...ami valóban van...

„… minden, ami valóban van, az elmúlt már, s (…) egyedül az van, ami valóban elmúlt. Aki ragaszkodni akar ahhoz, hogy az emberiség múltjának nincsen már tulajdonképpeni életértéke, hanem csupán figyelmeztetés vagy tanítás szempontjából hasznos a jövő számára – mert hiszen a múlt nem tud valóban cselekedni –, annak vállalnia kell azt is, hogy saját életét is a mai napig, sőt előre, az utolsó pillanatig megtagadja, mint értéktelent. Aki megérti azt, hogy a kultúra formát adás, az belátja azt is, hogy a legmagasabb formák, amelyeket megismerni az emberi szellemnek megadatott, pszichológiai értelemben mindig (…) menekülés – a jelentől – voltak.” (Johan Huizinga)

...az emberek szeretik ugyan az igazságot, de...

„Miért igaz a mondás, hogy az igazságnak gyűlölet a magzatja? (...) Azért, mert az emberek szeretik ugyan az igazságot, de úgy, hogy aki másvalamihez ragaszkodik, azt akarja, hogy az legyen az igazság; s mivel senki sem akar tévedni, mindenki húzódozik annak bebizonyításától, hogy tévedésben leledzik! Amiatt gyűlölik tehát az emberek az igazságot, amihez mint igazsághoz ragaszkodnak! Az emberek szeretik az igazság fényét, gyűlölik ellenük bizonyító erejét! Becsapódni nem akarnak, becsapni inkább;  szeretik tehát az igazságot, mikor önmagát eléjük tárja, gyűlölik, mikor leleplezi őket. Pedig bosszút áll rajtuk: ujjal mutat azokra, kik mindenképpen húzódnak a leleplezés elől, önmagát meg nem tárja fel nekik!” (Szent Ágoston)

Egyébként javaslom...

Ceterum censeo Carthaginem esse delendam! (Cato)

MAGYAR IDŐ

Mélymagyarveszély!!!

A legolvasottabb bejegyzések

Korábbi bejegyzéseink...

...teljes címlistája megtalálható az oldal alján, A BLOG TARTALMA (VALAMENNYI BEJEGYZÉS) c. dobozban.

Friss topikok / (Leg)Utóbbi hozzászólások

Keresztény-blogok

Címkék

Címkefelhő

A BLOG TARALMA (VALAMENNYI BEJEGYZÉS)

Creative Commons Licenc

„keserűek vagyunk, amikor / nem akarunk példák lenni...”

2019.02.26. 10:39 Szabó A. Imre

Mi történt február 25-én?

Címkék: történelem 1956 terror kádár jános kommunizmus kisgazdák szocializmus mkp ávh ávo szovjetunió 1947 kommunisták sztálinizmus rákosi mátyás rajk lászló 1958 koncepciós perek 1945 második világháború fkgp nagy ferenc szovjet megszállás bolsevizmus párizsi békeszerződés kékcédula szovjetterror magyar kommunista párt kovács béla bolsevikek koalíciós időszak szovjetkommunizmus magyar közösség-összeesküvés a kommunista diktatúrák áldozatainak emléknapja független kisgazda- földmunkás- és polgári párt szeb szövetséges ellenőrző bizottság

Február 25-e Magyarországon 2000 óta a kommunista diktatúrák áldozatainak emléknapja. De mi történt február 25-én?

1947. február 25-én este a megszálló szovjet katonai hatóságok elhurcolták otthonából Kovács Béla kisgazdapárti országgyűlési képviselőt, a párt főtitkárát. Kovácsot a legnagyobb titokban egy budapesti szovjet állambiztonsági központba vitték, majd március 2-án közleményt adtak ki, mely szerint: a szovjet megszálló hatóságok föld alatti, szovjetellenes fegyveres terrorista csapatok alakításában és a Szovjet Hadsereg ellen irányuló kémkedés megszervezésében való aktív részvétele miatt letartóztatták a Kisgazda Párt volt főtitkárát.

Kovács Béla letartóztatása – valójában elrablása – amilyen megdöbbenést okozott, tulajdonképpen épp annyira nem volt váratlan. 1946 decembere óta folytak ugyanis a letartóztatások a Rajk László kommunista belügyminiszter által októberben létrehozott ÁVO (a Magyar Államrendőrség Államvédelmi Osztálya) első monstre koncepciós eljárásában, a „köztársaság-ellenes összeesküvés” vagy „Magyar Közösség-összeesküvés” néven elhíresült ügyben. Több mint 2400 embert vontak vizsgálat alá, több mint 250-et tartóztattak le, akik közül végül 229 került bíróság elé hat nagy kirakatperben. Ennek a moszkvai forgatókönyv alapján lejátszott, rendvédelmi-igazságügyi köntösbe bujtatott politikai akciónak pedig egyik, ha nem legfontosabb célja, az ekkor az Országgyűlés legnagyobb képviselőcsoportját adó Független Kisgazda Párt szétverése volt.

A II. világháborút követő első országgyűlési választásokat 1945 novemberében tartották, melyet a Független Kisgazda Párt nyert meg a szavazatok 57 %-ával, azaz abszolút többséggel. Önálló kormányalakításra mégsem volt lehetősége, mivel a győztes hatalmak által a megszállt ország felügyeletére létrehozott SZEB (Szövetséges Ellenőrző Bizottság) – s elsősorban ennek szovjet vezetése – feltételekhez kötötte, korlátozta a politikai működést. Csak a SZEB által is jóváhagyott párt működhetett, indulhatott választásokon, valamint bevezették a „koalíciós kormányzás”, illetve a „pártközi értekezletek” intézményét, névleg a demokratikus működés, valójában a marxista pártok politikai túlsúlyának biztosítására. Így a kisgazda kormány úgy állt fel, hogy kulcstárcákat volt kénytelen átengedni a kommunisták, a szociáldemokraták és a parasztpártiak számára: kommunista felügyelet alá került többek között a belügy, a népjólét, szociáldemokrata felügyelet alá az igazságügy, az ipar, a kereskedelem, parasztpárti felügyelet alá a vallás- és közoktatásügy stb. Tovább szűkítette a kisgazdák mozgásterét, hogy a politikai viták és döntések az országgyűlésből – ahol a választási eredmények nyomán a 409 képviselőből 245 kisgazda volt – átkerültek a „pártközi értekezletekbe”, ahol a marxista pártok – a kommunisták, szociáldemokraták és parasztpártiak – dominanciája érvényesült: ezután csak olyan törvényjavaslat kerülhetett az országgyűlés elé, amelyről a pártközi értekezlet pártjai között megegyezés született.

Mai ésszel felfoghatatlan, hogy a megszálló szovjet katonai hatóságok és a kommunisták, valamint a nekik magukat alárendelő szocdemek és parasztpártiak egyre átlátszóbb és egyre durvább visszaélései ellenére a kisgazdák miért vállalták a kormányzópárti szerepet és – nyilvánvalóan teljesen reménytelenül – miért igyekeztek fenntartani a korrekt politikai működést vagy legalább annak látszatát.  A választ az egykori kisgazda politikusok visszaemlékezéseiben találhatjuk meg, akik szinte egybehangzóan azt vallják, pártjukon belül általános vélekedés volt, hogy a háborút lezáró béke megkötésével, a szovjet csapatok kivonását követően helyre áll a normális demokratikus működés — addig pedig valahogyan, „akár féllábon is” kibírják. Azonban rosszul kalkuláltak és ezért nagyon nagy árat fizettek. 1947. február 10-én kihirdették a Magyarország számára a háborút lezáró párizsi békeszerződést, amely kimondta: a Szovjetuniónak fennmarad a joga magyar területen oly fegyveres erők tartására, amelyre szüksége lehet ahhoz, hogy a szovjet hadseregnek az ausztriai szovjet megszállási övezettel való közlekedési vonalait fenntartsa.

Moszkva 1946 végén látta elérkezettnek az időt a kisgazdák országgyűlési többségének fölszámolására. Először több, a kisgazdákhoz köthető személyt vettek őrizetbe az ÁVO által indított „köztársaság-ellenes összeesküvés”/„Magyar Közösség-összeesküvés” vizsgálatsorozat keretében. Nem sokkal ezután Rajk László kommunista belügyminiszter átadott Nagy Ferenc kisgazda miniszterelnöknek egy nyolcvan kisgazda képviselő nevét tartalmazó listát, akikről azt állította, gyanúsíthatók a összeesküvésben való részvétellel és mentelmi joguk felfüggesztését, kiadatásukat kérte az országgyűléstől. A kisgazdák ezt megtagadták, majd Nagy Ferenc, egy Rákosi Mátyás kommunista miniszterelnök-helyettessel folytatott egyeztetés után bejelentette, húsz kisgazda képviselő önként lemond mentelmi jogáról, aláveti magát a vizsgálatnak. Ezt követően a kommunista belügy már Kovács Béla kisgazda pártfőtitkár mentelmi jogának felfüggesztését követelte, amire válaszul a kisgazda vezetés egy országgyűlési vizsgálóbizottság felállítását ajánlotta, amely valamennyi esetlegesen érintett képviselő ügyét megvizsgálhatja. A kommunisták ezt elutasították, mivel így betekintést engedtek volna az ügy részleteibe és lelepleződött volna annak koncepciós jellege. Újabb egyeztetések-tárgyalások és Rákosi Mátyás újabb közbelépése után, Nagy Ferenc rábeszélésére, Kovács Béla vállalta, hogy február 24-én tanúként az ÁVO-n vallomást tesz. Kovács a kitűzött időpontban meg is jelent az Andrássy út 60-ban, ahol szembesítették több, korábban letartóztatott párttársával, akik – nyilván, az általuk átélt kihallgatási procedúrák és kínzások hatására – őt nevezték meg az összeesküvés egyik vezetőjeként. Ekkor elengedték. A Parlamentbe ment, ahol beszámolt Nagy Ferencnek a tapasztalatairól és megjegyezte: „ezt nem lehet túlélni”. Másnap, február 25-én, ismét kihallgatták, majd miután hazatért, este megjelent otthonában két szovjet államvédelmi tiszt egy szovjet katonai egység kíséretében és elhurcolták. Áprilisban megszületett a „köztársaság-ellenes összeesküvés”/„Magyar Közösség-összeesküvés”-persorozat első bírósági ítélete (Donáth György és 12 társának pere), több halálos ítélettel. Májusban pedig, az éppen külföldön, Svájcban tartózkodó Nagy Ferenc miniszterelnökről jelentették be, hogy részt vett az összeesküvésben; távollétében lemondott és az USÁ-ba emigrált. Miután a kisgazdák képviselőcsoportjának közel negyede vagy börtönbe került vagy külföldre menekült Rajk László belügyminiszter új választójogi törvényt terjesztett az országgyűlés elé és augusztus 31-re új választásokat hirdetett: ez lett a hírhedt „kékcédulás választások”, mely során a kommunisták egy nagyarányú csalássorozattal a Baloldali Blokk – Magyar Kommunista Párt, Magyarországi Szociáldemokrata Párt, Nemzeti Parasztpárt, Szakszervezeti Tanács – számára abszolút többséget biztosítottak az országgyűlésben.

Kovács Bélát 1947. február 25-én este a szovjetek a budapesti, Vilma királyné útjai szovjet államvédelmi központba vitték, ahol kihallgatták, majd 1951-ig különböző szovjet katonai börtönökben – Sopronban, az Ausztria szovjet megszállási övezetében lévő Neunkirchenben és Baden bei Wienben – tartották fogva. 1951-ben Moszkvába szállították, a Lubjankába, a Szovjet Állambiztonsági Minisztérium börtönébe, ahol 1952-ben, bírósági eljárás nélkül, egy állambiztonsági minisztériumi határozattal huszonöt év szabadságvesztésre ítélték. Ezt követően a verhnyij uralszki, majd a vlagyimiri börtönben raboskodott. 1955-ben a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa átadta a magyar hatóságoknak, hazahozták és a nyíregyházi, majd a jászberényi ÁVH-börtönben ült, mígnem 1956 áprilisában az Elnöki Tanács kegyelemben részesítette, megszüntették az ellene folyó eljárást, hazatérhetett Pécs melletti, mecsekaljai otthonába. Az ekkor negyvennyolc éves Kovács Béla már nagyon beteg volt: a börtönévek alatt súlyos reumás és vérnyomásproblémák alakultak ki nála, szívinfarktuson és agyvérzésen esett át, sokat rontott egyébként is rendkívül rossz állapotán, hogy hazaszállítása után, a magyar ÁVH-börtönökben ismét különösen kegyetlenül bántak vele, rendszeresen verték. Élete hátralévő éveinek jelentős részét kórházakban töltötte. Az 1956-os forradalom kitörését követően Budapestre hívták és Nagy Imre kormányában földművelésügyi miniszteri tárcát kapott. A forradalom és szabadságharc leverése után Kádár János többször személyesen próbálta meggyőzni, hogy működjön együtt az új hatalommal – mivel Kovács egyedülállóan népszerű és nagy tiszteletben álló politikus volt a parasztság körében –, amit ő mindannyiszor elutasított. 1958-ban ismét megkeresték, hogy pártonkívüli képviselőként induljon az országgyűlési választásokon, amit ekkor már – ki tudja miért?! – elvállalt. Azonban csak egy napig volt képviselő, az új országgyűlés megalakulását követő napon tüdővérzést kapott és néhány hónap múlva, ötvenegy évesen, meghalt...   

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://magyarido.blog.hu/api/trackback/id/tr9614645573

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.