...ami valóban van...

„… minden, ami valóban van, az elmúlt már, s (…) egyedül az van, ami valóban elmúlt. Aki ragaszkodni akar ahhoz, hogy az emberiség múltjának nincsen már tulajdonképpeni életértéke, hanem csupán figyelmeztetés vagy tanítás szempontjából hasznos a jövő számára – mert hiszen a múlt nem tud valóban cselekedni –, annak vállalnia kell azt is, hogy saját életét is a mai napig, sőt előre, az utolsó pillanatig megtagadja, mint értéktelent. Aki megérti azt, hogy a kultúra formát adás, az belátja azt is, hogy a legmagasabb formák, amelyeket megismerni az emberi szellemnek megadatott, pszichológiai értelemben mindig (…) menekülés – a jelentől – voltak.” (Johan Huizinga)

...az emberek szeretik ugyan az igazságot, de...

„Miért igaz a mondás, hogy az igazságnak gyűlölet a magzatja? (...) Azért, mert az emberek szeretik ugyan az igazságot, de úgy, hogy aki másvalamihez ragaszkodik, azt akarja, hogy az legyen az igazság; s mivel senki sem akar tévedni, mindenki húzódozik annak bebizonyításától, hogy tévedésben leledzik! Amiatt gyűlölik tehát az emberek az igazságot, amihez mint igazsághoz ragaszkodnak! Az emberek szeretik az igazság fényét, gyűlölik ellenük bizonyító erejét! Becsapódni nem akarnak, becsapni inkább;  szeretik tehát az igazságot, mikor önmagát eléjük tárja, gyűlölik, mikor leleplezi őket. Pedig bosszút áll rajtuk: ujjal mutat azokra, kik mindenképpen húzódnak a leleplezés elől, önmagát meg nem tárja fel nekik!” (Szent Ágoston)

Egyébként javaslom...

Ceterum censeo Carthaginem esse delendam! (Cato)

MAGYAR IDŐ

Mélymagyarveszély!!!

A legolvasottabb bejegyzések

Korábbi bejegyzéseink...

...teljes címlistája megtalálható az oldal alján, A BLOG TARTALMA (VALAMENNYI BEJEGYZÉS) c. dobozban.

Friss topikok / (Leg)Utóbbi hozzászólások

Keresztény-blogok

Címkék

Címkefelhő

A BLOG TARALMA (VALAMENNYI BEJEGYZÉS)

Creative Commons Licenc

„keserűek vagyunk, amikor / nem akarunk példák lenni...”


2011.08.09. 20:09 bbjnick

„A tiatirai egyház angyalának ezt írd:...” (A forgatókönyv)

Címkék: isten egyház lélek gyermek hit szeretet hatalom megtérés kitartás szolgálat jézus krisztus kormányzás jelenések könyve állhatatosság hajnalcsillag isten fia én vagyok aki a veséket és a sziveket vizsgálja eljövetel akinek van füle hallja meg mit mond a lélek az egyháznak

  Barátom, komám, keresztfiam apukája, elküldte (nekem) emilben a forgatókönyvet. Íme a tudás:   „A tiatirai egyház angyalának ezt írd: Ezt mondja az Isten Fia, akinek szeme, mint a lobogó tűz és lába, mint a sárgaréz:   Tudok tetteidről, szeretetedről,…

Szólj hozzá!

2011.03.16. 13:45 bbjnick

Idegenszívűség, hülyeség, gyengeelméjűség, mocskos provokáció, illúziórombolás, irigység, református-, esetleg Orbán-gyűlölet (...)? Vagy valami más? (Egy kommentár, amihez mégiscsak kell kommentár (?))

Címkék: magyarország hülyeség magyarság beszéd szó irigység méltóság méltányosság állhatatosság március tizenöt idegenszívűség német asszonyok vasaló asszonyok gyengeelméjűség mocskos provokáció illúziórombolás református gyűlölet orbán gyűlölet magyar asszonyok

Itt: bbjnick.blog.hu/2011/03/16/egy_kommentar_amihez_megiscsak_kell_kommentar

Szólj hozzá!

2010.06.04. 20:27 bbjnick

Trianonjaim (1.)

Címkék: élet trianon magyarország halál gyász éjszaka szerelem reggel erdő párt békesség kamasz veszteség méltányosság állhatatosság kádárvilág vadon az ezerkilencszáznyolcvanas évek közepe analógia

Trianon kilencvenedik évfordulója felidézett bennem egy régi emléket (amit két évvel ezelőtt már le/bejegyeztem egy másik blogon). Itt olvasható: neonepiprimitiv.blog.hu/2008/06/06/jo_reggelt_trianon_itt_jovunk_falovon

Szólj hozzá!

2010.03.15. 22:58 bbjnick

2010. március 15.

Címkék: jövő közösség magyar nemzet magyarország isten magyarság múlt jelen méltóság méltányosság állhatatosság magyar irodalom mélymagyar magyar költészet kiss benedek együvétartozás nemzetkoncepció

Kiss Benedek: SZERESSÉTEK E NEMZETET! Gyurkovics Tibornak E nemzet olyan gyermeki! Játék vagy vér: mindegy neki, vér és játék – elvérzik? játszik? E nemzet óriásnak látszik. S benne én mily kicsiny vagyok. Tettei miatt borzadok. S ó, milyen boldog is vagyok:…

Szólj hozzá!

2008.08.13. 04:07 bbjnick

Napi elkeserítő (és földerítő?), 10-12-dik Aug. 2008.

Címkék: közösség valóság csontváry kosztka tivadar kádárkor méltányosság állhatatosság puncsfuré tradíció közösségi etika zrínyi miklós igazságtétel autonóm személyiség tejkaramella

 Megettem három omlós (natúr) tejkaramellát (nem volt finom), miközben átolvastam az internetes napi sajtót. Olvastam ezt és olvastam azt, de olvashattam bármit, mindenütt csak ugyanazt találtam: a valóságtól való menekülés különböző stratégiáit. Nem mondom, egyik-másik,…

14 komment