őrség (1) országgyűlés (1) országház (1) országimázs (1) orvos (1) orwell george (1) osi (1) őslakosok (1) ősnáci (1) ősök (2) ostaszewska maja (1) ostromállapot (1) ősz (1) ószövetség (1) osztottság (1) osztrák film (1) osztrák prémesbogár (1) ottawa indiánok (1) otthon (1) ötvenhatosok (7) özönvíz (1) p.howard (1) pacem in terris enciklika (1) paks (1) paleolit-táplálkozás (1) pályi andrás (1) panagia (1) panasztalan idő (1) páncél (1) pangás (1) pannónia (1) paplan (1) paprikajancsi (1) parabola (1) paraclitus egrediens (1) paradicsom (1) paradzsanov szergej (1) paranoia (1) paraszt (1) parasztság (1) parasztvakítás (1) párbeszéd (2) parlament (4) párt (1) pártkongresszus (1) pártok (1) pártosság (1) pascal blaise (1) pasikowski władysław (1) páskándi géza (1) passzív rezisztencia (2) pásztor (2) pátka (1) patkány (1) patmosz (1) patrióta (1) patriotizmus (1) pável ágoston (1) pazár (15) pázmány péter (4) pedofília (2) peinture conceptuelle (1) példa (3) penderecki krzysztof (1) pénz (4) pénzügyi rendszer (1) perspektíva (18) petőfi 73 (1) petőfi parafrázis (1) petőfi sándor (4) pettenkoffen august (1) phone (1) pilinszky jános (6) piombo sebastiano del (1) piramisok (1) pisztisz (1) plagiarius (1) plágium (1) plakát (1) platón (2) pláza (1) pléhkrisztus (1) pluralizmus (1) poeltenberg ernő (2) poe edgar allan (1) pogány rabság (1) poimén (1) pokol (5) polányi mihály (1) polgárháború (1) polgári jenő (1) polgármester (2) politika (8) politikai hovatartozása következtében megalázható nő (1) politikai nemzet (2) politikai osztály (2) politikai skizofrénia (1) politikai szocializáció (1) politikum (1) politikus (2) politikus ember (1) popkultúra (1) populizmus (1) pörköltszaft (1) poszler györgy (1) posztkommunista vadállat (1) posztkommunizmus (3) posztmarxista tudomány (1) posztmodern (6) pound ezra (2) powaqqatsi (1) prades (1) pragmatica sanctio (1) prájdfeszt (1) pray kódex (1) préda (4) prepotens hitetlenség (1) prepotens immoralitás (1) primer választás (1) primitivizálódás (1) próbáknak ideje (2) probyn robin (1) profán (2) profitéhség (1) program (1) progresszió (8) prohászka lajos (2) prohászka ottokár (7) prókátor (1) protestáns szemle (1) proust marcel (1) prus boleslaw (1) psavela vazsa (1) pszeudoegzisztens (1) pszeudológia (1) pszichiáter (1) pszichoanalízis (1) pszichológia (2) pszichoterápia (1) puccskísérlet (1) puli (1) pulszky ferenc (2) pulszky károly (1) puncsfuré (2) pünkösd (3) pusztulás (1) quetzalcoatl (1) quis revolvet (1) racionális (1) racionalizmus (1) rácjárás (1) radnóti miklós (1) radwan stanisław (1) raffaello (di giovanni santi) (1) ragályi elemér (3) rajz és vizuális kultúra (1) rasszizmus (4) raszkolnyikov (1) ratkó józsef (1) ratzinger joseph (8) reakció (1) reakciós ember (1) realizmus (1) református gyűlölet (1) reggel (1) reggio godfrey (1) régizene (1) rejtekhely (1) rejtett vagy álcázott elitek (1) rembrandt (harmenszoon van rijn) (3) remény (16) rend (14) rendőrség (1) rendszer (3) rendszerváltás (12) rendszerváltozás (14) rendszerváltoztatás (12) rendszerváltoztatók (1) részérdek (3) részvételi demokrácia (5) részvételi krízis (1) részvétlenség (1) rétes (1) rettegés (1) révai józsef (1) rezervátum (1) richard brautigan (3) ricsaj (1) rigalánc (1) riport (1) rituális gyilkosság (2) robespierre (1) rock and roll (1) rodin (1) roedelus hans-joachim (1) rogán antal (1) rohadás (1) rokonok (1) rom (1) róma (1) roma (1) római pápa (1) román orthodoxok (1) roncsfilm (1) rorate (1) rossz (4) rosszindulat (1) rövidfilm (1) rózsa (1) rózsabogárgyűjtés (1) rozspálinka (1) s.o.s. (1) saint michel de cuxa apátság (1) saját szerep (1) sajnálat (1) sajóbábony (1) sajtó (1) sajtószabadság (1) sajtótörténeti jelentőség (1) sárga tengeralattjáró (2) saría (1) sarkadi imre (1) sárkány (2) sáska (1) sátán (5) sava nicolae (1) schmitt pál (3) schola hungarica (6) scruton roger (1) seb (2) sebő ferenc (3) segítség (1) semmi (3) senki (1) sertésállomány (1) sertésinfluenza (1) shapcott thomas (2) shaw g b (1) shreck (1) sík a pusztám sem halma sem erdője (1) sík sándor (3) simmel georg (1) sinka istván (8) sion (2) sírás (1) sirokkó (1) site (1) skype (1) slambuc (1) snoopy (1) sobociński witold (1) sokaság (1) sokol rádió (1) sok pénztől megbüdösödött költészet (1) solymosi eszter vére (1) sólyom lászló (3) somlai margit (1) sophia (1) sorsélmény (38) sorskérdések (34) sóska (1) sötétség (5) sóvárgás (1) sovcolor (1) spes (1) spiró györgy (2) st.amour (1) stenka danuta (1) stephen hawking (1) stirlitz (1) stressz (2) suhannak visszaszállnak (1) sulpicius severus (1) superbus gőgös (1) surrexit christus hodie (2) sűrű köd (1) sütő andrás (1) svéd film (1) svéd francia film (1) szabadelvűek (1) szabadgondolat (1) szabadság (38) szabadságharc (8) szabad föld (1) szabad föld kalendárium (1) szabad nép (1) szabad példa (1) szabad préda (3) szabad vallásgyakorlás (1) szabad verseny (1) szabálysértés (1) szabolcs szatmár bereg megye (1) szabó béla istván (1) szabó dezső (9) szabó istván (1) szabó józsef (1) szájensz fiksön (2) szájer józsef (1) szakmaiság (2) szalai ákos (1) szálasi ferenc (1) szaldó (1) számadás (1) számonkérés (1) szánalom (1) származás (1) szász jános (2) szász lászló (1) szdsz (1) széchenyi év (4) széchenyi istván (14) széchenyi istván naplója (1) szegénység (4) szégyen (1) székely himnusz (1) székely jános (1) székely orsolya (3) székesfehérvár (1) szellem (2) szellemi parazitizmus (1) szellemi pénz (1) szembesítés (2) szembesülés (3) személy (18) szemere pál (1) szemétdomb (1) szemiták (1) szent (3) szentéletű optyinai varszonofij (1) szentessy gyula (1) szentháromság (4) szentimentalizmus (3) szentkorona (2) szentkorona tan (2) szentlélek (5) szentség (1) szentviktori ádám (1) szentviktori hugó (1) szent ágoston (2) szent ambrus (1) szent istván király (4) szent lajos francia király (1) szent lászló (1) szent mihály arkangyal (1) szent nino (1) szent pál apostol (1) szent remény (1) szent szűz (1) szent zsófia (1) szenvedély (1) szenvedés (1) szenvedő egyház (1) szép (1) szeplőtelen (1) szépség (1) szép versek (1) szerapión (1) szerelem (1) szerencse (1) szeretet (14) szerződések (1) szétkergetés (1) szétkergettetés (1) széttépett zsoltár (1) szikra jános (1) szili katalin (1) sziluán sztarec (1) szimbolizmus (1) szimbólumalkotás (1) színészek (1) színes géza (3) színház (2) szintézis (1) sziriat oszlopai (1) szittyák (5) szivárvány (1) szkafander nélkül (1) szkíta aranykincsek (1) szlovákia (3) szlovákok (2) szó (1) szocialisták (2) szociális érzékenység (1) szociális gondolat (1) szocialitás (14) szocializmus (5) szociálpolitika (5) szociográfia (5) szócska miklós (1) szodoma (2) szodómia (3) szögi lajos (1) szólásszabadság (1) szolgálat (1) szolgaság (1) szolidaritás (12) szolnoki paraszt (1) szolzsenyicin a i (2) szonett (1) szorongás (1) szorongatottság (1) szövegértés (1) szövetkezet (1) szövetség (1) szovjethatalom (1) szovjetkommunizmus (1) szovjetterror (1) szovjetunió (3) szovjet film (2) szovjet orosz irodalom (1) szovjet orosz rendező (1) szovkolor (1) sztálinizmus (1) sztálin j v (2) sztalker (1) sztárblogger (4) sztavrogin (1) sztichira (1) sztrájktörő (1) szubkultúra (1) szudétanémetek (1) születés (2) szülőföld (2) szüntelen imádkozzatok (1) szúnyogirtás (1) szuperszónikus (1) szuprematizmus (1) szurippak (1) szürke (1) szurokisten gyermekei (1) szuverenitás (19) szűz (1) szűzanya (3) szűz mária (3) szűz titok (1) táguló világegyetem (1) tairo kemmyo sato (1) tájkép (1) tájkép szivárvánnyal (1) találjuk ki magyarországot (4) találkozások háza (1) támadás (2) tamás gáspár miklós (3) tamkó sirató károly (1) tanár (11) táncbeli tánc szók (1) táncházi muzsika (1) tandori dezső (1) tanítóképző (1) tanú (1) tanulság (1) tanúság (1) tanúságtétel (1) tanú folyóirat (1) tanya (1) tao (1) tao te king (1) tárgyiasítás (2) tarhonya (1) tarkamagyarmicsoda (1) tarkán kurtát cserél (1) tarkovszkij a a (4) tarlós istván (1) tarquiniusok (1) társadalmi igazságosság (1) társadalmi krízis (1) társadalmi párbeszéd (1) társadalom (7) társadalombiztosítás (1) társadalomismeret (1) tatárszentgyörgy (1) tea (1) tehetetlenség (1) tejkaramella (1) tekintély (1) tekintet (1) tékozló ország (1) télapó (1) televízió (2) tellér gyula (2) temető (1) templom (2) tények (2) tényfeltárás (1) teoretikus elmélkedések (1) teremtés (3) teremtés könyve (2) teremtő értelem (1) terméketlenség (1) természet (1) természettan (1) terror (6) terrorszervezet (3) tér idő szakadék (2) testvér (2) testvériség (2) tészta (1) tett (3) tévedés (1) tévelygés (2) tévhit (1) tévirat (1) tézis (1) thomas mann (1) tiborc (1) tiltakozás (1) tiszaeszlár (1) tiszaeszlározás (1) tisztánlátás (3) tisztaság (1) tisztázás (3) tisztesség (6) tisztességtelenség (1) titok (1) tízparancsolat (1) tolerancia (2) töltött káposzta (1) tölt em ények (1) tolvaj (1) tömeg (4) tompa mihály (1) töredékesség (1) tormay cécile (3) törpe jános (1) történelem (32) történelmi film (1) történelmi retúr (1) történelmi tárgyú festmények (1) törvény (9) törvényesség (4) törvényhozó (1) törvényi szabályozás (1) törvénykezés (1) totalitarizmus (1) tóth menyhért (1) toursi szent márton (1) tour de france (1) toyota (1) trabant (1) tradíció (24) tradicionális (1) transzcendens (1) trianon (5) tudás (2) tudattalan (2) tudattalanság (2) tudomány (1) tükör (10) tulajdon (1) túlvilág (1) turisztika (1) tűz (1) tűzvész (1) übermensch csandala (1) üdvösség (2) üdvösség kútja (1) üdvözítő (1) üdvözlő kártya (1) ufa stúdió (1) ufo (1) ugyanis (1) ügyvéd (1) újév (2) újjászületés (1) újraalapítás (13) új esztendő (1) új magyarország (5) új nemesség (1) új politika (1) üldözés (1) ungvári tamás (1) ünnep (1) úr (1) uralom (1) üresfejűség (1) úristen (1) úrnapja (1) urunk színeváltozása (1) úr angyala (1) usa (5) uszítás (5) út (2) utilitarizmus (1) útkereszteződés (1) utóirat (1) utolsó ítélet (1) utópia (1) utószó (1) vád (1) vadon (1) vadszamócalegelés (1) vagy (1) vágy (2) vagyon (1) vajda lajos (1) vajthó lászló (1) vakgyűlölet (1) válasz (2) választás (9) választások (1) választójog (1) vallás (9) valláserkölcs (3) vallásfilozófia (1) valódi (1) valódi én (1) valóság (82) valóságentrópia (1) valóságérzékelés (56) valóságigény (63) valóság nagybátyánk (13) valós frontvonal (4) válság (7) válságkezelés (3) váltóláz (1) változás (1) változó világ (1) van (1) van der weyden rogier (1) van eyck hubert (1) van eyck jan (1) van gogh vincent (2) várakozás (1) várakozó sebek (1) varázsló (1) vári györgy (1) varjúpörkölt (1) várkonyi nándor (1) vasaló asszonyok (1) vasfüggöny (1) vatopedi efrém igumen (1) vazul (1) végidők (1) véleménydiktatúra (1) véleményformáló elit (6) véleménymonopólium (2) véleményszabadság (1) véleményterror (3) velimirovic nyikolaj (2) vendée (1) veni sancte spiritus (1) vér (2) veréb (1) véresszájú bill (1) verhovenszkij (1) vértanúság (2) vérvád (2) veszély (1) vészi endre (1) veszteség (2) vezeklés (3) vezető véleményformáló értelmiség (3) victrix causa deis placuit sed victa catoni (1) vidék (4) vidéki értelmiség (1) vidéki magyarország (1) vietnami csüngőhasú disznók (1) világ (2) világi hatalom (1) világkommunizmus (2) világnézet (4) világnézeti semlegesség (2) világosság (2) világtorony (1) villamos (2) virágvasárnap (1) virrasztás (1) virtuális valóság (4) virtualitás (4) virtus (1) vírus (1) visszaélés (6) viszony (1) viszonyrendszer (5) vitányi iván (1) vízözön (1) vizuális kultúra (1) völkischer beobachter (1) vona gábor (3) vonnegut kurt (2) vonzalom (1) vörösmarty mihály (2) vörösterror (1) vörös óriás (1) wajda andrzej (2) warhol andy (2) wass albert (1) waterman m a kölyök (1) webkultúra (1) weöres (1) weöres sándor (7) wesele (1) wittgenstein ludwig (1) wittner mária (1) wojtyła karol józef (2) wok (2) wood georgie (3) wounded knee (1) wyandot indiánok (1) wyspiański stanisław (1) xiii leó pápa (1) xvi benedek pápa (8) xxiii jános pápa (1) xx század (1) yorkshire i disznók (1) youtube (7) z. (1) zakeus (1) zala márk (3) zarándok (1) zarándoklat (1) zene (1) ziętek ewa (1) żmijewski artur (1) zolnay pál (3) zourdoumis leonidas (1) zrínyi miklós (6) zsánerfestészet (1) zsarolás (1) zsebtükör (1) zsidó (2) zsidóság (3) zsidó nép (1) zsinka ferenc (1) zsoltárok könyve (1) zsoltárvers (1) zsugán istván (3) Címkefelhő

A BLOG TARALMA (VALAMENNYI BEJEGYZÉS)

Creative Commons Licenc

„keserűek vagyunk, amikor / nem akarunk példák lenni...”

2014.02.21. 06:33 bál_na

GELLERT KAPOTT CÍMSZAVAK 2014-ES PLAKÁTOKRÓL

Címkék: közélet magyarország jelszó magyarság plakát 2014 sorskérdések geller címszó sorsélmény magyar önkép

Erős vár a mi hitelünk.
Magyarország gondban teljesít.
Debrecen, a szabadság csődvárosa.
Magyarország jobban ködösít.
Egerben hoppon.
Hajrá magyarok, hajrá balekok!
A hazugság összeköt minket.
Mert volt 8 évük, hogy kitakarítsanak.
A korrupció itt fizetendő.
Figyelem, franktolvajok!
Bankokra váltottuk…már több százezren hagyták el… hazánkat
A haza még eladó.
A borszag újból rólunk szól.
Biztosság, nyughalom, baldogság.
Nem lesz fegyelem!
A Nép jött, ment
Győzni fogunk, ha engedik!
De érdemelnek több fekélyt!
Kellesz a kaszásnak!
A Nép dönt, a Nép fönn.

Szólj hozzá!

2014.02.07. 19:01 bál_na

UTÓSZÓ...

Címkék: jövő magyarország apa magyarság van múlt egyensúly fiú lehet jelen megint őrség kettő perspektíva sorskérdések követ utószó sorsélmény magyar önkép helyőrség készülő sírfelirat fosztottság osztottság tékozló ország

KETTŐ
Kilépünk a van ködeiből,
Fel, a lehet felhői fölé.

KÉSZÜLŐ SÍRFELIRAT
A fiú fent, az apa lent:
Ez a világ egyensúlya.

UTÓSZÓ
Vége az évadnak, vége a fénynek,
Utazom újból: pokoli követ.
S azt, aki rám nem borít követ,
Isten azt örökre áldja meg.

MEGINT...
Minden megfordul: a szín, a forma,
Bele az univerzumba.
Csak mi állunk itt fosztottan,
Jaj, örökre alulra osztottan.

HEJ, ŐRSÉG!
Előretojt helyőrség az egész
Politikai bagázs, kik mindig
Ugyanúgy: nyüszítve, rendetlenül
Morajlanak egy „tékozló országban”.

Szólj hozzá!

2014.01.29. 20:27 bál_na

TÖRTÉNELMI RETÚR

Címkék: jövő történelem magyarország magyarság múlt jelen perspektíva sorskérdések sorsélmény magyar önkép történelmi retúr

A hámozás a vonat elején kezdődik
Kihajózni veszélyes!
A hajtók befelé nyílnak!
Az alagútban a kalauz keze nyoma: a feketelyuk
Vigyázz! Észfék!
Akit a vonat füstje megcsapott, csapot-papot itt hagyott.

Szólj hozzá!

2014.01.29. 20:25 bál_na

TÍZPARANCSOLAT, 2014 (GYORSTALPALÓ ISKOLAIGAZGATÓKNAK ÉS KLIK VEZETŐKNEK)

Címkék: oktatás közösség magyarország magyarság iskola tanár nevelés szolidaritás perspektíva szuverenitás sorskérdések méltóság sorsélmény magyar önkép

1. Tartsd be a törvényeket. De csak a mait. A tegnapi már elavult.
2. Sose engedj magad elé senkit, mert még rád vizel.
3. Ne gondolkodj, fondorkodj!
4. Ne pályázz, gályázz! Jól evezz, manőverezz. Végül is: nem vagy te bolygó hollandi...
5. A tanuló nem nemes ló, nem is lovag, ezért minden órán: „Wanted!”
6. Más nőjét/fiúját meg ne kívánd, csak ő kívánjon meg téged.
7. Ne lopj, csak engedd, hogy neked lopjanak.
8. Addig nyújtózkodj, míg a takaród ér... Mindig jut a végből neked valami úgy is!
9. Munkatársakat, elvtársakat, kollégákat megvezesd. Aztán öblítsd le a megérdemelt siker maradékát.
10. Éljenek a fiatalok, pusztuljanak az öregek! Kivétel én.

Szólj hozzá!

2013.11.24. 09:03 bál_na

Oly korban nem éltem...

Címkék: jövő jog félelem valóság magyarság törvény új magyarország múlt hatalom jelen hallgatás jogszolgáltatás perspektíva önkény tisztesség méltóság értékvesztés korszellem valóságérzékelés törvényesség 2013 tisztességtelenség valóságigény sorsélmény mértékvesztés magyar önkép hatalomtechnika hatalmi visszaélés oly korban nem éltem

Egy olyan korban, amikor csak metaforákban lehet beszélni, s lapulva suttogni daktilusokat—nem tisztességes kor.

Egy oly korban, amely nem tisztességes, mindenki egyenlővé nullázódik a kivételesek önkénye által.

Egy oly korban, ahol csak a kivételezettek jutnak szavatolt jövőhöz—a történelem újra írja önmagát.

Egy oly korban,amikor a jognak asztalánál csak üres székek vannak, jobb az önvédő hallgatás vagy az öngyilkos rebellisség univerzumába költözni.

A félelem megeszi a lelket.

Világ Félői egyesüljetek!

Istenünk, Mentsd Meg Lelkeinket!

Szólj hozzá!

2013.11.22. 23:01 bál_na

Szurokisten gyermekei I.-II.

Címkék: oktatás jövő közösség történelem valóság magyarság tanár új magyarország múlt érték nevelés jelen perspektíva méltóság értékvesztés mérték valóságérzékelés fehérember 2013 valóságigény sorsélmény mértékvesztés magyar önkép szurokisten gyermekei

SZUROKISTEN GYERMEKEI

Köztetek maradtam én fehér
Üldözött—kegyelemkenyér;
Köztetek egy sem érti meg,
Ha az ész Istenhez felér,
Már vár fent egy sziget,
Mi puha, bölcs és fehér.
Mit elvertek itt minden nap,
Mi hozzuk ott rendbe majd.
Gyorsan robogtok, mint mozdonyok,
Füstölgő, tüzelő pofonok.
Zúdultok egymásra gyilkosan,
S mi e üszökben hátra van,
Éget, mint Nesus vére,
Ezernyi kovácsszeg ütése.

2013.11. 07.

SZUROKISTEN GYERMEKEI II.

Vadak közt nyomtalanul
Eltűnök. Jaj, gyászban halkul
Az ész s a védekezés:
Rajtunk szutyok, fekete vész.
Hazámban leszek hontalan,
Gyilkosok között magtalan.
Hátunkra köpnek jó nagyot,
Dühük takarja a napot.
Üvöltésüktől minden ég,
„Forr a világ”, tűnik az ég.
Maradunk füstben, maradunk,
Üszökre száll méz-szavunk.
Leszek még szép szutyoktalan,
Fehérek közt hangtalan.

2013. 11. 16.

Szólj hozzá!

2013.11.20. 11:11 bbjnick

...Szodoma (egyre) éhes(ebb)... [spot-lahyts]

Címkék: oktatás élet homoszexualitás család kultúra irodalom halál vallás hazugság férfiak nők gyermek pedofília erkölcs pszichológia kereszténység manipuláció igazság bűn molnár tamás nevelés ideológia katolicizmus hittan megrontás civilizáció hamvas béla életösztön szodoma vári györgy karafiáth orsolya kölcsey ferenc szentimentalizmus szodómia halálösztön szemere pál ideológiai terror halálos bűn nyáry krisztián civilizációs fordulat

„Nietzsche szerint, amit az ember másnak hazudik, elenyésző semmiség amellett, amit az ember önmagának hazudik. És ma, hála a pszichológiának, minden jel arra vall, ennek a hazudozásnak virágkorát éljük. A pszichológia az a diszciplína, mondjuk az az ellen-jóga, amely távolról sem azt célozza, legalább a gyakorlatban, ami látszólag létjogosultságát adja, vagyis távolról sem az emberismeret és az önkritika módszere, éppen ellenkezőleg, megtanítja az embert arra, miképpen hazudja tele magát önmaga felől hízelgő pozitívumokkal, és miképpen hazudja kifelé a minél kompromittálóbb tulajdonságokat. A pszichológia a szisztematikus önámítás diszciplínája. Mi történik az önámításban? Az, hogy az ember valódi lénye felől önmagát dezinformálja. A pszichológia hallatlan népszerűségét annak köszönheti, hogy készen szállítja nemcsak azokat a tipológiákat, amelyekkel az ember önmaga számára belső és titkos kiválóságokat koholhat korlátlan minőségben és méretekben, minél csenevészebb valaki, annál inkább. Ma az ember eszményét többé nem a regényekből veszi, hanem a pszichológiai hérosz, Freud és Jung, Adler és Rorschach és Szondy magasrendű típusai azok, amelyeket önmagába belehazudik. De a pszichológia szállítja az önigazolásoknak, a rejtegetésnek és a színészi produkcióknak bonyolult játékát és a szövevényes önvédelem trükkjeit és a kifelé fordított megalázó gyanúsításoknak szofisztikus módszereit is. A pszichológia sikerét azzal aratta, hogy az önámítás technikáját elképzelhetetlen módon tökéletesítette. Nem epikus, hanem pszichológiai hősökkel állunk szemben, akik az introvertáltsággal és az analizáltsággal és magasrendűségekkel önmagukat keresztül-kasul hazudozták. Az ilyen emberről persze, mint Nietzsche mondja, csak orr-befogva ajánlatos beszélni, mert nemcsak támadhatatlan önelégültséggel játssza a tökéletesség szerepét önmagának, és ugyanilyen megalapozott szánalommal néz le mindenkit, akire szerepének negatívumait vetíti, hanem ez az ember nem is tévedhet többé, mert amit csinál, az tudomány. Ez az ember gyógyíthatatlan. Nem idióta. Pszeudoegzisztens. Nem az a veszélyes, aki kottából hazudik, hanem aki már könyv nélkül tudja, és rögtönöz. Akiben a pszichológia már reflex. Ezek a pszichológiai virtuózok, akik az önámítás technikáját már végigcsinálták. Az önámítás technikája mindig az önkritika technikája előtt járt. De régebben, még a vallás és a filozófia korában elképzelhetetlen volt, ami ma: a tudomány korszakában hétköznapi, hogy az önámítás leleplezhetetlen marad. A hazugság persze ebben az esetben nem bűn és nem betegség és nem logikai hiba. A hazugság egzisztenciális tisztátalanság, és ez annyit jelent, hogy az ember elsősorban és mindenek előtt nem a másikat rontja meg, hanem önmagát.” (Részlet Hamvas Béla Direkt morál és rossz lelkiismeret c. munkájából --- olvasható itt, letölthető innét: hamvasbela.org/szavak/direktmoral.html)

„Nem kétséges, hogy a mára hegemón helyzetbe került civil társadalom erkölcs helyett középszerű szentimentalizmust hozott létre. Az uralkodó erkölcs, mely a mindennapi élethez kapcsolódik, és az a dolga, hogy igazolja a végeredményben egoista érdekek működését, megelégszik színlelt altruista érzelmekkel, melyeket elborítanak a divatos magatartást dicsőítő szlogenek. Kortársaink valójában csak a civil társadalom kereskedelmi ténykedéseivel képesek megbirkózni, azzal nem, ami a civil társadalmat meghaladja. Erkölcsi perspektívák úgyszólván nincsenek, most az állam és az egyház funkcióit a civil társadalom vállalta magára. Így az a benyomás keletkezik, hogy a bőség teljes, hiszen a civil társadalom egyszer s mindenkorra megfogalmazta a maga vallását, a maga végrehajtó hatalmát, a maga illemtanát és a maga törekvéseit. A többi intézményt és hatóságot épp csak hogy megtűrik, igazság szerint belülről már felemésztődtek és kiüresedtek. Következésképp meg vagyunk fosztva a hittől, az erkölcstől, nem vagyunk tudatában a korlátoknak, és -- ahogy számos szerző mondja, René Guénontól Louis Dumont-ig, Henry Corbintől Marcel Gauchet-ig -- elvették tőlünk a szentet, azaz a spirituális magot, mely nélkül a társadalom csak üres héj. Meglehetősen komikus, és ugyanakkor jelképértékű, hogy ez a héj lebeg az űrben, melytől még Pascal libertinusainak is meg kellene rémülniük, utasai viszont abban a hitben ringatják magukat, hogy meghódítják az ott lévő egyéb világokat, és gyarmatosítják őket előregyártott szemetükkel. Hozzátenni még egy »világ«-ot a miénkhez, amikor azt is éppen most semmisítjük meg! Ezért hajítjuk szemétre a múlt összes kozmológiáját.” (Részlet Molnár Tamás A liberális hegemónia c. munkájából --- bővebben innét: magyarido.blog.hu/2010/05/21/molnar_tamas_adaleka_a_nemzeti_egyuttmukodes_rendszere_hez)

2013.09.15.:

Olvasom:

„Tiltakozás a homofóbiát legitimizáló hittankönyv ellen

Mi, vallásos keresztények, zsidók, más felekezetűek és ateisták mélyen elítéljük a Szent István Társulat negyedik osztályos tanulóknak szóló hittankönyvében megjelent, a homoszexualitást halálos bűnnek minősítő kijelentéseit.

A szerző, Fülöpné Erdő Mária, az Apor Vilmos Főiskola rektora által írt tankönyv értékrendjét mind az egyházi, mind a világi fórumok rég meghaladták, annak egy XXI. századi magyarországi általános iskolában semmi helye.

Ez a gyerekek fejlődését jelentősen befolyásoló, a homofóbiát legitimizáló, meggondolatlan állítás nem számol a valószínűsíthető következményekkel. Túl azon, hogy a felvilágosult értékrendtől eltávolodó, intoleráns ifjúságot nevelnek ki, megannyi érintett fiatalt depresszióba, akár öngyilkosságba taszíthatnak.

Követeljük, hogy a tankönyvet azonnal vonják vissza!”

(A petíció forrása: www.peticiok.com/tiltakozas_a_homofobiat_legitimizalo_hittankonyv_ellen)

Majd két nap múlva...

Olvasom, hogy V_ri Gy_rgy publicista, a petíció egyik aláírója bocsánatot kér és magyarázkodik (itt: magyarinfo.blog.hu/2013/09/15/bocsanatkeres_es_magyarazat_458), hogy asszonygya, ő még tegnap nem tudta, hogy mit tanítanak az ábrahámi(ta) vallások a homoszexuális cselekedetekről, de ha tudta is, elvakította az együttérzés, ami, mint bizonyságát láthattuk, a katolikusoknak egyáltalán nem sajátja...*

Az ember azt gondolná, hogy van, ahonnét nincs lejjebb; aztán rendre kiderül, hogy: dehogy van!:-[

liberalpoliticsntxtvrzlncs__szpvrz0x_.jpg

*Megjegyz.: Nekem rendkívüli módon nehezemre esik azt feltételezni V_ri Gy_rgyről, hogy ne tudta volna pontosan, mit is tanítanak az ábrahámi(ta) vallások a homoszexuális cselekedetekről. Gyanítom, pontosan tudta, de valószínűleg az munkált benne, hogy az Egyházat leköpni nem csak élvezet, hanem kötelesség is. Feltételezem, úgy volt vele, ha tiltakozás érkezik sajátoldalról (is) --- ami, nyilván, megtörtént ---, akkor majd írunk egy bocsánatkérést és magyarázatot, amelyben leköpjük mégegyszer az Egyházat --- ami szintén megtörtént: hisz a „bocsánatkérésnek" is csak az a konklúziója, hogy az Egyház nem együttérző... :-[

÷ ÷ ÷

Apdét vagy kiegészítés:

homoszexualitás (a gör. homo, 'azonos' és a lat. sexualitas szavakból): azonos neműek közötti (kizárólagosan v. döntően saját nemük iránt érzett) szexuális vonzalom és kapcsolat. - Idők folyamán a különböző kultúrákban sokféle formát öltött. A ~t ffiak között uranizmusnak, ffi és fiúgyermek között pederasztiának, a nőknél leszbikus szerelemnek nevezzük. - Az ÓSz-ben súlyos bűnnek számított, nemcsak abban az esetben, ha jogtalanul erőszakolták ki, mint Szodomában és Gomorrában (Ter 18,20; 19; vö. Bír 19,22-26) v. a tp. prostitúció (→hierodulák) változatában (vö. MTörv 23,18; 1Kir 14,24; 15,12; 2Kir 23,7), hanem más formáiban is (Lev 18,22; 20,13). - Szt Pál ap. a ~t azon szenvedélyek közé sorolja, melyekbe a saját hibájukból esnek bele (Róm 1,26); a gyermekek megrontóit a józan tanítás ellen vétőknek mondja (1Tim 1,10), akik nem öröklik Isten orsz-át (1Kor 6,9). A Júd elrettentő példaként említi Szodomát és Gomorrát (Júd 7). - A ker. hagyomány a legrégibb idők óta állást foglal a ~sal szemben (Barnabás levél 10,6-8; 19,4; Didakhé 2,2); az egyhjog büntette (Elvirai zsin.71. c.; CIC 1917:2357-59.k.). A ~ cselekedetei önmagukban rosszak, mert ellentétesek a →természetes erkölcsi törvénnyel, a nemi aktusból kizárják az élet továbbadását, s torzítják az értelmes lélekkel bíró ember →én-te kapcsolatának teljességét. - Mindazonáltal az egyh. és a lelkipásztori munka tisztelettel, együttérzéssel és gyöngédséggel közeledik a homoszexuális hajlamot hordozókhoz, akiknek a száma a Kat. Egyh. Katekizmusa szerint nem csekély. Többségük számára a ~ megpróbáltatást jelent, szeretnének kijutni belőle. Kerülni kell velük kapcsolatban az igazságtalan megkülönböztetés minden jelét. A homoszexuális személyek is arra hivatottak, hogy életükben megvalósítsák Isten akaratát, s amennyiben keresztények, egyesítsék az Úr keresztáldozatával az állapotukból adódó nehézségeket és küzdelmeket. - A homoszexuális emberek is a →tisztaságra kaptak meghívást. A ~ lappangó hajlama nagyon sok emberben jelen van, ezért óriási a felelőssége a felnőtt társad-nak, hogy ezeket a rejtett hajlamokat erősíti-e, v. okos, tapintatos neveléssel helyes irányba tereli, gyógyítja. Az önuralom (mely nélkül nincs belső szabadság), az imádság és a szentségi kegyelem segítségével a homoszexuálisok ugyanúgy eljutnak a ker. tökéletességre, mint más, súlyos szenvedélyekkel és problémákkal küzdő embertársaik. - Egyes eu. országokban a homoszexuális kapcsolatoknak is megszavazták az élettársi kapcsolat törv-es kereteit. Az Eu. Parlament 1994. II. 8: határozatot hozott a homoszexuálisok és leszbikusok azonos jogairól az Eu. Közösségben. A homoszexuálisok „házasságát" engedélyezi: Dánia (1989), Svédo. (1993), Norvégia (1994), Holl. (2000. IX. 15., életbe lépett 2001. IV. 1.), No. (2000. XI. 10., életbe lépett 2001. VIII. 1., a Szövetségi Alkotmánybíróság megerősítette 2002. VII. 17.), Belgium (2002. XI. 28.). Bejegyzett élettársi kapcsolatban élő homoszexuális pároknak Holl. (2001. IV. óta) és NBr. (2002. XI. 5. óta) arra is megadja a jogot, hogy gyermeket fogadjanak örökbe. B.J.** (lexikon.katolikus.hu/H/homoszexualit%C3%A1s.html)

Tisztaság és homoszexualitás. A homoszexualitás olyan férfiak vagy nők közötti viszony, akik kizárólagosan vagy döntően saját nemük iránt éreznek szexuális vonzalmat. A századok folyamán és különböző kultúrákban nagyon eltérő formákat öltött. Pszichikai eredete nagyrészt föltáratlan. A hagyomány a Szentírásra támaszkodva --mely úgy mutatja be a homoszexuális kapcsolatokat, mint súlyos eltévelyedéseket -- mindig vallotta, hogy „a homoszexuális cselekedetek belső természetük szerint rendetlenek". Ellentétesek a természetes törvénnyel. A nemi aktusból kizárják az élet továbbadását. Nem az igazi érzelmi és szexuális komplementaritásból származnak. Nincs olyan eset, amikor jóváhagyhatók lennének.

Nem elhanyagolható azon férfiak és nők száma, kiknek homoszexuális hajlama nagyon mélyen gyökerezik. E hajlam, mely objektíve rendetlen, többségük számára próbatétet jelent. Tisztelettel, együttérzéssel és gyöngédséggel kell fogadni őket. Kerülni kell velük kapcsolatban az igazságtalan megkülönböztetés minden jelét. Az ilyen személyek arra hivatottak, hogy valósítsák meg életükben Isten akaratát, és amennyiben keresztények, egyesítsék az Úr keresztáldozatával az állapotukból adódó esetleges nehézségeket.

A homoszexuális emberek a tisztaságra kaptak meghívást. Az önuralom erényeivel, melyek nevelik a belső szabadságot, olykor az önzetlen barátság segítségével, imádsággal és szentségi kegyelemmel fokozatosan és kitartóan közeledhetnek és kell is közeledniük a keresztény tökéletességhez. (www.ppek.hu/k85.htm)

halálos bűn (lat. peccatum mortale): erkölcsileg rossz cselekedet (→bűn), mellyel az ember tudva és akarva súlyos dologban nem engedelmeskedik Isten akaratának. - Az Egyház egész hagyománya szerint ~ az a cselekedet, mellyel egy ember tudva és szabadon elutasítja Istent, az Ő törvényét, a szeretet fölkínált szövetségét, s Isten akarata ellenére inkább önmaga v. valamely véges teremtmény felé fordul (conversio ad creaturam). Ez történhet közvetlen és formális módon (→ateizmus, →aposztázia, →bálványimádás); de úgy is, hogy valaki súlyos anyagban engedetlen Isten parancsai iránt. - Föltételei. A súlyos dolog, a teljes tudatosság és meggondolt beleegyezés teszi a bűnt halálossá. A dolog súlyát Isten parancsolatai határozzák meg (→Tízparancsolat), de a parancsolatok között is van különbség: a gyilkosság súlyosabb bűn, mint a lopás. Tekintettel kell lenni a sértett személy minőségére is: a szülők elleni erőszakos cselekmény súlyosabb, mint ha idegen ellen követik el. A teljes tudatosság föltételezi a cselekedet bűnös jellegének és Isten parancsával való ellenkezésének ismeretét. A meggondolt beleegyezéstől lesz a ~ személyes döntés eredménye. A színlelt tudatlanság és a szív keménysége nem csökkenti, hanem növeli a bűn szándékosságát (vö. Mk 3,5-6; Lk 16,19-31). A nem szándékos →tudatlanság csökkentheti, sőt megszüntetheti a ~ beszámíthatóságát; föltételezvén, hogy mindenki ismeri a →természetes erkölcsi törvényt. Az érzéki →ösztönök, a →szenvedélyek, a külső →kényszer és a →betegségek szintén csökkenthetik a bűn szabad és szándékos jellegét. A rosszakarattal, a rossz szándékos választásával elkövetett bűn a legsúlyosabb (→gonoszság). - A ~ és a →bocsánatos bűn különbségét már a Szentírás jelzi (vö. 1Jn 5,16-17), a különbségtétel az Egyh. hagyományában született meg, és azt az emberi tapasztalat megerősíti. A ~ lerombolja az ember szívében a szeretetet, mert súlyosan megsérti Isten parancsát; elszakítja az embert Istentől azáltal, hogy valami részleges jót helyez Isten elé, aki végső célja és boldogsága az embernek. A bocsánatos bűn, bár sérti és sebzi a szeretetet, nem oltja ki. Mivel a ~ az élet elvét, a szeretetet öli meg, Isten irgalmasságának új kezdeményezésére és a szív megtérésére van szükség, ami rendes körülmények között a kiengesztelődés szentségében valósul meg. Amikor az →akarat olyan dologra irányul, ami önmagában ellentétes a bennünket a végső célhoz kapcsoló szeretettel, a bűn tárgya miatt halálos, akár Isten szeretete ellen van, mint a káromkodás, hamis eskü, stb., akár a felebarát szeretete elleni, mint az emberölés, házasságtörés, stb. Ha viszont a bűnös ember akarata néhányszor olyan dologra irányul, ami önmagában rendetlen, de nem ellenkezik Isten és a felebarát szeretetével, mint például a fölösleges beszéd, az alkalmatlan nevetés, stb., az ilyen bűnök bocsánatosak (STh I-II, 88,2). - A ~ következménye. A ~, mint maga a szeretet is, az emberi szabadság radikális lehetősége. Hatására elvész a szeretet és a →megszentelő kegyelem, azaz megfoszt a kegyelem állapotától. Ha nem követi a →megtérés és Isten bocsánata, a ~ kizár Krisztus országából és a →pokol örök halálába juttat; szabad akaratunknak ugyanis van hatalma végleges, visszavonhatatlan döntéseket hozni. Mindazonáltal - jóllehet meg tudjuk ítélni, hogy egy cselekedet önmagában nézve ~-e -, a személy fölötti ítélkezést rá kell bíznunk Isten igazságosságára és irgalmára. ** (lexikon.katolikus.hu/H/hal%C3%A1los%20b%C5%B1n.html)

÷ ÷ ÷

Schmidt hadnagy (a polgárháború hőse) ajánlja:

magyarido.blog.hu/2011/02/23/a_magyargyulolet_okai_2_dik_levonas

magyarido.blog.hu/2011/07/11/egy_majdnem_teljes_kor_summarium_2011_julius_11

bbjnick.blog.hu/2013/05/27/_ott_majd_ki_kell_derulnie_hogy_kepesek-e_az_ateistak_valtozatlan_husegre_es_bizalomra_azok_irant_ak

2013.10.11.:

Olvasom: „...ha elfogadjuk, hogy a szerelmes levél definíciója az, hogy valaki szerelemként azonosítja a saját érzelmeit egy másik ember iránt, és ezt megírja neki, szerelmének nevezi, akkor ki kell mondanunk, hogy Kölcsey férfiaknak írt szerelmes leveleket” (hvg.hu/kultura/20131011_nyary_krisztian_interju)

Olvasom: „1813 szeptemberében a 23 éves Kölcsey Ferenc szokatlan verset írt a jegyességéről: »Mért e reszkető könyű szememben? / Mért ez édes órán új remény? / Bájos arcod, százszor boldog álom, / A múltban s jövőben nem találom.« »A jegyváltó« című, boldognak nehezen nevezhető versét »forró csókok« mellett el is küldte annak, akit a saját bevallása szerint legjobban szeretett a világon.

Levele zárásaként ezt írta: »Ölellek véghetetlen szerelemmel, mint mátkád ölelni soha sem foghat – ez a szív nem a lyánykájé.« A levél címzettje Szemere Pál, Kölcsey legjobb barátja volt. A költő számos szerelmes tárgyú versét címezte neki, és iránta való érzelmeit nem csak ebben a levelében nevezte szerelemnek – írja a magyar irodalom nagyjainak szerelmi életét bemutató Nyáry Krisztián a Facebookon.” (www.hir24.hu/kultura/2013/10/11/ferfihoz-irt-szerelmes-verset-kolcsey/)

ferenczyistvankolcseyferenculoszobra_1846_201263_szpngtvmgyrdblgvrz_.jpg...Csak bebizonyosodik, hogy nem előítéletből, hanem józan belátásból büntették évezredeken keresztül a homoszexualitást a társadalmak! Mi nem büntetjük a homoszexuálisokat és, tessék, mire vetemednek!

Ha Szodoma éhes, akkor nem lát és nem hall! Nem zavar senkit, hogy a „szerelmes barátom" egy ma is bevett udvariassági formula? Nem zavar senkit, hogy A jegyváltó (mek.oszk.hu/06300/06367/html/01.htm#35) egy tipikus alkalmi „szerepvers",* s ilyet Vörösmartytól Aranyig szinte minden költőnk írt (megrendelésre vagy baráti gesztusként) a korban? Nem zavar senkit, hogy Kölcsey leveleinek nyelvezete, stílusa teljesen megfelel a kor szentimentális, romantikus stílusának?

A buzipropagandát valóban büntetőjogi kategóriává kellene tenni, mert elképesztően szemérmetlen, gátlástalan, hazug, mérgező és aljas!... (Innét: konyves.blog.hu/2013/10/11/meleg_volt_kolcsey_ferenc/fullcommentlist/1#c20792657)

*...A jegyváltó cím arra utal(hat), hogy Szemerének eljegyzése volt és erre az alkalomra ajándékként meglepte Kölcsey egy verssel, amivel megkérheti jövendőbelijét...

2013.11.15.

...aki ma kikel a keresztény házasság [és család] eszméje ellen, mert az (állítólag) diszkriminálja a buzikat, az készüljön fel lélekben arra, hogy holnap már a rabszolgaság intézménye ellen/mellett kell majd érvelnie... (mandiner.blog.hu/2013/10/12/strasbourg_felszamolja_a_kommentbunozest?fullcommentlist=1#comments)

karafiatkolcseynekmaszkirozva_szpngyrdblgvrz_mdfklt319401_Kolcsey_Karafiath.jpgKarafiáth Orsolya mint Kölcsey Ferenc

„A huszadik században a második világháborús propagandát követő leghatékonyabb manipulációs marketing stratégiának nevezi a »meleglobbi« programját David Kupelian amerikai újságíró. A neokonzervatív szerző The Marketing of Evil (A gonoszság marketingje, WND Books) című műve részletesen elemzi az elmúlt 25 év gondosan felépített kampánysorozatát. Kupelian könyve 2005-ben jelent meg először, és azóta a kibővített, aktualizált változat már a tizenkettedik kiadásnál tart. A szerző a 19. századi radikális társadalmi forradalmárok által elért fordulathoz hasonlítja a nyugati társadalmakat alapvetően átformáló mozgalmat, amelynek célkitűzései nem állnak meg az életmód szabad megválasztásánál, hanem ennél sokkal mélyebb, civilizációs fordulatot szeretne elérni...” (Bővebben itt: hetek.hu/hit_es_ertekek/201308/hogyan_alakitotta_at_a_homoszexualis_lobbi_a_tarsadalmakat)

2013.11.19.:

...Ott követsz el alapvető hibát, hogy a homoszexuális házasságot emberijogi kérdésnek tekinted, holott nem jogi, hanem antropológiai kérdés!

Egy különböző nemű pár, ha bőrszínük különbözik is, akkor is alkothat a hagyományos értelemben vett családot (ahogy mindig is volt ilyen), azonos neműek viszont nem. Vicces, hogy az emberijogisták milyen vehemensen küzdenek a buzik házasodási jogáért, az ezekben a (buzi)„családokban” fölnövekvő gyerekek jogairól viszont látványosan megfeledkeznek! Mit jelent egy ilyen (házas)„pár” kezére adott gyerek számára speciális helyzete, hogyan éli ő azt meg, hogyan tudja feldolgozni? Milyen hiányokat, sérüléseket szenved el? Erről például miért nem szól a fáma?!

Valamint, nagyvonalúan átléphetünk a homoszexuális pedofília (amit erősen fokoz(hat), ha homoszexuális pároknak velük azonos nemű és semmilyen vérségi kapcsolatban lévő gyerekeket szolgáltatunk ki) és az azonosneműek (ill. alternatív szexualitásúak) közötti magas(abb) arányú párkapcsolati erőszak problémáján, azzal, hogy majd jogilag szankcionáljuk, ha visszaélések történnek, de amikor a házasság intézményének autonómiája --- milyen mértékben lehet törvényekkel belenyúlni a család belső életébe? --- máig vitatott kérdés, ugyan, hogyan szolgáltathatnánk ki gyerekeket a hagyományos családi viszonyoknál jóval ismeretlenebb (és így bizonytalanabb) viszonyoknak?... (mandiner.blog.hu/2013/10/12/strasbourg_felszamolja_a_kommentbunozest?fullcommentlist=1#comments)

homosexualcouplewithchildren01_szpmgyrdlgvrz__hllmk_pztv_383x451.jpg

„...15 ezer fő megkérdezésével végzett kutatás, a New Family Structures Study (NFSS)...

...a homoszexuális vagy leszbikus pártok által nevelt gyermekek közt (akik az egyik fél korábbi, heteroszexuális kapcsolatból származó biológiai gyermekei) később háromszor annyi a munkanélküli, mint a hagyományos családokban nevelkedettek között, és csaknem négyszer annyian szorulnak szociális segítségre. Azon fiatal felnőtteknek, akiket olyan nő nevelt, akinek volt leszbikus kapcsolata, a 28 százaléka munkanélküli, szemben a hagyományos családban nevelkedettek 8 százalékával. Az első kategóriába tartozók 40 százaléka csalta meg házastársát vagy élettársát, míg a második csoportba tartozóknak csak a 13 százaléka. Az első csoport 19 százaléka vett részt pszichoterápiás kezelésen depresszió, aggályoskodás vagy épp kapcsolatai sikertelensége miatt, míg a második csoportnak csak a 8 százaléka...

...az azonos neművel viszonyt folytató szülők kapcsolata az esetek többségében sokkal instabilabbnak és változékonyabbnak bizonyult, mint a házas különneműeké. A homoszexuális férfiak esetében kicsit jobb a helyzet, mint a leszbikusoknál, de azon gyermekek, akiknek biológiai apja homoszexuális viszonyt folytatott, általában hosszú ideig éltek együtt apjukkal, apjuk azonos neművel fenntartott partnerkapcsolatai azonban sosem tartottak tovább három évnél...

...A leszbikus kapcsolatban élő nők gyermekeinek a 14 százaléka nevelőszülőknél nevelkedett, szemben a heteroszexuális párok gyermekeivel, akiknek csak a 2 százaléka járt így; a leszbikus kapcsolatban élő nők gyermekeinek a 40 százalékát nevelték a nagyszülei, szemben a heteroszexuális szülők gyermekeinek 10 százalékával; a leszbikus kapcsolatban élő nők gyermekeinek 19 százaléka élt valamikor egyedül 18 éves kora előtt, szemben a heteroszexuális szülők gyermekeinek a 4 százalékával. Tulajdonképpen a leszbikus kapcsolatban élő nők gyermekeinek csak a 2 százaléka töltötte élete első 18 évét végig az édesanyjával.

Igazán sokkolóak a kutatás korai szexuális iniciációra és molesztálásra vonatkozó adatai. A leszbikus anya által nevelt gyerekek 23 százaléka bevallotta, hogy »szexuálisan érintette« őt az anya vagy a partnernője. 31 százalék bevallotta, hogy szexre kényszerítették akarata ellenére. Ugyanez vonatkozik a homoszexuális apa által nevelt gyerekek 25 százalékára. A leszbikus anyák által neveltek 20 százaléka és a homoszexuális apa által neveltek 25 százaléka nemi úton szerzett betegségben szenvedett...” (Bővebben itt: www.csaladhalo.hu/cikk/hatter/vajon-milyen-hatranyok-erhetik-gyereket-ha-meleg-parok-nevelik-oket)

homosexualcouplewithchildren02_szpmgyrdblgvrz_hllmk_pztv_451_282_.jpg

(A bejegyzés(részletek)) Innét: bbjnick.blog.hu

1 komment