...ami valóban van...

„… minden, ami valóban van, az elmúlt már, s (…) egyedül az van, ami valóban elmúlt. Aki ragaszkodni akar ahhoz, hogy az emberiség múltjának nincsen már tulajdonképpeni életértéke, hanem csupán figyelmeztetés vagy tanítás szempontjából hasznos a jövő számára – mert hiszen a múlt nem tud valóban cselekedni –, annak vállalnia kell azt is, hogy saját életét is a mai napig, sőt előre, az utolsó pillanatig megtagadja, mint értéktelent. Aki megérti azt, hogy a kultúra formát adás, az belátja azt is, hogy a legmagasabb formák, amelyeket megismerni az emberi szellemnek megadatott, pszichológiai értelemben mindig (…) menekülés – a jelentől – voltak.” (Johan Huizinga)

...az emberek szeretik ugyan az igazságot, de...

„Miért igaz a mondás, hogy az igazságnak gyűlölet a magzatja? (...) Azért, mert az emberek szeretik ugyan az igazságot, de úgy, hogy aki másvalamihez ragaszkodik, azt akarja, hogy az legyen az igazság; s mivel senki sem akar tévedni, mindenki húzódozik annak bebizonyításától, hogy tévedésben leledzik! Amiatt gyűlölik tehát az emberek az igazságot, amihez mint igazsághoz ragaszkodnak! Az emberek szeretik az igazság fényét, gyűlölik ellenük bizonyító erejét! Becsapódni nem akarnak, becsapni inkább;  szeretik tehát az igazságot, mikor önmagát eléjük tárja, gyűlölik, mikor leleplezi őket. Pedig bosszút áll rajtuk: ujjal mutat azokra, kik mindenképpen húzódnak a leleplezés elől, önmagát meg nem tárja fel nekik!” (Szent Ágoston)

Egyébként javaslom...

Ceterum censeo Carthaginem esse delendam! (Cato)

MAGYAR IDŐ

Mélymagyarveszély!!!

A legolvasottabb bejegyzések

Korábbi bejegyzéseink...

...teljes címlistája megtalálható az oldal alján, A BLOG TARTALMA (VALAMENNYI BEJEGYZÉS) c. dobozban.

E blog szerzői...

...nem sértődnek meg, nem kapnak sírógörcsöt vagy hisztériás rohamot, nem kiáltanak rendőrért, ha eltér a véleményed az övéktől.

Friss topikok / (Leg)Utóbbi hozzászólások

Keresztény-blogok

Címkék

Címkefelhő

A BLOG TARALMA (VALAMENNYI BEJEGYZÉS)

Creative Commons Licenc

„keserűek vagyunk, amikor / nem akarunk példák lenni...”


2013.06.29. 07:01 bbjnick

Néhány „kis szociográfia”

Címkék: közösség nemzet gazdaság kultúra magyarország vallás agresszió erőszak pénz válság magyarság morál erkölcs rend vörösmarty mihály hatalom önismeret kisebbség 2012 vidék népirtás példa visszaélés kiszolgáltatottság cigányság kormányzás méltóság krízis értékvesztés a magyar vidék valóságérzékelés préda szociográfia magyar elitek szabad préda 2013 valóságigény mértékvesztés gyarmati politika hatalomtechnika

„(...) Földön futva,Bujdokolva,Mint hivatlan vendég száll beA szegény s kaján telekbe,Hol nevét rút ferditésbenIsmerik csak átokképen.Neve: szolgálj és ne láss bért.Neve: adj pénzt és ne tudd mért.Neve: halj meg más javáért.Neve szégyen, neve átok:Ezzé lett magyar…

Szólj hozzá!

2011.04.21. 05:00 bbjnick

Magyarok (2011. Nagyhét)

Címkék: magyarország hazugság elit valóság magyarság cigányok magyarok hatalom vidék népirtás példa cigányság genocídium véleményformáló elit a magyar vidék észak magyarország préda magyar elitek szabad préda gyarmati politika

  Az ENSZ, a népirtás bűntettének megelőzéséről és megbüntetéséről szóló (1948. december 9-én elfogadott) egyezménye (többek között) a következőket tartalmazza:   A teljes dokumentum: daccess-dds-ny.un.org/doc/RESOLUTION/GEN/NR0/044/31/IMG/NR004431.pdf?OpenElement…

Szólj hozzá!

2008.12.16. 14:03 bbjnick

Szabad préda? Szabad példa?

Címkék: példa préda szabad példa szabad préda csúcsragadozó dögevő

 Ez csak egy kép, ugyanolyan kép, mint (mondjuk) a vészthozó habokra tekintő tengerparti ablakpárkányon éneklő fülemüle. Egy kép. Olvasom, hogy tegnap éjjel V.-n egy helyi jobboldali vezető házába betörtek, és a férfit, családtagjai szeme láttára félholtra verték.…

4 komment

süti beállítások módosítása