...ami valóban van...

„… minden, ami valóban van, az elmúlt már, s (…) egyedül az van, ami valóban elmúlt. Aki ragaszkodni akar ahhoz, hogy az emberiség múltjának nincsen már tulajdonképpeni életértéke, hanem csupán figyelmeztetés vagy tanítás szempontjából hasznos a jövő számára – mert hiszen a múlt nem tud valóban cselekedni –, annak vállalnia kell azt is, hogy saját életét is a mai napig, sőt előre, az utolsó pillanatig megtagadja, mint értéktelent. Aki megérti azt, hogy a kultúra formát adás, az belátja azt is, hogy a legmagasabb formák, amelyeket megismerni az emberi szellemnek megadatott, pszichológiai értelemben mindig (…) menekülés – a jelentől – voltak.” (Johan Huizinga)

...az emberek szeretik ugyan az igazságot, de...

„Miért igaz a mondás, hogy az igazságnak gyűlölet a magzatja? (...) Azért, mert az emberek szeretik ugyan az igazságot, de úgy, hogy aki másvalamihez ragaszkodik, azt akarja, hogy az legyen az igazság; s mivel senki sem akar tévedni, mindenki húzódozik annak bebizonyításától, hogy tévedésben leledzik! Amiatt gyűlölik tehát az emberek az igazságot, amihez mint igazsághoz ragaszkodnak! Az emberek szeretik az igazság fényét, gyűlölik ellenük bizonyító erejét! Becsapódni nem akarnak, becsapni inkább;  szeretik tehát az igazságot, mikor önmagát eléjük tárja, gyűlölik, mikor leleplezi őket. Pedig bosszút áll rajtuk: ujjal mutat azokra, kik mindenképpen húzódnak a leleplezés elől, önmagát meg nem tárja fel nekik!” (Szent Ágoston)

Egyébként javaslom...

Ceterum censeo Carthaginem esse delendam! (Cato)

MAGYAR IDŐ

Mélymagyarveszély!!!

A legolvasottabb bejegyzések

Korábbi bejegyzéseink...

...teljes címlistája megtalálható az oldal alján, A BLOG TARTALMA (VALAMENNYI BEJEGYZÉS) c. dobozban.

Friss topikok / (Leg)Utóbbi hozzászólások

Keresztény-blogok

Címkék

Címkefelhő

A BLOG TARALMA (VALAMENNYI BEJEGYZÉS)

Creative Commons Licenc

„keserűek vagyunk, amikor / nem akarunk példák lenni...”


2019.05.05. 10:11 Szabó A. Imre

Az általános egyenlőség miatt

Címkék: történelem irodalom kommunizmus materializmus egyenlőség szólásszabadság globalizmus politikai korrektség véleményszabadság irodalomtörténet orosz irodalom szovjet orosz irodalom 1929 progresszió kulturkampf 2019 véleményterror véleménymonopólium konszenzusterror véleménydiktatúra egalitarizmus homogenizáció gender-ideológia szovjet-orosz irodalom csevengur platonov andrej

Minapi hír: „Kétszáz sztereotipikusnak és szexistának kinevezett könyvet selejteznének le a barcelonai iskolák – írja a Guardian. Például a Tàber-iskola hatszáz könyvét nézte át az Associació Espai i Lleure, rejtett szexista tartalmak után kutatva. Megnézték, milyen szerepeket játszanak a karakterek…

Szólj hozzá!

2019.04.15. 13:21 Szabó A. Imre

Alakul ez, alakulgat

Címkék: média internet sajtó irodalom csurka istván szólásszabadság globalizmus világháló politikai korrektség véleményszabadság magyar irodalom irodalomtörténet aczél györgy 2019 véleményterror véleménymonopólium konszenzusterror véleménydiktatúra homogenizáció

No, ezt felírom a noteszbe! A mandiner.hu törzskommenterségem tizenkettedik évében törölte a nevemet és az e néven írott valamennyi hozzászólásomat (ezt hívják bannolásnak?), mert egy Constantinovity Milán-cikk alatt megírtam, hogy a Csurka-életmű (és úgy általában, egy író életművének) tartalmi…

Szólj hozzá!

2019.03.02. 05:33 Szabó A. Imre

A gondolati egyneműsítés eszközei

Címkék: média internet sajtó kommunikáció szólásszabadság globalizmus világháló politikai korrektség véleményszabadság közösségi média progresszió véleményterror véleménymonopólium konszenzusterror véleménydiktatúra homogenizáció

A világhálós fórumok ellehetetlenítése az információs háború része. Régebben, az internet hajnalán, amikor az emberek behálózása, a virtuális kommunikációs térbe való beterelése, felszoktatása volt a cél, a szólásszabadság, a gondolatok szabad áramlása egy teljesen logikus szlogen volt, amivel meg…

Szólj hozzá!

2008.12.04. 04:00 bbjnick

nemkerteve.blog.hu/2008/12/04/velemenyszabadsag_kampec

Címkék: demokrácia osi monopolhelyzet kereskedelmi televíziózás dominancia véleményszabadság médiapiac profitéhség az információkhoz való hozzájutás joga

      Véleményszabadság kampec!   ÉS AZ INFORMÁCIÓKHOZ VALÓ HOZZÁJUTÁS JOGÁRÓL MÁR NE IS BESZÉLJÜNK   „Groteszk, hogy éppen az Open Society Institute (OSI) kavarta fel a hazai állóvizet az európai országok tájékoztatási szerkezetét felmérő…

Szólj hozzá!