...ami valóban van...

„… minden, ami valóban van, az elmúlt már, s (…) egyedül az van, ami valóban elmúlt. Aki ragaszkodni akar ahhoz, hogy az emberiség múltjának nincsen már tulajdonképpeni életértéke, hanem csupán figyelmeztetés vagy tanítás szempontjából hasznos a jövő számára – mert hiszen a múlt nem tud valóban cselekedni –, annak vállalnia kell azt is, hogy saját életét is a mai napig, sőt előre, az utolsó pillanatig megtagadja, mint értéktelent. Aki megérti azt, hogy a kultúra formát adás, az belátja azt is, hogy a legmagasabb formák, amelyeket megismerni az emberi szellemnek megadatott, pszichológiai értelemben mindig (…) menekülés – a jelentől – voltak.” (Johan Huizinga)

...az emberek szeretik ugyan az igazságot, de...

„Miért igaz a mondás, hogy az igazságnak gyűlölet a magzatja? (...) Azért, mert az emberek szeretik ugyan az igazságot, de úgy, hogy aki másvalamihez ragaszkodik, azt akarja, hogy az legyen az igazság; s mivel senki sem akar tévedni, mindenki húzódozik annak bebizonyításától, hogy tévedésben leledzik! Amiatt gyűlölik tehát az emberek az igazságot, amihez mint igazsághoz ragaszkodnak! Az emberek szeretik az igazság fényét, gyűlölik ellenük bizonyító erejét! Becsapódni nem akarnak, becsapni inkább;  szeretik tehát az igazságot, mikor önmagát eléjük tárja, gyűlölik, mikor leleplezi őket. Pedig bosszút áll rajtuk: ujjal mutat azokra, kik mindenképpen húzódnak a leleplezés elől, önmagát meg nem tárja fel nekik!” (Szent Ágoston)

Egyébként javaslom...

Ceterum censeo Carthaginem esse delendam! (Cato)

MAGYAR IDŐ

Mélymagyarveszély!!!

A legolvasottabb bejegyzések

Korábbi bejegyzéseink...

...teljes címlistája megtalálható az oldal alján, A BLOG TARTALMA (VALAMENNYI BEJEGYZÉS) c. dobozban.

E blog szerzői...

...nem sértődnek meg, nem kapnak sírógörcsöt vagy hisztériás rohamot, nem kiáltanak rendőrért, ha eltér a véleményed az övéktől.

Friss topikok / (Leg)Utóbbi hozzászólások

Keresztény-blogok

Címkék

Címkefelhő

A BLOG TARALMA (VALAMENNYI BEJEGYZÉS)

Creative Commons Licenc

„keserűek vagyunk, amikor / nem akarunk példák lenni...”

2008.07.13. 04:51 bbjnick

„Ennek vége, értik?!” (A kis csorba, homályos zsebtükör meséiből)

Címkék: bereményi géza cseh tamás frontátvonulás zsebtükör

 
„(…) És erre Sas elvtárs megfogta Ecsédi vállát, és -ahogy csak egy Sas elvtárs tud nézni- a sasszemével belenézett az Ecsédibe, és mondta, hogy: -Na, marad szépen, Ecsédikém, nyugodtan, elengedi magát, relaxál, jó, jó fiú, jó. És Ecsédi maradt is tátott szájjal, sas elvtárs pedig belenyúlt a zakója zsebébe, kivett egy cukorkát, és puff bele az Ecsédi nyitott szájába. És hát eddig is gyönyörű hangon beszélt a Sas elvtárs, de most még magasabb szinten kezdett énekelni, úgy, hogy én azt alig tudom utánozni, ezt énekelte: 
 
Ollálá és még egyszer ollálá
Stollwerk ez édes cukorparádé
mondja utánam Ecsédi, igen, igen, igen
ollálá, az íz, az íz simogatsz, andalítsz
te szájpadláson és nyelvem hegyén szerteszét ömlő édes íz,
jaj de jó, hollálá, jaj de jó
ez a süppedő forró, ízből és szagból ősszeszőtt szőttes jaj de jó
ollálá, mondjuk még százszor el,
hogy Stolwerk ez, hogy ez édes, hogy ez cukorparádé,
Na, mondja utánam, Ecsédikém, igen, igen, igen.
Ollálá, lálálálálálá, jaj de jó Ecsédi,
sőt jaj de jó is lesz majd, sőt jaj de jó máris,
fenomenális, jaj de jó mindig Ecsédi, mindig ollálá
lálálálálálálá
csüccs le csak Ecsédikém, csüccs le és ollálá,
na, csüccs le csak és csüccs le és csucsukálj csak
és mondd csak utánam Ecsédi
ollálá
 
És Ecsédi állt transzban a Baross téren, hogy lálá-lálá, a szája sarkából édes nyál csordult, Sas elvtárs pedig mosolygott, mint az üres országút, és mondta, hogy: -Jó, jó, Ecsédi, nagyon jó. Majd mind a két aktatáskájával verdesni kezdett, és egy idő után méltóségteljesen fölemelkedett a levegőbe. És az önmaga által kijelölt pályára állt természetesen (…)
 
(…)
 
(…) amikor vége volt az adásnak, [Vizi] kikapcsolta a készüléket, átment a másik szobába, ahol Ecsédi a két karjára dőlve részegen aludt, Vizi odament hozzá, belemarkolt a hajába, felemelte, és beleordított az alvó arcba, hogy: -Ha nekem itt még egyszer nők nevét kiáltozod, meg házszámokat, ennek vége, érted?!!!
 
Ennek vége, értik?!”
 
További információk:
 
 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://magyarido.blog.hu/api/trackback/id/tr1565687

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása