Szolzsenyicin 1990-ben egy hosszabb dolgozatban, melynek a Hogyan mentsük meg Oroszországot? címet adta, megpróbálta összefoglalni, milyen állapotokat hagy maga után a – szerinte szükségképpen és rövidesen összeomló – Szovjet Birodalom és melyek lesznek azok a legfontosabb szempontok és feladatok, amelyek alapos és átgondolt figyelembevétele és kezelése nélkül a „kommunizmus összeroskadó betonépítménye” szétlapíthatja az orosz nemzetet.
A Hogyan mentsük meg…? első, Közeljövő című fejezete az oroszság a tradícióhoz és a modernitáshoz való viszonyát vizsgálja és az ebből kikövetkeztethető-levezethető válságkezelési módokat a birodalmiság, a nemzetiségi kérdés, a földkérdés, a gazdaság, a vidék, a család, az oktatás és az államrend vonatkozásában. A második, Tovább előre című pedig a demokrácia, az államforma, a népképviselet, a politikai pártok, a választási rendszer, a helyi és központi hatalom kérdéseit tárgyalja úgy általános, mint sajátosan orosz aspektusból.
Miközben olvassuk (újraolvassuk) ezt a munkát, amely már 1991-ben megjelent magyarul (Magvető Kk., Bp., 1991.), mondatról mondatra szembesülhetünk azokkal az alapkérdésekkel, amelyek átgondolatlansága, megtárgyalatlansága mai tragikus állapotainkat előidézte. Szolzsenyicin világosan lát és láttat: pontosan felismeri és megmutatja a diktatúrából a demokráciába való átmenet buktatóit és csapdáit és ezek elkerülésének módjait; megfogalmazza a kulcskérdéseket és dialógust sürget.
Nézzük csak:
„Az adott nép számára kell – földrajzi helyzetét, megélt történelmét, hagyományait, lelkületét szem előtt tartva – kialakítani azt a rendszert, amely nem elkorcsosuláshoz, hanem felvirágzásához vezet.”
„<<Így szólt az Úr: Álljatok az utakra és nézzetek szét, és kérdezősködjetek a régi ösvények felől, melyik jó út, és azon járjatok.>> (Jeremiás 6,16)”
„A népnek kétségtelenül joga van a hatalomra, de a nép nem hatalmat akar (…), hanem mindenek előtt szilárd rendet.”
„(…) amikor a demokráciát választjuk, tökéletesen tisztában kell lennünk azzal, mit választunk, és milyen áron, és hogy amit választunk, az eszköz, nem pedig cél.”
„(…) a személyiség jogait nem szabad oly magas piedesztálra emelni, hogy elfödje a társadalom jogait. II. János Pál pápa kijelentette (…), hogy a nemzet biztonsága és az emberi jogok konfliktusában a nemzetbiztonságnak, vagyis az általános struktúra védelmének kell adni az elsőbbséget, mert anélkül az egyén élete is széthullik.”
„(…) <<a demokrácia nem annyira a kormányzás módja, mint inkább a kormányzat korlátozásáé, hogy ne akadályozhassa az emberben azoknak a fő értékeknek a fejlődését, amelyeket a család és a vallás ad a számára.>>”
„<<A demokráciához a nép politikai fegyelmezettsége szükségeltetik.>>”
.
„Az eredeti európai demokráciát áthatotta a keresztény felelősség és önfegyelem. Ezek a szellemi alapok azonban fokozatosan lepusztulnak. A szellemi függetlenség háttérbe szorul, eltapossa a silányság, a divat és a csoportérdekek diktatúrája.”
„.(…) ha a kormányzat a parlamenti többségből alakul meg, e többség tagjai megszűnnek a kormánnyal szemben álló független népképviselők lenni, és minden erejükkel a kormányt szolgálják és támogatják, hogy az bármi áron fennmaradjon. A törvényhozók tehát a végrehajtó hatalom alárendeltjei lesznek.”
„A kormányzat feladata az, hogy úgy cselekedjék, ahogy a nép józan többsége cselekedne, ha tisztában volna minden részlettel (…)”
És így tovább, az általánostól az egyre konkrétabb részletkérdések felé.
Ideje volna elkezdenünk olvasni és – még inkább – ideje volna elkezdenünk gondolkodni. Szolzsenyicin fölbecsülhetetlen segítséget nyújthat nekünk ebben. Ezzel a művével is.