...ami valóban van...

„… minden, ami valóban van, az elmúlt már, s (…) egyedül az van, ami valóban elmúlt. Aki ragaszkodni akar ahhoz, hogy az emberiség múltjának nincsen már tulajdonképpeni életértéke, hanem csupán figyelmeztetés vagy tanítás szempontjából hasznos a jövő számára – mert hiszen a múlt nem tud valóban cselekedni –, annak vállalnia kell azt is, hogy saját életét is a mai napig, sőt előre, az utolsó pillanatig megtagadja, mint értéktelent. Aki megérti azt, hogy a kultúra formát adás, az belátja azt is, hogy a legmagasabb formák, amelyeket megismerni az emberi szellemnek megadatott, pszichológiai értelemben mindig (…) menekülés – a jelentől – voltak.” (Johan Huizinga)

...az emberek szeretik ugyan az igazságot, de...

„Miért igaz a mondás, hogy az igazságnak gyűlölet a magzatja? (...) Azért, mert az emberek szeretik ugyan az igazságot, de úgy, hogy aki másvalamihez ragaszkodik, azt akarja, hogy az legyen az igazság; s mivel senki sem akar tévedni, mindenki húzódozik annak bebizonyításától, hogy tévedésben leledzik! Amiatt gyűlölik tehát az emberek az igazságot, amihez mint igazsághoz ragaszkodnak! Az emberek szeretik az igazság fényét, gyűlölik ellenük bizonyító erejét! Becsapódni nem akarnak, becsapni inkább;  szeretik tehát az igazságot, mikor önmagát eléjük tárja, gyűlölik, mikor leleplezi őket. Pedig bosszút áll rajtuk: ujjal mutat azokra, kik mindenképpen húzódnak a leleplezés elől, önmagát meg nem tárja fel nekik!” (Szent Ágoston)

Egyébként javaslom...

Ceterum censeo Carthaginem esse delendam! (Cato)

MAGYAR IDŐ

Mélymagyarveszély!!!

A legolvasottabb bejegyzések

Korábbi bejegyzéseink...

...teljes címlistája megtalálható az oldal alján, A BLOG TARTALMA (VALAMENNYI BEJEGYZÉS) c. dobozban.

E blog szerzői...

...nem sértődnek meg, nem kapnak sírógörcsöt vagy hisztériás rohamot, nem kiáltanak rendőrért, ha eltér a véleményed az övéktől.

Friss topikok / (Leg)Utóbbi hozzászólások

Keresztény-blogok

Címkék

Címkefelhő

A BLOG TARALMA (VALAMENNYI BEJEGYZÉS)

Creative Commons Licenc

„keserűek vagyunk, amikor / nem akarunk példák lenni...”

2008.10.30. 03:57 bbjnick

Katyń…

Címkék: film németország 2007 lengyelország szovjetunió második világháború harmadik birodalom lengyelek történelmi film katyń wajda andrzej szovjetterror lengyel film komorowska maja nowakowski przemysław pasikowski władysław mularczyk andrzej penderecki krzysztof edelman paweł chyra andrzej ostaszewska maja kowalski władysław stenka danuta żmijewski artur

 
Andrzej Wajda lengyel filmrendező filmet készített a katyńi mészárlásról.
 
1939 szeptember elsején Németország megtámadta Lengyelországot. Szeptember 17-én az élethalálharcukat vívó lengyeleket hátbatámadta a Szovjetunió. A szovjet fogságba esett lengyel katonák között huszonkétezer tiszt is volt. E tisztek közül tizennégyezret, a szovjet NKVD (a KGB elődszervezete) irányítása alatt, 1940 áprilisában a szmolenszk-közeli katyńi erdőben módszeresen lemészároltak (egyenként, tarkólövéssel tömegsírokba lőttek) és elföldeltek.
 
1943-ban a németek feltárták a katyńi tömegsírokat – a holttesteket azonosították, a családtagokat értesítették –, majd újratemették az áldozatokat.
 
1945-ben a szovjetek (propagandacélzattal) újólag kiásták a tetemeket, és, mint német háborús bűnt, a nürnbergi per vádpontjai közé igyekeztek emelni a katyńi mészárlást.
 
Lengyelországban 1990-ig tabutéma volt Katyń. (Ha hivatalosan szóba került, akkor csak a hamis szovjet verzió hangozhatott el, amelyről nagyjából mindenki tudta, hogy hazugság.)
 
Nem ettem bolondgombát, hogy nekiálljak dicsérgetni Andrzej Wajdát, hogy milyen remekül is oldotta meg a feladatot, egy több mint hatvan éve, a lengyel lelkek mélyén hordozott – és 1990-ig ki sem mondhatott – trauma filmrevitelét. Wajda a ma élő egyik legjelentősebb filmrendező; tudja, miről beszél (bizony, nem mellesleg: apja a katyńi áldozatok egyike volt), érti, mit jelent Katyń, és megtalálja a módját, hogy másoknak is megmutassa.
 
Írhatnék arról, hogy a filmből négy család (s elsősorban a magukra maradt anyák, feleségek és lányok) „történetén” keresztül értjük meg Katyńt; hogy epizódokat látunk e családok életéből a „lengyelországi hadjárat”, a német és szovjet megszállás, majd a szovjet megszállás idejéből; hogy Wajda az időrendet megbontja és a kronológia helyébe a tragédia megértésének folyamatát állítja vezérfonalként: erre fűzi föl a cselekményt; hogy a történetbe szervesen beilleszkedő dokumentumanyagokat is emel filmjébe; hogy szereplői valamennyien „hús-vér” figurák (a néző számára nem jelent nehézséget a velük való azonosulás), ugyanakkor szimbolikus karakterek (akik a kor egy-egy tipikus „sorsát” testesítik meg); hogy a „zenei szerkesztésmódnak” köszönhetően az indulásában némi túlzással melodramatikus történet hogyan nő (bennünk) monumentális drámává; és a többi, ebben a fölfogásban. De nem teszem, mert mindez mellékes: a lényeg, hogy a katarzis nem marad el. Wajda – mint lengyel és mint művész – fölnő a feladathoz, és úgy, ahogyan ő tudja, megoldja. És megoldja! Gondoljunk csak bele, mit jelenthet ez a film azoknak a lengyeleknek, akik „magunkban hordozták” Katyńt, és azoknak, akik „most kapják meg örökül” Katyńt!
 
 
KATYŃ
lengyel film
Szereplők: Artur Zmijewski, Maja Ostaszewska, Andrzej Chyra, Danuta Stenka
Rendező: Andrzej Wajda
Író: Andrzej Mularczyk
Forgatókönyv: Andrzej Wajda, Andrzej Mularczyk, Przemyslaw Nowakowski, Wladyslaw Pasikowski
Vágók: Milenia Fiedler, Rafal Listopad
Operatőr: Pawel Edelman
 
A Katyń-film lengyel plakátját nézve fölmerült bennem a kérdés: mi mikor találkozunk olyan magyar filmplakáttal, amelyről a második világháború honvédei, a kommunista terror áldozatai vagy 56 hősei „így néznek vissza ránk” ?
 
(A Duna Televízió tegnap későeste levetítette Andrzej Wajda nagyszerű és megrázó filmjét.)
 

2 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://magyarido.blog.hu/api/trackback/id/tr72739793

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Gasper · http://tajkep.blog.hu/ 2008.10.30. 16:53:06

Irígylem is a lengyeleket, hogy nekik van egy Wajdájuk (szemben a mi "nagy öregjeinkkel") és különösképpen irígylem azért a lengyeleket, hogy folyamatosan rakják tisztába a múltjukat (szemben velünk, akik csak a sz*rt kenjük folyamatosan szanaszét).

Amúgy meg nagyon jó film a Katyń.

bbjnick · http://magyarido.blog.hu 2008.10.30. 23:50:11

Kedves Gasper,

amúgy is nagyon jó, meg emígy is nagyon jó --- ezt próbáltam "körülírni".

Van bennem egy kis "izé", amikor filmekről "kell" írnom, mert nem szeretném a primér befogadást se prekoncepciókkal, se poénlelövésekkel megzavarni, a figyelmet meg valahogyan mégiscsak fel szeretném hívni az általam fontosnak tartott alkotásokra. Élőben ezt egyszerűbb megoldani/betartani, mint írásban, de próbálkozunk, próbálkozunk.:-)

Azon pedig, hogy mi miért nem tudunk szembenézni a múltunkkal, úgy mint a lengyelek, már nagyon régen gondolkozom. Másra, mint az elit korruptságának határtalan mélységére, akárhogyan is forgatom a témát, nemigen tudok jutni.:-(

ü
bbjnick
süti beállítások módosítása