...ami valóban van...

„… minden, ami valóban van, az elmúlt már, s (…) egyedül az van, ami valóban elmúlt. Aki ragaszkodni akar ahhoz, hogy az emberiség múltjának nincsen már tulajdonképpeni életértéke, hanem csupán figyelmeztetés vagy tanítás szempontjából hasznos a jövő számára – mert hiszen a múlt nem tud valóban cselekedni –, annak vállalnia kell azt is, hogy saját életét is a mai napig, sőt előre, az utolsó pillanatig megtagadja, mint értéktelent. Aki megérti azt, hogy a kultúra formát adás, az belátja azt is, hogy a legmagasabb formák, amelyeket megismerni az emberi szellemnek megadatott, pszichológiai értelemben mindig (…) menekülés – a jelentől – voltak.” (Johan Huizinga)

...az emberek szeretik ugyan az igazságot, de...

„Miért igaz a mondás, hogy az igazságnak gyűlölet a magzatja? (...) Azért, mert az emberek szeretik ugyan az igazságot, de úgy, hogy aki másvalamihez ragaszkodik, azt akarja, hogy az legyen az igazság; s mivel senki sem akar tévedni, mindenki húzódozik annak bebizonyításától, hogy tévedésben leledzik! Amiatt gyűlölik tehát az emberek az igazságot, amihez mint igazsághoz ragaszkodnak! Az emberek szeretik az igazság fényét, gyűlölik ellenük bizonyító erejét! Becsapódni nem akarnak, becsapni inkább;  szeretik tehát az igazságot, mikor önmagát eléjük tárja, gyűlölik, mikor leleplezi őket. Pedig bosszút áll rajtuk: ujjal mutat azokra, kik mindenképpen húzódnak a leleplezés elől, önmagát meg nem tárja fel nekik!” (Szent Ágoston)

Egyébként javaslom...

Ceterum censeo Carthaginem esse delendam! (Cato)

MAGYAR IDŐ

Mélymagyarveszély!!!

A legolvasottabb bejegyzések

Korábbi bejegyzéseink...

...teljes címlistája megtalálható az oldal alján, A BLOG TARTALMA (VALAMENNYI BEJEGYZÉS) c. dobozban.

Friss topikok / (Leg)Utóbbi hozzászólások

Keresztény-blogok

Címkék

Címkefelhő

A BLOG TARALMA (VALAMENNYI BEJEGYZÉS)

Creative Commons Licenc

„keserűek vagyunk, amikor / nem akarunk példák lenni...”


2020.05.27. 11:49 Szabó A. Imre

Igazságbeszéd

Címkék: politika 2006 kommunikáció közélet politikus hazugság demokrácia gyurcsány ferenc valóság beszéd igazság baloldal politikai kultúra politikai kommunikáció bal 2020 viszony politikum szocialisták kormányzás hatalomgyakorlás balsors demokraták gy f politikai szocializáció viszonyrendszer valóságérzékelés igazságbeszéd progresszió valóságigény demokratizmus liberális demokrácia hatalomtechnika

„Jön az őszödi beszéd 14. évfordulója! Most újra meghallgathatja és elolvashatja a 2006. május 25-én elmondott, elhíresült beszédet az akkori miniszterelnöktől!” [Kattints ide!] Kommentelők egymás közt. Egy hírportál cikke alatti kommentfolyamban olvastam: – Gyönyörű, szenvedélyes igazságbeszéd…

Szólj hozzá!

2020.05.05. 02:47 Szabó A. Imre

Közél, 2020

Címkék: politika közélet politikus magyarország kormány európa demokrácia válság európai unió politikai kultúra hatalom ellenzék 2020 politikum kormányzás krízis aktuálpolitika demokratúra hatalomgyakorlás demokraták politikai szocializáció politikai osztály demokratizmus demokráciakritika erkölcsi válság liberális demokrácia doktriner demokratizmus

Ma Magyarországon annál, ha valaki kormánypárti, csak az a nagyobb szégyen, ha ellenzéki.

Szólj hozzá!

2020.04.30. 05:25 Szabó A. Imre

„Csak” egy kérdés

Címkék: politika kommunikáció közélet politikus közbeszéd demokrácia válság erkölcs felelősség manipuláció politikai kultúra politikai kommunikáció érv visszaélés demagógia politikum krízis értékvesztés demokratúra hatalomgyakorlás demokraták politikai szocializáció politikai osztály demokratizmus mértékvesztés kiszolgáltatás demokráciakritika andrásfalvy bertalan érvény erkölcsi válság liberális demokrácia doktriner demokratizmus hatalomtechnika hatalmi visszaélés

Megkérdeztem a feleségemet: – Mikor hallottál utoljára érvelő politikust? Nem emlékezett. Bár hosszan törtem a fejemet, nekem sem sikerült egyetlen konkrét esetet sem felidéznem. (Elképzelni eltudtam: elképzeltem, amint Andrásfalvy Bertalan, valamikor az 1990-es évek elején feláll a Parlamentben…

Szólj hozzá!

2019.07.02. 03:01 Szabó A. Imre

Politizálhat-e egy pap?

Címkék: politika közélet politikus béke keresztény katolikusok kereszténység igazság igazságosság békesség katolikus politikum katolicizmus egyetértés katolikus egyház közjó klérus politikus ember az egyházi törvénykönyv klerikus az egyház jogainak védelme

Az Egyházi Törvénykönyv szerint: „287. kán. — 1. §. A klerikusok mindig a lehető legjobban segítsék elő az igazságos békét és egyetértést az emberek között.2. §. Politikai pártokban vagy szakszervezetek vezetésében tevékeny részt ne vállaljanak, hacsak az illetékes egyházi hatóság megítélése…

Szólj hozzá!

2011.06.25. 00:03 bál_na

Bízom...

Címkék: közösség politikus magyarország tükör magyarság ima nép bizalom gyávaság sorsélmény magyar önkép isteni szél szétkergettetés szétkergetés

  (IMA HELYETT)   Bízom az „Isteni Szélben”: a szétkergetésben. Mert az egész túltenyésztett politikus nyáj Gyáva körtáncban örvénylik egy sötét magaslati Kastély összeérő tükörtermeiben, Lent pedig a korgó hasú nép baltákkal Hasogatja szét egymás…

Szólj hozzá!

2009.01.29. 06:52 bbjnick

Chesterbelloc és a szittyák (Adalék a keresztényszociális gondolathoz (is))

Címkék: irodalom politikus kereszténység faludy györgy lázadó katolicizmus chesterton g k angol irodalom szittyák chesterbelloc keresztényszociális gondolat belloc hilaire végidők

  Tudjátok milyen a „végidők” levegője, szaga?   Ülnek a szittyák az örvénylő zagy kellejtős közepén. A zagy átható, szúrós szagától fuldokolva, a szájpadlásukra tapadó förtelmes íztől öklendezve, a félelemtől szinte bénultan ülnek a szittyák. A szittyák a…

Szólj hozzá!