...ami valóban van...

„… minden, ami valóban van, az elmúlt már, s (…) egyedül az van, ami valóban elmúlt. Aki ragaszkodni akar ahhoz, hogy az emberiség múltjának nincsen már tulajdonképpeni életértéke, hanem csupán figyelmeztetés vagy tanítás szempontjából hasznos a jövő számára – mert hiszen a múlt nem tud valóban cselekedni –, annak vállalnia kell azt is, hogy saját életét is a mai napig, sőt előre, az utolsó pillanatig megtagadja, mint értéktelent. Aki megérti azt, hogy a kultúra formát adás, az belátja azt is, hogy a legmagasabb formák, amelyeket megismerni az emberi szellemnek megadatott, pszichológiai értelemben mindig (…) menekülés – a jelentől – voltak.” (Johan Huizinga)

...az emberek szeretik ugyan az igazságot, de...

„Miért igaz a mondás, hogy az igazságnak gyűlölet a magzatja? (...) Azért, mert az emberek szeretik ugyan az igazságot, de úgy, hogy aki másvalamihez ragaszkodik, azt akarja, hogy az legyen az igazság; s mivel senki sem akar tévedni, mindenki húzódozik annak bebizonyításától, hogy tévedésben leledzik! Amiatt gyűlölik tehát az emberek az igazságot, amihez mint igazsághoz ragaszkodnak! Az emberek szeretik az igazság fényét, gyűlölik ellenük bizonyító erejét! Becsapódni nem akarnak, becsapni inkább;  szeretik tehát az igazságot, mikor önmagát eléjük tárja, gyűlölik, mikor leleplezi őket. Pedig bosszút áll rajtuk: ujjal mutat azokra, kik mindenképpen húzódnak a leleplezés elől, önmagát meg nem tárja fel nekik!” (Szent Ágoston)

Egyébként javaslom...

Ceterum censeo Carthaginem esse delendam! (Cato)

MAGYAR IDŐ

Mélymagyarveszély!!!

A legolvasottabb bejegyzések

Korábbi bejegyzéseink...

...teljes címlistája megtalálható az oldal alján, A BLOG TARTALMA (VALAMENNYI BEJEGYZÉS) c. dobozban.

E blog szerzői...

...nem sértődnek meg, nem kapnak sírógörcsöt vagy hisztériás rohamot, nem kiáltanak rendőrért, ha eltér a véleményed az övéktől.

Friss topikok / (Leg)Utóbbi hozzászólások

Keresztény-blogok

Címkék

Címkefelhő

A BLOG TARALMA (VALAMENNYI BEJEGYZÉS)

Creative Commons Licenc

„keserűek vagyunk, amikor / nem akarunk példák lenni...”

2009.03.03. 17:33 bbjnick

Értsünk szót (2.)

Címkék: magyarság közérzet hitelesség gondolkozás németh lászló mélymagyar korhelyzet a szellem igazsága a szellem hamissága

(E bejegyzés előzménye itt olvasható: magyarido.blog.hu/2008/11/21/ertsunk_szot)
 
„A gondolkozás végső hitele nem a gondolatban van, valahol mélyebben: a közérzetben. A gondolat zsoldos; az számít, hogy ki a gazdája. Az embernek az egész korhelyzetet kell a szervezetében feldolgoznia, s az ebből kialakuló érzése az, ami igaz vagy hamis, s amin eldől egy szellem igazsága vagy hamissága. A legigazibb gondolatok: tévedések, s a legnagyobb szellemi tágasság: vakság, ha a közérzet alatta rosszul kever. Jól gondolkozni: olyasvalami, mint jól megfogózni. (…)”
(Németh László)
 
 

2 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://magyarido.blog.hu/api/trackback/id/tr26977885

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Mormogi Papa · http://iusmurmurandi.blog.hu 2009.03.03. 20:42:49

Akkor hát fogódzkodjunk meg jól, mert még nagy szél leend: már veres az ég alja, aligha...

(Nem úgy :-)

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2009.03.03. 23:44:42

Kedves @Mormogi Papa:!

"már veres az ég alja" --- írod. De mit tudhassuk mi azt (hogy stílszerű legyek), hogy nem é éppen "hajnal hasad"?:-)

Talán valahogy ígyen:

"Vígadj, Magyar Haza! meg ne tagadd tömött
Javaidtól azt a valódi örömöt,
Amelyért víg hanggal ekhózik a Mátra
Az egész hazában harsogó vivátra.
Már lehasadoztak a hajdani gyásznak
Komor fedelére vont fekete vásznak,
Melyeket a fényes világosság előtt
Az elmúlt időknek mostohás keze szőtt.
Rongyos szőnyegének rongyainál fogva
Egy nyájasabb hajnal virít mosolyogva.
Sugarait mindenfelé bocsátgatja,
Mellyel a megrögzött homályt megszaggatja.
Bíztatja hazánkat kecsegtető képe,
Hogy már a magyarok napja is kilépe,
S rövid időn felhág egünk délpontjára,
S megvilágosítja főldünket sugára.
Kelj fel azért magyar! álmodból serkenj fel,
Már orcáidra süt e nyájas égi jel.
Kelj fel! s ázsiai Múzsákkal köszöntsed,
Elibe háláló indúlatid öntsed.
Örvendj, hogy elmúlván a hosszú éjtszaka,
Megnyílt a napkelet bársonyos ablaka.
Ez által egy kövér reménység táplálhat,
Hogy még napod fényes delére találhat.
Lesz még a magyarnak olyan dicső neve,
Amilyen volt a Márs mezején eleve.
S még azok is laurust fűznek hérósinkra,
Kik most finnyás órral néznek magyarinkra.
Idvez légy, szép hajnal! ragyogtasd fáklyádat,
Víg egünkön mutasd mosolygó orcádat.
Jer! imé, nimfái már a víg Dunának
Elődbe koszorús fővel indúlának."

Vagy másként:-)

ü
bbjnick
süti beállítások módosítása