A bejegyzés közvetlen előzménye: magyarido.blog.hu/2010/11/18/a_zemberek_es_a_zalapitas_elohang
Nyomtatott zágrábi missale fametszetű szentképe:
Patrona Hungariae magyar szentekkel 1511
1. ”(…)
Repülj, repülj! és délen valahol
A bujdosókkal ha találkozol:
Mondd meg nekik, hogy pusztulunk, veszünk,
Mint oldott kéve, széthull nemzetünk...!
Sokra sír, sokra vak börtön borul,
Kik élünk: járunk búsan, szótlanul;
Van aki felkél és sirván, megyen
Uj hont keresni túl a tengeren.
A menyasszony meddőségért eped,
Szüle nem zokog holt magzat felett,
A vén lelke örömmel eltelik,
Hogy nem kell élni már sok ideig.
Beszéld el, ah...! hogy... gyalázat reánk!
Nem elég, hogy mint tölgy kivágatánk:
A kidült fában őrlő szú lakik...
Honfira, honfi ki vádaskodik.
Testvér testvér, apát fiu elad...
Mégis, ne szóljon erről ajakad,
Nehogy, ki távol sír e nemzeten,
Megútálni is kénytelen legyen!”
2. Olvasom az interjút a „zú’ságban” a Balassi Intézet („a Balassi Intézet a 19 külföldi magyar intézet, a határon túli magyar fiatalokat segítő Márton Áron Szakkollégium, a Nemzeti Évfordulók Titkársága, a magyarnyelv-oktatással foglalkozó tagozatok, továbbá a magyar vendégoktatók hálózatának munkájának koordinátora; szakmai irányítója a Hungarofest Nonprofit Kft.-nek és a Millenáris Rendezvényközpontnak”) új igazgatójával (mandiner.hu/cikk/20101129_megerositeni_helyunket_a_vilagban). Az új igazgató a „klebelsbergi örökség” (a klebelsbergi örökségről: magyarido.blog.hu/tags/klebelsberg_kuno) fontosságáról beszél, majd, mint iránymutató gondolatot, leszögezi: „Egy kultúrát kívülről mindig viszonyrendszerein keresztül értelmeznek, nem önmagában”. Most tekintsünk el attól az ösztövér ténytől, hogy ez nem igaz (nehezen is lehetne az, hiszen ha „idegen” kultúrákat csupán viszonyrendszereiken keresztül próbálna valaki értelmezni, akkor komoly gondba kerülne, (hiszen) – az egyes kultúrák belső logikájának ismerete nélkül – nem ismer(het)né föl magukat a viszonyokat (sem)), mondom, tekintsünk el a kijelentés értelmetlen és abszurd voltától és szögezzünk le mi is valamit: A Balassi Intézet mindenkori igazgatója, gondoljon bármit is, érezzen bármit is, sütögessék akár tüzes vassal, mondani (hivatalból!) nem mondhat mást, mint azt (és csak azt) hogy: „Ha a föld isten kalapja,/Hazánk a bokréta rajta!” (mek.niif.hu/01000/01006/html/vs184607.htm)
Hogy is mondta Szabó Dezső?
„…aki azt a megtévesztést akarja bevinni a lelkekbe, hogy a Deák Ferencek, az Eötvösök a politikai nemzettel egy kevésbé magyar nemzetet, vagy pláne egy mutyi országot akartak kezdeményezni, ahol Magyarország nem magyar vérű kosztosai szabadon fejlődhetnek külön egységekké, és idegen impériumok parancsa alá: az nem történész, nem politikus, hanem személyében is becstelen, embertelen ember és csaló.”
3. A napokban láttam a tévében két riportot. Az egyik az iskolakerülés felszámolására tett kísérletekről szólt. A „történet” mellékszála volt csupán, de, amint láttam-hallottam, azonmód megdermesztett: az ózdi iskolaigazgató mesélte, hogy magyarórán vita tört ki a tizenkét éves gyerekek között arról, hogy ők most irodalom- vagy magyarórán ülnek(-e) (nyilván, a cigány és a magyar gyerekek között). A másik riport egy tizenhét éves budapesti fiúról szólt, aki hatéves koráig magyarként nevelkedett, majd szerb nagyapja szerb iskolába íratta, ahol megtanult szerbül, megkeresztelkedett (a Szerb Ortodox Egyház tagja lett) és tizenhat évesen magyar vezeték- és keresztnevét szerb kereszt- és vezetéknévre cserélte. „Elszerbesedett magyar vagyok”, mondta a fiú (magáról), „megtaláltam az identitásom(at)”. S mindez történik 2010-ben, Magyarországon, Ózdon ill. Budapesten… Ha nem tudatosodunk, belülről bomlik fel, hull szét kultúránk és országunk.
Hogy is mondta Szabó Dezső?
„Mi a legsürgetőbb teendő? Az országban megvan minden fajnak a maga külön kulturális megszervezettsége, csak nekünk nincs. Meg kell szerveznünk a magyar fajt egy egyetemes, hatalmas kultúrszövetségbe a magyar lélek alkotó erőinek s a magyar nyelvnek védelmére és fejlesztésére. Ebben a faj egyetemes kultúrszervezetében együtt volna a paraszt, a munkás és a magyar lateiner...”
(Szabó Dezső: A kettészakadt magyar irodalom, 1935. in: A magyar Káosz. Szépirodalmi Kk., Bp., 1990., 160. p.)
3.+1. Z. barátom régóta újra szeretné alapítani Magyarországot (magyarido.blog.hu/2009/06/02/a_fu_kozt_a_gazban_az_aljban). A napokban is, a kocsmában, sörözgetés közben, így fordult hozzám:
– Ha megmondod, mi kell mindenek előtt egy alapításhoz, a következő kört én fizetem.
Bevallom, egy pluszkört szívesen felhajtottam volna, de tudtam, az ajánlat mögött türelmetlen kinyilatkoztatásvágy rejtezik és nem szerettem volna gátolni Z.-t kibontakozásában.
– Mondd meg, Z.! – válaszoltam hát, teret adva a „megmondásnak”.
– Tényleg nem tudod? – kérdezte hitetlenkedve Z.
– Hogyne tudnám, de te biztos jobban – mondtam körülményeskedésén nevetve.
– Egy alapításhoz mindenekelőtt „fundamentalistákra” van szükség – mondá Z.
Hogy is mondta Szabó Dezső?
„És jól jegyezze meg mindenki, hogy mi a szíriai fajnak azért vagyunk ellenségei, mert a magyarság anyagi és szellemi fejlődését elnyomta, és ha más csinálja ezt, éppen olyan könyörtelen öklökre talál bennünk, legyen bár busmann, gurka, szamojéd vagy »keresztény nemzeti«.”
(Bővebben itt: bbjnick.blog.hu/2010/09/28/vagy_szabo_dezso_es_te_nacik_vagytok)