...ami valóban van...

„… minden, ami valóban van, az elmúlt már, s (…) egyedül az van, ami valóban elmúlt. Aki ragaszkodni akar ahhoz, hogy az emberiség múltjának nincsen már tulajdonképpeni életértéke, hanem csupán figyelmeztetés vagy tanítás szempontjából hasznos a jövő számára – mert hiszen a múlt nem tud valóban cselekedni –, annak vállalnia kell azt is, hogy saját életét is a mai napig, sőt előre, az utolsó pillanatig megtagadja, mint értéktelent. Aki megérti azt, hogy a kultúra formát adás, az belátja azt is, hogy a legmagasabb formák, amelyeket megismerni az emberi szellemnek megadatott, pszichológiai értelemben mindig (…) menekülés – a jelentől – voltak.” (Johan Huizinga)

...az emberek szeretik ugyan az igazságot, de...

„Miért igaz a mondás, hogy az igazságnak gyűlölet a magzatja? (...) Azért, mert az emberek szeretik ugyan az igazságot, de úgy, hogy aki másvalamihez ragaszkodik, azt akarja, hogy az legyen az igazság; s mivel senki sem akar tévedni, mindenki húzódozik annak bebizonyításától, hogy tévedésben leledzik! Amiatt gyűlölik tehát az emberek az igazságot, amihez mint igazsághoz ragaszkodnak! Az emberek szeretik az igazság fényét, gyűlölik ellenük bizonyító erejét! Becsapódni nem akarnak, becsapni inkább;  szeretik tehát az igazságot, mikor önmagát eléjük tárja, gyűlölik, mikor leleplezi őket. Pedig bosszút áll rajtuk: ujjal mutat azokra, kik mindenképpen húzódnak a leleplezés elől, önmagát meg nem tárja fel nekik!” (Szent Ágoston)

Egyébként javaslom...

Ceterum censeo Carthaginem esse delendam! (Cato)

MAGYAR IDŐ

Mélymagyarveszély!!!

A legolvasottabb bejegyzések

Korábbi bejegyzéseink...

...teljes címlistája megtalálható az oldal alján, A BLOG TARTALMA (VALAMENNYI BEJEGYZÉS) c. dobozban.

Friss topikok / (Leg)Utóbbi hozzászólások

Keresztény-blogok

Címkék

Címkefelhő

A BLOG TARALMA (VALAMENNYI BEJEGYZÉS)

Creative Commons Licenc

„keserűek vagyunk, amikor / nem akarunk példák lenni...”


2020.02.11. 05:01 Szabó A. Imre

Milyen írót nem tanítasz?

Címkék: oktatás kampány kommunikáció kultúra történelem irodalom tanulás liberalizmus fasizmus iskola tanár baloldal érték nevelés közoktatás 2020 politikai korrektség értékvesztés értékválság mérték magyar irodalom irodalomtörténet amerikai irodalom közösségi média pound ezra ideológiai harc progresszió oktatáspolitika mértékvesztés köznevelés liberálbolsevizmus irodalomoktatás nemzeti alaptanterv liberális konszenzus olvasáskultúra

Az új nemzeti alaptanterv (NAT) kihirdetését követő, az ilyen esetekben már menetrendszerű politikai hisztériahullám talán legemblematikusabb megnyilvánulása azé a tanárnőé, aki egy „Nem tanítok fasiszta írót!” feliratú táblát tartva fényképez(tet)te magát, majd a fotót posztolta a facebookon. Hogy…

Szólj hozzá!

2013.08.29. 00:11 bál_na

...kik vagytok ti?...

Címkék: oktatás jövő közösség magyarország demokrácia valóság magyarság iskola tanár új magyarország nevelés személy alapítás perspektíva sorskérdések méltóság valóságérzékelés oktatáspolitika 2013 újraalapítás valóságigény sorsélmény magyar önkép friss raj tévirat egyszemélyes zenekar köszöntő vagy induló

Friss rajEngem ledöntöttek megint jól tenyésztett cinkos döntnökök—friss rajban az útszélre. Sár- és húgy fogónak. Akire rá lehet kenni mindent.A new csinovnyikok klikkelnek ránk: hamarabb vakarják, mint akarják, hogy nekünk munka jusson. Jussa csak annak lesz itt, aki kiharcolja…

Szólj hozzá!

2012.05.21. 11:17 bbjnick

A Lényeg (A Jegyzőkönyv számára)

Címkék: kötcse magyarország liberalizmus magyarság erkölcs kereszténység hatalom katolicizmus kormányzás méltóság értékvesztés manicheizmus valóságérzékelés oktatáspolitika valóságigény demokratizmus mértékvesztés érvény nyolcvankilencesek egyházpolitika

  ...Én amióta erről (ú. é. arról) képet tudok alkotni (ezerkilencszázhetvenben születtem, szóval nem tegnap óta), azóta a közéleti (köz)beszéd még soha nem volt olyan mélyen, mint manapság...   (magyarido.blog.hu/tags/k%C3%B6zbesz%C3%A9d)   ...A Lázár-jelenség…

Szólj hozzá!

2011.09.19. 07:01 bbjnick

A magyargyűlölet okai. 3-dik levonás

Címkék: európa liberalizmus magyarság keresztény diszkrimináció rasszizmus kisebbség emberi jogok szociális érzékenység szocialitás kisebbségi jogok magyargyűlölet szociálpolitika progresszió oktatáspolitika nemzetpolitika klebelsberg kuno numerus clausus klerikálfasizmus fajikérdés

  – Történeti adalék a „rásszizmus” kérdéséhez –   Demonstratio:   „...mivel a numerus clausus kérdését hallottam itt megemlíteni, amire – amint mondom – annyiszor történt hivatkozás, hogy a zsidóság gyermekeinek egy része…

10 komment