Legalább évezredes szöveget énekelnek a nénikék az ilyenkor még téli hideg templomban.
A bácsikák bent a szentélyben a fiatal papnak segítenek. Szolgálnak.
Minden együtt.
Mondom: fontos: minden együtt.
"Testileg böjtölvén, atyámfiai,
böjtöljünk lelkileg is:
törjük szét az igazságtalanság bilincseit,
bontsuk szét az erőszakos szerződések csomóit,
tépjünk szét minden igaztalan írást,
adjunk kenyeret az éhezőknek,
s fogadjuk házunkba a hajléktalan szegényt,
hogy Krisztus Istenünktől
dús kegyelmet nyerjünk!"
Két nap múlva:
"Jertek, hívek, még világosban tegyük meg
a világosság tetteit!
Nappal járva illő módon éljünk!
Távolítsunk el magunktól minden jogtalan írást,
mely a felebarátunkat sértené,
hogy ne adjunk okot neki megütközésre,
vagy botránkozásra miattunk!
Ne a testünknek kedvezzünk,
hanem lelkünkben gyarapítsuk a kegyelmet!
Adjunk kenyeret a szegénynek,
és így járuljunk Krisztushoz
bűnbánóan kiáltva hozzá:
Istenünk, könyörülj rajtunk!"
Aztán a következő héten:
"Lelki böjtöt vállalva, testvérek
a nyelvetek se szóljon csalárdságot!
Senki se adjon okot megütközésre,
sem testvére botránkozására!
Inkább bűnbánattal ragyogjon lelkünk lámpása,
és könnyek között kiáltsuk Krisztusnak:
Bocsásd meg vétkeinket, Emberszerető!"
Ma este ott nyitották ki, hogy:
"Atyám vagyonát tékozlóan elszórván,
magányossá lettem,
és gonosz emberek vidékén laktam,
esztelenségemben olyan lettem, mint az értelmetlen jószág,
minden isteni kegyelemtől megfosztva.
Ezért irgalmas és könyörületes Atyámhoz megtérve kiáltok:
Vétkeztem, Istenem,
de bűnbánatomban fogadj el és könyörülj rajtam!"
A dúló ker. fundamentalizmus nénikéi...