...ami valóban van...

„… minden, ami valóban van, az elmúlt már, s (…) egyedül az van, ami valóban elmúlt. Aki ragaszkodni akar ahhoz, hogy az emberiség múltjának nincsen már tulajdonképpeni életértéke, hanem csupán figyelmeztetés vagy tanítás szempontjából hasznos a jövő számára – mert hiszen a múlt nem tud valóban cselekedni –, annak vállalnia kell azt is, hogy saját életét is a mai napig, sőt előre, az utolsó pillanatig megtagadja, mint értéktelent. Aki megérti azt, hogy a kultúra formát adás, az belátja azt is, hogy a legmagasabb formák, amelyeket megismerni az emberi szellemnek megadatott, pszichológiai értelemben mindig (…) menekülés – a jelentől – voltak.” (Johan Huizinga)

...az emberek szeretik ugyan az igazságot, de...

„Miért igaz a mondás, hogy az igazságnak gyűlölet a magzatja? (...) Azért, mert az emberek szeretik ugyan az igazságot, de úgy, hogy aki másvalamihez ragaszkodik, azt akarja, hogy az legyen az igazság; s mivel senki sem akar tévedni, mindenki húzódozik annak bebizonyításától, hogy tévedésben leledzik! Amiatt gyűlölik tehát az emberek az igazságot, amihez mint igazsághoz ragaszkodnak! Az emberek szeretik az igazság fényét, gyűlölik ellenük bizonyító erejét! Becsapódni nem akarnak, becsapni inkább;  szeretik tehát az igazságot, mikor önmagát eléjük tárja, gyűlölik, mikor leleplezi őket. Pedig bosszút áll rajtuk: ujjal mutat azokra, kik mindenképpen húzódnak a leleplezés elől, önmagát meg nem tárja fel nekik!” (Szent Ágoston)

Egyébként javaslom...

Ceterum censeo Carthaginem esse delendam! (Cato)

MAGYAR IDŐ

Mélymagyarveszély!!!

A legolvasottabb bejegyzések

Korábbi bejegyzéseink...

...teljes címlistája megtalálható az oldal alján, A BLOG TARTALMA (VALAMENNYI BEJEGYZÉS) c. dobozban.

Friss topikok / (Leg)Utóbbi hozzászólások

Keresztény-blogok

Címkék

Címkefelhő

A BLOG TARALMA (VALAMENNYI BEJEGYZÉS)

Creative Commons Licenc

„keserűek vagyunk, amikor / nem akarunk példák lenni...”

2019.07.09. 22:22 Szabó A. Imre

Modern család

Címkék: család történelem férfi szabadság liberalizmus piacgazdaság kommunizmus szocializmus kizsákmányolás globalizmus házasság modernitás kiszolgáltatottság totalitarizmus gyermeknevelés családalapítás progresszió liberális demokrácia nőkérdés kétkeresős családmodell szülő-gyermek viszony

Egyszer végre igazat kellene mondani már! A kétkeresős családmodell kommunista találmány és az a célja, hogy egy bérért két munkaerőt dolgoztathassanak, a gyerekeket pedig az állam nevelje a számára lehető legkezesebb állampolgárrá. Mivel ez nagyon profitábilis szisztéma, a II. világháború után a tőkés világ is igyekezett minél teljesebben elterjeszteni, csak ők az állami erőszak helyett divatokba csomagolt ideológiák segítségével. A mai globális gazdasági világrend is erre a koncepcióra épül. Ha a férfiak és nők nem ébrednek fel és nem harcolják ki a családhoz való jogukat, ennek gazdasági, szociális és kulturális feltételeit, akkor a globalizmusban kiteljesedik a kommunista utópia és minden ember totálisan szabaddá válik és totálisan kiszolgáltatottá – bábbá – az élcsapat, egy nagyon szűk globális elit kényének-kedvének.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://magyarido.blog.hu/api/trackback/id/tr1315360838

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.