...ami valóban van...

„… minden, ami valóban van, az elmúlt már, s (…) egyedül az van, ami valóban elmúlt. Aki ragaszkodni akar ahhoz, hogy az emberiség múltjának nincsen már tulajdonképpeni életértéke, hanem csupán figyelmeztetés vagy tanítás szempontjából hasznos a jövő számára – mert hiszen a múlt nem tud valóban cselekedni –, annak vállalnia kell azt is, hogy saját életét is a mai napig, sőt előre, az utolsó pillanatig megtagadja, mint értéktelent. Aki megérti azt, hogy a kultúra formát adás, az belátja azt is, hogy a legmagasabb formák, amelyeket megismerni az emberi szellemnek megadatott, pszichológiai értelemben mindig (…) menekülés – a jelentől – voltak.” (Johan Huizinga)

...az emberek szeretik ugyan az igazságot, de...

„Miért igaz a mondás, hogy az igazságnak gyűlölet a magzatja? (...) Azért, mert az emberek szeretik ugyan az igazságot, de úgy, hogy aki másvalamihez ragaszkodik, azt akarja, hogy az legyen az igazság; s mivel senki sem akar tévedni, mindenki húzódozik annak bebizonyításától, hogy tévedésben leledzik! Amiatt gyűlölik tehát az emberek az igazságot, amihez mint igazsághoz ragaszkodnak! Az emberek szeretik az igazság fényét, gyűlölik ellenük bizonyító erejét! Becsapódni nem akarnak, becsapni inkább;  szeretik tehát az igazságot, mikor önmagát eléjük tárja, gyűlölik, mikor leleplezi őket. Pedig bosszút áll rajtuk: ujjal mutat azokra, kik mindenképpen húzódnak a leleplezés elől, önmagát meg nem tárja fel nekik!” (Szent Ágoston)

Egyébként javaslom...

Ceterum censeo Carthaginem esse delendam! (Cato)

MAGYAR IDŐ

Mélymagyarveszély!!!

A legolvasottabb bejegyzések

Korábbi bejegyzéseink...

...teljes címlistája megtalálható az oldal alján, A BLOG TARTALMA (VALAMENNYI BEJEGYZÉS) c. dobozban.

Friss topikok / (Leg)Utóbbi hozzászólások

Keresztény-blogok

Címkék

Címkefelhő

A BLOG TARALMA (VALAMENNYI BEJEGYZÉS)

Creative Commons Licenc

„keserűek vagyunk, amikor / nem akarunk példák lenni...”


2019.03.06. 17:11 Szabó A. Imre

Ki Jézus Krisztus?

Címkék: élet jézus krisztus katolikusok biblia ige kereszténység igazság jános evangéliuma kegyelem katolikus katolicizmus jézus krisztus katolikus egyház világosság katolikus teológia ki jézus krisztus? az atya egyszülötte

János evangéliumából tudjuk: „Jn 1.1Kezdetben volt az Ige, az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige,Jn 1.2ő volt kezdetben Istennél.Jn 1.3Minden általa lett, nélküle semmi sem lett, ami lett.Jn 1.4Benne az élet volt, s az élet volt az emberek világossága.Jn 1.5A világosság világít a sötétségben,…

Szólj hozzá!

2012.01.18. 13:45 bbjnick

Olvasom: „Gyakran megtörténik a történelemben, hogy ha feltűnik a világosság, akkor megjelenik vele szemben a sötétség hatalma is. Kívánom mindannyiunknak, hogy legyünk a Világosság fiai, egy igazabb, emberibb világ építői.”

Címkék: magyarország hazugság szabadság magyarság kereszténység igazság sötétség érték katolikus egyház világosság mérték székely jános bartus lászló

Olvasom: „Krisztus mondta: ha gyűlöl majd benneteket a világ, gondoljatok arra, hogy engem előbb gyűlölt nálatok (Jn 15,18). Különleges aktualitást kapnak ezek a szavak ma, amikor sokan szerte a világban össztűz alá vették hazánkat (...) Mi ennek a gyűlöletnek az oka? A…

2 komment

2011.05.03. 00:02 bbjnick

„Az emberek szeretik az igazság fényét, gyűlölik ellenük bizonyító erejét!” (Szent Ágoston „adaléka”/„széljegyzete” Csillag Ádám Gyöngyöspata 2011. 04. 26. - 27. Real-time c. videoanyagához)

Címkék: isten boldogság szeretet kereszténység igazság sötétség gyűlölet üdvösség világosság gyöngyöspata szent ágoston hamisság csillag ádám aurelius augustinus az igazság fénye az igazság bizonyító ereje

Itt: bbjnick.blog.hu/2011/05/02/szent_agoston_adaleka_csillag_adam_gyongyospata_2011_04_26_27_real_time_c_videoanyagahoz

Szólj hozzá!