...ami valóban van...

„… minden, ami valóban van, az elmúlt már, s (…) egyedül az van, ami valóban elmúlt. Aki ragaszkodni akar ahhoz, hogy az emberiség múltjának nincsen már tulajdonképpeni életértéke, hanem csupán figyelmeztetés vagy tanítás szempontjából hasznos a jövő számára – mert hiszen a múlt nem tud valóban cselekedni –, annak vállalnia kell azt is, hogy saját életét is a mai napig, sőt előre, az utolsó pillanatig megtagadja, mint értéktelent. Aki megérti azt, hogy a kultúra formát adás, az belátja azt is, hogy a legmagasabb formák, amelyeket megismerni az emberi szellemnek megadatott, pszichológiai értelemben mindig (…) menekülés – a jelentől – voltak.” (Johan Huizinga)

...az emberek szeretik ugyan az igazságot, de...

„Miért igaz a mondás, hogy az igazságnak gyűlölet a magzatja? (...) Azért, mert az emberek szeretik ugyan az igazságot, de úgy, hogy aki másvalamihez ragaszkodik, azt akarja, hogy az legyen az igazság; s mivel senki sem akar tévedni, mindenki húzódozik annak bebizonyításától, hogy tévedésben leledzik! Amiatt gyűlölik tehát az emberek az igazságot, amihez mint igazsághoz ragaszkodnak! Az emberek szeretik az igazság fényét, gyűlölik ellenük bizonyító erejét! Becsapódni nem akarnak, becsapni inkább;  szeretik tehát az igazságot, mikor önmagát eléjük tárja, gyűlölik, mikor leleplezi őket. Pedig bosszút áll rajtuk: ujjal mutat azokra, kik mindenképpen húzódnak a leleplezés elől, önmagát meg nem tárja fel nekik!” (Szent Ágoston)

Egyébként javaslom...

Ceterum censeo Carthaginem esse delendam! (Cato)

MAGYAR IDŐ

Mélymagyarveszély!!!

A legolvasottabb bejegyzések

Korábbi bejegyzéseink...

...teljes címlistája megtalálható az oldal alján, A BLOG TARTALMA (VALAMENNYI BEJEGYZÉS) c. dobozban.

Friss topikok / (Leg)Utóbbi hozzászólások

Keresztény-blogok

Címkék

Címkefelhő

A BLOG TARALMA (VALAMENNYI BEJEGYZÉS)

Creative Commons Licenc

„keserűek vagyunk, amikor / nem akarunk példák lenni...”


2020.06.21. 07:11 Szabó A. Imre

A kulturális forradalomról

Címkék: kultúra történelem usa európa terror szabadság liberalizmus forradalom kommunizmus bevándorlók többség rasszizmus baloldal igazságosság utópia kisebbség globalizmus emancipáció befogadás együttélés integráció 2020 politikai korrektség totalitarizmus nemzetiszocializmus asszimiláció multikulturalizmus demokratizálás progresszió kultúrpolitika befogadók kulturális forradalom liberális demokrácia egalitarizmus homogenizáció kulturális expanzió kulturális regresszió egyneműsítés egyenlősítés privilegizált kisebbségek

A kulturális forradalmakból a kultúra soha nem került még ki győztesen. *** Ti mindannyian egyéniségek vagytok! Vagy annyira azért mégsem? [Kattints ide!] „Nem félünk” [Kattints ide!] Az integráció helyzete [Kattints ide!] Multikulturalizmus most [Kattints ide!] „Manapság mindkettő egyformán…

Szólj hozzá!

2019.10.29. 23:59 Szabó A. Imre

A haladás útja ma

Címkék: buddhizmus vallás iszlám biblia kereszténység utópia vallásosság globalizmus haladás politikai korrektség totalitarizmus jelenések könyve felvilágosodás univerzalizmus tradíció progresszió dialektika homogenizáció egyneműsítés

„Új eget és új földet láttam. Az első ég és az első föld ugyanis elmúltak, és tenger sincs többé.” (Jel 21.1) Régi szép idők! Amikor a felvilágosult, haladó emberek még szerencsétlen, ostoba fogyatékosokként tekintettek a „valláskárosultakra”, szánalommal néztek rájuk és lekezelően beszéltek velük!…

Szólj hozzá!

2019.10.03. 07:11 Szabó A. Imre

Multikulturalizmus most

Címkék: történelem európa terror szabadság kommunizmus igazságosság utópia globalizmus integráció politikai korrektség totalitarizmus nemzetiszocializmus bolsevizmus multikulturalizmus demokratizálás progresszió kultúrpolitika homogenizáció egyneműsítés

A multikulturalizmus célja nem kultúrák egymás mellett-élésének szabályozása. A multikulturalizmus, mint minden utópikus ideológia, új kultúra létrehozására törekszik, olyanéra, amely minél inkább kongruál az adott ideológia kultúrafelfogásával. Számos példát láttunk már erre a történelemben, az…

Szólj hozzá!

2012.09.15. 13:33 bbjnick

...Nem ugyanezt vallják-e (...) korunk liberálbolsevikjei (...)?... (Liberálbolsevizmus? Az mi az?)

Címkék: európa terror liberalizmus demokrácia bereményi géza baloldal cseh tamás utópia visszaélés hatvannyolcas dosztojevszkij f m demokratúra balsors demokraták bolsevizmus balliberálisok valóságérzékelés lenin v i progresszió európai ember ideológiai terror valóságigény demokratizmus liberális demokraták európaiak liberálbolsevizmus európa eső után bolsevikek európai baloldal hatvannyolcasok liberális konszenzus konszenzusdiktatúra véleményterror apokalipticizmus messianizmus szovjetkommunizmus véleménymonopólium konszenzusterror véleménydiktatúra

— egy kis kocsmai politológi(k)a — 1. ...A „liberális konszenzus" azt mondja, hogy „a »liberalis konszenzus« nem azt mondja, hogy a liberalis velemenynek van igaza, hanem azt, hogy ha nincs egyertelmu igazsag a temaban, akkor ne egy konzervativ , komplexusos, igazsagbajnok ujsagiro…

1 komment