Az utolsó korty a reggeli második teámból olyan jólesett, hogy nyomban (szinte ellenállhatatlan) késztetést éreztem, hogy leírjam a következőket (s bár akkor, ott helyben, nem volt rá módom, amint tehettem, sort kerítettem rá); tessék:
„…Mégiscsak volt fordulat 1989-ben. Volt egy liberális évtized. Nem arról beszélek, hogy ki volt hatalmon, hanem arról, ki volt kulturálisan domináns. Ez nagymértékben megváltoztatta a gondolkodás- és beszédmódot. Jogi jellegűvé tette. Az alapjogi felfogás, ami nyomokban még mindig érzékelhető a magyar politikai diskurzusban, a liberalizmus hozzájárulása. A vérségi és tekintélyi viszonyok helyett a szerződéses viszonyok szupremáciájának elismerése (minden modernség alapja) Magyarországon a liberálisok - minden fasiszta előretörés ellenére valószínűleg maradandó - műve. Ebből adódik az individualizmus, szubjektivizmus, pluralizmus és az ironikus szkepszis térhódítása, amely annyira jellemző a magyar értelmiségre. A konzervatívra is.” (Nagy László - Gavra Gábor: TGM: „Provinciális, ostoba, népellenes szar”. Itt: www.hirszerzo.hu/cikkprint.111520)
Az elmúlt bő hatvan évben volt módunk kiismerni a doktriner megoldások természetét. A bolseviki tobzódás után az ultralib tébolygás olyan iskolát jelenthetett számunkra, ami akár többszáz évre is immunissá tehetne bennünket a „nagy ideológiákkal” szemben. De vajon így lesz-e?
Ha ragaszkodunk az elmúlt húsz év (állítólagos) eredményeihez – a „szerződéses viszonyok szupremáciájához”, az „individualizmushoz”, a „szubjektivizmushoz”, a „pluralizmushoz” és a mai magyar értelmiségre oly jellemző „ironikus szkepszishez” –, akkor (borítékolhatóan) nem. Ha a „történelmi szükségszerűség” és/vagy az „egyén” és az „alapjogok”, mint totemek, helyébe nem lép az „egyszeri, megismételhetetlen, teremtett és halhatatlan (örökéletű) személy” tisztelete, akkor az önmagától megcsömörlő individuum, nyilván, betölti történelmi feladatát. Ellenben, ha fölismerjük és megértjük helyzetünket…
Tarvágáson járunk, a modernitás tarvágásán. Ugyanakkor szabad akaratunk, lelkiismeretünk és többezer év tapasztalata is rendelkezésünkre áll az „újrakezdéshez”. És a remény (is), hogy a második lépés már sokkal könnyebb lesz, mint az első.
„Nem divatos manapság a kis közösségek előnyeiről beszélni. Azt mondogatják nekünk, hogy nagy birodalmakért és nagy eszmékért kell lelkesednünk. A kis államnak, városnak vagy falunak van azonban egy bizonyos előnye, melyet csak az nem vesz észre, aki szándékos vakságra kárhoztatta önmagát. Az ember, aki kis közösségben él, nagyobb világot tudhat maga körül. Sokkal tisztábban látja, mily vadul különböznek egymástól az emberek, mennyire hajthatatlanul járják a maguk útját. Az ok nyilvánvaló. Egy nagy közösségben mi magunk választjuk meg társainkat. Egy kis közösségben viszont társaink eleve adottak. Ebből adódik, hogy a csoportok minden extenzív és magasan fejlett civilizációban olyasvalaminek alapján jönnek létre, amit rokonszenvnek nevezünk, és e csoportok százszor inkább elrekesztik előlünk a világot, mint egy kolostor. A klán nem szűkíti be a világot; ami valóban beszűkíti: az a klikk. A klán tagjai együtt élnek, mert egyforma lebernyeget viselnek, vagy egyazon szent tehéntől származnak; ám lelkükben, a dolgok isteni szerencséje folytán, mindenkor több szín ragyog, mint bármiféle lebernyegen. A klikk tagjai viszont azért élnek együtt, mert lelkük egyforma; korlátoltságuk a szellemi koherencia elégtelenségéből és az önelégültségből származik: olyan fajta korlátoltság, mely a poklokat lakja. A nagy társadalom azért jön létre, hogy klikkeket alkosson. A nagy társadalom: táptalaj a korlátoltság számára. Gépezet, mely azzal a céllal működik, hogy a magányos és mimóza egyént megóvja a keserű és üdvös emberi kompromisszumoktól. Azért jön létre, hogy a szó szoros értelmében megakadályozza, hogy az ember keresztény lelkiismerethez jusson.” (Chesterton, G. K.: Eretnekek. Szent István Társulat, Bp., 1991., 109.-110. p.; a Világhálón itt (is) olvasható (sajnos, csak angolul): www.gutenberg.org/catalog/world/readfile?fk_files=908395&pageno=53 )
A valóság – Isten teremtett világa és rendje –a legjobb barátunk és szövetségesünk.
Egyszerű ez: mint a legjobb korty a reggeli második teából.