Olvasom, hogy brit tudósok, több mint két évtizedes kutatómunkájuk eredményeit hozták nyilvánosságra a napokban. A neves és nagyobbrészt független kutatókból álló csoport, arra tett kísérletet, hogy a rendelkezésükre álló valamennyi lehetőség maximális kihasználásával, minél pontosabban meghatározza: hol a határ a kompromisszumkészség és a korrumpálhatóság között?
Olvasom, hogy a csoport Nobel-díjas vezetője a sajtótájékoztatón elmondta: „A vizsgálat megkezdéséhez komoly metodológiai akadályokkal kellet megküzdenünk. Nem volt ugyanis kidolgozott eljárás a miénkhez hasonló vizsgálatok elvégzésére.” Végül, sokéves helybenjárás és számos sikertelen nekifutás után, a nanotechnológia fejlődésének eredményei segítették hozzá a tudósokat az áttöréshez. „Amint módunk nyílt rá – folytatta beszámolóját a kutatásvezető –, nanoszondákat küldtünk a kompromisszumkészség és a korrumpálhatóság határárára, hogy egzakt képet kaphassunk az ott uralkodó viszonyokról. Mondanom sem kell, hogy egy, a tudomány számára eddig gyakorlatilag teljesen feltáratlan, döbbenetesen izgalmas világ tárult elénk. Természetesen, a szondák által végzett mérések eredményeit publikáljuk, mindenki számára elérhetőek lesznek a kutatásokat összegző kiadványainkban és a projekt nyilvános adatbázisában. Ugyanakkor, mit tagadjuk, már a nanoszondás vizsgálatok legelejétől egy számunkra leküzdhetetlennek bizonyuló technikai nehézséggel is szembe kellet néznünk: bármily alapossággal jártunk is el az előkészítés szakaszában, a szondákat mégis folyamatosan elveszítettük. Egy ideig képesek voltunk nyomonkövetésükre, az általuk küldött adatok vételére, azonban egy adott ponton rendszeresen nyomukat vesztettük. És ez így történt akkor is, ha a kompromisszumkészség, és akkor is, ha a korrumpálhatóság felől közelítettük meg szondáinkkal a keresett határt. Végül, jobb híján, elméleti fizikus kollégáink hipotézisére kellett hagyatkoznunk, akik már kezdetektől egy tér-idő-szakadékot sejtettek a probléma mögött, ezzel a feltételezett tér-idő-szakadékkal magyarázták a szondák elvesztését. Az ő véleményük az volt, hogy: <<a szondák, mikor elérik a korrumpálhatóság és a kompromisszumkészség határát, dimenzióváltáson esnek át>>. Hipotézisük ellenőrzéseként <<kósza szondák>> keresésébe kezdtünk, mind a kompromisszunkészség, mind a korrumpálhatóság oldalán. És, büszkén jelenthetem, hogy amit kerestünk, megtaláltuk. Ennek aztán úgy megörültünk, hogy szépen összeszedtük, becsomagoltuk a megkerült nanokütyüket és lementünk a sarki kocsmába sörözni.”
Olvasom, hogy egy újságíró a következő kérdést tette föl, a beszámolóját befejező Nobel-díjas kutatásvezetőnek: „Megenged egy, a kutatáshoz talán nem közvetlenül kapcsolódó, de az olvasókat minden bizonnyal érdeklő személyes kérdést?” És olvasom, hogy a kutatásvezető egy határozott mozdulattal beintett – lóf*szt mutatott – az újságírónak és elhagyta a termet.