...ami valóban van...

„… minden, ami valóban van, az elmúlt már, s (…) egyedül az van, ami valóban elmúlt. Aki ragaszkodni akar ahhoz, hogy az emberiség múltjának nincsen már tulajdonképpeni életértéke, hanem csupán figyelmeztetés vagy tanítás szempontjából hasznos a jövő számára – mert hiszen a múlt nem tud valóban cselekedni –, annak vállalnia kell azt is, hogy saját életét is a mai napig, sőt előre, az utolsó pillanatig megtagadja, mint értéktelent. Aki megérti azt, hogy a kultúra formát adás, az belátja azt is, hogy a legmagasabb formák, amelyeket megismerni az emberi szellemnek megadatott, pszichológiai értelemben mindig (…) menekülés – a jelentől – voltak.” (Johan Huizinga)

...az emberek szeretik ugyan az igazságot, de...

„Miért igaz a mondás, hogy az igazságnak gyűlölet a magzatja? (...) Azért, mert az emberek szeretik ugyan az igazságot, de úgy, hogy aki másvalamihez ragaszkodik, azt akarja, hogy az legyen az igazság; s mivel senki sem akar tévedni, mindenki húzódozik annak bebizonyításától, hogy tévedésben leledzik! Amiatt gyűlölik tehát az emberek az igazságot, amihez mint igazsághoz ragaszkodnak! Az emberek szeretik az igazság fényét, gyűlölik ellenük bizonyító erejét! Becsapódni nem akarnak, becsapni inkább;  szeretik tehát az igazságot, mikor önmagát eléjük tárja, gyűlölik, mikor leleplezi őket. Pedig bosszút áll rajtuk: ujjal mutat azokra, kik mindenképpen húzódnak a leleplezés elől, önmagát meg nem tárja fel nekik!” (Szent Ágoston)

Egyébként javaslom...

Ceterum censeo Carthaginem esse delendam! (Cato)

MAGYAR IDŐ

Mélymagyarveszély!!!

A legolvasottabb bejegyzések

Korábbi bejegyzéseink...

...teljes címlistája megtalálható az oldal alján, A BLOG TARTALMA (VALAMENNYI BEJEGYZÉS) c. dobozban.

E blog szerzői...

...nem sértődnek meg, nem kapnak sírógörcsöt vagy hisztériás rohamot, nem kiáltanak rendőrért, ha eltér a véleményed az övéktől.

Friss topikok / (Leg)Utóbbi hozzászólások

Keresztény-blogok

Címkék

Címkefelhő

A BLOG TARALMA (VALAMENNYI BEJEGYZÉS)

Creative Commons Licenc

„keserűek vagyunk, amikor / nem akarunk példák lenni...”

2009.01.31. 21:09 Csutakaszürkeló

Éjféli pacalleves

Címkék: film keresztény menzel hrabal huligánok dunai csutak kalocsai hóvirágünnep eliah wood

Kalocsai otthon volt a filmek világában.

- A Hóvirágünnep Csutak szerint totál keresztény - indította Dunai a beszélgetést.

- Már hogy a Hrabal...? - kacagott Kalocsai Tibor.

- Hrabal meg Menzel, ja. Ahogyan ott vannak a barátok a filmben, akik tulajdonképpen érdemtelenek a főhős szeretetére... és a főhős, aki értük hal meg. Nyomorultul, az útszélen. A kő, amit az építők elvetettek... Közbe' meg - merthogy elvetették - a balhé a kocsmában, aztán a kátrány ízű ébredés, valami áteredő bűn miatt, és mégis ott a harmónia, a harmónia... A harmónia?

Sőt, szerinte a Huligánok is, az Elija Vúddal. Ott is az áldozat, a szükséges áldozat, mint a Pál utcaiakban.

- Meg még? Sunyi egy dolog ez a keresztény fíling...

- Mikor a Csutak kínaiul tanult, lelkesülve a nyelv egyszerűségétől és attól az örömteli felfedezéstől, hogy a kínai nyelv jellege által meghatározott gondolatiság - a működési mechanizmus - nagyon közel áll hozzá, írt egy egysorost. Kínaiul. Nyers fordításban így hangzik, kedves Kalocsai: "pacalleves vinni áldozat".

- ...hát, majd megfeleltetek.

 

6 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://magyarido.blog.hu/api/trackback/id/tr24914989

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Gasper · http://tajkep.blog.hu/ 2009.02.03. 21:32:06

Faszagányos írás!
Minden mondatoddal egyet tudok érteni, Csutak.

gabriel syme · http://magyarido.blog.hu 2009.02.23. 22:00:53

Csutikám!
Még nem mondottam asszem, de van a zeitgeist (nem biztos, hogy egybe kell írni) témájja. Olyan dokumentum film féle dolog ez. A gugli videokon fellelhető. Az első részben (mer' tudomásom szerint kettő filmet csináltak) arról értekeznek, hogy x.5 ezer évenként van egy nagy váltás a világba', meg hogy visszafele történetben elő-elő fordul,hogy valaki dec. 24-én születik szűz anyától, megölik, majd három nap múlva feltámad. Az jut róla eszembe amit régen láttunk a kálvinistaróma nagy felsőoktatási intézményének a kémijja előadójában, a magas vékony művészettörténész bácsi előadásán.
A magukat kereszténynek valló emberek nagy részének nemigen fog tecceni. Dehát ilyen a világ (már ahogy a filmbe' mutassák szerintem).
A második rész végén (ami nem pont a fentiekről szól) van néhány jó tanács. Ezek közül az egyik: "Soha ne nézz TV híradót!"

Csutakaszürkeló 2009.02.25. 17:58:32

@gabriel syme: Te cak ne keressél kifogásokat. Okos az a bácsi, de nem biztos, hogy ő a legfőbb tekintély.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2009.02.25. 19:18:23

@Csutakaszürkeló:!!!

Ez a blog pld. nagyon megfelelő platformot kínál ahhoz, hogy ezeket a kérdéseket (is) egy avatott szerző a maga remek és világos stílusában tisztázza (tisztázgassa, tisztázgassa)!:-)

ü
bbjnick

gabriel syme · http://magyarido.blog.hu 2009.02.25. 22:11:46

@Csutakaszürkeló: Nem kifogás. Útkeresés. V.ö. pl.:bbjnick: "nézd az útkeresőt, ahogy magára lel a Humán Genetikában"

Csutakaszürkeló 2009.02.26. 20:03:36

@gabriel syme: "Értem én, hogy gőzgép, de mi hajtja?" /K.Antal 1988-ból/
süti beállítások módosítása