...ami valóban van...

„… minden, ami valóban van, az elmúlt már, s (…) egyedül az van, ami valóban elmúlt. Aki ragaszkodni akar ahhoz, hogy az emberiség múltjának nincsen már tulajdonképpeni életértéke, hanem csupán figyelmeztetés vagy tanítás szempontjából hasznos a jövő számára – mert hiszen a múlt nem tud valóban cselekedni –, annak vállalnia kell azt is, hogy saját életét is a mai napig, sőt előre, az utolsó pillanatig megtagadja, mint értéktelent. Aki megérti azt, hogy a kultúra formát adás, az belátja azt is, hogy a legmagasabb formák, amelyeket megismerni az emberi szellemnek megadatott, pszichológiai értelemben mindig (…) menekülés – a jelentől – voltak.” (Johan Huizinga)

...az emberek szeretik ugyan az igazságot, de...

„Miért igaz a mondás, hogy az igazságnak gyűlölet a magzatja? (...) Azért, mert az emberek szeretik ugyan az igazságot, de úgy, hogy aki másvalamihez ragaszkodik, azt akarja, hogy az legyen az igazság; s mivel senki sem akar tévedni, mindenki húzódozik annak bebizonyításától, hogy tévedésben leledzik! Amiatt gyűlölik tehát az emberek az igazságot, amihez mint igazsághoz ragaszkodnak! Az emberek szeretik az igazság fényét, gyűlölik ellenük bizonyító erejét! Becsapódni nem akarnak, becsapni inkább;  szeretik tehát az igazságot, mikor önmagát eléjük tárja, gyűlölik, mikor leleplezi őket. Pedig bosszút áll rajtuk: ujjal mutat azokra, kik mindenképpen húzódnak a leleplezés elől, önmagát meg nem tárja fel nekik!” (Szent Ágoston)

Egyébként javaslom...

Ceterum censeo Carthaginem esse delendam! (Cato)

MAGYAR IDŐ

Mélymagyarveszély!!!

A legolvasottabb bejegyzések

Korábbi bejegyzéseink...

...teljes címlistája megtalálható az oldal alján, A BLOG TARTALMA (VALAMENNYI BEJEGYZÉS) c. dobozban.

E blog szerzői...

...nem sértődnek meg, nem kapnak sírógörcsöt vagy hisztériás rohamot, nem kiáltanak rendőrért, ha eltér a véleményed az övéktől.

Friss topikok / (Leg)Utóbbi hozzászólások

Keresztény-blogok

Címkék

Címkefelhő

A BLOG TARALMA (VALAMENNYI BEJEGYZÉS)

Creative Commons Licenc

„keserűek vagyunk, amikor / nem akarunk példák lenni...”


2020.04.17. 05:23 Szabó A. Imre

Érettségi, 2020. május

Címkék: oktatás kommunikáció vírus betegség kormány egészség erkölcs felelősség manipuláció hatalom közoktatás járvány visszaélés 2020 kiszolgáltatottság erkölcstelenség kormányzás értékvesztés érettségi vizsga világjárvány érettség felelőtlenség mértékvesztés emberkísérlet kiszolgáltatás erkölcsi válság hatalmi visszaélés

Szerintem eszeveszett felelőtlenség most értettségit tartani. A diákok és a tanárok egészségével, életével játszanak, még csak nem is burkolt módon, rajtuk tesztelik, hogy ha lazítanak a szigoron, hogyan terjed a vírus. Kimondhatatlanul nagy hibát követ el a kormány, ha ezt…

Szólj hozzá!

2020.04.03. 03:11 Szabó A. Imre

Tapasztalatok világjárvány idején

Címkék: oktatás élet halál vírus betegség egészség tudás hit morál erkölcs szentírás világnézet kereszténység megértés múlt nevelés közoktatás jelen személy járvány 2020 katolicizmus hittan ethosz világjárvány köznevelés szenthagyomány

A világjárvány tapasztalata: kötelezővé kéne tenni a keresztény hittant az iskolákban. Ahogy például a természettudományos tárgyakat is tanítják és számonkérik, hasonlóképp a hittant is tanítani kellene és számonkérni. Ahogy a fizikában vagy a biológiában is csak az hisz, aki hinni akar és/vagy tud,…

Szólj hozzá!

2020.02.11. 05:01 Szabó A. Imre

Milyen írót nem tanítasz?

Címkék: oktatás kampány kommunikáció kultúra történelem irodalom tanulás liberalizmus fasizmus iskola tanár baloldal érték nevelés közoktatás 2020 politikai korrektség értékvesztés értékválság mérték magyar irodalom irodalomtörténet amerikai irodalom közösségi média pound ezra ideológiai harc progresszió oktatáspolitika mértékvesztés köznevelés liberálbolsevizmus irodalomoktatás nemzeti alaptanterv liberális konszenzus olvasáskultúra

Az új nemzeti alaptanterv (NAT) kihirdetését követő, az ilyen esetekben már menetrendszerű politikai hisztériahullám talán legemblematikusabb megnyilvánulása azé a tanárnőé, aki egy „Nem tanítok fasiszta írót!” feliratú táblát tartva fényképez(tet)te magát, majd a fotót posztolta a facebookon. Hogy…

Szólj hozzá!

2019.10.20. 07:11 Szabó A. Imre

Leírni a könyvet

Címkék: oktatás irodalom tanulás iskola nevelés 2019 könyvkultúra irodalomoktatás olvasáskultúra kinyomtatott szó

Kommentelők egymás közt. Egy blogbejegyzés alatti kommentfolyamban olvastam: – Az irodalomoktatást a hagyomány alapozza meg, abból a korból származik, amikor még a könyv sokkal fontosabb volt, és sok más eszköz nem létezett. Csökkenteni kellene szerepét, túl sok órát vesz el más fontosabb…

Szólj hozzá!

2014.01.29. 20:25 bál_na

TÍZPARANCSOLAT, 2014 (GYORSTALPALÓ ISKOLAIGAZGATÓKNAK ÉS KLIK VEZETŐKNEK)

Címkék: oktatás közösség magyarország magyarság iskola tanár nevelés szolidaritás perspektíva szuverenitás sorskérdések méltóság sorsélmény magyar önkép

1. Tartsd be a törvényeket. De csak a mait. A tegnapi már elavult.2. Sose engedj magad elé senkit, mert még rád vizel.3. Ne gondolkodj, fondorkodj!4. Ne pályázz, gályázz! Jól evezz, manőverezz. Végül is: nem vagy te bolygó hollandi...5. A tanuló nem nemes ló, nem is lovag, ezért…

Szólj hozzá!

2013.11.22. 23:01 bál_na

Szurokisten gyermekei I.-II.

Címkék: oktatás jövő közösség történelem valóság magyarság tanár új magyarország múlt érték nevelés jelen perspektíva méltóság értékvesztés mérték valóságérzékelés fehérember 2013 valóságigény sorsélmény mértékvesztés magyar önkép szurokisten gyermekei

SZUROKISTEN GYERMEKEI Köztetek maradtam én fehérÜldözött—kegyelemkenyér;Köztetek egy sem érti meg,Ha az ész Istenhez felér,Már vár fent egy sziget,Mi puha, bölcs és fehér.Mit elvertek itt minden nap,Mi hozzuk ott rendbe majd.Gyorsan robogtok, mint mozdonyok,Füstölgő, tüzelő…

Szólj hozzá!

2013.11.20. 11:11 bbjnick

...Szodoma (egyre) éhes(ebb)... [spot-lahyts]

Címkék: oktatás élet homoszexualitás család kultúra irodalom halál vallás hazugság férfiak nők gyermek pedofília erkölcs pszichológia kereszténység manipuláció igazság bűn molnár tamás nevelés ideológia katolicizmus hittan megrontás civilizáció hamvas béla életösztön szodoma vári györgy karafiáth orsolya kölcsey ferenc szentimentalizmus szodómia halálösztön szemere pál ideológiai terror halálos bűn nyáry krisztián civilizációs fordulat

„Nietzsche szerint, amit az ember másnak hazudik, elenyésző semmiség amellett, amit az ember önmagának hazudik. És ma, hála a pszichológiának, minden jel arra vall, ennek a hazudozásnak virágkorát éljük. A pszichológia az a diszciplína, mondjuk az az ellen-jóga, amely távolról sem azt célozza,…

3 komment

süti beállítások módosítása