...ami valóban van...

„… minden, ami valóban van, az elmúlt már, s (…) egyedül az van, ami valóban elmúlt. Aki ragaszkodni akar ahhoz, hogy az emberiség múltjának nincsen már tulajdonképpeni életértéke, hanem csupán figyelmeztetés vagy tanítás szempontjából hasznos a jövő számára – mert hiszen a múlt nem tud valóban cselekedni –, annak vállalnia kell azt is, hogy saját életét is a mai napig, sőt előre, az utolsó pillanatig megtagadja, mint értéktelent. Aki megérti azt, hogy a kultúra formát adás, az belátja azt is, hogy a legmagasabb formák, amelyeket megismerni az emberi szellemnek megadatott, pszichológiai értelemben mindig (…) menekülés – a jelentől – voltak.” (Johan Huizinga)

...az emberek szeretik ugyan az igazságot, de...

„Miért igaz a mondás, hogy az igazságnak gyűlölet a magzatja? (...) Azért, mert az emberek szeretik ugyan az igazságot, de úgy, hogy aki másvalamihez ragaszkodik, azt akarja, hogy az legyen az igazság; s mivel senki sem akar tévedni, mindenki húzódozik annak bebizonyításától, hogy tévedésben leledzik! Amiatt gyűlölik tehát az emberek az igazságot, amihez mint igazsághoz ragaszkodnak! Az emberek szeretik az igazság fényét, gyűlölik ellenük bizonyító erejét! Becsapódni nem akarnak, becsapni inkább;  szeretik tehát az igazságot, mikor önmagát eléjük tárja, gyűlölik, mikor leleplezi őket. Pedig bosszút áll rajtuk: ujjal mutat azokra, kik mindenképpen húzódnak a leleplezés elől, önmagát meg nem tárja fel nekik!” (Szent Ágoston)

Egyébként javaslom...

Ceterum censeo Carthaginem esse delendam! (Cato)

MAGYAR IDŐ

Mélymagyarveszély!!!

A legolvasottabb bejegyzések

Korábbi bejegyzéseink...

...teljes címlistája megtalálható az oldal alján, A BLOG TARTALMA (VALAMENNYI BEJEGYZÉS) c. dobozban.

Friss topikok / (Leg)Utóbbi hozzászólások

Keresztény-blogok

Címkék

1456 (1) 1829 (1) 1831 (1) 1841 (1) 1844 (1) 1847 (1) 1848 (1) 1848 március 15 (3) 1849 (1) 1850 (1) 1851 (1) 1858 (1) 1860 (4) 1861 (1) 1866 (1) 1867 (2) 1874 (1) 1879 (1) 1883 (1) 1891 (1) 1893 (1) 1896 (1) 1901 (1) 1903 (1) 1908 (1) 1913 (1) 1917 (1) 1918 (4) 1919 (8) 1920 (7) 1921 (1) 1924 (1) 1926 (1) 1927 (1) 1928 (2) 1929 (2) 1932 (1) 1933 (3) 1935 (1) 1936 (1) 1937 (1) 1939 (2) 1940 (1) 1942 (1) 1944 (2) 1945 (5) 1946 (1) 1947 (1) 1948 (1) 1949 (1) 1950 (1) 1953 (1) 1954 (2) 1955 (1) 1956 (25) 1957 (1) 1958 (3) 1961 (1) 1962 (1) 1963 (4) 1965 (1) 1967 (1) 1968 (4) 1970 (2) 1971 (1) 1972 (5) 1974 (2) 1975 (1) 1976 (1) 1977 (1) 1978 (2) 1979 (1) 1980 (1) 1982 (1) 1983 (2) 1984 (2) 1986 (3) 1987 (2) 1988 (5) 1989 (3) 1989 2009 (1) 1990 (1) 1993 (2) 1995 (1) 1996 (2) 1998 (1) 1 g dúr szvit gordonkára (1) 2001 (1) 2002 (1) 2003 (2) 2004 (1) 2006 (2) 2007 (3) 2008 (1) 2009 (3) 2010 (14) 2011 (14) 2012 (8) 2013 (8) 2014 (2) 2015 (1) 2016 (3) 2017 (2) 2018 (7) 2019 (21) 2020 (20) 2021 (7) 48 (1) 80 huszár (1) aba novák vilmos (1) ablak a túlvilágra (1) abortusz (13) abortusztilalom (1) abramova natasa (1) abszolút (2) absztrakt (1) abszurd (6) abuladze ketevan (1) abuladze tengiz (3) ács a galileai nazaretből (1) ács feri (1) aczél györgy (2) adagio allegro vivace (1) ádám (2) adó (1) adomány (1) adósságcsapda (2) adósságelengedés (1) adósságspirál (2) adósszolgálat (2) advent (5) adventicius (1) adventi himnusz (1) adventi programm (2) ady endre (14) ady kérdés (3) ad usum delphini (1) áfész (1) afrika (1) agape (1) agfacolor (1) aggodalom (1) agranovics mihail (1) agrárpolitika (4) agresszió (8) agresszivitás (2) agyag (1) ahasverizmus (1) ahasvérus (1) aiszóposz (1) ájtatosság (1) akarat (1) akarni (1) akik elvették azoknak elvenni kell (1) akinek van füle hallja meg mit mond a lélek az egyháznak (1) aki nincs velem az ellenem van és aki nem gyűjt velem az szétszór (1) akkor halunk meg amikor a szívünk az égig ér (1) aktuálpolitika (2) alapállás (1) alapítás (14) alaptörvény (3) alapvető jogok és kötelességek (1) alázat (1) albigens (1) áldás (1) áldott szűz (1) áldozat (7) áldozathozatal (2) áldozatkészség (1) alföld (1) alföldi róbert (2) alj (1) alkalmasság (1) alkalmazkodás (3) alkotás (1) alkotmány (10) alkotmányos állami folytonosság (1) alkotó (1) állam (8) államiság (3) állampolgár (1) állampolgári jogok (1) állampolgárság (1) állásfoglalás az objektivitásban (1) álláskereső járadékos a szabolcs szatmár megyei nyírtelekről (1) álláspont (1) állat (1) állati jogok (4) állatkísérlet (1) állattartás (2) állatvédelem (2) allergia (1) állhatatosság (5) álnok (1) álom (5) alvilág (3) amerikaiak (1) amerikai film (5) amerikai irodalom (9) amerikai plán (1) amikor én gyermek voltam édesanyám becézgetett engem (1) amis martin (1) analizált (1) analógia (1) anarchizmus (1) andante allegro vivace (1) anderson paul w s (1) andorai péter (1) andrásfalvy bertalan (1) andrássy út (1) angolok (1) angol film (2) angol irodalom (5) angyal (1) ángyán józsef (4) animációs film (1) anonimitás (1) antaeus (1) antall józsef (1) antikvitás (1) antiszemiták (3) antiszemitizmus (8) antiszemitizmus rasszizmus kód (5) antiszociális (2) antitézis (1) antropológiai film (2) ántsz? (1) anya (6) anyag (3) anyám anyám kedves édesanyám de szomorú vasárnap délután (1) anyám könnyű álmot ígér (2) anyanemzet (1) anyaországi magyarság (1) anyaság (1) anyatej (1) apa (3) apátia (1) apokalipszis (1) apokalipticizmus (2) apostolok cselekedetei (1) aprószentek (2) aquinói szent tamás (2) aranymosás (1) arányosság (8) aranyos rózsabogár (1) arany jános (2) arc (2) archaitás (1) aréna (1) argentin kutatók (1) arisztokrácia (1) arisztokratizmus (1) ártatlanság (1) ártérierdei csavargás (1) artyemjev eduard (1) árulás (1) assisi szent ferenc (1) asszimiláció (4) asszony (1) asszonyok (1) ateista (2) ateista materializmus (1) ateizmus (7) átkelés (1) átnevelő központ (1) atom (1) atomenergia (2) atomerőmű (2) atomizáció (1) atra hasis (1) atya (3) aurelius augustinus (2) autarkia (3) autonóm személyiség (1) avatar (1) ávh (1) avilai szent teréz (1) ávo (1) azonosság (1) azonosságtudat (1) ázsia (1) az ajtó (1) az angolok megszállták indiát (1) az aradi vértanúk (4) az arany ember (1) az asszony (1) az atya egyszülötte (2) az egyetlen igaz istenben való hit (1) az egyházi törvénykönyv (1) az egyház jogainak védelme (1) az élet gyökere (1) az élet kenyere (1) az élet lelke (1) az élet szeretete (1) az élet vizének folyói (1) az elsodort falu (1) az elveszett régi gyöngédség édene (1) az emberi jogok egyetemes nyilatkozata (2) az ember meghatározott koncepciója (1) az ember tragédiája (1) az ének megmarad (1) az erkölcsi érték evidenciája (1) az eszmélődő élet (1) az ezerkilencszáznyolcvanas évek (1) az ezerkilencszáznyolcvanas évek közepe (1) az igazság a valóság (veritas!) (1) az igazság bizonyító ereje (1) az igazság fénye (1) az imádkozó szűzanya (1) az információkhoz való hozzájutás joga (1) az ismeretlen szerzetes (1) az istenbe vetett rendíthetetlen hit (1) az óceán (1) az orleans i szűz (1) az örök élet vágya (1) az újkor vége (1) az úr kegyelme (1) az úr trónusának alapzata (1) az úr trónusa előtt (1) az utolsó napok szentjeinek jézus krisztus egyháza (1) a bálna arca (1) a bárány imádása (1) a birodalom tekintete (1) a család éve (1) a fáraó (1) a föld dübörög (1) a fűzfa és a szél (1) a győzelmes élet öntudata (1) a hagyaték (1) a hatalom forrása (1) a hatodik koporsó (1) a házasság legnagyobb ajándéka (2) a hőkölés népe (1) a holokauszttagadást büntető jogszabály (1) a jaroszlavli nagy panagia (1) a jócimbora balladája (1) a jövőtől való semmi nem várás (1) a jó szolgálata (1) a jurta belsejében (1) a kapitalizmus vége (1) a kaptár (1) a katolikus egyház katekizmusa (6) a katolikus egyház katekizmusának kompendiuma (1) a keresztnek jele (1) a kereszt bélyege (1) a kommunista diktatúrák áldozatainak emléknapja (2) a kontárság kultusza (1) a kor géniusza (2) a láthatatlan történet (2) a lék a bárkán (1) a lélek tökéletesítése (1) a lírikus epilógja (1) a lyukas zászló (1) a maga módján vallásos (1) a magyarság sorsa (2) a magyarság sorskérdései (5) a magyar helyzet (1) a magyar kultúra napja (2) a magyar próza napja (1) a magyar széppróza napja (1) a magyar vidék (9) a magzati élet védelme (1) a másik az én méltóságom őre (1) a medúzák ösztöne (1) a minőség forradalma (1) a módszeresség mégiscsak nagyszerű dolog (1) a munka világa (1) a népi mozgalom és folyományai (2) a párduc (1) a pokol tornáca (1) a rabul ejtett értelem (1) a rendszerváltás rendszere (2) a római nép története a város alapításától (1) a skarlát betű (1) a szabadság bolond körei (1) a szabadság titkos döntése (1) a szellem hamissága (1) a szellem igazsága (1) a szentek egyessége (1) a szentek közössége (1) a tárgynélküli világ (1) a temetetlen (1) a tevékeny élet (1) a tömegek lázadása (1) a törvény szelleme (1) a vád (1) a vándor és a bujdosó (2) a varangy a nyakukba ül (1) a világ dicsősége (1) a zarándok elbeszélései (1) a zsarnok szíve avagy boccaccio magyarországon (1) baál (1) babits mihály (1) babona (1) bach j s (3) bacsó péter (1) bagos (1) bajcsy zsilinszky endre (1) bajnai gy g (1) baker frederick (1) bal (7) balassi bálint (1) balliberálisok (12) balogh artúr (1) balogh erika (1) baloldal (24) balsors (12) bambergi apokalipszis (1) bányászjárás (1) barabás miklós (1) barankovics istván (1) bárány (2) bárány boldizsár (1) barbárság (1) bárcsak lányokat is soroznának (1) barikád (4) bárka (1) barlay ö szabolcs (1) barsi balázs (1) barsi béla (1) bartók béla (2) bartus lászló (1) bary józsef (1) bátorság (4) batthyány lajos (1) bayer zsolt (3) bazdmeg (1) bázisdemokrácia (1) baz megye (1) bbc (3) bb king (3) bébéjénikk (1) bécs (2) becsület (3) beethoven ludwig van (2) befogadás (6) befogadók (4) befogadó nemzet (1) behódolás (1) bejáratos kijáró (1) béke (7) békesség (2) békés andrás (1) béke és barátság (1) belátás (1) belerúg (1) belgium (1) belloc hilaire (1) belül van a tarkája (1) belváros (1) benkő gyula (1) bereményi (1) bereményi géza (20) bergman ingmar (1) berg judit (1) berlin (1) berry graham (1) berzsenyi dániel (2) bessenyei ferenc (1) beszéd (3) betánia (1) betegség (13) beteljesedett (1) bethlen istván (2) bethlen korszak (2) betlehem (2) bevándorlók (4) bevándoroltatás (1) biblia (16) bibó istván (4) bingeni szent hildegard (1) bioetika (1) bioszűrő (1) biotermék (1) biotermék-címke (1) biotermesztés (1) bírákhoz és barátokhoz (1) birka (1) birkák (1) bíró yvette (1) birtok (1) bit (1) bizalmatlanság (1) bizalom (6) bizalomvesztés (2) bizonyítás (1) bizonyosság (2) bizonytalanság (5) biztonság (3) blaszfémia (1) bleibtreu moritz (1) blick (2) blogceleb (4) blogoszféra (2) blogszolgáltatás (1) boboschewski alexander (1) bob dylan (1) bocsánatkérés (1) bocvadze zejnab (1) bodri (1) bodrogi gyula (1) bod péter (1) bogárdi szabó istván (1) bogdány jakab (1) bogyay tamás (1) bojkott (1) böjt (1) bölcsesség (2) bölcső (1) bölcsőde (1) boldogasszony éve (1) boldogság (2) boldog zoltán (1) böll heinrich (3) bolsevikek (5) bolsevizmus (8) börtön (1) bossuet jacques-bénigne (1) boszorkányság (1) botrány (5) botránykampány (2) bradbury ray (1) branyiszkó (1) brautigan (1) brit kutatók (1) bruckner anton (1) bruckner pavel (1) brus günter (1) budaházy (1) budapest (7) buddhizmus (1) buenos aires (1) bujtor istván (1) bukarest (1) bukolika (1) bukott állapot (1) bűn (31) bűnbánat (9) bűnbocsánat (3) bűncselekmény (1) bűnhődés (5) bűnös (2) bűnözés (2) bűnrészesség (1) bűntelenség (1) büntetés (4) büntetőjog (1) bűntudat (1) bűn és bűnhődés (1) burkina faso (1) busby matt (3) caesarok élete (1) capote truman (1) carey john (1) caritas (1) caritas in veritate enciklika (1) casals pablo (1) castorp hans (1) céline l-f (1) centesimus annus enciklika (2) cenzúra (3) cereteli akaki (1) cheever john (1) chesterbelloc (1) chesterton g k (17) chopin fryderyk (1) christe eleison (1) christian caudwell (1) christian morgenstern (1) chyra andrzej (1) cia (3) cicero (1) cigány (3) cigánykérdés (1) cigányok (5) cigányság (18) cigányügy (1) cigány népek langy szívű sihederje (1) címszó (1) cincinnatus (1) cionnácik (1) civilizáció (3) civilizációs fordulat (1) civilszféra (2) civil társadalom (3) cívisváros (1) claudel paul (3) clooney george (1) coca-cola (1) combray (1) comet (1) cooper (1) csak azért szeretnék falu végén lakni (1) család (18) családalapítás (3) családi pótlék (1) csángó (1) csángómagyar népzene (1) csapó utca (1) csatáry lászló (1) csatornalakó (1) csehek (1) csehország (1) csehszlovákia (1) csehszlovákok (1) csehszlovák film (1) csehszlovák irodalom (1) cseh bereményi (1) cseh film (1) cseh irodalom (1) cseh tamás (22) cselekvés (2) csendes temetőbe van egy rezgő nyárfa (1) csend és kiáltás (1) csengey dénes (5) csepeli györgy (1) cserhalmi györgy (1) csernobil (1) csészealj (1) csevengur (1) csíksomlyó (2) csíksomlyói kegyszobor (2) csillaghullás (1) csillagosok katonák (1) csillag ádám (1) csing csang (1) csípőprotézis (1) csoda (1) csokonai vitéz mihály (1) csönd (1) csöndesség (1) csonka bereg (1) csontváry kosztka tivadar (7) csoóri sándor (4) csoport (1) csoportban érvényesülő cselekvésmódok (1) csubak (1) csúcsragadozó (2) csúfos fejeink (1) csüggedtség (1) csurka istván (6) csutak (15) csutakaszürkeló (1) cs szabó lászló (1) cudar dolgok (1) curtis jed (1) czakó gábor (2) c dúr csellószonáta op 102 no 1 (1) daimón (1) dajka (1) dajka margit (2) daniel-rops henri (2) darvas iván (1) darwin (1) dávid ibolyka (1) day doris (3) deák ferenc (3) debrecen (2) dekadencia (5) dekadens (1) deklaráció (1) dekoráció (1) delacroix eugene (2) delaware indiánok (1) delfinesítés (1) delfin könyvek (1) deluze j b (2) demagóg (1) demagógia (7) demokrácia (68) demokráciakritika (3) demokrata (3) demokraták (6) demokratizálás (4) demokratizmus (15) demokratúra (3) démonitás (1) démonok (1) depresszió (1) derkovits gyula (1) déry tibor (1) dér andrás (1) destrukció (5) detonáció (1) deus caritas est enciklika (2) dezinformáció (2) dezinformálás (1) dezintegráció (1) diadalmas szent kereszt (1) diák (1) dialektika (3) dialektikus elme (1) dialektikus materializmus (1) dicsőség (2) didakhé (1) dies est laetitiae (1) diktatúra (10) dilettantizmus (1) dimenzióváltás (4) ding dong dong (1) dinnyés józsef (1) direkt morál és rossz lelkiismeret (1) diszkrimináció (2) döbrentei kornél (4) dobszay lászló (2) dodó néni (1) dögevő (2) döglött vörös oroszlán (1) dohányos (2) dohányosbűnözés (2) dohányzás (3) doktrinák (1) doktriner demokratizmus (3) dokumentumfilm (4) dominancia (1) donáth györgy (1) don quijote don juan és celestina (1) dörner györgy (2) dosztojevszkij (1) dosztojevszkij f m (4) doyle peter (1) dózsa lászló (2) dráma (1) dreher rod (1) drogkultúra (1) drog rehabilitáció (1) dr kocsis máté (1) dualizmus (1) düh (1) duke helena (1) dúlt keblű mélymagyarok (1) dunai (15) dunántúl (1) dunaparti séta (1) duna tv (2) duplagondol (1) dürer albrecht (3) dvd (1) dzsanelidze nana (1) ebes (1) echo tv (2) edelman eric (1) edelman paweł (1) édesanyám nem tudok elaludni (1) egalitarizmus (22) egan sam (1) égbekiáltó bűnök (2) egész (2) egészség (13) egyénelvű társadalom (1) egyenjogúság (2) egyenlőség (8) egyenlősítés (18) egyensúly (1) egyetértés (3) egyetlen remény (1) egyezség (1) egyház (6) egyházi törvény (1) egyházpolitika (2) egyházzene (1) egyiptom (1) egyiptomi sivatag (1) egyiptomi szent mária (1) egyneműsítés (23) egység (5) egyszemélyes zenekar (1) együttélés (5) együttérzés (5) együttműködés (2) együvétartozás (2) egy bogár (1) egy immoralitás (1) egy mondat a zsarnokságról (1) egy népszavazás margójára (1) egy női test elmocsarasítása (1) egy pillantás a névtelen visszapillantásra (1) egzisztencialitás (1) ég és föld (1) éhség (1) eichmann adolf (1) éjszaka (4) éjszakai bevetés (1) éj anyánk (1) elbeszélésmód (2) elbeszélhetőség (3) elbizonytalanítás (2) elemi ismeret (1) élet (50) életadó és megtartó erő (1) életféltés (1) életfogytiglan (1) életösztön (4) életvédelem (5) eliah wood (1) elidegenedés (2) elidegenülés (1) elit (20) elitek (2) elízium (1) eljövetel (3) elkötelezettség (1) elkülönülés (2) ellehetetlenítés (3) ellehetetlenülés (2) ellenforradalom (1) ellenkultúra (1) ellenség (1) ellenzék (1) elmebajos alternatívák (1) elmélkedések az evangéliumról (2) élmény (1) elmondhatatlanul sértetlen (1) elms robert (1) előítélet (1) élők (1) előre megtervezett csoportban érvényesülő cselekvésmódok (1) élő isten (1) elpisz (1) elrohanás (1) első világháború (1) elszámoltatás (2) elszegényedés (1) elvakultság (1) elvégzett munka (1) elvek (7) elvek alapján végiggondolt művészet (1) elveszett paradicsom (1) elvonatkoztatás (1) emancipáció (4) ember (4) emberek (7) emberfia (1) emberiség (2) emberi jogok (10) emberi méltóság (1) emberi természet (1) emberkép (2) emberkísérlet (6) embervadászat (1) embervolt (2) ember állat hibrid (1) ember judit (1) ember mivolt (1) embrió (2) emelkedő nemzet (2) emigránsok (1) emlék (1) emlékezet (23) emlékezetkiesés (4) emlékezetkultúra (1) emlékezetpolitika (1) emlékezetvesztés (6) emőd (1) empátia (1) energiapolitika (1) ensz (1) enyészpont (4) én vagyok aki a veséket és a sziveket vizsgálja (1) eörsi lászló (1) eötvös józsef (1) eötvös károly (1) epicentrum (1) építkezés (2) erdei ferenc (1) érdek (3) erdély (1) erdélyi józsef (1) erdélyi magyar irodalom (1) erdély miklós (1) erdő (1) erdős virág (2) erech (1) eredmény (1) erény (2) eresz alatt fecskefészek (1) eretnekség (2) érettség (2) érettségi vizsga (3) érett középkor (1) erkölcs (50) erkölcsiség (2) erkölcsi érzék (2) erkölcsi normák (1) erkölcsi restség (1) erkölcsi válság (4) erkölcstan (2) erkölcstelen (1) erkölcstelenség (2) ermey ronald lee (1) ernst max (1) erő (2) erőszak (5) erőszakos világ (1) érték (19) értékközpontúság (2) értékrelativizmus (2) értékrend (1) értékválság (3) értékvesztés (16) értelem (5) értelmetlen (1) értelmezési keret (3) értelmiség (8) értelmiségi (5) értelmiségi bűnözők (1) értelmiségi elit (1) értelmi fogyatékosság (1) értelmi tisztesség (1) érv (2) érvek (2) érvény (7) érzéketlenség (1) érzés (1) érzet (2) esély (1) esélyegyenlőség (2) eseményhorizont (3) esik eső hullámzik a balaton (1) eskü (4) esszenciális magyarság (2) esterházy jános (1) esterházy péter (2) ész (1) észak magyarország (5) eszmélés (1) esztergom (1) esztétikai érzék (1) esztétikus (8) es ist vollbracht (1) ethosz (6) etika (5) etikus (8) etiópok (1) eukarisztia (1) európa (39) európaiak (3) európaiság (6) európai baloldal (4) európai ember (3) európai film (2) európai közösség (3) európai magyar (2) európai unió (9) európa eső után (3) európa végállomás (3) européer (1) eutanázia (6) éva (1) evangélium (3) evangelium vitae enciklika (2) evidence (1) evilág (1) exkvizit immoralitás (1) experimentális film (1) ex lex állapot (1) ezekiel (1) ezekiel könyve (2) ezerkilencszázötvenhat (15) fábri zoltán (1) faguet émile (1) fahrenheit 451 (1) fájdalom (4) fajikérdés (1) faji misztika (1) fajsúlyos nemzet (2) falak (1) falu (1) faludy (1) faludy györgy (1) falugondnok (4) fantomfájdalom (1) farizeizmus (2) farizeusok (2) farkasszem (1) farkas ferenc (1) fasiszták (1) fasiszta magyarok (2) fasizálódás (1) fasizmus (2) fátimai jelenések (1) faust (1) fbi (3) fecskemadár szállott a vasútra (1) fegyver (1) fehérember (3) fehér barlang (1) fehér kopogás (1) fejtő ferenc (2) feketelyuk (4) fekete barlang (1) fekete egzisztencia (3) fekete fehér (2) fekete gyula (2) fekete istván (1) fekete reakció (1) féktelen félelem (1) feladat (2) félelem (7) félelem nélkül (1) felelős (2) felelősség (19) felelősségérzet (4) felelősségtudat (3) felelősségvállalás (1) felelőtlenség (2) felhasogat (1) felhívás (3) felhívásmágia (1) féligazság (1) félközel (1) fellini federico (1) felsőbbrendű ember (1) feltámadás (5) feltámadt krisztus (1) feltép (1) felügyelőbizottság (1) felvidéki magyarok (1) felvilágosodás (5) feminizmus (5) fénelon françois (1) fene ette (1) fenn (1) fenntarthatóság (4) fenomenológia (2) fény (1) fényes szabolcs (1) fenyőünnep (1) fénysebesség (1) ferenc pápa (2) férfi (9) férfiak (6) férfikor (1) férfi és nő (2) feri (2) feszty árpád (1) fiatalság (2) ficánkoló mókuskák kontúroznak a mező zöld szőrében (2) fides (1) fidesz (2) fidesz kormány (2) file (1) filippieknek írt levél (1) film (35) filmfelvétel (1) filmklasszikus (5) filmvázlat (1) filozófia (3) fine russell lee (1) finn irodalom (1) fiú (2) fkgp (1) fogalmiság (1) fogalom (3) fogalomalkotás (4) foglalkoztatáspolitika (4) föld (1) földényi f lászló (1) földi pál (1) földobott kő (1) fölöttünk (1) folyamatosság (1) folyó (1) folytonosság (2) folyvást rívó kicsi palkó az igazság szelíd bajnokának társa és legjobb barátja (1) főnéni (2) főnix (1) forradalom (19) fórum (2) fosztottság (1) fotográfia (3) franciaország (4) francia film (4) francia irodalom (3) frank a nagyító (1) frász (1) frejndlih alisza (1) freskó (1) freudizmus (1) freud sigmund (3) fricke ron (1) friedrich c d (3) friss raj (1) frontális lobotomia (2) frontátvonulás (2) (1) független (1) függetlenítés (3) függetlenség (8) független kisgazda- földmunkás- és polgári párt (1) független progresszív baloldali értelmiség (1) fühmann franz (2) fukusima (2) fundamentalizmus (2) furik (1) furtwängler wilhelm (1) fut (1) futball-lázadás (1) gaál istván (3) gábor miklós (2) gabriel syme (1) gacsályi sára (1) gagyi (2) gajdec (1) galatáknak írt levél (1) galgóci betlehem (1) galilea (1) garaboncosok (2) garay jános (1) gárdonyi géza (1) gárdos miklós (1) gárdos péter (1) gasztronómia (1) gaudium et spes lelkipásztori konstitúció (1) gaz (1) gazdagság (1) gazdag gyula (1) gazdaság (3) gazdasági reform (1) gehlen arnold (1) geller (1) gender-ideológia (16) genderforradalom (3) generációs különbségek (2) genetika (1) genocídium (2) genti oltárkép (1) gerbár tibor (1) gervai andrás (1) giorgobiani ediser (1) giotto (di bondone) (4) giz gaz (1) glass philip (1) globális felmelegedés (1) globális klímaváltozás (1) globalizmus (43) gmo-mentesség (1) gobbi hilda (1) godard j l (1) gödöllő (1) goethe johann wolfgang von (1) gőgös gúnár gedeon (1) goldsmith dénes (1) gomorra (1) gondolatbűn (1) gondolatok (1) gondola hu (1) gondolkozás (1) gondviselés (5) gonoszság (5) gordony (1) görögkatolikus (1) görögség (1) gothár péter (1) gottes zeit ist die allerbeste zeit (1) grif madár (1) grinko nyikolaj (1) groteszk (3) grúzia (2) grúzok (1) grúz film (1) grúz irodalom (1) guantanamo (1) guardini romano (1) gulyáskrém (1) gyalázat (1) gyanakvás (2) gyarmati politika (7) gyász (3) gyávaság (3) gyengeelméjűség (1) gyengeség (1) gyenge árpád (1) gyerek (1) gyerekek (1) gyermek (13) gyermekgyilkosság (7) gyermekjogok (1) gyermekkeresztelés (1) gyermeknevelés (5) gyertek el a névnapomra (1) gyilkos (2) gyilkosság (17) gyimesi pálma (1) gyógyulás (1) gyökérélmény (2) gyöngyöspata (2) gyönyörhajhászás (3) gyötrelem (1) győzelemről énekeljen napkelet és napnyugat (1) gyűlölet (10) gyűlöletbeszéd (1) gyűlöletkeltés (2) gyurcsány ferenc (5) gy f (3) h.jani bácsi (1) habartbab (1) háború (6) háborús taktika (1) hagon garrick (1) hagyomány (34) hajdúdorog (1) hajlékony ragadozónk (1) hajléktalan (1) hajnalcsillag (1) hajó (1) hajrá (1) hála (1) haladás (2) haladó honi értelmiség (5) halál (39) halálösztön (3) halálos bűn (1) halhatatlanságtudat (3) hallgatás (1) hálózat (2) hamis (1) hamisság (1) hamistudat (2) hamis értelmezési keret (1) hamis narratíva (1) hamis próféták (1) hamlet (1) hamvas béla (14) hamvazószerda (1) hankiss elemér (1) hanzlík jaromír (1) harag (1) haragszik a főhadnagy úr a menetszázadra (1) harangszó (1) harmadik birodalom (1) harmadik köztársaság (7) harmadik világ (1) harmatozzatok (1) háromperhármas (1) háromszázegyes (1) harrach péter (1) harwood ronald (1) hatalmi ösztön (1) hatalmi visszaélés (3) hatalom (60) hatalombitorlók (1) hatalomgyakorlás (8) hatalomtechnika (11) határ (1) határontúli magyarság (1) határozat (1) hátrányos helyzet (1) hatvannyolcas (1) hatvannyolcasok (2) hatvannyolcizmus (1) hát te kinek mondasz engem (1) haumann péter (1) haveri kutyák (1) hawking (1) hawthorne nathaniel (1) haza (11) hazafiság (2) hazám (1) házasság (10) haza a magasban (2) hazugság (43) ha ismerném magamat téged ismernélek (1) hedonista (1) hegedűs d géza (1) hegedűs zsuzsa (1) hegemónia (2) hegy (1) hegyi barnabás (1) helsingőr (1) helyőrség (1) hepatitis (2) hérakleitosz (2) herczeg csilla (1) herkules (1) hernádi gyula (3) hesse hermann (1) heterofóbia (1) heteroszexualitás (2) hetesi zsolt (1) hétlépcsős hegy (1) hétmillió megnemszülethetett (1) hetvenes évek (2) hét (a lánc) (1) heym stefan (1) hidegháború (1) hideg napok (1) hierarchia (2) himnusz (4) himnuszok könyve (2) hírmondók (1) hírtv (2) hisztéria (2) hit (33) hitel (3) hitelesség (2) hitetlenség (4) hitler adolf (1) hittan (3) hitünknek asszonya (1) hitványság (1) hitvédelem (2) hivatás (1) hivatásrend (1) hivatottság (1) (3) hobo blues band (1) hóhér (2) hóhér daru pista az igazság szelíd bajnoka (1) hóhér vigyázz (1) hőkölés (1) holdutazás (1) hollóháza (1) holnap lesz fácán (1) holohit (2) holokauszt (3) holokauszttagadás (3) holt-körös (1) holtak (1) holttest (1) homály (1) hóman bálint (1) homofóbia (1) homogenizáció (33) homoszexualitás (22) hopik (1) horatio (1) horatius cocles (1) horn gábor (1) horogkereszt (2) horror (2) horthy-korszak (2) horthy korszak (2) horváth elemér (1) hospes (1) hoszé ármándó (1) hóvirágünnep (4) hó hegy beszéd (1) hrabal (2) hrabal bohumil (1) hrusínský rudolf (1) hübrisz (1) huet pierre-daniel (1) huitzilopochtli (1) huizinga johan (1) huligánok (1) hülyeség (1) hülye pénz (1) humanista (1) humanitás (5) humanizmus (4) hungarizmus (1) hunnia (1) hüposztatikus egység (1) hűség (4) húsvét (5) huszárik zoltán (3) huszonnyolcezer forint (1) húsz év (1) huxley aldous (1) idegenek (1) idegenség (1) idegenszívűség (1) idegen szavak (1) idelenn (1) identitás (2) identitásvesztés (7) ideológia (17) ideológiai harc (10) ideológiai terror (10) idiotész (1) idő (3) időutazás (1) ifjúsági irodalom (1) igazolás (1) igazság (55) igazságbeszéd (1) igazságosság (12) igazságszolgáltatás (5) igazságtalanság (1) igazságtétel (14) igaz ügy (1) igaz válasz (1) ige (2) igen (1) ígéret (1) iglódi istván (3) így jöttem (1) ii jános pál pápa (4) ii rákóczi ferenc (1) ikon (2) ikon a hóban (1) ilf petrov (1) illés györgy (2) illő és üdvös (1) illúziórombolás (1) illyés gyula (10) ima (4) imádkozó indiánok (1) imádság (1) imagine azaz képzeld el (1) imf szerződés (2) immoralitás (6) immunitás (1) impresszionizmus (1) india (1) indiánok (1) individualista (1) individualizmus (9) információ (4) információáramlás (2) információcsere (2) információs érték (1) inke lászló (1) innováció (1) integráció (5) intellektuális bűn (1) internacionálé (1) internacionalizmus (2) internet (14) internetező (4) intézményiség (1) intolerancia (2) intrika (1) ipolyi arnold (2) iraki háború (1) írásjel (1) írástudó (1) irgalmasság (1) irgalom (1) irigység (2) irodalom (81) irodalomoktatás (6) irodalomtörténet (26) irokézek (1) irreális (1) isa (1) isák józsef (1) ischler (1) iskola (11) iskolafogászat (1) ismeret (2) isoz kálmán (1) isten (18) istenember (1) istenfélelem (6) istenítélet (6) isteni gondolat (1) isteni igazságosság (2) isteni szél (1) isteni személy (1) istenkáromlás (1) istenképiség (1) istenkeresés (1) istenszeretet (1) istenszülő (1) isten anyja (2) isten báránya (2) isten fia (4) isten igazságában járni (2) isten képmására teremtetett az ember (1) istván király árva népe (1) iszlám (4) iszlamizmus (3) iszlamofóbia (1) ítélet (5) iulius agricola élete (1) ív (1) iván k (1) iv károly király (1) izajás könyve (1) izrael (1) izsák abba (1) izzó rét (1) jacobus de voragine (1) jagger mick (1) jaj de magas jaj de magas a nyárfa teteje (1) jakab levele (1) jancsi (1) jancsó miklós (2) jankura péter (3) jános evangéliuma (4) jános passió (1) japán irodalom (1) járvány (9) járványforrás (2) jászol (1) játékfilm (2) jeanne d arc (1) jég (1) jegyes (1) jelen (38) jelenések könyve (5) jelenlét (2) jelentés (1) jelky andrás (2) jellem (3) jelszó (1) jeremiás könyve (1) jeruzsálem (1) jézus (5) jézus és kora (2) jézus ima (1) jézus krisztus (20) jézus krisztus anyja (2) jhvh (2) (3) jobb (1) jobboldal (8) jog (8) jogalkotás (1) jogállam (1) jogrend (3) jogszolgáltatás (6) jogtalanság (3) jogtalan írás (1) jókai mór (4) jól gondolkozni (1) jól megfogózni (1) jövevények (2) jövő (42) jövőkép (1) józan ész (4) józsef attila (9) jubileum (1) júdás jobb (1) jugoszláv film (1) juhász gyula (1) juliska (1) juss (1) justice for hungary (1) kábelcsere (1) kábelhiba (1) kabuki (1) kádár-korszak (4) kádárkor (12) kádárvilág (14) kádár centenárium (2) kádár jános (4) kajdanovszkij alekszandr (1) kaland (1) kalász lászló (2) kállay ferenc (1) kálmán györgy (1) kálmán olga (1) kalocsai (3) kálvária (1) kamarás istván (2) kamasz (1) kampány (8) kannás fehér (1) kant immanuel (1) káosz (1) kapitalizmus (6) kapitány úr sej haj ha felül a lovára (1) kapzsiság (4) karácsony (5) karácsonyi himnusz (1) karácsony gergely (3) karácsony sándor (1) karafiáth orsolya (1) karakter (3) karaktergyilkosság (5) karamazov (1) kardos ferenc (1) karinthy ferenc (1) karinthy frigyes (1) karó (1) karrierépítés (1) karsai lászló (1) kartal zsuzsa (1) karthágó (1) katarzis (2) katolicizmus (52) katolikus (14) katolikusok (13) katolikus családi és emberi jogok intézete (1) katolikus egyház (33) katolikus énekeskönyv (1) katolikus lexikon (1) katolikus teológia (6) katolikus válasz (2) katonadal (9) katona józsef (2) katyń (1) kauzalitás antikauzalitás (3) keats john (1) kebelén kenyere (1) kecskék (1) kedves édesanyám engedjen el a bálba (1) kegyelem (14) kegyenc (2) keitel harvey (1) kékcédula (2) kék ibolya búra hajtja a fejét (1) kelet (5) kelet felé (1) kelet népe folyóirat (1) kellia (1) kemény katalin (1) kemény zsigmond (1) kempis tamás (1) kényelem (1) képes krónika (1) képíró sándor (1) képmutatás (2) képzelet (2) képzőművészet (1) kérdés (2) kerényi imre (2) kereskedelmi televíziózás (2) kereszt (2) keresztben jégeső (1) keresztelés (1) keresztény (12) kereszténység (122) keresztényszociális gondolat (1) keresztényüldözés (2) keresztény hagyomány (1) keresztény kultúra (1) keresztény politika (1) keresztény szabadság (1) keresztfa titka tündököl (1) kereszthalál (1) kérnitudás (1) kert magyarország (4) keserű igazság (1) készenlét (1) készülő sírfelirat (1) kétezerhatosok (1) kétkedők (1) kétkeresős családmodell (1) kétpólusú világrend (2) kétszínű (1) kettő (1) kettős beszéd (1) kiáltást visznek (1) kiberiáda (1) kiegyezés (1) kieślowski krzysztof (1) kifordul (1) kígyó (2) kijáró (1) kijowski andrzej (1) kiközösítés (1) kilakoltatás (2) kimentem a kertbe a rózsafabokort tövébe (1) kimentem én az erdőre egyedül sétálni (1) king stephen (1) kint a pusztán nincsen bokor kisangyalom nem akadtam virágra (1) kinyilatkoztatás (1) kinyomtatott szó (3) kirakat rendezés (1) királyi zászló jár elől (1) királyság (1) kirekesztés (4) kirelejszom (2) kisbirtok (4) kisebbség (21) kisebbségben (1) kisebbségi jogok (3) kisebbségi sors (1) kisember (2) kísérleti film (1) kísérletsorozat (1) kísértés (1) kisgazdák (1) kisiskola (2) kiskertembe rezedát ültettem (1) kispolgár (1) kiss benedek (1) kistávol (1) kistelepülés (1) kistérség (1) kisvárda (1) kiszolgáltatás (4) kiszolgáltatottság (11) kis ország (1) kis szocializmus (1) kitartás (2) kiváló szocialista brigád (1) kivonulás könyve (1) kizáródási pont (3) kizökkent világ (1) kizsákmányolás (4) ki jézus krisztus? (2) klán (1) klasszikus irodalom (3) klebelsberg kuno (3) kleist heinrich von (1) klerikálfasizmus (1) klerikális reakció (1) klerikus (1) klérus (1) klikk (1) knyazsinszkij alekszandr (1) koalíciós időszak (1) köd (1) kodály zoltán (1) kodolányi jános (1) koherencia (3) kölcsey ferenc (4) kolera (1) kollektív akarat (1) köllő miklós (3) koltai lajos (1) költészet (1) költöznek a csalogányok mennek messzi tájra (1) kommentár (1) kommunikáció (32) kommunisták (9) kommunizmus (38) komorowska maja (2) komplexitás (1) kompromisszumkészség (1) koncepciós perek (2) koncsalovszkij a sz (1) kondor béla (4) konfliktus (1) konstruált valóság (1) konstruktivitás (1) konszenzus (2) konszenzusdiktatúra (6) konszenzusterror (13) konszolidáció (2) kontárság (1) kontextus (1) köntös lászló (1) konyhatechnológia (1) könyörgő őzikék (1) könyörület (1) könyves kálmán király (1) könyvkiadás (2) könyvkultúra (2) könyvtár (1) konzervativizmus (6) konzervatívok (1) konzervatív liberális (1) konzumidiotizmus (1) koprodukció (3) korhelyzet (1) korintusiaknak írt első levél (1) korízlés (2) korlátoltság (1) kormány (5) kormányzás (13) kormos istván (1) környezetazonos termesztés (1) környezetpolitika (4) környezettudatosság (4) környezetvédelem (4) korosztály (1) korpusz (1) korrumpálhatóság (1) korrupció (2) korszakalkotó (1) korszellem (4) kortárs film (1) kortárs irodalom (2) kósa ferenc (1) kósa lajos (1) kossuth lajos (2) köszöntő vagy induló (1) koszorú (1) kosztolányi dezső (1) kötcse (31) kötelesség (3) kötelességtudat (1) köteles kapcsolat (1) kötelezettség (1) kovács andrás (2) kovács béla (1) kovács klaudia (1) kovács nóra (1) kövesi endre (1) követ (1) következmény (1) kowalski władysław (1) koyaanisqatsi (1) közbeszéd (3) közbiztonság (1) közbiztonsági tevékenység jogellenes szervezése vétsége (1) közbiztonsági tevékenység jogosulatlan végzése szabálysértés elkövetésének gyanúja (1) közélet (13) középkor (3) középkori költészet (1) középkori zene (1) közép európa (1) közérdek (3) közérzet (2) közhasznú munka (1) közhely (1) közintézmény (1) közjó (2) közjogi gondolkodás (2) közjogi hagyomány (2) közjó és kapitalizmus (1) közkút (2) közlekedés (1) kozmopolitizmus (1) köznevelés (5) közoktatás (8) közösség (93) közösségfejlesztés (1) közösségi ember (1) közösségi etika (3) közösségi média (9) közösségvállalás (8) közös jövő (1) községi könyvtár (1) közszolgálatiság (1) közügy (1) közvélemény (2) kreált konfliktus (2) krencsey marianne (1) krisztofóbia (1) krisztus (8) krisztus feltámada (1) krisztus követése (2) krisztus legyen reményünk (1) krisztus titokzatos teste (1) kriszusnak szülője (1) kritikus szemlélet (1) krízis (15) króm dioxid (1) krónika - a 2. magyar hadsereg a donnál (1) kroto harry (1) krúdy gyula (2) krumpli (1) kulcs (4) kulcs a lelkemhez (1) különbség (2) kultikus közösség (1) kultúra (34) kulturálisörökség védelem (1) kulturális élet (1) kultúrális élet (1) kulturális expanzió (3) kulturális forradalom (1) kulturális piac (2) kulturális regresszió (5) kultúrfölény (2) kulturkampf (8) kulturpesszimizmus (1) kultúrpolitika (11) kultusz (1) kultuszpolitika (1) kürénei (1) kuroszava akira (1) kurtág györgy (1) kurtág márta (1) kuruc info (1) kurva (1) kusturica (1) kút (1) kutyafos (1) küzdő egyház (1) kveszelava rezo (1) kyrie eleison (2) kyrie paschale (1) labirintus (1) laci net (1) lada (1) ladányi (1) ladányi mihály (2) ladik (1) ladó gyula lajos (1) lady diana (1) laikusok (1) lajos (3) lajtha lászló (1) laktanya (1) laméter kapitány (2) lance armstrong (1) langy tankok (1) lászló andrás (1) lászló gyula (1) lászló petra (2) látás (1) láthatatlan kéz (1) latinovits zoltán (2) latin irodalom (3) latin nyelv (2) lázadó (1) lázár (1) lázár jános (5) lázár szombat (1) lázár szombatja (1) lebœuf frank (1) lecke (2) lecskésbab (1) lefegyverzett ellenséges erők (1) legato (1) legendák (1) legenda aurea (1) legutko ryszard (2) lehány (1) lehet (1) lék (1) leköp (1) lélek (8) lélekrablás (1) lélekvándorlás (2) lelepleződés (2) lelkiismeret (14) lem stanisław (2) lengemesék (1) lengyelek (2) lengyelország (3) lengyel balázs (1) lengyel film (3) lengyel irodalom (3) lenin v i (2) lenn (1) lennon (1) lennon john (2) lépcsős szavak (1) lesben álló isten (1) leszarás (1) lét (4) létérzés (1) létjogosultság (1) léttartomány (1) levegő (1) levél (1) levelezőlap (1) levétel a keresztről (1) levizel (1) libanon (1) liberálbolsevizmus (12) liberális (3) liberális demokrácia (30) liberális demokraták (4) liberális konszenzus (8) liberalizmus (67) liliom (1) liliomfi (1) liturgia (1) live on the coke side of life (2) livius (1) lízing (2) lmp (1) lobotómia (1) logikus (8) logosz (3) lombikbébi-eljárás (2) long john silver (2) loquebantur variis linguis apostoli (1) losonczi pál (1) lót (1) lovak (1) lugal (2) lugossy lászló (1) lukács evangelista (1) lukács evangéliuma (1) lukács györgy (1) lupsa monostor (1) maár gyula (1) macák jiří (1) mácsai pál (1) macska (2) madách imre (3) mádi szabó gábor (2) maeztu ramiro de (1) magánügy (1) magasabb politika (1) magasan repül a daru (1) magas irodalom (1) magas jegenyefán sárgarigó fészek (1) magas kút rovátékján nem jó vizet húzni (1) magritte rené (1) magukfajta (1) magunkfajta (1) magyar (20) magyarázatigény (1) magyargyűlölet (8) magyaridő blog (4) magyarok (9) magyarok nagyasszonya (1) magyarország (229) magyarországnak kegyes nagyasszonya (4) magyarság (243) magyarságtudat (1) magyar állam (1) magyar asszonyok (1) magyar baloldal (7) magyar charta (1) magyar civilizáció (2) magyar dráma (2) magyar elitek (9) magyar ember (2) magyar emigráns (1) magyar értelmiség (4) magyar európai (2) magyar festészet (3) magyar film (16) magyar föld (1) magyar gregoriánum (6) magyar hang (1) magyar idő (3) magyar irodalom (56) magyar jövő (3) magyar költészet (3) magyar kommunista párt (1) magyar közösség (1) magyar közösség-összeesküvés (1) magyar kő ballada (1) magyar kultúra (3) magyar kultúra napja (1) magyar lélek (1) magyar mythologia (2) magyar nemzet (2) magyar nép (2) magyar népdal (9) magyar népzene (10) magyar nők a gulágon (1) magyar nóta (9) magyar nyelv (7) magyar önkép (32) magyar politikai tradíció (8) magyar társadalmak (2) magyar televízió (1) magyar történelem (2) magyar zene (2) magyar zsidó együttélés (2) magzat (5) magzatgyilkosság (13) magzati állapot (2) maharadze avtandil (1) majakovszkij (1) majakovszkij v v (2) május elseje (1) makk károly (1) malevics kazimir (1) mancika (4) mándy iván (1) mangalicák (1) mániás depresszió (2) manichaeusok (2) manicheizmus (2) manipuláció (23) mann thomas (1) márai sándor (1) március tizenöt (2) mária (1) máriacelli kegyszobor (1) máriapócs (3) máriapócsi könnyező szűzanya (1) mária kertje dacföld (1) mária országa (5) marokkói tanító (1) marsovszky magdolna (2) márta (1) mártír (1) marxizmus (3) marxizmus-leninizmus (1) másik jános (2) második törvénykönyv (1) második világháború (5) mások (1) másság (1) más faj (1) materialista (1) materializmus (8) máté evangelista (3) máté evangéliuma (2) matolcsy györgy (1) matolcsy mátyás (1) mátrix (2) matthews vaughan (1) mátyás király (1) matyi (3) mauriac françois (1) maya fátyol (1) mazsola és tádé (1) meddőség (1) média (31) médiapiac (1) medikus (1) meditáció (1) medúza (1) megalázottság (1) megalázott nő (1) megáll az idő (1) megbántottság (1) megbocsájt (1) megbotránkoztatás (1) megdicsőült egyház (1) megegyezés (1) megélhetés (1) megélhetési bűnözés (2) megérkezés (1) megerősítés (1) megértés (20) megfélemlítés (3) megfogant élet (2) megindul (1) megint (1) megismerés (3) megismerhetőség (2) megítél (1) megmarad e a magyarság? (3) megoldás (3) megöltek egy huszárt hatvan forintjáért (1) megrontás (2) megszabadulás (1) megszállás (2) megszentelt ország (1) megszólítás (1) megtérés (4) megtestesülés (1) megtévesztés (3) megtisztulás (1) megtorlás (1) megújulás (1) megváltás (3) megváltó (3) megváltónk (1) megvert engem az anyám (1) még kér a nép (1) mehofer christian (1) melba kocka (1) melegfront (1) mellers wilfred (1) melocco miklós (1) méltányosság (12) méltóság (88) melville herman (1) mélyen fekvő magyarság (1) mélymagyar (61) mélymagyarok (1) mélymagyarságoskodás (1) mélypszihológia (1) mélyrepülés (2) mély franciaország (2) menekülés (1) menekülés az úrhoz (1) mennyország (1) menteni ami menthető (1) menyegző (1) menzel (2) menzel jiří (1) mérdek (3) mérték (19) mértékvesztés (25) merton thomas (3) messianizmus (2) messiás (2) mesterséges megtermékenyítés (3) mészöly dezső (1) mészöly géza (1) metál (1) mezőgazdaság (5) mezővárosi kultúra (1) me jazé hogy én sápadt legény vagyok (1) me too-kampány (2) michnik adam (1) miért engedi meg isten a rosszat? (1) migráció (4) migráns (1) mihalkov nyikita (1) mikor jöttök ? (1) mikszáth kálmán (1) milton john (1) mindenség (1) mindenszentek (2) mindenszentek királynéja (1) mindenszentek litániája (1) minden gyerek lakjon jól alapítvány (1) mindszent (1) mindszenty józsef (2) minichmayr birgit (1) minőség (2) misztérium (1) misztika (2) mitanni (1) mítosz (2) mi (az apja f***ról szól) a narkomán pszichiáter vadvirágos álma (2) mi kutyánk kölyke (1) miłosz czesław (2) mkp (1) mobilposta (2) moby dick vagy a fehér bálna (1) mocsár (2) mocskos provokáció (1) modernitás (23) modernizáció (4) modernizmus (4) módszer (2) módszeresség (1) mohács (1) mohácsi viktória (1) molnár tamás (3) moloch (1) monopolhelyzet (1) monostori imre (1) monreal (1) mont blanc (1) moody s investors service (1) morál (19) morális problémák (1) móricz zsigmond (5) mormonok (1) morozov pavel (1) most lenne időben (1) mother night (1) motiváció (1) motiválatlanság (6) motiváltság (2) mozart w a (1) mozdonyok (1) mozgóképes műveltség (2) mozi (2) mszp (1) mucius scaevola (1) mucsi erika (1) muehl otto (1) muhi klára (1) mularczyk andrzej (1) múlt (40) multikulturalizmus (8) münchhausen (1) munka (2) munkabér (2) munkácsy mihály (1) munkahelyteremtés (1) munkaügyi központ (3) muszlim (1) muszlim európa (2) művelt és jómódú nemzet (2) művészet (1) művi abortusz (19) m s mester (1) nacionalizmus (4) nácitlanítás (1) Naconxypán (1) nádasy lászló (1) nagybirtok (4) nagyböjt (1) nagyboldogasszony (4) nagycsécs (1) nagyhatalmak (1) nagyhét (1) nagypéntek (2) nagyszombat (1) nagysztalin (1) nagytakarítás (1) nagyterc (1) nagy ervin (1) nagy ferenc (1) nagy imre (1) nagy jövő mögöttünk (1) nagy lajos (1) nagy lászló (1) nagy szellemi szegénység (1) nagy titok (1) nam unius lingue uniusque moris regnum inbecille et fragile est (1) nánás (1) nanoszonda (1) nanotechnológia (1) naprakészség (1) napút (1) naqoyqatsi (1) narratíva (1) nazaret (1) ndk (4) negyedik dimenzió (1) négyesy lászló (1) nehézvíz (1) nektikus (1) nemecsek (1) nemesség (1) nemes asszonyunk (1) nemes nagy ágnes (1) németek (1) németh györgy (1) németh g béla (1) németh lászló (21) németország (3) német asszonyok (1) német film (2) német irodalom (1) nemszemély (4) nemzedékek (1) nemzet (84) nemzetállam (1) nemzetbiztonság (1) nemzetféltés (1) nemzethalál félelem (1) nemzetiség (1) nemzetiszocialisták (1) nemzetiszocializmus (7) nemzeti alaptanterv (1) nemzeti egység (1) nemzeti elkötelezettség (2) nemzeti elkötelezettségű magyar értelmiség (1) nemzeti érzület (1) nemzeti kiegyenesedés (1) nemzeti kultúra (3) nemzeti lét (2) nemzetkoncepció (3) nemzetközi összeilleszkedés (1) nemzetpolitika (8) nemzettudat (3) nem én kiáltok (1) nem gyilkoltam nem is loptam mégis félnek tőlem (1) nem megy már itt semmi (1) nem tetszik a rendszer (1) nénikém a lányát nem magának tartja (1) neonacionalizmus (2) neonépiprimitív (4) nép (18) népfelkelés (1) néphatalom (1) népi-urbánus vita (1) népirtás (4) népi demokrácia (3) népi urbánus vita (2) népkeresés (1) népmese (1) népszabadság (1) nero (1) net (1) neutrínó (1) nevelés (15) niedermüller péter (1) niemen czesław (1) nihilista (1) nihilizmus (1) nincs halálos érv a maradásra (1) nincs is annál betyárosabb élet (1) ninidze ija (1) ninidze merab (1) nirvána (1) (9) nobel díj (3) noé (1) női mivoltában megalázható nő (1) nők (6) nőkérdés (6) normák (1) normalitás (3) nothing is real (2) noverim me noverim te (1) nowakowski przemysław (1) nszk film (1) nszk irodalom (1) numeroff richard (1) numerus clausus (1) nyáry krisztián (2) nyelv (4) nyelvművelés (1) nyilaskereszt (1) nyírő józsef (3) nyitottság (1) nyitott kabátban (1) nyolcvankilencesek (3) nyomorékká tétel (1) nyomorúság (1) nyugalom (4) nyugat (9) nyugati pályaudvar (1) nyugat balkán (1) nyugat folyóirat (1) nyugdíj (1) nyugtalanság (1) objektív társadalomábrázolás (1) óceánátrepülés (1) ocsigava nato (1) odaáti sanyi bácsi (1) óév (1) óe kenzaburó (1) ogre (1) ohio indiánok (1) ojibbeway indiánok (1) okozatológia (3) oksanen sofi (1) oktatás (18) oktatáspolitika (4) október (1) október huszonhárom (3) olasz film (3) olasz irodalom (1) olasz kutatók (1) olbrychski daniel (1) oldás és kötés (1) ölelés (1) olimpia (1) olvasáskultúra (10) oly korban nem éltem (1) önállóság (1) önámítás (1) önátfestés (1) önazonosság (5) önbecsülés (7) önbizalom (2) önérzet (3) önfeladás (1) önfeltárás (1) öngyilkosság (3) önismeret (12) önkény (1) önkontroll (1) önkormányzat (1) önkormányzati választások (1) ono yoko (2) önreflexió (1) önsegély (1) öntudat (9) önvédelem (3) önveszejtés (1) önvesztés (1) önvilágámítás (1) opportunizmus (2) optimista (1) orbán (2) orbán beszéd (2) orbán gyűlölet (1) orbán ottó (1) orbán viktor (24) ördög (6) ördögök (1) öregség (1) orehóczki miklós (9) örkény (1) örkény istván (7) örökbefogadás (1) örökkévalóság (2) örökös csönd (1) örökség (4) örök élet (2) orosius (1) oroszország (3) oroszság (1) orosz film (2) orosz irodalom (5) orosz lujza (1) orosz rendező (2) őrség (1) országgyűlés (1) országház (1) országimázs (1) orvos (1) orwell george (2) osi (1) őslakosok (1) ősnáci (1) ősök (2) összeesküvés-elmélet (1) ostaszewska maja (1) ostromállapot (1) ősz (1) ószövetség (1) osztottság (1) osztrák film (2) osztrák prémesbogár (1) ottawa indiánok (1) otthon (1) ötvenhatosok (7) özönvíz (1) p.howard (1) pacem in terris enciklika (2) pacifizmus (2) paks (1) paláncz ferenc (1) paleolit-táplálkozás (1) pályakezdés (1) pályi andrás (1) panagia (1) panasztalan idő (1) páncél (1) pándi pál (1) pangás (1) pannónia (1) pápai szentmise (1) paplan (1) paprikajancsi (1) parabola (1) paraclitus egrediens (1) paradicsom (1) paradigma (1) paradzsanov szergej (1) paranoia (1) paraszt (2) parasztság (2) parasztvakítás (1) párbeszéd (2) párizsi békeszerződés (1) párkapcsolat (3) parlament (4) párt (1) pártkongresszus (1) pártok (1) pártosság (1) pártos erzsi (1) pascal blaise (2) pasikowski władysław (1) páskándi géza (2) passzív rezisztencia (2) pásztor (2) pásztor istván (1) pátka (1) patkány (1) patmosz (1) patrióta (1) patriotizmus (1) pável ágoston (1) pazár (15) pázmány péter (4) pécsi sándor (1) pedofília (2) peinture conceptuelle (1) példa (3) penderecki krzysztof (1) pénz (4) pénzügyi rendszer (2) perspektíva (18) petőfi 73 (1) petőfi parafrázis (1) petőfi sándor (4) petronius maximus (1) petry zsolt (1) pettenkoffen august (1) phone (1) piacgazdaság (2) pilinszky jános (7) piombo sebastiano del (1) piramisok (1) piros ildikó (1) pisztisz (1) plagiarius (1) plágium (2) plakát (1) platón (2) platonov andrej (1) pláza (1) pléhkrisztus (1) pluralizmus (1) poeltenberg ernő (2) poe edgar allan (1) pogányság (3) pogány rabság (1) poimén (1) poissy (1) pokol (5) polányi mihály (1) polgárháború (1) polgári jenő (1) polgármester (2) politika (12) politikai hovatartozása következtében megalázható nő (1) politikai kommunikáció (3) politikai korrektség (40) politikai kultúra (4) politikai nemzet (2) politikai osztály (4) politikai skizofrénia (1) politikai szocializáció (4) politikum (5) politikus (6) politikus ember (2) popkultúra (3) populizmus (1) pörköltszaft (1) poszler györgy (1) posztkommunista vadállat (1) posztkommunizmus (4) posztmarxista tudomány (1) posztmodern (8) pound ezra (4) powaqqatsi (1) pozsgai zsolt (1) prades (1) pragmatica sanctio (1) prájdfeszt (10) pray kódex (1) préda (5) prepotens hitetlenség (1) prepotens immoralitás (1) primer választás (1) primitivizálódás (1) privilegizált kisebbségek (15) próbáknak ideje (2) probyn robin (1) profán (2) profitéhség (1) program (1) progresszió (64) prohászka lajos (2) prohászka ottokár (8) prókátor (1) propaganda (5) protestáns szemle (1) protestantizmus (2) proust marcel (1) pruck pál (1) prus boleslaw (1) psavela vazsa (1) pszeudoegzisztens (1) pszeudológia (1) pszichiáter (1) pszichoanalízis (1) pszichológia (2) pszichoterápia (1) puccskísérlet (1) puli (1) pulszky ferenc (2) pulszky károly (1) puncsfuré (2) pünkösd (3) pusztulás (1) quetzalcoatl (1) quis revolvet (1) rába györgy (1) racionális (1) racionalizmus (1) rácjárás (1) radnóti miklós (2) radwan stanisław (1) raffaello (di giovanni santi) (1) raffay sándor (1) rágalom (1) ragályi elemér (3) rajk lászló (1) rajz és vizuális kultúra (1) rákosi-korszak (1) rákosi mátyás (1) rasszizmus (8) raszkolnyikov (1) ratkó józsef (1) ratzinger joseph (8) reakció (2) reakciós ember (1) realizmus (1) református gyűlölet (1) reformkor (1) reggel (1) reggio godfrey (1) régizene (1) regnum (1) rejtekhely (1) rejtett vagy álcázott elitek (1) rembrandt (harmenszoon van rijn) (3) remény (17) rend (15) rendőrség (1) rendszer (4) rendszerellenesség (1) rendszerváltás (15) rendszerváltozás (16) rendszerváltoztatás (17) rendszerváltoztatók (1) renucci robin (1) rerum novarum enciklika (1) részérdek (3) részvételi demokrácia (5) részvételi krízis (1) részvétlenség (1) rétes (1) retrospektív projekció (3) rettegés (1) révai józsef (1) rezervátum (1) richard brautigan (3) ricsaj (1) rigalánc (1) rimbaud arthur (2) riport (1) rituális gyilkosság (2) robespierre (1) rock and roll (2) rodin (1) roedelus hans-joachim (1) rogán antal (1) rohadás (1) rohde armin (1) rokonok (1) rom (1) roma (2) róma (6) rómaiaknak írt levél (2) római birodalom (1) római erény (1) római irodalom (3) római pápa (1) romák (1) romániai magyar irodalom (1) román orthodoxok (1) róma bukása (3) rónaszegi miklós (1) roncsfilm (1) rorate (1) rossellini roberto (1) rossz (4) rosszindulat (1) rougier michael (1) rövidfilm (1) rózsa (1) rózsabogárgyűjtés (1) rózsa jános (1) rozspálinka (1) ruttkai éva (1) s.o.s. (1) šafránková libuše (1) saint michel de cuxa apátság (1) saját szerep (1) sajnálat (1) sajóbábony (1) sajtó (18) sajtószabadság (3) sajtótörténeti jelentőség (1) sallay kornélia (1) salt lake city (1) sára sándor (1) sárga tengeralattjáró (2) saría (1) sarkadi imre (2) sárkány (2) sáska (1) sátán (5) sava nicolae (1) schmidt mária (1) schmitt pál (3) schneider athanasius (1) schola hungarica (6) scruton roger (1) seb (2) sebő ferenc (3) segítség (1) sejtelem (1) sematizmus (1) semmi (3) senki (1) sertésállomány (1) sertésinfluenza (1) shakespeare william (2) shapcott thomas (2) shaw g b (1) shreck (1) sík a pusztám sem halma sem erdője (1) sík sándor (3) simmel georg (1) sinka istván (10) sinkovits imre (1) sinkó lászló (1) sion (2) sirák fia könyve (1) sírás (1) sirokkó (2) sír az út előttem (1) site (1) skarsgård stellan (1) skype (1) slambuc (1) slavnosti sněženek (1) snoopy (1) soá (1) sobociński witold (1) sodrásban (1) sokaság (1) sokol rádió (1) sok pénztől megbüdösödött költészet (1) solymosi eszter vére (1) sólyom lászló (3) somlai margit (1) somr josef (1) soós imre (1) sophia (1) sorsélmény (38) sorskérdések (36) sóska (1) sötétség (5) sóvárgás (1) sovcolor (1) spanyol irodalom (1) spes (1) spiró györgy (2) st.amour (1) star wars-filmek (1) stenka danuta (1) stephanus rex (1) stephen hawking (1) stirlitz (1) stressz (2) suetonius (1) suhannak visszaszállnak (1) sulpicius severus (1) superbus gőgös (1) surrexit christus hodie (2) sűrű köd (1) sust jiří (1) sütő andrás (5) svéd film (1) svéd francia film (1) szabadelvűek (1) szabadgondolat (1) szabadkőművesség (1) szabados ádám (1) szabadság (52) szabadságharc (8) szabad föld (1) szabad föld kalendárium (1) szabad nép (1) szabad példa (1) szabad préda (4) szabad vallásgyakorlás (1) szabad verseny (1) szabálysértés (1) szabolcs szatmár bereg megye (1) szabó béla istván (1) szabó dezső (12) szabó istván (3) szabó józsef (1) szabó lőrinc (2) szabó magda (2) szabó sándor (1) szájensz fiksön (2) szájer józsef (1) szajna (1) szakmaiság (2) szalai ákos (1) szálasi ferenc (1) szaldó (1) számadás (1) számonkérés (1) szánalom (1) származás (1) szarvas (1) szász imre (1) szász jános (2) szász lászló (1) szdsz (1) szeb (1) széchenyi év (4) széchenyi istván (15) széchenyi istván naplója (1) szegénylegények (2) szegénység (4) szégyen (1) székely himnusz (1) székely jános (1) székely orsolya (3) székesfehérvár (1) szellem (3) szellemi parazitizmus (1) szellemi pénz (1) szellemi renyheség (1) szembesítés (3) szembesülés (3) személy (27) személygépjármű (1) szemere pál (1) szemere vera (1) szemétdomb (1) szemiták (1) szemlélődés (1) szendi nóra (1) szent (3) szentéletű optyinai varszonofij (1) szentessy gyula (1) szenthagyomány (1) szentháromság (4) szentimentalizmus (3) szentírás (1) szentkorona (2) szentkorona tan (2) szentlélek (5) szentség (1) szentté avatás (1) szentviktori ádám (1) szentviktori hugó (1) szent ágoston (4) szent ambrus (1) szent istván király (5) szent istván király intelmei imre herceghez (1) szent jeromos (1) szent lajos francia király (1) szent lászló (1) szent mihály arkangyal (1) szent nino (1) szent pál apostol (1) szent remény (1) szent szűz (1) szent zsófia (1) szenvedély (1) szenvedés (1) szenvedő egyház (1) szép (1) szeplőtelen (1) szépség (1) szép versek (1) szerapión (1) szerelem (1) szerelmem elektra (1) szerencse (1) szerep (1) szereposztás (1) szeretet (18) szerződések (1) szétkergetés (1) szétkergettetés (1) széttépett zsoltár (1) szigligeti ede (1) szikra jános (1) szilágyi domokos (1) szilágyi tibor (1) szili katalin (1) sziluán sztarec (1) szimbolizmus (1) szimbólumalkotás (1) szindbád (1) színészek (1) színes géza (3) színház (2) szintézis (1) sziriat oszlopai (1) szittyák (5) szív (1) szivárvány (2) szkafander nélkül (1) szkíta aranykincsek (1) szlovákia (3) szlovákok (2) szó (1) szobotka tibor (1) szocialisták (3) szocialista realizmus (2) szociális érzékenység (1) szociális gondolat (2) szociális háló (1) szociális transzfer (1) szocialitás (15) szocializáció (2) szocializmus (26) szociálpolitika (5) szociográfia (6) szócska miklós (1) szodoma (2) szodómia (4) szögi lajos (1) szólásszabadság (14) szolgálat (1) szolgaság (1) szolidaritás (16) szöllősy andrás (1) szolnoki paraszt (1) szolonyicin anatolij (1) szolzsenyicin a i (4) szonett (1) szörnyek évadja (1) szorongás (1) szorongatottság (1) szőts istván (2) szövegértés (2) szövegösszefüggés (2) szövetkezet (1) szövetség (2) szövetséges ellenőrző bizottság (1) szovjet-orosz irodalom (2) szovjethatalom (1) szovjetkommunizmus (3) szovjetterror (5) szovjetunió (7) szovjet film (4) szovjet irodalom (2) szovjet megszállás (1) szovjet orosz irodalom (4) szovjet orosz rendező (2) szovkolor (1) sztálinizmus (5) sztálin j v (2) sztalker (2) sztárblogger (4) sztavrogin (1) sztichira (1) sztrájktörő (1) sztrugackij arkagyij (1) sztrugackij borisz (1) szubkultúra (1) szudétanémetek (1) születés (3) szülő (1) szülő-gyermek viszony (5) szülőföld (2) szülőség (3) szüntelen imádkozzatok (1) szúnyogirtás (1) szuperszónikus (1) szuprematizmus (1) szurippak (1) szürke (1) szurokisten gyermekei (1) szuverenitás (22) szűz (1) szűzanya (4) szűz mária (4) szűz titok (1) tabakov oleg (1) tacitus (1) táguló világegyetem (1) tairo kemmyo sato (1) tájkép (1) tájkép szivárvánnyal (1) taking sides (1) találjuk ki magyarországot (4) találkozások háza (1) támadás (2) tamás gáspár miklós (3) tamkó sirató károly (1) tanár (12) tánc (1) táncbeli tánc szók (1) táncházi muzsika (1) táncsics mihály (1) tandori dezső (1) tanítóképző (1) tanú (1) tanulás (4) tanulság (1) tanúság (1) tanúságtétel (1) tanú folyóirat (1) tanya (1) tao (1) tao te king (1) tárgyiasítás (3) tarhonya (1) tarkamagyarmicsoda (1) tarkán kurtát cserél (1) tarkovszkij a a (6) tarlós istván (1) tarquiniusok (1) társadalmi igazságosság (1) társadalmi krízis (1) társadalmi párbeszéd (1) társadalom (8) társadalombiztosítás (1) társadalomismeret (1) tatárszentgyörgy (1) tea (1) tehetetlenség (1) tejkaramella (1) tekintély (5) tekintet (1) tékozló ország (1) télapó (1) teleki lászló (1) teleki pál (1) televízió (6) teljesítmény (1) tellér gyula (2) temető (1) templom (2) tények (3) tényfeltárás (1) teoretikus elmélkedések (1) teremtés (3) teremtés könyve (5) teremtő értelem (1) terméketlenség (1) természet (1) természettan (1) természetvédelem (3) terror (15) terrorszervezet (3) tér idő szakadék (2) testvér (2) testvériség (2) tészta (1) tett (4) tévedés (1) tévelygés (2) tévhit (1) tévirat (1) tézis (1) thieme thomas (1) thomas mann (1) tiborc (1) tiktok (1) tiltakozás (1) tiszaeszlár (1) tiszaeszlározás (1) tisztánlátás (4) tisztaság (1) tisztázás (3) tisztelet (2) tisztesség (6) tisztességtelenség (1) titkosszolgálatok (1) titkos magyarország (1) titok (1) tízezer nap (1) tízparancsolat (1) többség (7) tolerancia (5) tolnay klári (1) töltött káposzta (1) tölt em ények (1) tolvaj (1) tomasi di lampedusa giuseppe (1) tömeg (5) tömegirodalom (1) tompa mihály (1) töredékesség (1) tormay cécile (3) törpe jános (1) történelem (87) történelmi film (2) történelmi retúr (1) történelmi tárgyú festmények (1) történetírás (1) törvény (11) törvényesség (4) törvényhozó (1) törvényi szabályozás (1) törvénykezés (2) totalitarizmus (23) tótfalusi istván (1) tóth árpád (1) tóth krisztina (1) tóth menyhért (1) tóth orsolya (1) toursi szent márton (1) tour de france (1) toyota (1) trabant (1) tradíció (26) tradicionális (1) transzcendens (1) trianon (7) tudás (7) tudattalan (2) tudattalanság (2) tudomány (1) tükör (12) tukur ulrich (1) tulajdon (1) túlélő (1) túlvilág (1) turisztika (1) turizmus (1) tűz (1) tűzvész (1) twin peaks (1) übermensch csandala (1) üdvösség (3) üdvösség kútja (1) üdvözítő (1) üdvözlő kártya (1) ufa stúdió (1) ufo (1) ugyanis (1) ügyvéd (1) újév (2) újhold folyóirat (1) újjászületés (1) újkor (1) újraalapítás (13) újságírás (1) újságírói függetlenség (1) új esztendő (1) új magyarország (5) új nemesség (1) új politika (1) üldözés (3) ungvári tamás (1) ungváry krisztián (1) univerzalizmus (1) ünnep (1) úr (1) uralom (3) üresfejűség (1) úristen (1) úrnapja (1) urunk színeváltozása (1) úr angyala (1) usa (9) uszítás (6) út (2) utazás (1) utilitarizmus (1) útkereszteződés (1) utóirat (1) utolsó ítélet (1) utópia (6) utószó (1) vád (1) vadon (1) vadszamócalegelés (1) vágy (2) vagy (1) vagyon (1) vajda lajos (1) vajthó lászló (1) vakgyűlölet (1) válasz (3) választás (9) választások (1) választójog (1) vallás (16) valláserkölcs (3) vallásfilozófia (1) vallási türelem (1) vallásosság (4) vallásszabadság (1) vallástalanság (1) valódi (1) valódi én (1) valóság (87) valóságentrópia (2) valóságérzékelés (61) valóságigény (69) valóságos ember (1) valóságos isten (1) valóság nagybátyánk (13) valós frontvonal (4) válság (11) válságkezelés (4) váltóláz (1) változás (1) változó világ (1) van (1) van der weyden rogier (1) van eyck hubert (1) van eyck jan (1) van gogh vincent (2) várakozás (1) várakozó sebek (1) varázsló (1) varga katalin (1) vári györgy (1) varjúpörkölt (1) várkonyi nándor (1) várkonyi zoltán (1) vasaló asszonyok (1) vasfüggöny (1) vatopedi efrém igumen (1) vázsonyi vilmos (1) vazul (1) védőoltás (2) végidők (2) vegyszermentesség (1) veiszer alinda (1) vélemény (1) véleménydiktatúra (8) véleményformáló elit (8) véleménymonopólium (13) véleménypiac (1) véleményszabadság (6) véleményterror (12) velimirovic nyikolaj (2) vendée (1) veni sancte spiritus (1) vér (2) veréb (1) véresszájú bill (1) verhovenszkij (1) vérség (1) vértanúság (2) vérvád (3) veszély (2) vészi endre (2) vészkorszak (1) veszteség (3) vezeklés (3) vezető véleményformáló értelmiség (4) vhs-kazetta (1) victrix causa deis placuit sed victa catoni (1) vidék (5) vidéki értelmiség (1) vidéki magyarország (1) vietnami csüngőhasú disznók (1) vígjátékiság (1) vigyázók (1) világ (2) világháló (14) világi hatalom (1) világjárvány (9) világkommunizmus (2) világnézet (5) világnézeti semlegesség (2) világosság (4) világtorony (1) villamos (2) vincze ottó (1) virágvasárnap (1) virrasztás (1) virtuális valóság (7) virtualitás (4) virtus (1) vírus (8) visconti luchino (1) visszaélés (10) viszony (3) viszonyrendszer (6) vita (6) vitányi iván (1) vízözön (1) vizuális kultúra (2) völkischer beobachter (1) vona gábor (3) vonnegut kurt (3) vonzalom (1) vörösmarty mihály (2) vörösterror (2) vörös óriás (1) vukán györgy (1) wajda andrzej (3) warhol andy (2) wass albert (5) waterman m a kölyök (1) webkultúra (4) weöres (1) weöres sándor (8) wesele (1) white daniel (1) wikipédia (1) wittgenstein ludwig (1) wittner mária (1) wojtyła karol józef (2) wok (2) wood georgie (3) wounded knee (1) wyandot indiánok (1) wyspiański stanisław (1) xiii leó pápa (2) xii piusz pápa (1) xvi benedek pápa (8) xxiii jános pápa (3) xx század (1) yoko ono sakktáblája (1) yorkshire i disznók (1) youtube (8) z. (1) zabolátlanság (3) zadravecz istván (1) zakeus (1) zala márk (3) zarándok (1) zarándoklat (1) zene (1) ziętek ewa (1) zirner august (1) żmijewski artur (1) zolnay pál (3) zourdoumis leonidas (1) zrínyi miklós (6) zsánerfestészet (1) zsarolás (1) zsebtükör (1) zsidó (3) zsidóság (9) zsidó nép (1) zsinka ferenc (1) zsoltárok könyve (1) zsoltárvers (1) zsugán istván (3) Címkefelhő

A BLOG TARALMA (VALAMENNYI BEJEGYZÉS)

Creative Commons Licenc

„keserűek vagyunk, amikor / nem akarunk példák lenni...”

2011.07.11. 15:03 bbjnick

Egy (majdnem) teljes kör (Summárium, 2011. július 11.) (a)vagy a „A régi vallás összeegyeztethetetlen a modern társadalommal”

Címkék: homoszexualitás kultúra vallás botrány társadalom liberalizmus esélyegyenlőség morál erkölcs rend biblia kereszténység alvilág bűn hatalom posztmodern hagyomány gyűlölet emberi jogok modernitás keresztényüldözés gonoszság katolikus egyház köntös lászló prájdfeszt bogárdi szabó istván szabados ádám

 A kép forrása a Zinternett

 ...Az angyalok időnként játszanak is. Egyik kedves időűző játékuk a mi gyermekeink Elnök-Titkár-Jegyző-Bubó-játékához hasonlatos, ámde annál sokkal bonyolultabb, emberi elme számára gyakorlatilag fölfoghatatlan bonyolultságú játék. Már a neve is rejtélyes, nyelvünkre lefordíthatatlan: [kb.] Kommunista diktátor-Homoszexuális kohász-játék. Mivel e szavak éppoly megközelíthetetlenek, mint amilyen értelmetlenek, szinte bizonyos, hogy ezt az elérhetetlenségében rettentő játékot ember fia soha meg nem ismerheti. (Részlet egy mohendzso-dárói feliratból a Kr. e. II. évezredből)...(bbjnick.blog.hu/2007/11/03/egy_apro_epizod)

„(...)

Ter 19.1
A két angyal este ért Szodomába, amikor Lót éppen a város kapujánál ült. Mikor Lót meglátta őket, felállt, eléjük ment, földig hajolt előttük,
Ter 19.2
és így szólt: »Kérlek benneteket, uraim, térjetek be szolgátok házába éjszakára és mossátok meg lábatokat. Holnap reggel aztán elindultok és folytatjátok utatokat.« Azok így válaszoltak: »Nem, a szabadban akarunk éjszakázni.«
Ter 19.3
De unszolta őket, azért betértek hozzá és beléptek házába. Ő pedig vacsorát készített nekik, kovásztalan kenyeret süttetett, s azok ettek.
Ter 19.4
Még nem tértek nyugovóra, amikor a város férfiai, fiatalok és öregek, az egész nép az utolsó férfiig körülvették a házat.
Ter 19.5
Kihívták Lótot és így szóltak: »Hol vannak a férfiak, akik ma este érkeztek hozzád? Hozd ki nekünk, hadd ismerjük meg őket.«
Ter 19.6
Lót kiment hozzájuk a bejárat elé, de az ajtót bezárta maga mögött,
Ter 19.7
és így szólt: »Testvéreim, ne kövessetek el ilyen gonoszságot.
Ter 19.8
Itt van a két lányom, még nem voltak együtt férfival, kihozom őket nektek és tegyetek velük, amit akartok. A férfiaknak azonban nem árthattok, mert ők az én tetőm árnyékában vonták meg magukat.«
Ter 19.9
Erre azok így kiabáltak: »El veled! Idegenként jött ide és már a bírót akarja játszani! Veled még jobban elbánunk, mint velük.« Hevesen rátámadtak az emberre, Lótra, s már azon voltak, hogy betörik az ajtót.
Ter 19.10
De a férfiak kinyújtották kezüket és behúzták Lótot magukhoz a házba, és bezárták az ajtót.
Ter 19.11
Az ajtó előtt álló embereket pedig vaksággal sújtották, apraját és nagyját, úgy, hogy hiába keresték a bejáratot.

(...)” (mek.niif.hu/00100/00176/html/ter.htm)

„(...)

Lev 18.22
Ne hálj férfival, úgy, ahogy asszonnyal szokás hálni, ez gyalázatos dolog.

(...)

Lev 20.13
Ha valaki férfival hál együtt, úgy, ahogy asszonnyal szoktak együtt hálni, ez utálatosság, amelyben mindketten részesek, ezért meg kell halniuk, vérük visszahull rájuk.

(...)” (mek.niif.hu/00100/00176/html/lev.htm)

„(...)

Mt 5.17
»Ne gondoljátok, hogy megszüntetni jöttem a törvényt vagy a prófétákat. Nem megszüntetni jöttem, hanem teljessé tenni.
Mt 5.18
Bizony mondom nektek, míg ég és föld el nem múlik, egy i betű vagy egy vesszőcske sem vész el a törvényből, hanem minden beteljesedik.
Mt 5.19
Aki tehát csak egyet is eltöröl e legkisebb parancsok közül, és úgy tanítja az embereket, azt igen kicsinek fogják hívni a mennyek országában. Aki viszont megtartja és tanítja őket, az nagy lesz a mennyek országában.
Mt 5.20
Ezért mondom nektek: ha igazságotok nem múlja felül az írástudókét és a farizeusokét, nem juttok be a mennyek országába.

(...)

Mt 5.27
Hallottátok a parancsot: Ne törj házasságot.
Mt 5.28
Én pedig azt mondom nektek, hogy aki bűnös vággyal asszonyra néz, szívében már házasságtörést követett el vele.
Mt 5.29
Ezért ha jobb szemed megbotránkoztat, vájd ki és dobd el! Inkább egy tagod vesszen oda, mintsem az egész tested a kárhozatra jusson.
Mt 5.30
Ha jobb kezed visz bűnbe, vágd le és dobd el! Inkább egy tagod vesszen oda, mintsem az egész tested pokolba kerüljön.
Mt 5.31
Ezt is előírták: Aki elbocsátja feleségét, adjon neki válólevelet.
Mt 5.32
Én pedig azt mondom nektek, hogy aki elbocsátja feleségét - hacsak nem paráznasága miatt -, okot ad neki a házasságtörésre. S aki elbocsátottat vesz feleségül, házasságot tör.«

(...)

Mt 19.3
Akkor odamentek hozzá a farizeusok, hogy próbára tegyék. Ezt kérdezték: »El szabad a férfinek bármilyen okból bocsátania a feleségét?«
Mt 19.4
Így felelt: »Nem olvastátok, hogy a Teremtő kezdetben férfinak és nőnek teremtette őket,
Mt 19.5
és azt mondta: Ezért a férfi elhagyja apját, anyját, a feleségéhez ragaszkodik, és egy test lesz a kettő?
Mt 19.6
Most már többé nem két test, hanem csak egy. Amit tehát Isten egybekötött, azt ember ne válassza szét.«
Mt 19.7
De azok mondták: »Miért adta akkor Mózes azt a parancsot, hogy elbocsátáskor adjunk válólevelet?«
Mt 19.8
»Mózes szívetek keménységére való tekintettel engedte meg nektek, hogy elbocsássátok feleségeteket - felelte -, de kezdetben nem így volt.
Mt 19.9
Mondom nektek: aki elbocsátja feleségét - hacsak nem paráznasága miatt -, és mást vesz el, házasságot tör. Aki elbocsátott nőt vesz el, szintén házasságot tör.«
Mt 19.10
A tanítványok megjegyezték: »Ha így áll a dolog a férj és feleség között, nem érdemes megházasodni.«
Mt 19.11
Erre így válaszolt: »Csak az fogja ezt fel, akinek megadatott.
Mt 19.12
Van, aki azért képtelen a házasságra, mert úgy született. Van, akit az emberek tettek a házasságra alkalmatlanná. Végül van, aki a mennyek országáért önként mond le a házasságról. Aki fel tudja fogni, az fogja fel!«

(...)” (mek.niif.hu/00100/00176/html/mt.htm)

„(...)

Róm 1.16
Nem szégyellem ugyanis az evangéliumot, hiszen Isten üdvösséget hozó ereje minden hívőnek: először is a zsidónak, azután a görögnek.
Róm 1.17
Isten igazsága nyilvánul meg benne, amelyet a hívő a hittel nyer el, ahogy írva van: »Az igaz a hitből él.«
Róm 1.18
Isten haragja eléri az égből az embereknek minden istentelenségét és gonoszságát, akik az igazságot elnyomják igazságtalansággal.
Róm 1.19
Ami ugyanis megtudható az Istenről, az világos előttük, maga Isten tette számukra nyilvánvalóvá.
Róm 1.20
Mert ami benne láthatatlan: örök ereje és isteni mivolta, arra a világ teremtése óta műveiből következtethetünk. Nincs hát mentségük,
Róm 1.21
mert fölismerték az Istent, mégsem dicsőítették Istenként, s nem adtak neki hálát, hanem belevesztek okoskodásaikba és érteni nem akaró szívük elhomályosult.
Róm 1.22
Kérkedtek bölcsességükkel és oktalanná váltak.
Róm 1.23
A halhatatlan Isten fölségét fölcserélték a halandó ember, a madarak, a négylábúak és a csúszómászók képmásával.
Róm 1.24
Ezért Isten szívük vágya szerint kiszolgáltatta őket a tisztátalanságnak, hadd gyalázzák meg saját testüket.
Róm 1.25
Isten igazságát hamissággal cserélték fel, s inkább a teremtmény előtt hódoltak, mint a Teremtő előtt, aki mindörökké áldott. Amen.
Róm 1.26
Ezért szolgáltatta ki őket Isten a saját gyalázatos szenvedélyeiknek. Asszonyaik a természetes szokást természetellenessel váltották fel.
Róm 1.27
A férfiak hasonlóképpen abbahagyták az asszonnyal való természetes életet, egymás iránt gerjedtek vágyra, vagyis férfi férfival űzött ocsmányságot. De meg is kapták tévelygésük megszolgált bérét.
Róm 1.28
Nem méltatták az Istent arra, hogy megismerjék, az Isten is romlott eszükre hagyta hát őket, hogy alávaló tetteket vigyenek végbe.
Róm 1.29
Tele is vannak mindenféle gonoszsággal, hitványsággal, kapzsisággal, ravaszsággal, tele irigységgel, gyilkossággal, vetélkedéssel, ármánykodással, rosszindulattal.
Róm 1.30
Megszólók, rágalmazók, istengyűlölők, gyalázkodók, fennhéjázók, kérkedők, agyafúrtak, szüleik iránt engedetlenek,
Róm 1.31
értetlenek, hitszegők, lelketlenek, könyörtelenek.
Róm 1.32
Bár fölismerték Isten rendelkezését, hogy aki effélét művel, méltó a halálra, mégis ilyeneket tesznek, sőt a tetteseknek még helyeselnek is.

(...)” (mek.niif.hu/00100/00176/html/rom.htm)

„(…) [A homoszexualitás] Az ÓSz-ben súlyos bűnnek számított, nemcsak abban az esetben, ha jogtalanul erőszakolták ki, mint Szodomában és Gomorrában (Ter 18,20; 19; vö. Bír 19,22-26) v. a tp. prostitúció (→hierodulák) változatában (vö. MTörv 23,18; 1Kir 14,24; 15,12; 2Kir 23,7), hanem más formáiban is (Lev 18,22; 20,13). - Szt Pál ap. a ~t azon szenvedélyek közé sorolja, melyekbe a saját hibájukból esnek bele (Róm 1,26); a gyermekek megrontóit a józan tanítás ellen vétőknek mondja (1Tim 1,10), akik nem öröklik Isten orsz-át (1Kor 6,9). A Júd elrettentő példaként említi Szodomát és Gomorrát (Júd 7). - A ker. hagyomány a legrégibb idők óta állást foglal a ~sal szemben (Barnabás levél 10,6-8; 19,4; Didakhé 2,2); az egyhjog büntette (Elvirai zsin.71. c.; CIC 1917:2357-59.k.). (…)” (lexikon.katolikus.hu/H/homoszexualit%C3%A1s.html)

„(...) The campaign for the legalisation of gay marriage does not simply represent a claim for a right; it also represents a demand for the institutionalisation of new moral and cultural values. This attitude was clearly expressed last weekend by Trevor Phillips, chairman of the UK Equality and Human Rights Commission. He argued that Christians, particularly evangelical ones, are more troublesome than Muslims in their attitudes towards mainstream views. In particular he warned that ‘an old-time religion incompatible with modern society’ was driving Christians to clash with mainstream views, especially on gay issues. Incidentally, by ‘mainstream’ he of course means views which he endorses. (...)” (www.spiked-online.com/index.php/site/article/10646/) = Azaz (lényegében): Trevor Phillips, a brit Esélyegyenlőségi és Emberijogi Bizottság elnöke, szerint, a keresztények hozzáállása a „mainstream” nézetekhez, még a muszlimokénál is problematikusabb. „A régi vallás összeegyeztethetetlen a modern társadalommal”, s ez összecsapásokhoz vezet a keresztények és a „mainstream” szemlélet között (főként homoszexuális-kérdésekben)...

***

Apdét vagy kiegészítés, 2016. november 19.:

Olvasom: „Az ifjú pápa. Jude Law XIII. Pius pápa szerepében az HBO GO-n. (...) Öt ország tévéseinek összefogásával, az HBO közreműködésével készítette új sorozatát Paolo Sorrentino, A nagy szépség című film Oscar-díjas rendezője. A széria az újonnan megválasztott, egészen fiatal, és amúgy az első – fiktív – amerikai pápának, XIII. Piusznak a történetét meséli el. Lenny Belardo (Jude Law) nem éppen hétköznapi figura, egy ellentmondásos, összetett egyéniség. Miközben makacsul szembeszáll a vatikáni udvaroncokkal, együttérzéssel fordul a gyengék és a szegények felé.” (experience.hbo.hu/titles/the-young-pope/)

Idézek két kommentet egy kommentsorból (reposzt.hu/blog/kontos-laszlo/2016-09-10/politikailag-korrekt-krisztofobia):

„Kedves Köntös László! Az ügy igen régi. Tacitus ezt írja évkönyveiben a Nero-féle keresztyén-üldözés kezdetének egyik motivumáról: »...sem emberi segítségre, sem a princeps ajándékainak vagy az istenek engesztelésének hatására nem akart eltávozni az a gyalázatos hiedelem, hogy parancsra tört ki a tűzvész. Ezért a híresztelés elhallgattatása végett Nero másokat tett meg bűnösnek, és a legválogatottabb büntetésekkel sújtotta azokat, akiket a sokaság bűneik miatt gyűlölt és Christianusoknak nevezett. Christust, akitől ez a név származik, Tiberius uralkodása alatt Pontius Pilatus procurator kivégeztette, de az egyelőre elfojtott vészes babonaság újból előtört, nemcsak Iudaeában, e métely szülőhazájában, hanem a városban is, ahová mindenünnen minden szörnyű és szégyenletes dolog összefolyik, s hívekre talál. Így hát először azokat fogdosták össze, akik ezt megvallották, majd az ő vallomásuk alapján hatalmas sokaságra nem is annyira a gyújtogatás vádját, mint inkább az emberi nem gyűlöletét bizonyították rá.« Itt a mondat végén latinul az áll: »deinde indicio eorum multitudo ingens haud proinde in crimine incendii quam odio humani generis convicti sunt«. Nem nyelvészkedni akarok, csak jelezni, hogy régóta vitáznak azon, hogy az emberi nem gyűlölete [odium humani generis] genitivus subiectivus-e vagy genitivus obiectivus. Tacitus mondatfűzése kétértelmű, tehát lehet szó arról, hogy a keresztyéneket azzal vádolták, hogy gyűlölik az emberi nemet, vagy fordítva az emberi nem keresztyének elleni gyűlölete bizonyult jogosnak. De Tacitus világosan jelzi, hogy Nero azokat választotta ki bűnbaknak, akiket a nép gyűlölt – ellenük lett a vád, hogy gyűlölik az emberi nemet. Egyszóval, régi csiki-csuki ez... A cigiző pápa imázsához pedig ajánlom mindenkinek az 1971-ben bemutatott amerikai filmet, a Hidegpulykát (Cold Turkey), fergeteges komédia és egyben elgondolkodtató könnyed sztori arról, hogy egy dohányzásról leszokni akaró közösség vezetője a pap, miért éppen akkor érez olthatatlan vágyat cigarettázni (noha ténylegesen nem dohányos), amikor körötte mindenki nagy igyekezettel hagyja el a bűnök útját. Üdv” (reposzt.hu/comment/7802#comment-7802)

„Kedves Bogárdi Szabó István! Nagyon köszönöm, ez igazán érdekes. Már önmagában az, hogy Tacitus teljes okkal idézhető a mai helyzet értelmezéséhez, ami ugyebár arra utal, hogy a kor, amelyben élünk, újra felveti a keresztyénség helyét a világban. A nyelvi probléma is valós, hiszen a kérdés ugyebár az, hogy ki itt a gyűlölet alanya és tárgya. A közös azonban nyilvánvalóan az, hogy a kérdésfelvetésben a keresztyénséghez való viszony tűnik fel problémaként. Az általam felhozott krisztofóbia fogalma nyilvánvalóan genitivus obiectivus-ra utal, a keresztyénség a gyűlölet tárgya, akit gyűlölnek, s nem pedig alanya, aki gyűlöl. Ugyanakkor nagyon jó, hogy felhozod a Cold Turkey-t, a cigaretta-metaforát (hogy ez nem jutott eszembe!), hiszen a dohányzás ma »főbűnnek« számít, s Sorrentino filmjében a láncdohányos pápa képe (is) alkalmas arra, hogy a problematikát genitivus subiectivus-szá tegye, tehát a kereszténység az, aki gyűlöl: szembemegy a világgal, amelynek erkölcsi értékrendjében a dohányzás elleni küzdelem kitüntetett szerepet kap. Sorrentino filmjében a két aspektus összeér: azért gyűlöli a (konzervatív) keresztyénséget, mert az szembemegy a világ (értsd) liberalizmus erkölcsével. Gyűlöli a világot. Bezzeg ha liberális lenne, vagyis ha hasonulna, akkor minden rendben lenne. De mint Sorrentino mondja: hosszú még az egyház útja a liberalizmus felé, s nem kell bedőlni annak, hogy a mostani pápa »liberálisabb«. Még az egyház kimutathatja a foga fehérjét. Innen nézve a film figyelmeztetés és felkészülés egy ilyen fordulatra, a »forradalomra«. Nagyon köszönöm a hozzászólásodat. Valóban, a film igazi motivációja a »keresztyénség gyűlölete« genitivus subiectivus-ként való értelmezése. A keresztyénség úgymond az, aki gyűlöl, s ez alapozza meg a krisztofóbiát. Üdv., kl” (reposzt.hu/comment/7803#comment-7803)

***

Apdét vagy kiegészítés, 2017. július 19.:

1 „talált szöveg”

(...) Néhány hónapja egy svéd liberális teológussal beszélgettem, aki teljesen magától értetődőnek tartotta, hogy országa békés, toleráns jóléte példaértékű más kultúrák számára. Nem akartam vitába szállni vele, de felvetettem, hogy azért Svédországban tudtommal börtönbe zárják azokat a lelkészeket, akik a szószékről bűnnek nevezik a homoszexuális életvitelt. A teológus azt válaszolta: az ilyen lelkész magát zárja ki a társadalomból. Válasza rendkívül cinikus, de tükrözi azt az új erkölcsöt, amely a nyugati kultúrát egyre inkább meghatározza. A nyugati világban mi, konzervatív (ortodox, katolikus, evangéliumi) keresztények, az erkölcsi hierarchia aljára kerültünk. Nagy a kísértés, hogy a világhoz igazodva ezt a szégyent megpróbáljuk elkerülni.

Fontos, hogy tisztán lássuk: Jézus követőiként most nem moralizálással vádolnak bennünket, nem is képmutatással, hanem kifejezetten erkölcstelenséggel. Nem a homoszexualitás, hanem a homoszexualitás helytelenítése számít ma erkölcstelennek. Nem azt kérik számon rajtunk, hogy vizet prédikálunk és mellette bort iszunk, hanem azt, hogy vizet prédikálunk. Az üzenetünket tartják erkölcstelennek. Ez rendkívül nehéz apologetikai pozíció. Olyan, mint mikor a korai keresztényekről azt gondolták, hogy ateisták, kannibálok és orgiákat rendeznek. Vagy talán még inkább olyan, mint mikor a Nyugat-Római Birodalom bukásáért a felelősséget a keresztényekre hárították (hiszen a pogány istenek ezer éven át védték Rómát). Szükségünk van Augusztinuszhoz hasonló apologétákra, de fel kell készülnünk arra, hogy a pozíciónk egy ideig csak nehezebb lesz.

Komoly hitpróbában állunk. Nekünk itt nyugaton nem olyan keresztényüldözés jutott, mint Szíriában, Iránban vagy Észak-Koreában. Nem veszik le a fejünket, nem akasztanak fel, nem éheztetnek halálra. A mi küzdelmünk szellemi síkon zajlik, a Sátán hazugságaival, aki kezdettől a korlátokat szabó Isten ellen lázítja az embert. Nem szabad meghátrálnunk. Istennek a világ soha nem lehet bírája. A világ téved. Istennek van igaza. Mindig. A homoszexualitással kapcsolatban is. Akkor is, ha a világ erkölcstelennek tartja őt. Nekik kell Hozzá megtérniük, nem nekünk hozzájuk.” (Szabados Ádám: Új erkölcsi piedesztál? — divinity.szabadosadam.hu/?p=16555)

2 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://magyarido.blog.hu/api/trackback/id/tr773057661

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Mihint · http://mihint.blogspot.com 2011.07.12. 22:01:44

Igen, a modern társadalom, amely arra sem volt képes eddig, hogy enhibáján kívül senki ne haljon éhen vagy szomjan, és legyen fedél a feje fölött, ez akarja az évezredes társadalmi tapasztalatokat semmissé tenni... nehéz nem arra gondolni, hogy emögött ne valami sötét intelligencia létezzen. Más értelmét ezeknek én nem nagyon látom, mint valamifajta totális pusztítási szándékot, de inkább ne így legyen :)
Üdv. Misi

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.07.14. 13:06:13

@Mihint:

"...nehéz nem arra gondolni, hogy emögött ne valami sötét intelligencia létezzen." --- írod.

Jézus mondja:

"Jn 8.42
Jézus ezt válaszolta: „Ha Isten volna az atyátok, akkor szeretnétek engem. Mert az Istentől való vagyok, tőle jöttem. Hisz nem magamtól jöttem, hanem ő küldött.
Jn 8.43
Miért nem értitek a beszédemet? Azért, mert nem vagytok képesek meghallani a szavamat.
Jn 8.44
A sátán az atyátok, és atyátok kedvére igyekeztek tenni, aki kezdettől fogva gyilkos, nem tartott ki az igazságban, mert nincs benne igazság. Amikor hazudik, magából meríti, mert hazug, és a hazugság atyja.
Jn 8.45
Mégis, bár az igazságot hirdetem, nekem nem hisztek."

Szent Pál kommentálja:

"Róm 1.19
Ami ugyanis megtudható az Istenről, az világos előttük, maga Isten tette számukra nyilvánvalóvá.
Róm 1.20
Mert ami benne láthatatlan: örök ereje és isteni mivolta, arra a világ teremtése óta műveiből következtethetünk. Nincs hát mentségük,
Róm 1.21
mert fölismerték az Istent, mégsem dicsőítették Istenként, s nem adtak neki hálát, hanem belevesztek okoskodásaikba és érteni nem akaró szívük elhomályosult.
Róm 1.22
Kérkedtek bölcsességükkel és oktalanná váltak.

(...)

Róm 1.28
Nem méltatták az Istent arra, hogy megismerjék, az Isten is romlott eszükre hagyta hát őket, hogy alávaló tetteket vigyenek végbe.
Róm 1.29
Tele is vannak mindenféle gonoszsággal, hitványsággal, kapzsisággal, ravaszsággal, tele irigységgel, gyilkossággal, vetélkedéssel, ármánykodással, rosszindulattal.
Róm 1.30
Megszólók, rágalmazók, istengyűlölők, gyalázkodók, fennhéjázók, kérkedők, agyafúrtak, szüleik iránt engedetlenek,
Róm 1.31
értetlenek, hitszegők, lelketlenek, könyörtelenek.
Róm 1.32
Bár fölismerték Isten rendelkezését, hogy aki effélét művel, méltó a halálra, mégis ilyeneket tesznek, sőt a tetteseknek még helyeselnek is."

Ezen csak az nem gondolkodik el, aki...

ü
bbjnick
süti beállítások módosítása