...ami valóban van...

„… minden, ami valóban van, az elmúlt már, s (…) egyedül az van, ami valóban elmúlt. Aki ragaszkodni akar ahhoz, hogy az emberiség múltjának nincsen már tulajdonképpeni életértéke, hanem csupán figyelmeztetés vagy tanítás szempontjából hasznos a jövő számára – mert hiszen a múlt nem tud valóban cselekedni –, annak vállalnia kell azt is, hogy saját életét is a mai napig, sőt előre, az utolsó pillanatig megtagadja, mint értéktelent. Aki megérti azt, hogy a kultúra formát adás, az belátja azt is, hogy a legmagasabb formák, amelyeket megismerni az emberi szellemnek megadatott, pszichológiai értelemben mindig (…) menekülés – a jelentől – voltak.” (Johan Huizinga)

...az emberek szeretik ugyan az igazságot, de...

„Miért igaz a mondás, hogy az igazságnak gyűlölet a magzatja? (...) Azért, mert az emberek szeretik ugyan az igazságot, de úgy, hogy aki másvalamihez ragaszkodik, azt akarja, hogy az legyen az igazság; s mivel senki sem akar tévedni, mindenki húzódozik annak bebizonyításától, hogy tévedésben leledzik! Amiatt gyűlölik tehát az emberek az igazságot, amihez mint igazsághoz ragaszkodnak! Az emberek szeretik az igazság fényét, gyűlölik ellenük bizonyító erejét! Becsapódni nem akarnak, becsapni inkább;  szeretik tehát az igazságot, mikor önmagát eléjük tárja, gyűlölik, mikor leleplezi őket. Pedig bosszút áll rajtuk: ujjal mutat azokra, kik mindenképpen húzódnak a leleplezés elől, önmagát meg nem tárja fel nekik!” (Szent Ágoston)

Egyébként javaslom...

Ceterum censeo Carthaginem esse delendam! (Cato)

MAGYAR IDŐ

Mélymagyarveszély!!!

A legolvasottabb bejegyzések

Korábbi bejegyzéseink...

...teljes címlistája megtalálható az oldal alján, A BLOG TARTALMA (VALAMENNYI BEJEGYZÉS) c. dobozban.

E blog szerzői...

...nem sértődnek meg, nem kapnak sírógörcsöt vagy hisztériás rohamot, nem kiáltanak rendőrért, ha eltér a véleményed az övéktől.

Friss topikok / (Leg)Utóbbi hozzászólások

Keresztény-blogok

Címkék

Címkefelhő

A BLOG TARALMA (VALAMENNYI BEJEGYZÉS)

Creative Commons Licenc

„keserűek vagyunk, amikor / nem akarunk példák lenni...”


2010.03.15. 22:58 bbjnick

2010. március 15.

Címkék: jövő közösség magyar nemzet magyarország isten magyarság múlt jelen méltóság méltányosság állhatatosság magyar irodalom mélymagyar magyar költészet kiss benedek együvétartozás nemzetkoncepció

Kiss Benedek: SZERESSÉTEK E NEMZETET! Gyurkovics Tibornak E nemzet olyan gyermeki! Játék vagy vér: mindegy neki, vér és játék – elvérzik? játszik? E nemzet óriásnak látszik. S benne én mily kicsiny vagyok. Tettei miatt borzadok. S ó, milyen boldog is vagyok:…

Szólj hozzá!

2009.03.01. 01:54 bbjnick

A „cigánykérdéshez” (J. A. adaléka)

Címkék: közösség biztonság magyar magyarország cigány józsef attila agresszivitás mann thomas tatárszentgyörgy fehérember európai ember saját szerep közös jövő vakgyűlölet együvétartozás kérnitudás hamis próféták ideológiai terror

...Félrevezetetten, becsapottan, megfélemlítve, kiszolgáltatva a nyomornak, a tudatlanságnak és önnön indulatainknak nem könnyű a tisztánlátás. De talán nem lehetetlen... Minden jóakaratú embernek E bejegyzés címe eredetileg „fehérek közt egy európai” lett volna. Azonban…

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása