„Meg kellene tehát fordítanunk a felvilágosodottak axiómáját…” (1)
„(…)
A másik arca fölhívással fordul a szabadságomhoz, hogy fogadjam el, törődjek vele és becsüljem meg önértéke miatt, s nem aszerint, hogy a saját érdekeimnek mennyire felel meg. Az erkölcsi igazság, mint az isten képmására teremtett személy páratlan és megismételhetetlen értéke, a szabadságom felé igényeket támasztó érték. A döntés, hogy a másik arcába tekintek, azt jelenti: eldöntöttem, hogy odafordulok, engedem, hogy megszólítsanak, kilépek önmagamból és teret adok magamban a másiknak. Ezért az erkölcsi érték evidenciája nagyrészt a szabadság titkos döntésétől függ, mely hajlandó látni, s ezáltal engedi magát megszólítani és hajlandó megtérni.
(…)
…a tekintet, melyet szabad döntéssel más felé fordítok, eldönti a saját méltóságomat. Ahogyan képes vagyok arra, hogy a másikat tárggyá fokozzam le, használjam, szétromboljam, ugyanúgy vállalnom kell e látásmódom következményeit, amelyek visszahullanak rám. <<Amilyen mértékkel mértek, olyannal mérnek meg titeket is.>> [Mk 4.24] (2) A tekintet, amellyel a másikra nézek, meghatározza emberségemet. Kezelhetem puszta tárgyként, megfeledkezve az ő méltóságáról és az enyémről: arról, hogy mindketten Isten képére és hasonlóságára vagyunk teremtve. A másik az én méltóságom őre. Íme, az erkölcs, mely ezzel a másikra fordított tekintettel kezdődik, hogyan őrzi az ember igazságát és méltóságát: az embernek szüksége van rá, hogy önmaga lehessen és identitása el ne vesszen a tárgyak világában.
(…)” (3)
Volt/van egy régi tervem: megpróbálni valamiképp leírni a „barikád harmadik oldalát”. A témát egyszer már „bevezettem” (4), s azóta is gyakran azon veszem észre magam, hogy (végeredményében) ezen töröm a fejem. XVI. Benedek pápa „méltányos ajánlata” és a „tekintetről” írott gondolatai szintén ide vezettek vissza: mert ez a „barikád-kérdés” (bizony) alapvetően egzisztenciális természetű és mélyén a hogyan tudjuk látni magunkat és egymást kérdése húzódik meg.
Itt most eltekintek az „önjáró okoskodástól” (személyről és individuumról, a közösség mibenlétéről, a szabadság természetéről és effélékről), részint (azért), mert amit én (itt) produkálni tudnék, az legjobb esetben is csak egy szánalmasan rontott változata lehetne a Szentatya által fentebb (is) megfogalmazottaknak, részint (azért), mert motoszkál bennem a késztetés, hogy (inkább) kísérletet tegyek egy (meglehet) élményszerűbb megközelítésre: két (játék)film ideidézésével megpróbáljak kedvet és impulzust adni a gondolkodásra. (Talán érdemes itt megjegyeznem: nem kapaszkodónak, sokkal inkább dobbantónak szánom fölemlegetésüket.)
(Folyt. köv.)
(3)Ratzinger, J.: Az élethez való jog és Európa. in: Benedek Európája a kultúrák válságában. Szent István Társulat, Bp., 2005., 66. p., 69.-70. p.