...ami valóban van...

„… minden, ami valóban van, az elmúlt már, s (…) egyedül az van, ami valóban elmúlt. Aki ragaszkodni akar ahhoz, hogy az emberiség múltjának nincsen már tulajdonképpeni életértéke, hanem csupán figyelmeztetés vagy tanítás szempontjából hasznos a jövő számára – mert hiszen a múlt nem tud valóban cselekedni –, annak vállalnia kell azt is, hogy saját életét is a mai napig, sőt előre, az utolsó pillanatig megtagadja, mint értéktelent. Aki megérti azt, hogy a kultúra formát adás, az belátja azt is, hogy a legmagasabb formák, amelyeket megismerni az emberi szellemnek megadatott, pszichológiai értelemben mindig (…) menekülés – a jelentől – voltak.” (Johan Huizinga)

...az emberek szeretik ugyan az igazságot, de...

„Miért igaz a mondás, hogy az igazságnak gyűlölet a magzatja? (...) Azért, mert az emberek szeretik ugyan az igazságot, de úgy, hogy aki másvalamihez ragaszkodik, azt akarja, hogy az legyen az igazság; s mivel senki sem akar tévedni, mindenki húzódozik annak bebizonyításától, hogy tévedésben leledzik! Amiatt gyűlölik tehát az emberek az igazságot, amihez mint igazsághoz ragaszkodnak! Az emberek szeretik az igazság fényét, gyűlölik ellenük bizonyító erejét! Becsapódni nem akarnak, becsapni inkább;  szeretik tehát az igazságot, mikor önmagát eléjük tárja, gyűlölik, mikor leleplezi őket. Pedig bosszút áll rajtuk: ujjal mutat azokra, kik mindenképpen húzódnak a leleplezés elől, önmagát meg nem tárja fel nekik!” (Szent Ágoston)

Egyébként javaslom...

Ceterum censeo Carthaginem esse delendam! (Cato)

MAGYAR IDŐ

Mélymagyarveszély!!!

A legolvasottabb bejegyzések

Korábbi bejegyzéseink...

...teljes címlistája megtalálható az oldal alján, A BLOG TARTALMA (VALAMENNYI BEJEGYZÉS) c. dobozban.

E blog szerzői...

...nem sértődnek meg, nem kapnak sírógörcsöt vagy hisztériás rohamot, nem kiáltanak rendőrért, ha eltér a véleményed az övéktől.

Friss topikok / (Leg)Utóbbi hozzászólások

Keresztény-blogok

Címkék

Címkefelhő

A BLOG TARALMA (VALAMENNYI BEJEGYZÉS)

Creative Commons Licenc

„keserűek vagyunk, amikor / nem akarunk példák lenni...”


2011.11.26. 00:01 bbjnick

Moody’s Snoopy (a)vagy „Emelkedjünk egyszer már fel a történelmi áttekintés magaslatára...”

Címkék: közösség gazdaság magyarország hitel pénz elit valóság magyarság erkölcs rend kereszténység hatalom snoopy prohászka ottokár valóságérzékelés valóságigény adósszolgálat gyarmati politika lászló andrás moody s investors service

  „A Moody's az valami olyasmi, mint (a) Snoopy?”   „Nem a snoopy az a moody's szerint mi vagyunk es ok jobban szerettek a kengyelfuto gyalogkakukkot.”   Egy kommentváltás (innét:…

Szólj hozzá! · 1 trackback

2011.11.18. 00:09 bbjnick

Két mondat (?) (2008 - 2011)

Címkék: kötcse magyarország demokrácia pénz bizonytalanság elit valóság magyarság erkölcs rend bűn hatalom közérdek eseményhorizont valóságérzékelés dimenzióváltás imf szerződés fekete egzisztencia valóságigény részérdek

  E bejegyzés előzménye(i) (többek között): magyarido.blog.hu/2008/11/14/az_imf_szerzodes_ismerete_es_a_fekete_egzisztencia & magyarido.blog.hu/2011/05/02/harom_mondat_es_egy_negyedik_2011_majus_2   Két mondat:   „Az IMF-szerződés ismerete reális, de nem időszerű…

Szólj hozzá!

2011.10.28. 16:27 bbjnick

Kiszolgál és kiszolgáltat és...

Címkék: bbc magyarország terror demokrácia elit cia valóság magyarság fbi hatalom visszaélés demagógia képmutatás uszítás bb king day doris busby matt wood georgie terrorszervezet magyar elitek

...„Tessék van!”   Olvasom: „Egy év próbaidőre felfüggesztve egy év börtönre ítélte a Nógrád Megyei Bíróság pénteken azt a pásztói férfit, aki tavaly ősszel ittasan kétszer is betelefonált a Hír TV-be, és fenyegetésekkel követelte Orbán Viktor…

Szólj hozzá!

2011.09.09. 00:05 bbjnick

„Európa legstabilabb politikai rendszere” (Kiszolgál és kiszolgáltat és ami utána következik 3.)

Címkék: kötcse magyarország demokrácia elit rendszerváltás rendszerváltozás magyarság érték hatalom demagógia kiszolgáltatottság érdek rendszerváltoztatás mérték politikai osztály magyar elitek demokratizmus mérdek a rendszerváltás rendszere edelman eric

  ...A szocializmus ideológiája (a marxizmus-leninizmus) bizonyos érdekeket tekintett-kezelt abszolút értéknek-értékként (az uralkodó osztály, a munkásosztály érdekeit); az elmúlt húsz év liberálbolsevizmusa az egyéni érdek érvényesítését-érvényesülését emelte az…

6 komment

2011.07.23. 18:26 bbjnick

„A szörny patája átüti a padlót, mire valaki elsírja magát.” (Kiszolgál és kiszolgáltat és ami utána következik 2.)

Címkék: közösség nemzet magyarország széchenyi istván elit magyarság remény kereszténység bűn pilinszky jános hatalom öntudat méltóság szocialitás mélymagyar pázmány péter valóságérzékelés valóságigény krisztus követése kempis tamás

  A kép forrása a Zinternett     „Egy tökéletes körön, vagy még inkább egy tökéletlen oválison át nézi Isten a szörnyet. Millió arc, kéz, köröm egyvelegét. A háttérben hosszú és néma ágy; közönséges párna és paplan. A szörny patája átüti a…

14 komment

2011.07.01. 00:12 bbjnick

A Fidesz frakció „adaléka” a „Nemzeti Együttműködés Rendszeré”-hez (A kötcsei dilemma, a totalitarizmus szelleme és a nyílt uszítás)

Címkék: nemzet kötcse magyarország jobboldal háború szabadság demokrácia elit magyarság erkölcs kereszténység hatalom dekadencia totalitarizmus méltóság uszítás ii jános pál pápa jogrend wojtyła karol józef centesimus annus enciklika

„Nyitott szemmel aludjatok, jó emberek. Mint a viaszbabák. Mint a játékbabák.” (dia.pool.pim.hu/html/muvek/SUTO/suto00022a_kv.html) ...Mára már kétség sem férhet hozzá, hogy nem csak a jobboldali lakájmédia értelmezte úgy Orbán kötcsei beszédének az értékviták…

2 komment

2011.05.02. 22:09 bbjnick

Három mondat és egy negyedik (2011. május 2.)

Címkék: magyarország emberek demokrácia bizonytalanság elit valóság magyarság erkölcs rend bűn hatalom közérdek eseményhorizont valóságérzékelés dimenzióváltás fekete egzisztencia törvényesség valóságigény részérdek

  Három mondat:   „Az IMF-szerződés ismerete reális, de nem időszerű igény.” (Veres János, 2008. november) (magyarido.blog.hu/2008/11/14/az_imf_szerzodes_ismerete_es_a_fekete_egzisztencia)   „Sok részérdek sérül azért, hogy a közérdek…

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása