...ami valóban van...

„… minden, ami valóban van, az elmúlt már, s (…) egyedül az van, ami valóban elmúlt. Aki ragaszkodni akar ahhoz, hogy az emberiség múltjának nincsen már tulajdonképpeni életértéke, hanem csupán figyelmeztetés vagy tanítás szempontjából hasznos a jövő számára – mert hiszen a múlt nem tud valóban cselekedni –, annak vállalnia kell azt is, hogy saját életét is a mai napig, sőt előre, az utolsó pillanatig megtagadja, mint értéktelent. Aki megérti azt, hogy a kultúra formát adás, az belátja azt is, hogy a legmagasabb formák, amelyeket megismerni az emberi szellemnek megadatott, pszichológiai értelemben mindig (…) menekülés – a jelentől – voltak.” (Johan Huizinga)

...az emberek szeretik ugyan az igazságot, de...

„Miért igaz a mondás, hogy az igazságnak gyűlölet a magzatja? (...) Azért, mert az emberek szeretik ugyan az igazságot, de úgy, hogy aki másvalamihez ragaszkodik, azt akarja, hogy az legyen az igazság; s mivel senki sem akar tévedni, mindenki húzódozik annak bebizonyításától, hogy tévedésben leledzik! Amiatt gyűlölik tehát az emberek az igazságot, amihez mint igazsághoz ragaszkodnak! Az emberek szeretik az igazság fényét, gyűlölik ellenük bizonyító erejét! Becsapódni nem akarnak, becsapni inkább;  szeretik tehát az igazságot, mikor önmagát eléjük tárja, gyűlölik, mikor leleplezi őket. Pedig bosszút áll rajtuk: ujjal mutat azokra, kik mindenképpen húzódnak a leleplezés elől, önmagát meg nem tárja fel nekik!” (Szent Ágoston)

Egyébként javaslom...

Ceterum censeo Carthaginem esse delendam! (Cato)

MAGYAR IDŐ

Mélymagyarveszély!!!

A legolvasottabb bejegyzések

Korábbi bejegyzéseink...

...teljes címlistája megtalálható az oldal alján, A BLOG TARTALMA (VALAMENNYI BEJEGYZÉS) c. dobozban.

Friss topikok / (Leg)Utóbbi hozzászólások

Keresztény-blogok

Címkék

Címkefelhő

A BLOG TARALMA (VALAMENNYI BEJEGYZÉS)

Creative Commons Licenc

„keserűek vagyunk, amikor / nem akarunk példák lenni...”


2020.06.21. 07:11 Szabó A. Imre

A kulturális forradalomról

Címkék: kultúra történelem usa európa terror szabadság liberalizmus forradalom kommunizmus bevándorlók többség rasszizmus baloldal igazságosság utópia kisebbség globalizmus emancipáció befogadás együttélés integráció 2020 politikai korrektség totalitarizmus nemzetiszocializmus asszimiláció multikulturalizmus demokratizálás progresszió kultúrpolitika befogadók kulturális forradalom liberális demokrácia egalitarizmus homogenizáció kulturális expanzió kulturális regresszió egyneműsítés egyenlősítés privilegizált kisebbségek

A kulturális forradalmakból a kultúra soha nem került még ki győztesen. *** Ti mindannyian egyéniségek vagytok! Vagy annyira azért mégsem? [Kattints ide!] „Nem félünk” [Kattints ide!] Az integráció helyzete [Kattints ide!] Multikulturalizmus most [Kattints ide!] „Manapság mindkettő egyformán…

Szólj hozzá!

2012.01.30. 00:00 bbjnick

Anziksz 1935-ből

Címkék: közösség nemzet magyarország szabadság liberalizmus magyarság kapitalizmus kereszténység önismeret 2012 emancipáció befogadás zsidóság szabad verseny mérték németh lászló asszimiláció önbecsülés 1935 gazdasági reform

  Az anziksz képes fele:     Az anziksz hátoldalán a szöveg:   „(...) Ahhoz, hogy zsidó igazán szabadnak érezze magát, uralkodnia kellene minden nem zsidón - ami neki még emancipációnak is kevés, az a többiek számára rémuralom. (...) A zsidót egy…

Szólj hozzá!

2011.05.09. 05:34 bbjnick

Egy „jegyzet” az „Ady-kérdés” 2011-hez (Unokatestvérem a.-i lányt vett feleségül…)

Címkék: közösség család magyar nemzet magyarország hazugság magyarság bevándorlók megértés igazság önismeret befogadás 2011 méltóság asszimiláció önbecsülés befogadók a család éve ady kérdés

  A bejegyzés közvetlen előzménye(i): magyarido.blog.hu/2008/11/21/ertsunk_szot & magyarido.blog.hu/2008/11/21/ertsunk_szot#comments      Egy oldal(részlet) a Képes Krónikából     Magamat idézem (innét:…

Szólj hozzá!

2011.05.03. 21:07 bbjnick

Kis magyar okozatológia (Z. emilje)

Címkék: közösség nemzet magyarország hazugság demokrácia magyarság abszurd igazság hatalom kisebbség befogadás együttélés etikus logikus jogszolgáltatás esztétikus kauzalitás antikauzalitás okozatológia mértékvesztés törvénykezés

  Emilt kaptam Z-től:   ––––––––––––––––––––   Feladó: *** <***@***.hu> Címzett: ***@***.hu <***@***.hu> Elküldve: 2011. május 3. 07:56 Tárgy : Kis…

Szólj hozzá!

2011.01.22. 23:15 bbjnick

Dialógus a magyar állam rasszista voltáról

Címkék: közösség nemzet kálmán olga magyarország demokrácia tamás gáspár miklós tükör állam bevándorlók rasszizmus önismeret kisebbség alkalmazkodás befogadás együttélés önbecsülés balsors mértékvesztés befogadók magyar állam

  Három bejegyzés e bejegyzés előzményei közül: magyarido.blog.hu/2010/05/13/asszimilacio_a_vagy_a_befogadok_sorszonai_bevezetes & magyarido.blog.hu/2010/09/22/befogadas_a_vagy_tul_a_tolerancian & bbjnick.blog.hu/2010/10/17/szabo_dezso_adaleka_a_politikai_nemzet_kerdesehez  …

11 komment

2010.09.22. 23:24 bbjnick

Befogadás (a)vagy túl a tolerancián

Címkék: közösség magyar nemzet magyarország tolerancia széchenyi istván zsidó cigány magyarság megértés önismeret kisebbség alkalmazkodás befogadás egyetértés weöres sándor méltóság megismerés önbecsülés mélymagyar

  1. Az elmúlt húsz év toleranciatébolya letarolt tájat hagyott maga után.   2. Széchenyi már közel kétszáz éve figyelmeztette a Hunniában az érintetteket  − „…még estünkben is halálos fogással ragaszkodván hozzátok, velünk együtt fogtok dűlni…

5 komment