Valahol Dinnyés Jóskánál kezdődött az egész.
Más: valamikor a nyolcvanas évek közepén kezdődött mindez.
Megint más, kis plusszal, de összegezve:
Délutáni napsütés érlelte a kirakatüveg mögött hátunkon az izzadtságot, a munkanap vége felé jártunk már. Néhány órája kopácsoltunk ott ketten; én és K. Attila, a társam. Attila volt a "részlegvezetőnk", de nálunk, a dekorációban, a liberális demokrácia volt az alapvetés: a főnök meghatározta a csapások irányát a munka frontján, aztán intenzitásuk a sarki presszóban halt el.
Tehát kirakatüveg, lepedő felirattal: "KIRAKAT RENDEZÉS", és kettő darab gunnyaszkodás meg gebeszkedés.
Attila: "Vállaltam estére egy maszek melót, nincs kedved megcsinálni?"
Én: "Este Dinnyés-előadásra megyek az IPK-ba."
Attila: "De ezzel kereshetsz egy kis pénzt!"
Én: "Este Dinnyés-előadásra megyek az IPK-ba..." Még el is pirultam ott, a mammonnal szembeni mentegetőzésben.
Este Dinnyés Jóska figyelmünkbe ajánlott egy verses antológiát. Az volt a címe, hogy Az ének megmarad. Meg is vásároltam az Ady Endre Könyvesboltban. Itt van másfél méterre a polcon.
Egy szűk negyedszázad elteltével átmentem a szomszéd község könyvtárába, és kikölcsönöztem ezt:
Kalász László
NAGY JÖVŐ MÖGÖTTÜNK
Felsőmagyarország Kiadó Miskolc 1998
És akkor néhány idézet.
Elkezdtük
s milyen ostobán!
jövendőnket
s mánkat se látjuk
a múltban elképzelt derűk
mára borúvá feketedtek
és jönnek mindig józanon
a pillanatok és a percek
volt-e múltunk és van-e mánk
s lesz-e jövőnk: ezen töprengek
Eltört
az irány?
lába lóg
minden célnak
minden reménynek
rugalma nincs
mert ronda holt
csak ingása
van már a térdnek
pedig: jobb utak
futnak itt:
talpunk alatt az egyenes!
rugdaljuk vélt korlátait
s tört lábunk lengőbb
célt keres
Vitéz!
ezek
mindent fölélnek:
hit-reményt
csak győzhessenek
kóvályognak
miként
vak varjak
ész- s erővel
telt emberek:
zuhog rájuk
barbár hatalmak erejével
a rettenet
Csirízes
markaikban
szépség marasztalódik
a jóság is meghibban
az önzés fogságában
bezabálják jelenünk
már jövőnket öklendik
pákosztos ujjaikkal
sürgetnek: "ettől-eddig!"
Az egyre lejjebb
mércét
vak buzdulással
mindig leverjük
akkor is
ha talpunknál
alább tesszük
neki-nekifutunk
s talán a lihegés
csak a lihegés talán
bizonyítja:
tettünk is valamit ám!
Mikor a horngyusziék megnyerték a választásokat, azzal próbáltam vígasztalódni, hogy "lejjebb már úgy sincs"... És van, és van, és van.
És krízis van, és VAN istenítélet.