...ami valóban van...

„… minden, ami valóban van, az elmúlt már, s (…) egyedül az van, ami valóban elmúlt. Aki ragaszkodni akar ahhoz, hogy az emberiség múltjának nincsen már tulajdonképpeni életértéke, hanem csupán figyelmeztetés vagy tanítás szempontjából hasznos a jövő számára – mert hiszen a múlt nem tud valóban cselekedni –, annak vállalnia kell azt is, hogy saját életét is a mai napig, sőt előre, az utolsó pillanatig megtagadja, mint értéktelent. Aki megérti azt, hogy a kultúra formát adás, az belátja azt is, hogy a legmagasabb formák, amelyeket megismerni az emberi szellemnek megadatott, pszichológiai értelemben mindig (…) menekülés – a jelentől – voltak.” (Johan Huizinga)

...az emberek szeretik ugyan az igazságot, de...

„Miért igaz a mondás, hogy az igazságnak gyűlölet a magzatja? (...) Azért, mert az emberek szeretik ugyan az igazságot, de úgy, hogy aki másvalamihez ragaszkodik, azt akarja, hogy az legyen az igazság; s mivel senki sem akar tévedni, mindenki húzódozik annak bebizonyításától, hogy tévedésben leledzik! Amiatt gyűlölik tehát az emberek az igazságot, amihez mint igazsághoz ragaszkodnak! Az emberek szeretik az igazság fényét, gyűlölik ellenük bizonyító erejét! Becsapódni nem akarnak, becsapni inkább;  szeretik tehát az igazságot, mikor önmagát eléjük tárja, gyűlölik, mikor leleplezi őket. Pedig bosszút áll rajtuk: ujjal mutat azokra, kik mindenképpen húzódnak a leleplezés elől, önmagát meg nem tárja fel nekik!” (Szent Ágoston)

Egyébként javaslom...

Ceterum censeo Carthaginem esse delendam! (Cato)

MAGYAR IDŐ

Mélymagyarveszély!!!

A legolvasottabb bejegyzések

Korábbi bejegyzéseink...

...teljes címlistája megtalálható az oldal alján, A BLOG TARTALMA (VALAMENNYI BEJEGYZÉS) c. dobozban.

E blog szerzői...

...nem sértődnek meg, nem kapnak sírógörcsöt vagy hisztériás rohamot, nem kiáltanak rendőrért, ha eltér a véleményed az övéktől.

Friss topikok / (Leg)Utóbbi hozzászólások

Keresztény-blogok

Címkék

Címkefelhő

A BLOG TARALMA (VALAMENNYI BEJEGYZÉS)

Creative Commons Licenc

„keserűek vagyunk, amikor / nem akarunk példák lenni...”

2010.06.11. 19:05 Csutakaszürkeló

Képzeld el (folytatás) Cipő talpán birkaszar

Címkék: pokol ördög lélekvándorlás ateizmus lennon karácsony gergely lmp karamazov verhovenszkij

E bejegyzés közvetlen előzménye itt olvasható: magyarido.blog.hu/2010/05/26/kepzeld_el_18

Ottan benne a flasztergőzben, kicsiny rőzsedalként, jelentéktelen apró harmóniát gyújt az utazó lélek ennek az aktuális testnek a fejében:

(hogyasszondihogyittenebbenagőzben) "Tírüp-tírüp-tírüp tüdedipp, tírüp-tírüp-tírüp tüdedipp, (saztánmeginthogy) tírüp-tírüp-tírüp tüdedipp..."

Csak klimpírozott monoton módon az aktuális agyvelő. Ebben a zsongásban aztán életre keltek, mondhatni e testben létet kértek, majd ott benn egymással harcra keltek, fura figurák, fura figurák.

"Pjotr Sztyepanovics Verhovenszkij vagyok, a benned háborúzók szóvivője." Mutatkozott be egy megnyúlt fejű szőke fiatalember. "Én téged nem ismerlek." Így az elszenvedő alany. "Ha te engem nem ismersz, hívom a barátaimat!" S örült a szőke. "A te barátaid az én barátaim is." "Haha! Az én barátaim a te ellenségeid... viszont a te barátaid barátaim nekem is." "Tehát az én barátaim azért ellenségeim, mert barátaid ők neked is?" "Mit kiabáltok itt?" Kérdezte, s egy pillanatra megállt mellettük ef. Zámbó Öcsi a Bizottság nevű zenekarból. "Tényleg, mit kiabálunk? Egyáltalán, ki ez az idetestesült patkányfejű, mikor én nem is ismerem az orosz realistákat..." "És a nemzetközi ateizmussal hogy állunk?" Sunyi kérdés volt ez, valahonnan hátulról érkezett. Az agy megpördült tengelye körül és - mivel egyszerű konstrukció volt, amiből hiányzott a pörgettyűs stabilizátor, úgy is, mint giroszkóp - megszédült. Pjotr Sztyepanovics, kihasználva ezt a bizonytalanságot, távozott. (Lehet, hogy a barátaiért indult?) "Ha érdekel, én egy tanyán nevelkedett blogger vagyok, a cipőm talpán birkaszar." Ily módon határozta meg magát segítőkészen, és az intenzív szemkontaktust, mint stabilizációs lehetőséget kínálta fel, a hang. "Blogger lábán birkaszar? Nem kérek ebből, visszautasítom, visszautasítom a segítséget, visszautasítom, hogy engem emberségbe helyezzenek, hogy talajba gyökereztessenek...Hogy e módon mobilitásom odavesszen, odavesszen, odavesszen!" Háborgott a háborodott. Egy újabb jelenés, Richard Brautigan az úttest túloldaláról integetett: "Gondold át, gondold át!" Ezt kiabálta: "A domboldalról lefutó falépcső nem gyermekkori álmod pisztrángot rejtő vízesése! Valaki átkúrja a fejed!"

Aztán csönd, csak a pörgő agy surrog a fejben, meg az autók zúgnak az Andrássy úton.

Csak a pörgő agy surrog és az autók zúgnak.

Csak surrog, meg zúg.

Csak az agy.

Ágya a gondolatnak.

Iván K. megérkezett. Zdrasztvújtye, Iván Karamazov!

9 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://magyarido.blog.hu/api/trackback/id/tr472074838

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Mormogi Papa · http://iusmurmurandi.blog.hu 2010.06.14. 15:58:09

"Az agy megpördült tengelye körül és - mivel egyszerű konstrukció volt, amiből hiányzott a pörgettyűs stabilizátor, úgy is, mint giroszkóp …" - bocsi, nem a gerinoszlop az, ami hiányzik? Mármint az agyalapi. (Mindez persze szigorúan csak a szereplő személyre vonatkozik, nem a tisztelt szerzőre :-)

"És a nemzetközi ateizmussal hogy állunk?" - az attól függ, de szóba nem. Bár egyesek szerint az is "csak" egy vallás - ráadásul türelmetlen, neofita, térítő tipusú. Csak a formája másságot hajszoló.

Balu424 2010.06.14. 19:32:10

"Nem tudhatjuk, mit fog rólunk feljegyezni a hálás utókor, de annyit elmondhatunk, hogy kilenc hónapra születtünk, anyánknak végig volt teje. Az iskolába is beírattak és kék volt a füzet fedele."
(Sándor Pál: Bohóc a falon)

Csak az érti ezt, aki szereti

Mormogi Papa · http://iusmurmurandi.blog.hu 2010.06.14. 21:59:11

Fehér táblákkal tüntetni a bátorság netovábbja volt akkortájt. Aztán szerencsére elmúlt ez is. Nekünk csak megélhetési forradalmárok jutottak: az igaziak távol voltak tőlünk: a föld alatt, vagy pl. saújhelyen... Mert mi két nemzedék közé szorultunk. A Liverpudlikhoz későn, a punkokhoz messze...
Két évesen nem foghattunk fegyvert, de el sem ítéltek.

Mormogi Papa · http://iusmurmurandi.blog.hu 2010.06.14. 22:00:07

Ja, és fiam ugyan Balu - de száll a négyhuszonnégyes...

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.06.15. 10:58:45

@Mormogi Papa: & @Balu424:

Gondolom, mondanom/írnom sem kell, hogy @Csutakaszürkelóból a szeretet beszél. Az okos szeretet:-)

És:

"Fehér táblákkal tüntetni a bátorság netovábbja volt akkortájt"

Tényleg! :-D (...) :-D (...) :-D ...

ü
bbjnick

Balu424 2010.06.15. 21:15:38

Mostanában van kis időm nosztalgiázni. Eszembe jutnak Csutakaszürkelő levelei nekem a nagyfaluból, miközben az angyalbőrben loptam a napot. Irtó jókat röhögtem a történetein, s főleg melyben jóapám volt a főszereplő.

Csutakaszürkeló 2010.06.16. 10:29:26

@Balu424: ...merhogyamikor kisvállalkozó Balu423 reájakérdezett festőművészkedő munkatársam képeinek stílusára, az alábbi választ vette teljes mértékben komolyan: "Ez realista, ez impresszionista, ez meg olaj..."
Történt mindez az egyezer és kilencszázas meg nyolcvanas évek végén.

Csutakaszürkeló 2010.06.16. 10:36:51

@Mormogi Papa: Szerintem mégiscsak a stabilizátor hiányzik, a maguk nemében lehetnek még akár gerincesek is a fiúk - meg a lányok... meg a fiús lányok is, meg a lányos fiúk is...
süti beállítások módosítása