...ami valóban van...

„… minden, ami valóban van, az elmúlt már, s (…) egyedül az van, ami valóban elmúlt. Aki ragaszkodni akar ahhoz, hogy az emberiség múltjának nincsen már tulajdonképpeni életértéke, hanem csupán figyelmeztetés vagy tanítás szempontjából hasznos a jövő számára – mert hiszen a múlt nem tud valóban cselekedni –, annak vállalnia kell azt is, hogy saját életét is a mai napig, sőt előre, az utolsó pillanatig megtagadja, mint értéktelent. Aki megérti azt, hogy a kultúra formát adás, az belátja azt is, hogy a legmagasabb formák, amelyeket megismerni az emberi szellemnek megadatott, pszichológiai értelemben mindig (…) menekülés – a jelentől – voltak.” (Johan Huizinga)

...az emberek szeretik ugyan az igazságot, de...

„Miért igaz a mondás, hogy az igazságnak gyűlölet a magzatja? (...) Azért, mert az emberek szeretik ugyan az igazságot, de úgy, hogy aki másvalamihez ragaszkodik, azt akarja, hogy az legyen az igazság; s mivel senki sem akar tévedni, mindenki húzódozik annak bebizonyításától, hogy tévedésben leledzik! Amiatt gyűlölik tehát az emberek az igazságot, amihez mint igazsághoz ragaszkodnak! Az emberek szeretik az igazság fényét, gyűlölik ellenük bizonyító erejét! Becsapódni nem akarnak, becsapni inkább;  szeretik tehát az igazságot, mikor önmagát eléjük tárja, gyűlölik, mikor leleplezi őket. Pedig bosszút áll rajtuk: ujjal mutat azokra, kik mindenképpen húzódnak a leleplezés elől, önmagát meg nem tárja fel nekik!” (Szent Ágoston)

Egyébként javaslom...

Ceterum censeo Carthaginem esse delendam! (Cato)

MAGYAR IDŐ

Mélymagyarveszély!!!

A legolvasottabb bejegyzések

Korábbi bejegyzéseink...

...teljes címlistája megtalálható az oldal alján, A BLOG TARTALMA (VALAMENNYI BEJEGYZÉS) c. dobozban.

Friss topikok / (Leg)Utóbbi hozzászólások

Keresztény-blogok

Címkék

Címkefelhő

A BLOG TARALMA (VALAMENNYI BEJEGYZÉS)

Creative Commons Licenc

„keserűek vagyunk, amikor / nem akarunk példák lenni...”

2020.02.01. 02:33 Szabó A. Imre

Mit mondott Niedermüller?

Címkék: média homoszexualitás család kommunikáció férfi férfiak liberalizmus nők roma romák nyelv magyarság rasszizmus kereszténység megértés nacionalizmus baloldal gyűlölet globalizmus iszlamofóbia másság homofóbia 2020 migráció mások heteroszexualitás gyűlöletbeszéd szövegértés internacionalizmus gyűlöletkeltés magyar nyelv magyargyűlölet fehérember progresszió heterofóbia migráns niedermüller péter krisztofóbia szövegösszefüggés

— szövegértési segédlet progresszíveknek —

„Hogyha megnézzük azt, hogy mi marad, ha lehántod ezeket a gyűlöletvalamiket, ugye fölsoroltuk: a nem magyarok, a mások, a migránsok, a romák, a nem tudom én, mik, akkor ott marad egy rémisztő képződmény középen: ezek a fehér, keresztény, heteroszexuális férfiak, meg azért nők is vannak közöttük. Ez a családelképzelés. Ez azért borzalmas, mert ha megnézzük, hogy a világon mindenütt az úgynevezett fehér nacionalisták miből állnak össze: ebből, mondom csöndesen nektek.” (Niedermüller Péter, 2020. január 23.) [Kattints ide!]

„Hogyha megnézzük azt, hogy mi marad, ha lehántod ezeket a gyűlöletvalamiket, ugye fölsoroltuk: a fehérek, keresztények, heteroszexuális férfiak, meg azért nők is vannak közöttük, ez a családelképzelés, akkor ott marad egy rémisztő képződmény középen: a nem magyarok, a mások, a migránsok, a romák, a nem tudom én, mik. Ez azért borzalmas, mert ha megnézzük, hogy a világon mindenütt az úgynevezett internacionalisták miből állnak össze: ebből, mondom csöndesen nektek.” (Szabó A. Imre, 2020. február 1.)

Így már világosak Niedermüller szavai?

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://magyarido.blog.hu/api/trackback/id/tr9315449490

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.