...ami valóban van...

„… minden, ami valóban van, az elmúlt már, s (…) egyedül az van, ami valóban elmúlt. Aki ragaszkodni akar ahhoz, hogy az emberiség múltjának nincsen már tulajdonképpeni életértéke, hanem csupán figyelmeztetés vagy tanítás szempontjából hasznos a jövő számára – mert hiszen a múlt nem tud valóban cselekedni –, annak vállalnia kell azt is, hogy saját életét is a mai napig, sőt előre, az utolsó pillanatig megtagadja, mint értéktelent. Aki megérti azt, hogy a kultúra formát adás, az belátja azt is, hogy a legmagasabb formák, amelyeket megismerni az emberi szellemnek megadatott, pszichológiai értelemben mindig (…) menekülés – a jelentől – voltak.” (Johan Huizinga)

...az emberek szeretik ugyan az igazságot, de...

„Miért igaz a mondás, hogy az igazságnak gyűlölet a magzatja? (...) Azért, mert az emberek szeretik ugyan az igazságot, de úgy, hogy aki másvalamihez ragaszkodik, azt akarja, hogy az legyen az igazság; s mivel senki sem akar tévedni, mindenki húzódozik annak bebizonyításától, hogy tévedésben leledzik! Amiatt gyűlölik tehát az emberek az igazságot, amihez mint igazsághoz ragaszkodnak! Az emberek szeretik az igazság fényét, gyűlölik ellenük bizonyító erejét! Becsapódni nem akarnak, becsapni inkább;  szeretik tehát az igazságot, mikor önmagát eléjük tárja, gyűlölik, mikor leleplezi őket. Pedig bosszút áll rajtuk: ujjal mutat azokra, kik mindenképpen húzódnak a leleplezés elől, önmagát meg nem tárja fel nekik!” (Szent Ágoston)

Egyébként javaslom...

Ceterum censeo Carthaginem esse delendam! (Cato)

MAGYAR IDŐ

Mélymagyarveszély!!!

A legolvasottabb bejegyzések

Korábbi bejegyzéseink...

...teljes címlistája megtalálható az oldal alján, A BLOG TARTALMA (VALAMENNYI BEJEGYZÉS) c. dobozban.

Friss topikok / (Leg)Utóbbi hozzászólások

Keresztény-blogok

Címkék

Címkefelhő

A BLOG TARALMA (VALAMENNYI BEJEGYZÉS)

Creative Commons Licenc

„keserűek vagyunk, amikor / nem akarunk példák lenni...”

2009.03.06. 05:25 bbjnick

„...kérdésre választ ő küldjön...”

Címkék: gyerek hazugság jézus félelem kérdés gyilkosság biblia igazság jános evangéliuma sátán lelkiismeret támadás aggodalom megerősítés embervolt bizonyosság máté evangéliuma megbántottság megbotránkoztatás

 
Monda az Ur Jónásnak: „Kelj fel és menj
Ninivébe, kiálts a Város ellen!
Nagy ott a baj, megáradt a gonoszság:
szennyes habjai szent lábamat mossák.”
 
Babits Mihály: Jónás könyve (részlet)
 
 
Van itt néhány „kérdés”, amely napok óta nem hagy nyugodni. Egy részüknek bejegyzésekben is próbáltam hangot adni, gondolván, ha kibeszélem, talán könnyebb lesz (itt: neonepiprimitiv.blog.hu/2009/03/05/allitsatok_meg_m_v_t és itt: csupaszfilmesteszta.blog.hu/2009/03/06/hazimozi_rendszer_vagy_amit_akartok_1). De nem lett.
 
Sokfelé jártak gondolataim mostanában, többek között azon is töprengtem: mi az, ami a leginkább bánt és aggaszt (mi áll megbántottságom és aggodalmam valós hátterében)? Egyszerű (a szó köznapi értelmében vett) egzisztenciális félelem (önmagam és enyéim féltése) munkál bennem? Vagy esetleg a jogtalanul megvádolt és megalázott sértettsége, felháborodása? Valószínűleg mindkettő. De más is, olyasvalami, ami, föltehetően, mélyebben lakik bennem (bennünk), mint a félelem és a sértettség. Bizonyára tudálékosabban is leírható volna, de (ha egy mód van rá) maradnék a legegyszerűbb megfogalmazásnál: a lelkiismeretemet (lelkiismeretünket) éri most nap mint nap elemi erejű támadás. Embervoltom (embervoltunk) leglényegére törnek rá ezek a „történések”.
 
Érdekes volna egy kicsit közelebb menni a „megfejtéshez” - és most óhatatlanul is Orwell 1984-e jut eszeme: „Azt értem, HOGYAN csinálják, de nem értem, hogy MIÉRT” -, de korántsem vagyok benne biztos, hogy ezzel (ettől) egy szemernyivel is könnyebb és jobb volna nekem (nekünk). Valójában bizonyosságra és megerősítésre volna szükségem (szükségünk), leginkább ott, ahová a támadás célzottan irányul. 
 
A Bibliát olvasgatva a következőre találtam:
 
Máté evangéliuma, 18. fejezet
 
1 Abban az időben történt, hogy odamentek Jézushoz a tanítványok és megkérdezték tőle: „Ki a legnagyobb a mennyek országában?” 2 Odahívott egy gyereket, közéjük állította, 3 s azt mondta: „Bizony mondom nektek, ha nem változtok meg, s nem lesztek olyanok, mint a gyerekek, nem mentek be a mennyek országába. 4 Aki tehát megalázza magát, mint ez a gyerek, az a legnagyobb a mennyek országában. 5 Aki befogad egy ilyen gyereket a nevemben, engem fogad be. 6 De aki megbotránkoztat csak egyet is ezek közül a kicsik közül, akik hisznek bennem, jobban járna, ha malomkövet kötnének a nyakába és a tenger fenekére vetnék. (...)”
 
És a következőre:
     
János evangéliuma, 8. fejezet
 
(...) 43 Miért nem értitek a beszédemet? Azért, mert nem vagytok képesek meghallani a szavamat. 44 A sátán az atyátok, és atyátok kedvére igyekeztek tenni, aki kezdettől fogva gyilkos, nem tartott ki az igazságban, mert nincs benne igazság. Amikor hazudik, magából meríti, mert hazug, és a hazugság atyja. (...)
 
Mi ez, ha nem bizonyosság és megerősítés?!
 
Nem kérdezem, mondom.
 

2 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://magyarido.blog.hu/api/trackback/id/tr40984586

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

film 2009.03.16. 23:46:30

Szia!

Nagyon tetszik ez a bejegyzés. Választ ad az orwelli kérdésre, mégpedig egy nagyon is elfogadható választ. Én is sokat gondolkodom mostanában a MIÉRT-en, és hasonló következtetésekre jutok, Biblia nélkül is. Fogadjuk ezt el mindannak a jeleként, hogy a démoni átvette az uralmat?

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2009.03.17. 05:53:49

Kedves @film:!

Átveszi az uralmat, ha hagyjuk, hogy átvegye, ha átadjuk neki. A Gonosznak nincs "keze-lába", "a mi kezünkkel-lábunkkal cselekszik", ha módot adunk neki rá.

Csutakaszürkeló éppen most írt erről egy bejegyzést. Itt:

magyarido.blog.hu/2009/03/16/ha_nincsenek_gondolataid_cselekedeted_van_aki_ertelmileg_nem_kuzd_a_bunnel_az_testileg_cselekszi_meg

ü
bbjnick