„Historia vero testis temporum, lux veritatis, vita memoriae, magistra vitae, nuntia vetustatis” (Cicero, De Oratore, II, 9, 36) („A történelem az idők tanúja, az igazság világossága, az emlékezet élete, az élet tanítómestere, a múlt idők hírnöke”)
...Amikor a régiek azt mondták, hogy a történelem az élet tanítómestere, akkor nem csak arra gondoltak, hogy a történelem példatár, amiből párhuzamokat, analógiákat meríthetünk, hanem arra is, hogy a történelem megismerésén és megértésén keresztül válhatunk azzá, amik maximálisan lehetünk (vagy lehetünk azzá, amivé maximálisan válhatunk)... (Innét: mandiner.blog.hu/2016/11/23/a_tortenelem_visszatert/full_commentlist/1#c31796380)
2013.03.02.:
Az én nemzedékem úgy nőtt fel, hogy folyamatosan enyhült körülötte az ideológiai szorítás és úgy „öregedett meg” (úgy vált középkorúvá), hogy folyamatosan erősödött. A mi eszmélésünk a nyolcvanas évekre esett, a rendszerváltás környékén váltunk nagykorúvá és igen rosszul éltük meg (sokakkal sokszor beszélgettünk erről és ezért merem mondani, hogy ez nemzedéki tapasztalat), amikor a kilencvenes évek első felétől (újból) (el)kezdtük érezni az egyre határozottabb ideológiai nyomást. Valószínű, hogy azok számára, akik nem (akkor és) úgy nőttek fel, mint mi, ez nem volt olyan egyértelmű és olyan fájdalmas, de számunkra az volt/van („és ez már így is marad”).
2015.01.13.:
A történelem az élet tanítómestere! A Rákosi-korszakban az volt a hatalom hivatalos jelszava, hogy „aki nincs velünk, ellenünk van”. A kádári konszolidáció idején ezt „aki nincs ellenünk, velünk van”-ra változtatta a hatalom. Milyen abszurd, hogy a magát a szabadság, az emberi jogok forrásának és letéteményesének valló Nyugat társadalmi, politikai fejlődésnek posztmodern (bal)liberális demokratikus szakaszában ideológiailag eljutott oda, ahová a kommunizmus a sztálinista totalitarizmus időszakában. Nekem, akinek a létező (kádári) szocializmusról és a posztmodern (bal)liberális demokráciáról vannak tapasztalataim, vénülő fejjel, azt kell, hogy lássam, azzal kell, hogy szembesüljek, hogy a létező (kádári) szocializmus (ha hatalomgyakorlásában, nyilván, nem, hiszen diktatúra volt, de) ideológiájában rugalmasabb – igen, ez azt jelenti, toleránsabb – volt, mint a jelenkori Nyugat posztmodern (bal)liberális demokráciái. Ideje volna föleszmélnie a Nyugatnak, mert ha gyorsan nem teszi, szellemi magatartásának következményei nagyon durván fogják magához téríteni!
(A bejegyzés(részlet)ek) Innét: bbjnick.blog.hu