(KEBELÉN KENYERE)
„Pedig csak ődöngött előre meg hátra:
Kebelén kenyere, hátán volt a háza.”
„Pedig csak ődöngött előre meg hátra:
Kebelén kenyere, hátán volt a háza.”
(Arany János)
Kebelén kenyere, hátán a háza:
Megcsúfolta rég szülője, hazája.
Nincs már testvére se zöldellő fája,
Nyomor öröme, bánat párnája.
Az utca kövének tengermély kékje
Koldulásának örvénylő sötétje.
Nap mint nap rántja, húzza lentre,
Égből zuhan rá Isten nedves csendje.
Már senkinek se fárosza, gyöngy éke,
Azt mondják róla: utca söpredéke.
Pedig otthontalan, éhes és árva,
Megvetettebb, mint vadászok prédája.
Az ablakból, az ötvenhatodikból
Egy akasztott ifjú, cellatársa szól:
„Jobb itt nekem, mint neked ott a »gályán«,
Szegények kötelén, szorítva pányván.”
Kebelén kenyere, hátán már a háza:
Megcsúfolta rég szülője, s most hazája.
Nincsen már testvére, csak piros-zöld rongya,
Ami arany testét árván betakarja.
(2002)
Kebelén kenyere, hátán a háza:
Megcsúfolta rég szülője, hazája.
Nincs már testvére se zöldellő fája,
Nyomor öröme, bánat párnája.
Az utca kövének tengermély kékje
Koldulásának örvénylő sötétje.
Nap mint nap rántja, húzza lentre,
Égből zuhan rá Isten nedves csendje.
Már senkinek se fárosza, gyöngy éke,
Azt mondják róla: utca söpredéke.
Pedig otthontalan, éhes és árva,
Megvetettebb, mint vadászok prédája.
Az ablakból, az ötvenhatodikból
Egy akasztott ifjú, cellatársa szól:
„Jobb itt nekem, mint neked ott a »gályán«,
Szegények kötelén, szorítva pányván.”
Kebelén kenyere, hátán már a háza:
Megcsúfolta rég szülője, s most hazája.
Nincsen már testvére, csak piros-zöld rongya,
Ami arany testét árván betakarja.
(2002)