...ami valóban van...

„… minden, ami valóban van, az elmúlt már, s (…) egyedül az van, ami valóban elmúlt. Aki ragaszkodni akar ahhoz, hogy az emberiség múltjának nincsen már tulajdonképpeni életértéke, hanem csupán figyelmeztetés vagy tanítás szempontjából hasznos a jövő számára – mert hiszen a múlt nem tud valóban cselekedni –, annak vállalnia kell azt is, hogy saját életét is a mai napig, sőt előre, az utolsó pillanatig megtagadja, mint értéktelent. Aki megérti azt, hogy a kultúra formát adás, az belátja azt is, hogy a legmagasabb formák, amelyeket megismerni az emberi szellemnek megadatott, pszichológiai értelemben mindig (…) menekülés – a jelentől – voltak.” (Johan Huizinga)

...az emberek szeretik ugyan az igazságot, de...

„Miért igaz a mondás, hogy az igazságnak gyűlölet a magzatja? (...) Azért, mert az emberek szeretik ugyan az igazságot, de úgy, hogy aki másvalamihez ragaszkodik, azt akarja, hogy az legyen az igazság; s mivel senki sem akar tévedni, mindenki húzódozik annak bebizonyításától, hogy tévedésben leledzik! Amiatt gyűlölik tehát az emberek az igazságot, amihez mint igazsághoz ragaszkodnak! Az emberek szeretik az igazság fényét, gyűlölik ellenük bizonyító erejét! Becsapódni nem akarnak, becsapni inkább;  szeretik tehát az igazságot, mikor önmagát eléjük tárja, gyűlölik, mikor leleplezi őket. Pedig bosszút áll rajtuk: ujjal mutat azokra, kik mindenképpen húzódnak a leleplezés elől, önmagát meg nem tárja fel nekik!” (Szent Ágoston)

Egyébként javaslom...

Ceterum censeo Carthaginem esse delendam! (Cato)

MAGYAR IDŐ

Mélymagyarveszély!!!

A legolvasottabb bejegyzések

Korábbi bejegyzéseink...

...teljes címlistája megtalálható az oldal alján, A BLOG TARTALMA (VALAMENNYI BEJEGYZÉS) c. dobozban.

Friss topikok / (Leg)Utóbbi hozzászólások

Keresztény-blogok

Címkék

Címkefelhő

A BLOG TARALMA (VALAMENNYI BEJEGYZÉS)

Creative Commons Licenc

„keserűek vagyunk, amikor / nem akarunk példák lenni...”

2012.01.05. 12:22 bbjnick

„...többen is eltökéltük: nem hagyjuk, hogy elitista, bigott katolikus oktatás szerveződjék közpénzből.” (A Jegyzőkönyv számára)

Címkék: oktatás magyarország demokrácia templom hit magyarság iskola világnézet kereszténység lázár jános érték nevelés közoktatás ateizmus lelkiismeret katolicizmus valláserkölcs demokratizmus köznevelés érvény


Aki kérdez: Nagy József, újságíró

Aki válaszol: Lázár János, a Fidesz országgyűlési frakciójának vezetője

Megjelent: fn.hir24.hu 2012.01.03. 16:00 (fn.hir24.hu/itthon/2012/01/03/lazar-janos-s/)


„(...)

Lázár J.: ...ellenzem a visszaszerződéseket, és ezért szorgalmazom, hogy a Nemzeti Alaptantervvel drasztikusan csökkentsük az integrációt akadályozó tényezőket. Például azzal, hogy az egyházi iskolák ne válogathassanak a gyerekek között. Nekik is alapfeladatul kell kitűzni a fölzárkóztatást, mint legfontosabb társadalmi célt.

Nagy J.: Hogyan?

Lázár J.: Például úgy, hogy ehhez kötjük az állami támogatást.

Nagy J.: Jaj, de fogják magát szeretni a püspökök.

Lázár J.: Nem a püspökökről van szó. Hiszem, hogy ők is tudják, nem mi vagyunk a fontosak, hanem a gyerekek, az ő esélyeikről, az ő jövőjükről gondolkodunk. Velük kell foglalkoznunk. Ez a vita még nem dőlt el, de többen is eltökéltük: nem hagyjuk, hogy elitista, bigott katolikus oktatás szerveződjék közpénzből. Közpénzből közoktatást!

Nagy J.: Canossa lesz ebből.

Lázár J.: Vagy inkább fordított Canossa!

(...)”
 
 
Két kocka egy szovjet ateista propagandafilmből
 

22 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://magyarido.blog.hu/api/trackback/id/tr103521508

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Csutakaszürkeló 2012.01.05. 22:48:04

Az a baj, hogy lázár jé összekeveri a katolikus iskolákat egy másik történelmi felekezet oktatási intézményeivel, ahol aztán valóban nincsenek felzárkóztatandó hátrányos helyzetűek.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.01.06. 08:52:43

@Csutakaszürkeló:

Másutt, egy másik kommentsorban (itt: delphoijosda.blog.hu/2011/12/28/x_560?fullcommentlist=1#comments) is szóbakerület ez a bejegyzés, ott (többek között) így érveltem e bejegyzés igazsága mellett:-) Így:

Milyen duma má' ez?! Egy egyházi iskola milyen legyen, ha nem elitista és bigott? A kereszténység mi, ha nem "elitizmus"? Az iskolának mi a célja, ha nem az, hogy bizonyos alapelveket, alapszabályokat beleverjen a gyerek fejébe? A "közpénzből közoktatást!"-jelszó mit jelent, ha nem azt, amit: egalitarizmust, "értéksemlegességet"? A "fordított Canossa"-szöveg, mi, ha nem az Egyház megfenyegetése?

(...)

Az poszt illusztrációján egy templomot alakítanak át kultúrotthonná: első lépésben leverik a keresztet...

(...)

Lézer J. szerintem az opportunisták és a hipokriták világegyházának tagja:-(

(...)

...hol hallott maga olyanról, hogy egy egyházi iskolában a vagyoni helyzet, a jövedelmi viszony felvételi szempont lett volna? A tanulmányi eredmény, a magaviselet, a szorgalom, a hitbéli, hitéleti jártasság és a hitbuzgalom viszont igen: ebben áll az egyházi iskolák elitizmusa. És ezt (...) Lézer J. is nagyon jól tudja, mivel ő maga is egyházi gimnáziumba járt. És akkor most ennek függvényében tessenek olvasni a Lézer-interjút!:-(

(...)

Lézer takonysíkos és ugyanakkor sunyi-rafkós szövegében a két kulcselem az "integráció" és a "válogatós egyházi iskolák". Az "integráció", ebben a szövegösszefüggésben azt jelenti, hogy tiltsuk meg az iskolák számára a "válogatást". Ha nem szabhat felvételi (és bennmaradási) kritériumokat egy egyházi iskola, ugyan, miben fog különbözni bármely más iskolától? Mi ez ha nem egalitarizmus és értéksemlegesség?

A "fordított Canossa" mi lehetne más, minthogy nem a császár járul a pápa elé bűnbocsánatért könyörögni, hanem a pápa a császár elé(?): azaz, az Egyház lesz kénytelen meghunyászkodni, meghajolni Lézer J. állama előtt, alkalmazkodni az állam diktátumaihoz.

Egyházi iskolából (integrációs hivatkozásokkal) körzeti iskolát csinálni miben különbözik attól, mintha a templomból kultúrotthont csinálnánk?

Lézer J. az egyházi iskolák "válogatósságát" "integrációs" akadályként emlegeti, majd kijelenti, hogy "nem hagyjuk, hogy elitista, bigott katolikus oktatás szerveződjék közpénzből" & "közpénzből közoktatást!". Ebből az olvasható ki, hogy Lézer J. szerint a közoktatás (az, ami) integrál, valamint, hogy ami válogatós az nem integrál, tehát nem közoktatás, tehát, ami válogatós, az elitista és bigott, tehát nem közoktatás:-] A válogatós egyházi iskolák két szempontból válogatósak, az egyik tanulmányi, szorgalmi, fegyelmi (elitista), a másik felekezeti (bigott) szempont. Egy egyházi iskolában végzett Lézer J. pontosan tud(hat)ja (és tudja), hogyan működik ez, tehát ha elitistázik és bigottozik, akkor nyilvánvaló, hogy a jelenlegi egyháziiskolai rendszert támadja.

(...)

A "gyogyósok" felzárkóztatása nem integrációt, hanem specializációt igényel. Az egyházi iskolák "autonómiáját" nem gyengíteni, hanem éppen erősíteni kellene: a sokszáz éves oktató-nevelő tapasztalat és nemzetközi kapcsolatrendszer (ami ezen iskolák sajátja) nagyban segíthetne abban, hogy olyan speciális oktató-nevelő intézményrendszert és programokat hozzanak létre (az állam az Egyház együttműködve), amelyekben/amelyekkel a felzárkóztatás valóban hatékony lehet.

Ha megnyirbálják, elveszik az egyházi iskolák jogosítványait ("privilégiumait"), pillanatok alatt évszázadok munkája, lelki, erkölcsi és szellemi tőkéje jut ebek harmincadjára. A pusztulás olyan sebet üthet a kultúránkban, a "közszellemben", ami mai ésszel felfoghatatlan --- ami nem sikerült a kommancsoknak, az majd sikerül a lézereknek?!

Mégegyszer mondom: Egy okos kultuszpolitika leülne az Egyházzal beszélgetni, s, annak segítségével, megpróbálna olyan komplex és rugalmas oktatási koncepciót létrehívni, ami valóban kezeli a krízist.

(...)

Stb.:-)

Szerintem igazam van:-)

ü
bbjnick

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.01.07. 17:55:35

@tesz-vesz:

Lézer J.-ről én sokmindent el tudnék képzelni: ha kiderülne róla, hogy egyenesen Alfa Centauri-i ügynök, hát, azon sem lepődnék meg különösebben.:-) Az viszonyt bizonyos számomra, hogy egy opportunista, hipokrita politikai szélhámos:-[

ü
bbjnick

Gasper · http://tajkep.blog.hu/ 2012.01.07. 20:08:51

@bbjnick: üdv!

Gondoltam, inkább itt válaszolok a kommentedre (delphoijosda.blog.hu/2011/12/28/x_560/fullcommentlist/1#c15416064 ) mert odaát már nagyon utánlövés lenne, itt meg hát elég aktuális.

"A probléma itt nem az, hogy a jó Lézer J. el akarja prolisítani a fincsi kis egyházi elitiskolákat, hanem az, hogy az Egyház autonómiájára tör."

Az interjú alapján miből gondolod, hogy Lázár a katolikus egyház autonómiájára törne azzal, hogy eltökélte néhány képviselőtársával, hogy ne szerveződjön "elitista, bigott katolikus oktatás" közpénzből? Nem csípem én ezt a Lázárt -egyébként ennek a szövegnek a hangvételét sem-, de ebből hogyan következik az általad megfogalmazott súlyos vád?

"Lézer J. --- akár tudatában van, akár nem --- az Egyháznak ezt a "képességét" veszélyezteti azzal, hogy az egyik legocsmányabb és legtöbb rombolást végző egalitárius gyilokkal, az "integrációs hivatkozással" kétségbe vonja az Egyháznak azt a jogát, hogy iskoláit a maga hitelvei, hagyománya és belső logikája szerint működtethesse."

Nos, itt sem látok ilyen veszélyt. Az interjú alapján miből gondolod, hogy a már meglévő egyházi (jelen esetben katolikus) oktatási intézményeket valamiféle "egalitárius gyilokkal" akarja Lázár kivégezni? És amit legutóbb a Jósdán írtam, azt most is így gondolom:

Gyanítom, hogy te a gyerekeid által látogatott -nyilván a szó szoros értelmében elit- egyházi iskola alapján vonod le a következtetéseidet, nekem viszont egyik munkámnál fogva van némi rálátásom az országos szintű dolgokra is. Ennek ismeretében nem szabad elmenni amellett a tény mellett sem, hogy a magyar egyházi iskolák zöme gyakorlatilag attól egyházi, hogy fenntartójuk mondjuk nem egy adott önkormányzat, hanem többnyire valamelyik történelmi egyház. Érdemes tudnod, hogy felekezettől függetlenül sok helyen csak bokréta az egyházi jelleg, ami legfeljebb az igazgató személyében, a hitoktatás némileg kiemeltebb helyzetében és bizonyos kötelező egyházi alkalmakban érhető tetten. De tudnod kell azt is, hogy az egyházi iskolák (ideértve a gimik egy részét is) tanári kara többnyire csak kis részben elkötelezett munkaadója, az adott egyház iránt, hiszen pedagógusból egyetlen történelmi egyház sem tudja saját "anyagból" feltölteni tanári állományát és akik rendelkezésre állnak, gyakran azok sem képviselik minden esetben a megfelelő minőséget.

"Fentebb írtam már, hogy --- hatékonyan hozzájárulhasson az oktatási krízis kezeléséhez --- az Egyház autonómiáját épphogy erősíteni kellene ezen a vonalon és nem gyengíteni." - írod.

Nem értem hogy Lázár szövegéből hogyan következteted ki, hogy sérülne a katolikus egyház autonómiája? Az egész lázári rizsa sehol nem érinti a Hoffmann-féle közoktatási törvény várhatóan jövőre életbe lépő rendelkezéseit, amely a minden magyar közoktatási intézményre kötelezően előírt szabályozáson és feladatokon túl minden másban teljes autonómiát biztosít az egyházi iskolák számára is.

"Az államnak nem ráülnie kell az Egyházra, nem megfegyelmeznie, megreguláznia kell az egyházi oktatási-nevelési munkát, hanem át kell vennie annak hagyományait, logikáját."

Szerintem a KDNP-s Hoffmann Rózsa államtitkársága egyáltalán nem csücsül rá a katolikusokra, sőt! És nem gondolom, hogy tisztán katolikus mintára kéne átalakítani a magyar közoktatást.

Ami pedig az egyházi iskolák oktatási-nevelési munkáját, hagyományait és logikáját illeti: mint írtam, az elit intézményeket leszámítva a legtöbb egyházi iskolában ugyan olyan pedagógusok dolgoznak, mint bárhol máshol. Múltról, elvekről lehet és kell, sőt szép dolog beszélni, de négy évtized kommancs diktatúra és húsz év katyvasz után ne gondold, hogy ami névleg egyházi (értsd: a fenntartó valamelyik történelmi egyház), abból egyenesen következik, hogy abban az intézményben maradéktalanul érvényesül az adott egyház szellemisége, értékrendje.

A poszthoz használt illusztrációt meg továbbra is orbitális túlzásnak tartom. Túl nagyra fújtad te ezt a lufit. :)

Gasper · http://tajkep.blog.hu/ 2012.01.07. 20:10:13

@Csutakaszürkeló: tolhatnál a ködből valami konkrétumot arról, hogy pontosan mire gondolsz.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.01.07. 20:10:38

@bbjnick: de demszkyről és braun róbertről jobban elhisszük, hogy mossados, nemigaz?

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.01.07. 20:21:01

@Gasper: álkeresztények és álnemzetiek
ahogy álbaloldalos az mszp is.

ezen nem érdemes lovagolni, azt tudtad, hogy lázár behívta a zsidókat a városába? izraelből. és nem azért bánik így velük, mint amiért Petőfi, nem liberalizmusból, hanem azért mert valószínűleg moszados.

persze tudom, hogy neked ez nem szalonképes.
de én nem arma gedeon vagyok.
most azt pletykálják komoly emberek, hogy kósát akarja viktor helyébe ültetni, nem tudom

egyik percről a másikra tűnt fel a fideszben, valakik felhúzták

7. perctől

videa.hu/videok/hirek-politika/raguczki-gabor-haszid-hodmezovasarhely-interju-APqhkpi6l6TMXUHv

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.01.07. 20:40:10

olvassátok el ezt, nagyon fontos, egyre durvábbak lesznek majd a részek

kkbk.blog.hu/2012/01/06/czike_laszlo_rendszervalto_szabadkomuvesek

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.01.08. 07:03:52

@tesz-vesz:

"de demszkyről és braun róbertről jobban elhisszük, hogy mossados, nemigaz?" --- kérdezed.

Én bárkiről el tudom képzelni (majdnem bárkiről:-)), de (mivel) nem áll módomban ellenőrizni, így nemigen agyalok ezen a "problematikán". Moszad-listám nincs, de szemem, eszem van, hát az alapján alkotok véleményt az emberekről, amit látok.

ü
bbjnick

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.01.08. 07:23:44

@Gasper:

Tegnap előtt beszélgettem egy tanár barátommal, aki jelenleg is egy katolikus iskolában dolgozik. Megkérdeztem tőle: mit szól(sz) Lézer J. nagy megmondásához? Ő azt mondta: ha Lézer J.-nek minimális fogalma lenne arról, hogy pld. ő is jelenleg mit csinál, milyen gyerekekkel foglalkozik, akkor nem beszélne h*lyeségeket.

Mivel nem szeretném (sokadszor) ismételni magam, csak annyit mondok: gondolkozz el azon, hogy a "fordított canossázás", egy (Lézer J. kaliberű) politikus szájából, milyen üzenet az egyházi oktatás-nevelés számára (és nem csak a katolikus oktatás-nevelés számára)!

ü
bbjnick

Gasper · http://tajkep.blog.hu/ 2012.01.10. 07:01:29

@tesz-vesz: "álkeresztények és álnemzetiek"

Talán inkább képmutatók.

És hát ahogy mindenki moszados, úgy mindenki szabadkőműves ebben a világban. Azt például tudtat, hogy Luther Mártont maga a Sátán szarta vala?
Különben meg mindig az a gyanús, ami/aki nem gyanús. Gedeon bácsi például a szlovák és a román titkosszolgálatokat megszégyenítő eszközökkel dolgozik (lengyel területről!) a Jósda szűk levegőjében, eddig meglehetős sikerrel. Legutóbb egy kicsit messzire ment ugyan, ezért most pihennie kell egy keveset.

@bbjnick: nézd, ha elbeszélünk egymás mellett és kérdéseimre kérdéssel válaszolsz, annak nincsen túl sok értelme. Legalábbis nekem erre nincsen időm.
Lázár -hála az égnek- egyelőre nincs a közoktatás közelében, nincsen döntéshozó pozicióban. A továbbiakban én sem ismétlem magam, de emlékeztetlek, hogy még mindig a KDNP-s Hoffmann Rózsa az oktatásért felelős államtitkár.
Biztos vagyok benne, hogy Lázár nevére az égvilágon senki nem fog emlékezni, amikor még mindig kiváló katolikus közoktatási intézmények fognak működni ebben az országban, sőt maga a katolikus egyház is a helyén lesz mindenféle mindenféle méltóságvesztés nélkül. Mint az egyházi gimnáziumok működését egyik munkájánál fogva belülről ismerő ember állíthatom, Lázár egyébként elég tahó "fordított canossázás"-a nem oszt, nem szoroz.

A katolikusok és más egyházak ölébe elég sok becsődölt onkormányzati fenntartású közoktatási intézmény hullott az elmúlt évben, az állam jóvoltából. Gyanítom, hogy Lázár is e a folyamat kontrolljáról beszélt a maga sajátosan bugris stílusában.

Amúgy van már valami nyoma a neten a Lázár kijelentéseire adott katolikus reakcióknak?

Gasper · http://tajkep.blog.hu/ 2012.01.10. 07:06:27

ps. megjegyzem, ezt a lézerezést, meg úgy általában, valakinek (bárkinek) a családnevével való poénkodást is bugris dolognak tartom. :)

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.01.10. 07:35:55

@Gasper: nem a mosadozás szalonképtelen, hanem te

Gasper · http://tajkep.blog.hu/ 2012.01.13. 12:27:36

@tesz-vesz: na ezt jól megmondtad, pajti. Kérdés, hogy akartam-e valaha bebocsájtást nyerni mindenféle szarszagú szalonba.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.01.14. 06:03:57

@Gasper: @tesz-vesz:

És most vágjatok egymás szavába! :-D

ü
bbjnick

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.01.27. 17:37:29

@Gasper: a szarszagú szalonokban, illetve istállókban, ólakban már benne vagy, oda nem kell vágyódnod:

"Azt például tudtad, hogy Luther Mártont maga a Sátán szarta vala? "

pont erre mondtam, hogy szalonképtelen vagy. aminek jelentése hogy nem vagy illedelmes úriember, akinek érdemes adni a véleményére.
párbaj? igaz, a párbajt csak a gerinces emberek tudják megérteni.

Gasper · http://tajkep.blog.hu/ 2012.01.27. 19:45:06

@tesz-vesz: nézd öcsi! Én hívő, vallását gyakorló, egyházát munkájával, valamint adóforintjaival is támogató lutheránus vagyok. Sőt elmondhatom, hogy Magyarországon azon viszonylag kevés lutheránus családból származom, akik nem tót, nem német, hanem bizony magyar lutheránus felmenőkkel rendelkeznek, megközelítőleg a reformáció magyarországi megjelenése óta. Ez persze önmagában még nem érdem, de jó ha ezt az infót most szépen belevered a buksifejedbe.

Namostan. Elismerem hogy óriásit hibáztam, amikor amúgy is vékonyka intelligenciádra apellálva a feszt moszadozás és vakolózás mellé képbe emeltem egy másik hardcore, ámde roppant ostoba nézetet, igaz, azt Lutherral kapcsolatban. De hát Luther bizonyos körök szerint egyenesen a nagyfranciaforradalom, majd a kommunizmus megágyazója volt. Innen meg már tényleg csak egy köpés a zsidó világösszeesküvés és egyik fő pallosa, a Moszad emlegetése.

A párbaj viszont tényleg elmarad, miután szövegértésből a béka segge alatt teljesítettél, mondjuk nem először. Még kardlapot sem kapsz, csak egy jól kiérdemelt seggberúgást. Amúgy meg jó hétvégét!

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.01.31. 12:07:09

@Gasper: figyelj papa, sajnálom, ha ilyen emberek járnak templomba, mert akkor milyen lehet a többi ember?

"Azt például tudtad, hogy Luther Mártont maga a Sátán szarta vala? "

persze, ismerek rendes ízléses, intelligens, kulturált templombajáró embereket is, de nyilván te vagy a kivétel.
a kardot nem bírod el papa, hogy akarsz így kardlapozni?:)
na jól van, mindenki menjen a dolgára, elég a hülyéskedésből, te a templomba, én a betűk közé.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.02.02. 07:04:43

@Gasper: a vakolózás amúgy biztos hogy nem hülyeség, látod, maga a főáramlatú rtl klub is elismeri a létezésüket, csak ők azt közlik, hogy tolókocsikat ajándékoznak, de azt még ők is elismerik, hogy trianonnál is pl csupa szabadkőműves volt jelen, persze "nem csak magánemberként"
kkbk.blog.hu/2012/01/31/a_szabadkomuvesseg_nyomaban

nyilván, szerinted Kennedy is csupa ostobaságot és vékonyka intelligenciájú fantazmagóriát beszélt New Yorkban, a Waldorf-Astoria Hotelben 1961 Április 21.-én