...ami valóban van...

„… minden, ami valóban van, az elmúlt már, s (…) egyedül az van, ami valóban elmúlt. Aki ragaszkodni akar ahhoz, hogy az emberiség múltjának nincsen már tulajdonképpeni életértéke, hanem csupán figyelmeztetés vagy tanítás szempontjából hasznos a jövő számára – mert hiszen a múlt nem tud valóban cselekedni –, annak vállalnia kell azt is, hogy saját életét is a mai napig, sőt előre, az utolsó pillanatig megtagadja, mint értéktelent. Aki megérti azt, hogy a kultúra formát adás, az belátja azt is, hogy a legmagasabb formák, amelyeket megismerni az emberi szellemnek megadatott, pszichológiai értelemben mindig (…) menekülés – a jelentől – voltak.” (Johan Huizinga)

...az emberek szeretik ugyan az igazságot, de...

„Miért igaz a mondás, hogy az igazságnak gyűlölet a magzatja? (...) Azért, mert az emberek szeretik ugyan az igazságot, de úgy, hogy aki másvalamihez ragaszkodik, azt akarja, hogy az legyen az igazság; s mivel senki sem akar tévedni, mindenki húzódozik annak bebizonyításától, hogy tévedésben leledzik! Amiatt gyűlölik tehát az emberek az igazságot, amihez mint igazsághoz ragaszkodnak! Az emberek szeretik az igazság fényét, gyűlölik ellenük bizonyító erejét! Becsapódni nem akarnak, becsapni inkább;  szeretik tehát az igazságot, mikor önmagát eléjük tárja, gyűlölik, mikor leleplezi őket. Pedig bosszút áll rajtuk: ujjal mutat azokra, kik mindenképpen húzódnak a leleplezés elől, önmagát meg nem tárja fel nekik!” (Szent Ágoston)

Egyébként javaslom...

Ceterum censeo Carthaginem esse delendam! (Cato)

MAGYAR IDŐ

Mélymagyarveszély!!!

A legolvasottabb bejegyzések

Korábbi bejegyzéseink...

...teljes címlistája megtalálható az oldal alján, A BLOG TARTALMA (VALAMENNYI BEJEGYZÉS) c. dobozban.

Friss topikok / (Leg)Utóbbi hozzászólások

Keresztény-blogok

Címkék

Címkefelhő

A BLOG TARALMA (VALAMENNYI BEJEGYZÉS)

Creative Commons Licenc

„keserűek vagyunk, amikor / nem akarunk példák lenni...”


2020.07.31. 07:01 Szabó A. Imre

Hagymázas fantazmagória?

Címkék: trianon összeesküvés-elmélet történelem emlékezet európa baloldal bal 2020 1920 tisztánlátás szabadkőművesség balsors első világháború 1919 fejtő ferenc progresszió valóságigény koherencia karsai lászló

Kommentelők egymás közt. Egy hírportál cikke alatti kommentfolyamban olvastam: – „Ha viszont azzal állna elő valaki, hogy az orosz cári rendszert és a német császárságot, az Osztrák-Magyar Monarchiát, valamint az Oszmán Birodalmat a szabadkőművesvilág-összeesküvők döntötték meg, ezt a hagymázas…

Szólj hozzá!

2011.04.01. 13:17 bbjnick

...skrupulusok nélkül.!? („Atomot a népnek!” (Vázlat))

Címkék: atom nemzet magyarország etika magyarság erkölcs atomenergia hatalom atomerőmű paks öntudat méltóság ethosz mélymagyar közösségi etika koherencia fukusima erkölcsi válság

...Az atomenergia alkalmazása (minden ellenkező híresztelés ellenére) elsősorban nem technikai, technológiai, gazdasági, energiapolitikai, energetikai, hanem (elsősorban) erkölcsi kérdés. Most – a fukusimai krízis napjaiban – (gondolhatnánk) felesleges is ezt hosszasabban magyaráz(gat)ni. Hiszen egy…

Szólj hozzá!

2010.12.09. 05:31 bbjnick

Jegyzetek A zemberek és a zalapításhoz (2010. december 9.)

Címkék: élet nemzet magyarország halál emberek magzat valóság magyarság abortusz alkotmány személy alapítás perspektíva művi abortusz újraalapítás nemszemély a magzati élet védelme alapvető jogok és kötelességek koherencia

  A bejegyzés közvetlen előzménye itt olvasható: magyarido.blog.hu/2010/12/06/jegyzetek_a_zemberek_es_a_zalapitashoz_2010_december_6         „Te egy orvos vagy, bazdmeg?” (magyarido.blog.hu/2009/09/29/fikcio_2023)     Olvasom a Magyarország…

15 komment