2012. március 14-én 11 óra 15 perc és 11 óra 45 perc között az egyik D-i, alig ismert művészeti szakközépiskola tánctermében a már elkészült, dramatizált, zenés-filmes jelenetek helyett (Kik érted haltak), igazgatói utasításra levetítettek egy a youtube-on letöltött, állóképekkel és néhány kiégett mozgóképpel feldúsított Kormorán-összeállítást. Ugyanis a kósza hírek és egy hevenyészett vázlat alapján a felső vezetés két nappal a bemutató előtt „lábon” betiltotta a készülő műsort.
A folyosókon elhelyezett plakátok is tanúsították az eddig ismeretlen regulát: csak kokárda, fekete-fehér ünnepi öltözet volt engedélyezett, továbbá a rövidített első hat óra, ill. a 7-8. óra, közvetlenül az ünnepség után, semmibe véve a szokásjogot. A dekralált szigorúság ellenére az igazgatóasszony nem tartózkodott az intézmény falai között. Az ünnepség némán, mindenféle nyitó ünnepi beszéd, ill. záró kommunikációs aktus nélkül történt, technikanizált rítusban, projektoros vetítés keretében.
A tanulók viszonylag-lefojtva csendben voltak, de a fáradás monoton tüneteit tanúsították: mozgolódtak, előre-hátra fordultak, tüntetően levették piros-fehér-zöld szalagjaikat, s a fehér vásznon megjelenő patetikus szöveget joggal kuncogták ki. Egyikőjük bekapcsolta mobilját, majd egy másik „felhevült” lány hallhatóan követelőzött: „Azt kérjük, amiben Józsi szerepel!” Erre egy fiatal tanárnő hirtelen felpattant rendet teremteni, ami nevetségesen feleslegesnek bizonyult. (Az ünnepség lezárultával egy fiatal férfi osztályfőnök odament a testvérét őszintén követelő lányhoz és retorzióval fenyegetőzött.)
Ideje most már ide citálni a három részes, betiltott műsor vázlatos forgatókönyvét. (A betiltás okaira a tanár később, s azóta sem kapott magyarázatot.)
1. Landerer és Lazkovits adomázó beszélgetése a Nemzeti Múzeumhoz közeli kávézó teraszán, a közelgő kikeletről. Közben „Szabadság, testvériség, egyenlőség” közbekiáltásokkal fiatalok közelednek. Ide iktatódott volna be egy kételemű zenés betét (A nemzeti dal profanizált verse a Tolcsvay-féle dallamra, közvetlen utána pedig egy 48-as dal az iskolai énekkar előadásában.) Ezen intermezzo után Landerer és Lazkovits beszélgetése folytatódik, mindaddig, amíg Landerer nem érzékeli, hogy a fiatalok a nyomdája felé tartanak.
2. Kardos Ferenc: Petőfi 73' c. forradalmi passió-filmjének két zárójelenete. Az elsőben a félmeztelen testű fiatal forradalmárokat kivégzésre a kollégium falához terelik; a sortűz taps formájában csattan el. A mártírok aláhullnak. Lányok futnak hozzájuk/közéjük, s paradicsomlevet locsolnak a mellükre. A másodikban Petőfi bolyong a segesvári csatatéren. Körülötte mindenki menekül. Hirtelen félmeztelen katonák veszik körül, előrántják napraforgószár-dzsidájukat s leszúrják a barna zakós, farmernadrágos, bőr oldaltáskát viselő költőt. A következő képen a kamera magasra emelkedik, s a feltámadó szél Petőfi holtteste körül kavarja-örvényelteti a széthullt kéziratokat, az Európa csendes, újra csendes ...Tolcsvay feldolgozás szomorú dallamára. (DVD lemezről, projektoron kivetítve.) A jelenet végén az átrendezéshez a függöny legördül.
3. Mikor ismét kitárul a piros függöny, 9 „kereszt” (8 fiú, 1 férfi tanár), aradi felakasztott áll keresztre formált, kiterjesztett kézzel. Halott sápadtan néznek maguk elé. Jobbról jön egy ács, a leendő a kigombolt, fehér ingű mártírok mögött pedig egy hóhérsegéd lépdel. Lány, szürke ruhában alul-felül. Megáll minden egyes kivégzendő mögött, s megkérdezi az ácstól: „Mit faragsz ács, mit faragsz, itt késő éjjel?!”
Az ács-hóhér (lány, fekete szemöldökkel, lilás arcfestéssel, fekete ingben, fekete bőrnadrágban, bakancsban és fekete bőrkabátban) előrelép, az elítélt szíve fölé rajzol egy Adrás-keresztet piros filctollal, majd a rab szemébe néz. A rabot személyes szólítja, s eddigi magatartásával ellentétben, teljesen váratlanul védőbeszédet mond fölöttük. Négy rab szöveggel felel vissza, a többi csak nézésével. Ezután a segéd piros-fehér-zöld szalaggal beköti szemüket. Fejük egymás után lehanyatlik. Amikor a segéd Vécseyhez ér (akit a tanár alakít), Vécsey letérdel a halott Damjanicshoz és megcsókolja a kezét. Ezután férfiasan feláll és hosszasan a hóhér szemébe néz. A hóhér és segédje, hasonlóan az előző nyolchoz, elvégzi a rituálét. A hóhér a kilenc felakasztott felé fordul, s térdre rogyva átkot mond a kivégzőkre. Az utolsó mondatnál összeesik. Segédje felülről, öngyilkosságot sejtve, egy nagy fehér lepedőt terít rá.
Felhangzik a Kormorán zenekar „Kik érted haltak....” dala, amely furcsa egyvelege a vokális monológnak és a zenének. Ugyanis két erőteljes férfihang felváltva sorolja az aradi 13 teljes nevét és a 12 pontot. A 4 golyó általi kivégzett után a 9 akasztott, nevét hallva felüti fejét, szeméről leveszi a nemzetiszín szalagot, csendesen maga mellé ejti, majd katonásan vigyázzban áll. A Vécsey név elhangzása után a dallamban, refrénszerűen ismétlődve jelenik meg a „Szabadság, testvériség, egyenlőség!” mondat. Ekkorra a 9 kivégzett, a hóhér-ács és segédje megfogja egymás kezét, átszellemülten a közönség felé néznek és határozottan állnak. E furcsa, „utolsó seregszemlén” pedig hátulról bejönnek az első jelenet szereplői: kézfogással ők is az ünneplő „lánchoz” csatlakoznak. A zene „aláhullásával” kétszer meghajol, a darab íróját-rendező tanárát közrefogva, a színész társaság.
Már 9-én, pénteken az igazgatóasszony fölment az ünnepséget előkészítő egyik magyar szakos férfi tanár termébe, zajos dobogásra hivatkozva. Kényszerűen, más időpont nem lévén, a szakórán folyt a próba mindeddig zökkenőmentesen. Hamarosan kiderült, hogy az vezetőnek az egyébként eddig sohasem ellenőrzött darabról már elég pontos információi lehetek, hiszen a fiúk félmeztelenségére hivatkozott, illetve nem értette, mi az a passió. A rövid információcsere után a tanár megígérte, hogy a következő szünetben lemegy az igazgató asszonnyal tisztázni a félreértést. Sikerült megállapodniuk, hogy a 9 kivégzett aradi félmeztelen szerepe annyiban módosul, hogy hosszú ujjú inget vesznek, de azt kigombolhatják, így a darab második része nem lesz az enyészeté! Mindez hétfőig mindkét fél által jegyzett igazság volt. Azonban hétfőn reggel már jött egy teljesen új verzió, amely letiltotta a Petőfi '73 záró passió-jelenetének projektoros kivetítését, illetve az ehhez szorosan kötődő aradi kivégzés imitációját, sőt az ezeket megelőző ártatlan, kávéházi adomázó párbeszédeket is. Ha hallgatunk, akkor már hallgattassunk el mindent – egy másik felkészítő tanárnő munkáját is. (A tanár által még pénteken kontrollként átnyújtott forgatókönyvszövegek új információt nem tartalmaztak a tantermi próbához képest, de kézzel fogható bizonyítékot jelenthettek a felfüggesztéshez.) Egy hét múlva a tanár elhagyta az iskolát.
Ez a D-i betiltás hiteles története. D-ben újból megállt az idő. Már nem először. „Európa csendes, újra csendes...”