...ami valóban van...

„… minden, ami valóban van, az elmúlt már, s (…) egyedül az van, ami valóban elmúlt. Aki ragaszkodni akar ahhoz, hogy az emberiség múltjának nincsen már tulajdonképpeni életértéke, hanem csupán figyelmeztetés vagy tanítás szempontjából hasznos a jövő számára – mert hiszen a múlt nem tud valóban cselekedni –, annak vállalnia kell azt is, hogy saját életét is a mai napig, sőt előre, az utolsó pillanatig megtagadja, mint értéktelent. Aki megérti azt, hogy a kultúra formát adás, az belátja azt is, hogy a legmagasabb formák, amelyeket megismerni az emberi szellemnek megadatott, pszichológiai értelemben mindig (…) menekülés – a jelentől – voltak.” (Johan Huizinga)

...az emberek szeretik ugyan az igazságot, de...

„Miért igaz a mondás, hogy az igazságnak gyűlölet a magzatja? (...) Azért, mert az emberek szeretik ugyan az igazságot, de úgy, hogy aki másvalamihez ragaszkodik, azt akarja, hogy az legyen az igazság; s mivel senki sem akar tévedni, mindenki húzódozik annak bebizonyításától, hogy tévedésben leledzik! Amiatt gyűlölik tehát az emberek az igazságot, amihez mint igazsághoz ragaszkodnak! Az emberek szeretik az igazság fényét, gyűlölik ellenük bizonyító erejét! Becsapódni nem akarnak, becsapni inkább;  szeretik tehát az igazságot, mikor önmagát eléjük tárja, gyűlölik, mikor leleplezi őket. Pedig bosszút áll rajtuk: ujjal mutat azokra, kik mindenképpen húzódnak a leleplezés elől, önmagát meg nem tárja fel nekik!” (Szent Ágoston)

Egyébként javaslom...

Ceterum censeo Carthaginem esse delendam! (Cato)

MAGYAR IDŐ

Mélymagyarveszély!!!

A legolvasottabb bejegyzések

Korábbi bejegyzéseink...

...teljes címlistája megtalálható az oldal alján, A BLOG TARTALMA (VALAMENNYI BEJEGYZÉS) c. dobozban.

Friss topikok / (Leg)Utóbbi hozzászólások

Keresztény-blogok

Címkék

Címkefelhő

A BLOG TARALMA (VALAMENNYI BEJEGYZÉS)

Creative Commons Licenc

„keserűek vagyunk, amikor / nem akarunk példák lenni...”


2010.03.16. 11:24 Csutakaszürkeló

Egy nagycsomagos mag, a többiér' rógó

Címkék: választások menzel hrabal 48 családi pótlék orbán beszéd

"Láttak-e már, Uraim, a Családi Pótlék Nagy Napján délután az élelmiszer üzletből kilépő cigánygyermeket, amint a visszajáróként felmarkolt aprópénzt hanyag eleganciával az ajtó mellé, a sárba hajítja...?"/Szürke Ló a kongresszus előtt/ A kutya valahol a…

20 komment

2009.01.31. 21:09 Csutakaszürkeló

Éjféli pacalleves

Címkék: film keresztény menzel hrabal huligánok dunai csutak kalocsai hóvirágünnep eliah wood

Kalocsai otthon volt a filmek világában.- A Hóvirágünnep Csutak szerint totál keresztény - indította Dunai a beszélgetést.- Már hogy a Hrabal...? - kacagott Kalocsai Tibor.- Hrabal meg Menzel, ja. Ahogyan ott vannak a barátok a filmben, akik tulajdonképpen érdemtelenek a főhős…

6 komment