1 jegyzet
A jegyzet közvetlen előzménye itt: magyarido.blog.hu/2012/01/14/a_lek_a_barkan
A „liberális konszenzus” azt mondja, hogy „a »liberalis konszenzus« nem azt mondja, hogy a liberalis velemenynek van igaza, hanem azt, hogy ha nincs egyertelmu igazsag a temaban, akkor ne egy konzervativ , komplexusos, igazsagbajnok ujsagiro dontson pl. az abortuszrol, hanem mondjuk az az anya, akit erint. nem azt mondja, hogy tamogasd az abortuszt, hanem h ne szolj bele, ha egyszer semmi kozod hozza.” (Idézet innét: mandiner.blog.hu/2012/01/12/gyuloletbeszed_konszenzusdiktatura/fullcommentlist/1#c15506337)
Ezzel szemben, az igazság az, hogy kétszeresen (legalább kétszeresen) is problematikus ez a megközelítés. Először is, mert nem az a(z alap)kérdés, hogy joga van-e az anyának döntenie (a) magzat(a) sorsa felől(?), hanem az, hogy (emberi lény) személy-e a magzat(?). Ezért, ha deklarálom, hogy az anyának joga van döntenie magzata sorsa felől, azzal indirekt módon eldöntöttem az alapkérdést is, tehát, a konszenzust meg/kikerülve áttoltam/áterőszakoltam (a) véleményemet (konszenzusterrort/véleménydiktatúrát/véleményterrort/konszenzusdiktatúrát --- vagy ahogy tetszik --- gyakoroltam) a kérdésben. Valamint, ha a döntés jogát az anya és kizárólagosan az anya jogaként deklarálom, ugyancsak eldöntöttnek tekintem az alapkérdést, hiszen eleve (még mint lehetőséget is) elvetem (nem létezőnek tekintem) a magzat jogát arra, hogy önnön élete felett rendelkezzen (s ezzel, (ismétlem, tehát) hangsúlyozom, indirekt módon eldöntöm az alapkérdést is, tehát, a konszenzust meg/kikerülve áttolom/áterőszakolom (a) véleményemet (konszenzusterrort/véleménydiktatúrát/véleményterrort/konszenzusdiktatúrát --- vagy ahogy tetszik --- gyakorolok) a kérdésben).