„A dialógusban, mely annyira szükséges a laikusok és a katolikusok között, nekünk keresztényeknek nagyon kell ügyelnünk arra, hogy hűségesek maradjunk ehhez az alapvonalhoz: olyan hitben élünk, amely a Logoszból, a Teremtő Értelemből származik, ezért ez a hit nyitott mindenre, ami valóban ésszerű. De ezen a ponton, hívő minőségemben szeretnék egy javaslatot tenni a laikusoknak. A felvilágosodás korában megpróbálták értelmezni a lényeges erkölcsi normákat, s azt mondták, ezek akkor is érvényesek volnának, ha nem létezne Isten (esti Deus non daretur). A felekezetek szembenállása és az istenképet elhomályosító válság közepette megpróbálták a legfontosabb erkölcsi értékeket távol tartani az ellentmondásoktól, s olyan evidenciát kerestek számukra, amely függetlenné teheti őket a sokféle megoszlástól és a filozófiák és vallási felekezetek bizonytalanságaitól. Így akarták biztosítani az együttélés, s általánosabb értelemben az emberiség alapjait. Akkor ez lehetségesnek látszott, mert a kereszténység által megteremtett nagy alapmeggyőződések nagyrészt ellenállóak voltak és tagadhatatlannak látszottak. De ez többé nincs így. Egy ilyen bizonyosság keresése, mely kétségbevonhatatlan volna minden különbség fölött, kudarcba fulladt.Még Kant valóban nagyszabású erőfeszítése sem volt képes megteremteni a szükséges, közös bizonyosságot. Kant tagadta, hogy Isten megismerhető volna a tiszta ész területén, ugyanakkor úgy állította be Istent, a szabadságot és a halhatatlanságot, mint a gyakorlati ész követelményeit, melyek nélkül, logikusan, számára sem volt lehetséges
semmiféle erkölcsi cselekedet. A világ mai helyzete miatt nem gondoljuk-e, hogy igaza lehetett? Más szavakkal azt szeretném mondani, hogy a végletekig vitt kísérlet, hogy az emberi dolgokat teljesen Isten nélkül alakítsuk, egyre inkább szakadék szélére visz bennünket, az ember teljes pusztulása felé.
semmiféle erkölcsi cselekedet. A világ mai helyzete miatt nem gondoljuk-e, hogy igaza lehetett? Más szavakkal azt szeretném mondani, hogy a végletekig vitt kísérlet, hogy az emberi dolgokat teljesen Isten nélkül alakítsuk, egyre inkább szakadék szélére visz bennünket, az ember teljes pusztulása felé.Meg kellene tehát fordítanunk a felvilágosodottak axiómáját: annak is, akinek nem sikerült megtalálnia az utat Isten elfogadására, meg kellene próbálnia úgy élnie és úgy irányítania az életét, mintha Isten létezne, veluti si Deus daretur. Már Pascal ezt a tanácsot adta nemhívő barátainak; s ez az, amit tanácsolni szeretnék ma is barátainknak, akik nem hisznek. Ezáltal senkit nem korlátozunk a szabadságában, hanem minden dolgunk megtalálja azt a segítséget és kritériumot, melyre sürgősen szükségük van.”
(Az idézet forrása: Ratzinger, J.: A kultúrák válsága. Előadás Bassanóban, a „Scuola e cultura cattolica” díj átvételekor 1992. In: Benedek Európája a kultúrák válságában. Szent István Társulat, Bp., 2005, 50.-53. p.)
