Néhány előzmény a számos közül: magyarido.blog.hu/tags/alap%C3%ADt%C3%A1s & magyarido.blog.hu/tags/zr%C3%ADnyi_mikl%C3%B3s
„Sors bona, nihil, aliud.
Dulce et decorum est Pro Patria mori.
Mors et fugacem persequitur virum.
Dulcius est pro Patria vivere*.
[Jó szerencse, semmi más. Szép és
dicsőséges dolog a hazáért meghalni.
A halál még a menekülő férfit is
eléri. Még szebb a hazáért élni.]”
„1. sors, tis, nn. (tán rokon ezzel fors ),
1) sorsjegy, (bár mily nemü és alaku, akár koczka, akár bizonyos módon megjegyzett táblácska; küln. a Caere-ben, Praeneste-ben stb. őrzött jósfácskák v. táblácskák, melyek összeszáradását pl. jövendőbeli szerencsétlenség jeléül vették): conjicere ss. in urnam; mea s. prima exiit, először házták ki. Innen sorsolás, sorshúzás, res revocatur ad s., sorsot húznak; sorte, sorshúzással (pl. provincia ei evenit), extra s., sorsolás nélkül; conjicere provincias in sortem, sorshúzással határozni a provinciák kiosztását. Innen A) sortis meae est, nekem jutott, az én dolgom. B) rész, részesség: puer in nullam s. bonorum natus, oly kilátással, hogy semmi része se lesz a vagyonban. Küln. osztályrész, a mely valakinek mint testület tagjának a közvagyon felosztásakor jut, és innen heredium, egy két holdas birtok, a mekkorát t. i. egyes telepeseknek osztottak ki. C) (sorshúzás útján valakinek jutott) kötelesség, tiszt, megbizás, s. comitiorum.
2) (költ.) sors, végzet, s. futura. Innen ember sorsa, körülményei, helyzete, sorte sua contentus; prima, secunda, ultima s., rang, állás. Innen tárgyakról is fajta, osztály, minőség, beneficia primae sortia, első, kitünő minőségüek; nova pugnae sors, új faja.
3) jóslat, jövendölés: edere alicui sortem; s. oraculi, jóslat; ss. Lyciae, a lyciai Apollo jóslatai. Küln. jövendőt jelző mondat, a melyet úgy kaptak, hogy a sortilegus egy könyvet, pl. Vergilius műveit, (keresztények a bibliát) gondolomra kinyitott, és a véletlenül legelébb szemébe ötlött mondatot v. verset vette jövendölés gyanánt; sortes Vergilii v. Vergilianae; de paginis evangelicis sortes legere.
4) kamatra kiadott pénz, tőke, ellentétben a kamattal, negare sortem, az adósságot eltagadni.”
Olvasom a Népszabadság c. napilapban:
„(…) »Csúfsága lettünk a nemzeteknek és magunknak« – írta Zrínyi 350 évvel ezelőtt. »A magyaroknak kifogyhatatlan a hite, és elapadhatatlan az ereje… Utat tör magának az életerő, a győzni akarás… az öröm érzése, hogy magyarok lehetnek, és egy nagyszerű nemzethez tartozhatnak« – mondta két éve Orbán. Tessék választani, mondanám én – ha nem volna már késő. Mert a magyarok választottak tavaly…” – E sorokkal zárja Mi, magyarok c. publicisztikáját D*breczeni J*zsef, a magyar baloldal talán legalamuszibb „megmondóembere”, miután nemzetközi és hazai statisztikákkal, valamint Zrínyi- és Bibó-idézetekkel, hivatkozásokkal „igazolta”, hogy nálunk, magyaroknál, hitványabb, tudatlanabb, antidemokratikusabb és hamistudatosabb fajzatot még soha nem hordott hátán a föld (nol.hu/lap/hetvege/20110108-mi__magyarok).
Akárhogyan is „forgatom” D*breczeni szövegét, végeredményében, csak odajutok, hogy a saját, balos, ideológiaiterroros észjárása szerint, bizony, „igazsága vagyon”: azaz, a maga logikája szerint, nagyon is ésszerűen és következetesen beszél, cselekszik.
Hiszen a magyar balról mindig is tudtuk, hogy nincs igénye koherens filozófiára, hogy a posztszocialista társadalom (a diktatúrából éppen kilépő és a polgári demokrácia intézményi és társadalmi kereteit létrehozni-kiépíteni készülődő országlakosság) számára (mivel) nem tud, így nem is szándékozik az átmenetre vonatkozó programot biztosítani és hogy a szociális demagógia és a doktriner liberalizmus olykor groteszk, máskor abszurd kombinációjának/kombinációinak minden és mindenki ellen (ami vagy aki – vélhetően vagy tényszerűen –veszélyezteti pozícióit) való kijátszásán túl nem is törekszik többre (magyarido.blog.hu/2008/07/27/a_harmadik_koztarsasag_balsorsa_2_dik_levonas) hogy hazudik, csal, lop és k*rválkodik: miért csodálkoznánk hát akkor éppen azon, ha (most) D*breczeni a politikai ellenfél szögön porosodó szablyáját (ez esetben Zrínyi Miklóst) lopja el és azzal kezd el alattomosan szurkálni és összevissza hadonászni?!
Csodálkoznunk sokkal inkább azon kell, hogy azok a szablyák a mai napig a szögön porosodnak, hogy a lassan egy éve hatalmon lévő (a jelenlegi magyar miniszterelnök meghatározásával élve) „jobboldali, keresztény-nemzeti” kormány nem ezekkel felfegyverkezve, hanem néhány vacak, „többfunkciós” kellékkel („forradalom a szavazófülkékben”, „a választásokkal megkötött társadalmi szerződés”, a megfoghatatlan, ezért utolérhetetlen „nemzeti együttműködés rendszere” stb.) (bbjnick.blog.hu/2010/06/05/kotcse_n_1_tortenelmi_tett_volt_a_forradalmi_hangulatot_becsatornazni_a_demokraciaba) manipulálgatva és nem nemzetünk legnagyobbjait (a Zrínyieket, a Széchenyieket, a Deákokat…) segítségül hívva, hanem „mutáns harcipondró” skriblereket és kommunikátorokat hadrendbe állítva vívja küzdelmeit „a nemzet javára és a haza üdvére”.
Pedig: Amíg a ballib kommunikációs stratégiája a mértékadó, addig félelem nélkül élhetnek és élhetnek vissza a magyar bal „megmondói” a „magyar igazsággal”. Amíg nem állítjuk velük szembe a tradíciót, addig szabadon, lelkiismeretlenül garázdálkodnak a kultúra terein. Amíg a magyar jobboldali „intelligencia” ezt a helyzetet magátólértetődőnek tekinti, amíg nem érzi annyira sajátjának hagyományainkat, hogy semmi áron ki nem adná a kezéből „ősei fegyvereit”, addig D*breceni J*zsef is vígan, szégyen nélkül idézgetheti „ideológiaiterroros-magyarnyűlöleti célzattal” Zrínyit. Hol az a jobboldali, nemzeti-keresztény kultúrpolitika, értelmiség és média, amely az efféle hazugságokra, torzításokra és manipulációkra késedelem nélkül reagál? És megkérdezi D*breceni J*zseftől: Csak nem a Ne bántsd a magyart. Az török áfium ellen való orvosság, avagy az töröknek magyarral való békessége ellen való antidotum c. Zrínyi-műre hivatkozik kegyed? Csak nem arra, amelyben Zrínyi (többek között) a következőket írja:
„(…)
Itt talám valaki engemet megszólit s kérdi tülem: mit akarsz ezekbül a sok beszédekbül kihozni? mit tanácslasz? könnyü akárkinek is deklamálni, prédikálni, de orvosság kell a betegnek, flastrom a sebnek. Én arra rövideden felelek, meg is duplázom kiáltásomat: Fegyver, fegyver, fegyver kévántatik, és jó vitézi resolutio!* Ezenkivül én semmit sem tudok, sem mondok. Avagy azért, magyarok, evvel oltalmazzuk meg magunkat, avagy vitézül haljunk meg mindnyájan, mert non datur aliud medium [más mód nincsen]. Elfussunk? nincs hová, sohun másutt Magyarországot meg nem találjuk, senki a maga országábul barátságunkért ki nem megyen, hogy minket helyheztessen belé: az mi nemes szabadságunk az ég alatt sohun nincs, hanem Pannoniában. Hic vobis vel vincendum vel moriendum est. [Itt győznötök, vagy halnotok kell.]
De miért kelljen elvesznünk avagy kétségben esnünk, mig csontjainkban velő, ereinkben vér, mig Isten mennyországban az mi bizodalmunk lehet, mig karunkban kopját, markunkban szablyát szorithatunk? Avagy különb compositióból [anyagból] vagyon-e az mi ellenségünk felépitve? vagy nem azoktul a vitéz magyaroktul származtunk-e mi, kik kevés néppel számtalan sok ezer pogányokat kergettek? Nincsen-e Istennek hatalmában Hunyadi győzedelmeit, Mátyás király dicsőségeit kezünkben ismég ujonnan megvirágoztatni? De ugy, ha mindnyájan egy szivvel, egy lélekkel, segitségül hiván Istennek szent nevét, körmösen nyulunk a magunk dolgához, és fáradunk, vigyázunk, tusakodunk az mi életünkért. A fáradhatatlan szorgalmatosság, az unalom nélkül való vigyázás, az kész gyorsaság és a gyors készség szokta annak a drága fának gyümölcsét elérni, kit az emberek dicsőségnek hivnak. Minékünk pedig magyaroknak nem csak dicsőségünk, de a megmaradásunk is abban vagyon. (…)
(…)
Másik impedimentuma [akadálya] a mi igyekezetünknek, amint mondám, a felettébb való szabadságnak vélekedése. Azt tartják a mi magyarink: non bene de toto libertas venditur auro [a szabadság még aranyért sincs jól eladva]. Igaz bizonyára az, nincs a szabadságnál szebb dolog, de viszont, aki az ilyen militaris disciplinát szabadsággal ellenkező dolognak tartja, vagy bolond, vagy tunya, rossz és rest. Mert én azt vallom és assecurálom [biztosítom] az én magyarimat, hogy ha jó militaris disciplinát instituálnak [honosítanak meg, rendszeresítenek], semmi ez világon nem leszen, ami az ő libertásokat jobban megtartsa s conserválja, mint az. Amely hajdu vagy katona nem akar beléállani ebben az oskolában, ne törődjél rajta, hadd ott, hidd el hogy rossz, hidd el hogy tunya és röst. Ő a szabadságnak vesztését obtendálja [kifogásolja], s penig a dologtul fél, fél a strázsátul, fél a harctul, tudniillik szabad akar lenni attul, szabad akar lenni prédálni, szabad részegeskedni, szabad urat, hadnagyot* válogatni, ott hadni, ha elunja; ez az ő szabadsága. Én penig azt mondom, valamig ez a szabadság a közrendben Magyarországban leszen, addig jót ne reménljünk a mi dolgainkbul. Aboleálni [kiküszöbölni] kell nékünk minden erőnkkel a szabad legénységet, amely semmire nem jó, sem országának, sem urának, sem magának; aki vitézkedni akar, álljon be az megmutatott hadi rendben, aki nem akar, legyen ur, legyen főember, legyen polgár, legyen mesterember, de szabad legény ne legyen, mert ez corrumpálja [megrontja] a többit is. Azért mutaték módot, hogy az országban militia instituáltassék [hadsereg szerveztessék], hogy a kinek kedve vagyon hozzá, álljon oda s ne hazudjon, hogy nincs hová menni emberséget tanulni.
(…)”
Hol az a jobboldali, keresztény-nemzeti kultúrpolitika, értelmiség és média, amely ellenfeleink és ellenségeink hazugságaira, torzításaira és manipulációira késedelem nélkül reagál és megfellebezhetetlen felkészültséggel és szigorú, kíméletlen következetességgel szembesíti őket hazug, torz(ító) és manipulatív szándékaikkal és módszereikkel (így szerelve le, hiteltelenítve el és szégyenítve meg őket)?