Sinka István
MAGYAR TÁJ KÉPEKKEL
Széperdőn csend volt…
A fák lombján a rigó
fütyölt vígan s fénylett a mennybolt.
A domb lábánál állt a bodza
és virágzott… és harangozva
békét üzent egy messzi torony.
S a tájba hajolva kora reggel,
küzdve indákkal, levelekkel,
anyókám zsémbelt: nő a gyom.
- Mert sok volt a babra. Dereka nem állta.
De énekelgetett mégis szegény
s az aszú pityókát kapálta.
1937
Hetvenegy évvel később
2008. Július. Fülledt meleg. Aratás ideje.
Észak-Magyarország.
Amerre az autó szalad, minden faluban kerítésre könyöklő emberek bámulják maguk előtt az utat. Kint a határban kombájn dolgozik.
Másnap.
Már kora reggeltől a várakozás izgalma. Örömre várás. Mannára várók a ház előtt az árokparton. Képzeletükben már zuborog a sör, le a gégéjükön, a purgyék már hallják a csipszes zacskó zörgését. Mannára várók beszélgetnek a boltban — addig már nem mennek haza. Nincs idő, mondják, otthon semmire.
Ugyanakkor nyugalom. A biztonság nyugalma. Úgy, mint jól végzett napi munka után… békeidőben.
Az idő valóban békés. A falugondnok ezüstmetál toyotája egészen biztosan közeledik, benne a jegyző és benne a … ami a miénk. Lesz: liszt, cukor, farhát, csörgős csipsz, lecsó. Már itt kellene lennie! Megjön mindjárt.
Már itt is van.
Délután megdördül az ég.
Este elindulnak a szekerek, az óbégatás és a kutyák acsarkodása a kerítések tövében.
Falu, nyár, aratás.