...ami valóban van...

„… minden, ami valóban van, az elmúlt már, s (…) egyedül az van, ami valóban elmúlt. Aki ragaszkodni akar ahhoz, hogy az emberiség múltjának nincsen már tulajdonképpeni életértéke, hanem csupán figyelmeztetés vagy tanítás szempontjából hasznos a jövő számára – mert hiszen a múlt nem tud valóban cselekedni –, annak vállalnia kell azt is, hogy saját életét is a mai napig, sőt előre, az utolsó pillanatig megtagadja, mint értéktelent. Aki megérti azt, hogy a kultúra formát adás, az belátja azt is, hogy a legmagasabb formák, amelyeket megismerni az emberi szellemnek megadatott, pszichológiai értelemben mindig (…) menekülés – a jelentől – voltak.” (Johan Huizinga)

...az emberek szeretik ugyan az igazságot, de...

„Miért igaz a mondás, hogy az igazságnak gyűlölet a magzatja? (...) Azért, mert az emberek szeretik ugyan az igazságot, de úgy, hogy aki másvalamihez ragaszkodik, azt akarja, hogy az legyen az igazság; s mivel senki sem akar tévedni, mindenki húzódozik annak bebizonyításától, hogy tévedésben leledzik! Amiatt gyűlölik tehát az emberek az igazságot, amihez mint igazsághoz ragaszkodnak! Az emberek szeretik az igazság fényét, gyűlölik ellenük bizonyító erejét! Becsapódni nem akarnak, becsapni inkább;  szeretik tehát az igazságot, mikor önmagát eléjük tárja, gyűlölik, mikor leleplezi őket. Pedig bosszút áll rajtuk: ujjal mutat azokra, kik mindenképpen húzódnak a leleplezés elől, önmagát meg nem tárja fel nekik!” (Szent Ágoston)

Egyébként javaslom...

Ceterum censeo Carthaginem esse delendam! (Cato)

MAGYAR IDŐ

Mélymagyarveszély!!!

A legolvasottabb bejegyzések

Korábbi bejegyzéseink...

...teljes címlistája megtalálható az oldal alján, A BLOG TARTALMA (VALAMENNYI BEJEGYZÉS) c. dobozban.

E blog szerzői...

...nem sértődnek meg, nem kapnak sírógörcsöt vagy hisztériás rohamot, nem kiáltanak rendőrért, ha eltér a véleményed az övéktől.

Friss topikok / (Leg)Utóbbi hozzászólások

Keresztény-blogok

Címkék

Címkefelhő

A BLOG TARALMA (VALAMENNYI BEJEGYZÉS)

Creative Commons Licenc

„keserűek vagyunk, amikor / nem akarunk példák lenni...”

2013.04.13. 21:40 Csutakaszürkeló

Csutak Naconxipánban 4.

"Mi a f*sz van veletek, aranykezű gyerekek...", skandálta ezerkilencszáz és nyolcvanegynéhányban P. Róbert V. Sanyiéknál a harmadik emeleten, ott, hol Csutak akkor éppen egy punkzenekar énekes-szövegírójaként, hogy úgy mondjuk, nyomult.

Most, 2013-ban, Csutak, az öregedő Csutak elmereng.

(Egzisztenciálisan értve.)

"Lehet, hogy nem vagyok aranykezű gyermek?... vagy egyszerűen csak: mi a f*sz van velem?"

És keresi a választ.

5 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://magyarido.blog.hu/api/trackback/id/tr145221535

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.04.14. 15:14:41

@Csutakaszürkeló:

Mivel jelenleg érdemi válaszom nekem sem igen van, áthidaló megoldásként, a légbasszusgitározást ajánlom. Nekem, többé-kevésbé, bevált.

Szól a zene. Állok. Vállamon-hátamon feszül a képzetes basszusgitár-szíj, ujjaim ide-oda futnak a képzetes gitárnyakon. Én, a magam részéről, a pengetős játékmódot preferálom.

:-)

Csutakaszürkeló 2013.04.15. 12:26:06

@bbjnick: Jobb az, amikor a hüvelyk az E-húr fölött megtámaszkodik, a mutató és a középső pedig erősen dolgozik.
(Az igazi profi pedig nem hallgat közben zenét)

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.04.16. 10:12:46

@Csutakaszürkeló:

Úgy érted, hogy egy "mi a f*sz van velem"-profi? ;-)

Csutakaszürkeló 2013.04.16. 22:11:07

@bbjnick: Különben hogyan volna képes ennyire tisztán látni a dolgokat?
süti beállítások módosítása