...ami valóban van...

„… minden, ami valóban van, az elmúlt már, s (…) egyedül az van, ami valóban elmúlt. Aki ragaszkodni akar ahhoz, hogy az emberiség múltjának nincsen már tulajdonképpeni életértéke, hanem csupán figyelmeztetés vagy tanítás szempontjából hasznos a jövő számára – mert hiszen a múlt nem tud valóban cselekedni –, annak vállalnia kell azt is, hogy saját életét is a mai napig, sőt előre, az utolsó pillanatig megtagadja, mint értéktelent. Aki megérti azt, hogy a kultúra formát adás, az belátja azt is, hogy a legmagasabb formák, amelyeket megismerni az emberi szellemnek megadatott, pszichológiai értelemben mindig (…) menekülés – a jelentől – voltak.” (Johan Huizinga)

...az emberek szeretik ugyan az igazságot, de...

„Miért igaz a mondás, hogy az igazságnak gyűlölet a magzatja? (...) Azért, mert az emberek szeretik ugyan az igazságot, de úgy, hogy aki másvalamihez ragaszkodik, azt akarja, hogy az legyen az igazság; s mivel senki sem akar tévedni, mindenki húzódozik annak bebizonyításától, hogy tévedésben leledzik! Amiatt gyűlölik tehát az emberek az igazságot, amihez mint igazsághoz ragaszkodnak! Az emberek szeretik az igazság fényét, gyűlölik ellenük bizonyító erejét! Becsapódni nem akarnak, becsapni inkább;  szeretik tehát az igazságot, mikor önmagát eléjük tárja, gyűlölik, mikor leleplezi őket. Pedig bosszút áll rajtuk: ujjal mutat azokra, kik mindenképpen húzódnak a leleplezés elől, önmagát meg nem tárja fel nekik!” (Szent Ágoston)

Egyébként javaslom...

Ceterum censeo Carthaginem esse delendam! (Cato)

MAGYAR IDŐ

Mélymagyarveszély!!!

A legolvasottabb bejegyzések

Korábbi bejegyzéseink...

...teljes címlistája megtalálható az oldal alján, A BLOG TARTALMA (VALAMENNYI BEJEGYZÉS) c. dobozban.

Friss topikok / (Leg)Utóbbi hozzászólások

Keresztény-blogok

Címkék

Címkefelhő

A BLOG TARALMA (VALAMENNYI BEJEGYZÉS)

Creative Commons Licenc

„keserűek vagyunk, amikor / nem akarunk példák lenni...”


2019.09.24. 07:11 Szabó A. Imre

Sára Sándorról

Címkék: film történelem 1971 1978 1965 1993 kommunizmus 1996 televízió szocializmus 1974 duna tv 1968 dokumentumfilm szabó istván szindbád rendszerváltoztatás magyar film játékfilm 1963 1933 sára sándor 2019 huszárik zoltán rózsa jános tízezer nap gaál istván kósa ferenc kardos ferenc sodrásban 80 huszár a vád sír az út előttem földobott kő holnap lesz fácán vigyázók krónika - a 2. magyar hadsereg a donnál csonka bereg lefegyverzett ellenséges erők magyar nők a gulágon

2019. szeptember 22-én elhunyt Sára Sándor. Sára Sándor (1933 – 2019) kitörölhetetlenül beírta nevét a magyar filmtörténet nagyjai közé. Olyan gazdag és sokrétű életművet hagyott maga után, amely csak keveseknek adatott meg. Nem pusztán kiváló operatőr, nem önmagában vizuális tehetség volt, de…

Szólj hozzá!

2019.07.17. 05:55 Szabó A. Imre

Y és Z — életképtelen generációk?

Címkék: család történelem liberalizmus piacgazdaság európai unió kommunizmus szociális háló elszegényedés szocializmus kizsákmányolás globalizmus házasság fiatalság gyermeknevelés rendszerváltoztatás családalapítás adósságcsapda pályakezdés liberális demokrácia generációs különbségek szociális transzfer szülő-gyermek viszony

Valljuk be őszintén, az 1950-es évek eleje óta egyetlen generációnak sem volt olyan nehéz és kilátástalan az életkezdése, mint épp a mai fiataloké. Akik leszólják, becsmérlik, köpdösik a mai fiatalokat, gondolják végig, milyen kondíciókkal indultak ők és milyenekkel a maiak! A szocializmus évei…

Szólj hozzá!

2019.07.03. 07:11 Szabó A. Imre

Miért nem számoltatták el és akasztották fel...?

Címkék: történelem liberalizmus rendszerváltás rendszerváltozás kommunizmus szocializmus igazságszolgáltatás rendszerváltoztatás igazságtétel progresszió liberális demokrácia

Kommentelők egymás közt. Egy hírportál cikke alatti kommentfolyamban olvastam: – Miért nem álltak bíróságok elé a kommunisták a kilencvenes évek elején? Miért nem számoltatták el és akasztották fel a kommunista vezetőket is, mint ahogyan nácikkal tették? A kommunisták bűncselekményei sem voltak…

Szólj hozzá!

2016.06.01. 21:01 bbjnick

Szembesítés

Címkék: film youtube történelem németország 2001 rendszerváltás rendszerváltozás szabó istván koltai lajos rendszerváltoztatás francia film szembesítés angol film koprodukció osztrák film beethoven ludwig van igazságtétel történelmi film 1946 furtwängler wilhelm német film taking sides skarsgård stellan keitel harvey nácitlanítás harwood ronald bruckner anton tabakov oleg tukur ulrich minichmayr birgit ermey ronald lee bleibtreu moritz curtis jed hagon garrick lebœuf frank renucci robin rohde armin thieme thomas white daniel zirner august

...A Szembesítés a „nácitlanítás” problematikáját (s tágabb értelemben a politikai rendszerváltozások a személyekre gyakorolt hatását, az ezzel kapcsolatban felmerülő dilemmákat) eleveníti meg. Főhőse (valós személyiség) Wilhelm Furtwängler... Néhány héttel ezelőttig abban a tudatban éltem, hogy…

Szólj hozzá!

2011.10.19. 07:07 bbjnick

...hogy(an) születik a posztmodernben az antiszemitizmus(?) (Nem gondol itt senki semmit komolyan (a)vagy ha azok (az) antiszemiták, akkor, nyilván, akik (az) antiszemitizmussal megvádolták őket, azok (a) szemiták)

Címkék: magyarország hazugság rendszerváltás rendszerváltozás valóság antiszemitizmus manipuláció igazság posztmodern ideológia közvélemény rendszerváltoztatás véleményformáló elit antiszemiták ideológiai harc valóságérzékelés valóságigény a rendszerváltás rendszere szemiták antiszemitizmus rasszizmus kód

 1 jegyzet:  Az „antiszemitá(zó)sdi” mára már egy minden történetiségéről levált és elszabadult posztmodern ideológiai szélhámosság. Meggyes Máté írja: „...ebben vagyunk közösek, semmi másban. Nem a génekben, tulajdonságokban, adottságokban,…

Szólj hozzá!

2011.09.09. 00:05 bbjnick

„Európa legstabilabb politikai rendszere” (Kiszolgál és kiszolgáltat és ami utána következik 3.)

Címkék: kötcse magyarország demokrácia elit rendszerváltás rendszerváltozás magyarság érték hatalom demagógia kiszolgáltatottság érdek rendszerváltoztatás mérték politikai osztály magyar elitek demokratizmus mérdek a rendszerváltás rendszere edelman eric

  ...A szocializmus ideológiája (a marxizmus-leninizmus) bizonyos érdekeket tekintett-kezelt abszolút értéknek-értékként (az uralkodó osztály, a munkásosztály érdekeit); az elmúlt húsz év liberálbolsevizmusa az egyéni érdek érvényesítését-érvényesülését emelte az…

6 komment

2011.07.26. 22:51 bbjnick

Rövid széljegyzet(ek) a Németh László-évhez (2011. július 26.)

Címkék: irodalom csepeli györgy rendszerváltás rendszerváltozás valóság tamás gáspár miklós magyarság rendszerváltoztatás németh lászló magyar irodalom fejtő ferenc németh g béla valóságérzékelés ungvári tamás kulturkampf poszler györgy valóságigény földényi f lászló monostori imre népi urbánus vita

  „Azért tartom Németh Lászlót a magyar kultúra szempontjából a legkártékonyabb egyéniségek egyikének, mert a magyarságot, amelynek nagy szüksége volt arra, hogy kisebbségi helyzetében megerősödjék és gazdagodjék újabb elemekkel, ő akkor tovább szűkítette ezt a…

3 komment