...ami valóban van...

„… minden, ami valóban van, az elmúlt már, s (…) egyedül az van, ami valóban elmúlt. Aki ragaszkodni akar ahhoz, hogy az emberiség múltjának nincsen már tulajdonképpeni életértéke, hanem csupán figyelmeztetés vagy tanítás szempontjából hasznos a jövő számára – mert hiszen a múlt nem tud valóban cselekedni –, annak vállalnia kell azt is, hogy saját életét is a mai napig, sőt előre, az utolsó pillanatig megtagadja, mint értéktelent. Aki megérti azt, hogy a kultúra formát adás, az belátja azt is, hogy a legmagasabb formák, amelyeket megismerni az emberi szellemnek megadatott, pszichológiai értelemben mindig (…) menekülés – a jelentől – voltak.” (Johan Huizinga)

...az emberek szeretik ugyan az igazságot, de...

„Miért igaz a mondás, hogy az igazságnak gyűlölet a magzatja? (...) Azért, mert az emberek szeretik ugyan az igazságot, de úgy, hogy aki másvalamihez ragaszkodik, azt akarja, hogy az legyen az igazság; s mivel senki sem akar tévedni, mindenki húzódozik annak bebizonyításától, hogy tévedésben leledzik! Amiatt gyűlölik tehát az emberek az igazságot, amihez mint igazsághoz ragaszkodnak! Az emberek szeretik az igazság fényét, gyűlölik ellenük bizonyító erejét! Becsapódni nem akarnak, becsapni inkább;  szeretik tehát az igazságot, mikor önmagát eléjük tárja, gyűlölik, mikor leleplezi őket. Pedig bosszút áll rajtuk: ujjal mutat azokra, kik mindenképpen húzódnak a leleplezés elől, önmagát meg nem tárja fel nekik!” (Szent Ágoston)

Egyébként javaslom...

Ceterum censeo Carthaginem esse delendam! (Cato)

MAGYAR IDŐ

Mélymagyarveszély!!!

A legolvasottabb bejegyzések

Korábbi bejegyzéseink...

...teljes címlistája megtalálható az oldal alján, A BLOG TARTALMA (VALAMENNYI BEJEGYZÉS) c. dobozban.

Friss topikok / (Leg)Utóbbi hozzászólások

Keresztény-blogok

Címkék

Címkefelhő

A BLOG TARALMA (VALAMENNYI BEJEGYZÉS)

Creative Commons Licenc

„keserűek vagyunk, amikor / nem akarunk példák lenni...”

2008.11.06. 17:58 Csutakaszürkeló

Csutak, aki frontális lobotómia műtétjének köszönhetően immár teljesen normális, a kötelező gratuláció mellett olvasásra és elmélyült tanulmányozásra ajánlja az USA új elnökének, valamint Dunainak és Pazárnak, nemkülönben pedig minden olyan amerikainak és

Címkék: usa pazár cooper dunai iraki háború csutak

nem amerikainak, aki azt gondolja, hogy az iraki háborúval lett elbasszintva minden - és a Konzervatórium blog sok-sok szerzőjének -, csak a rálátás kedvéért:

JAMES FENIMORE COOPER:

THE DEERSLAYER

THE LAST OF THE MOHICANS

THE PATHFINDER

THE PIONEERS

THE PRAIRIE

(Győjteményes kiadása Magyarországon - nekem legalábbis ez van meg:

J. F. Cooper: Nagy indiánkönyv, Móra Könyvkiadó, Bp. 1976)

 

 

6 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://magyarido.blog.hu/api/trackback/id/tr3754401

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2008.11.07. 01:51:42

Csutakaszürkeló!!!:-)

"A Bőrharisnya-könyvek egyszerűségben, komolyságban, természetes nagyszerűségben és igazságban csak a nagy kínai könyvekhez, legfeljebb még Homeroshoz hasonlíthatók. Az amerikai nép, ha Cooper puritán éthosza mellett maradt volna, a világ modern nagy Spártáját tudta volna megalkotni. A Bőrharisnya törvénykönyv és éposz és morál, a nagy pionír amerikai nemzedékek számára. Ami ma odaát még igaz, a süllyedő felhőkarcoló-világban, az Cooper hagyatéka."

Ki írta ezeket a sorokat?:-D

ü
bbjnick

Gasper · http://tajkep.blog.hu/ 2008.11.07. 20:53:16

Majd egyszer privátban bővebben kifejtem nektek, hogy mik az egyre sűrűsödő aggályaim a Konzervatórium zavaros szellemiségével, céljaival kapcsolatban. Persze csak amennyiben érdekes lehet a véleményem.
Példának okáért megint itt van egy marhajó, kristálytiszta írása Csutakaszürkelónak, mely írás előtt tutira megint értetlenkednének a filoszok. Ti aztán mondhatjátok nekik, hogy vigyázó szemeiket nem permanensen Washington D.C.-re kéne már régóta vetni :)))

ps: srácok, adós vagyok még a portfólióm belinkelésével. Nincs a dolog elfelejtve, csak még néhány melót fel akarok csűrni.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2008.11.08. 06:52:45

Csutakaszürkeló!!!

Gasper bloggertől (akinek remek blogját itt olvashatod: tajkep.blog.hu) meghívást kaptam a Hét című láncba.

A Hét című lánc szabályai a következők:

1. Linkeld be a kérdezőt.
2. Mesélj el hét dolgot magadról.
3. Hívj meg a láncba hét további embert (a hét helyére bármilyen tetszőleges szám behelyettesíthető).

Nagyon megtisztelnél, ha elfogadnád meghívásomat e láncba.

Lásd még itt:

magyarido.blog.hu/2008/11/08/het_rongyos_ember_rosszat_tanit_avagy_attol_a_csunya_szoroskepu_csontsovany_embertol_ott_abban_a_fur

ü
bbjnick

Csutakaszürkeló 2008.11.09. 18:54:24

Szolgálati közlemény: éppen szolgáltatóváltásnak a folyamatának a közepében vagyok benne; ahogyan alakulok, majd reagálok