„(…)
Ez 33
Ez 33.1
Az Úr szózatot intézett hozzám:
Ez 33.2
Emberfia, szólj néped fiaihoz és mondd meg nekik: Ha valamely országra kardot szabadítok, és ennek az országnak a lakói kiválasztanak maguk közül egy férfit és megteszik őrnek,
Ez 33.3
ez mihelyt meglátja, hogy kard közelít az országra, rögvest megfújja a kürtöt, és így riasztja a népet.
Ez 33.4
Ha valaki már most hallja a trombita hangját, de mégsem vigyáz magára, úgyhogy a kard odaérve elragadja, akkor a vére a saját fejére száll.
Ez 33.5
Mert hallotta a kürt hangját, mégsem vigyázott, azért vére őrá magára száll. Aki azonban hallgat a figyelmeztetésre, megmenti a lelkét.
Ez 33.6
De ha az őr, látva, hogy közeleg a kard, nem fújja meg trombitáját, és nem riasztja a népet, s a kard odaérve elragad egyet közülük, akkor bár saját bűne folytán ragadta el, vérét mégis az őrtől kérem számon.
Ez 33.7
Emberfia, őrnek állítottalak Izrael háza mellé, hogy halld számból szavaimat és közvetítsd intelmeimet.
Ez 33.8
Ha azt mondom az istentelennek: Istentelen, meg kell halnod, és te nem teszel semmit, hogy az istentelent visszatérítsd útjáról, az istentelen vétke miatt hal ugyan meg, de vérét tőled kérem számon.
Ez 33.9
Ha ellenben meginted az istentelent, hogy hagyjon fel életmódjával és térjen meg, de nem tér le útjáról, meghal ugyan gonoszsága miatt, de te megmented életedet.
Ez 33.10
Te meg emberfia, mondd meg Izrael házának: Azt mondogatjátok: „Gonoszságaink és bűneink ránk nehezednek, elveszünk miattuk. Hogy is maradhatnánk életben?”
Ez 33.11
Mondd meg nekik: „Amint igaz, hogy élek - mondja az Úr, az Isten -, nem lelem kedvemet az istentelen halálában. Inkább annak örülök, ha az istentelen letér útjáról és él. Térjetek meg, térjetek le gonosz utatokról! Miért akartok meghalni, Izrael háza?”
Ez 33.12
Te meg, emberfia, mondd meg néped fiainak: az igazat igaz volta nem menti meg, ha egy napon félrelép, és az istentelent, ha egy napon megtér, nem tartja béklyóban istentelensége, ahogy az igaz sem marad életben, ha egy napon mégis vétkezik.
Ez 33.13
Ha azt mondom az igaznak: „Biztosan életben maradsz”, de ő igaz voltában bizakodva gonoszságot visz végbe, nos, akkor nem emlékezem többé igaz voltára, hanem meg kell halnia gonoszsága miatt, amit elkövetett.
Ez 33.14
És ha azt mondom az istentelennek: „Biztos, hogy meghalsz”, de ő mégis elhagyja bűnét, és a törvény és az igazság szerint jár el,
Ez 33.15
visszaadja a zálogot, visszaadja, amit erőszakkal elvett, s az életet adó parancsok útján jár, semmi igazságtalant nem tesz, biztos, hogy életben marad és nem hal meg.
Ez 33.16
Elkövetett bűnei közül egyet sem rovok fel neki. A törvényhez és az igazsághoz szabta tetteit, azért hát élni fog.
Ez 33.17
Néped fiai ezt mondogatják: „Nem igazak az Úrnak útjai”, jóllehet az ő útjaik nem igazak.
Ez 33.18
Mert ha az igaz eltávolodik az igazságtól és gonosz tetteket visz végbe, akkor belepusztul.
Ez 33.19
Ám ha a gonosz elhagyja gonoszságát és a törvény meg az igazság szerint jár el, emiatt életben marad.
Ez 33.20
És még azt mondjátok: „Az Úr bánásmódja nem méltányos”, noha mindenki fölött a maga útjai szerint ítélkezem, Izrael háza.
Ez 33.21
Elhurcoltatásunktól számítva a 12. esztendőben, a tizedik hónapban, a hónap ötödik napján menekült érkezett hozzám Jeruzsálemből, és azt mondta: „Elfoglalták a várost.”
Ez 33.22
A menekült megérkezése előtti este fölöttem volt az Úr keze, és megnyitotta számat, mielőtt a menekült reggel megérkezett volna. Megnyílt a szám és nem voltam többé néma.
Ez 33.23
Az Úr ezt a szózatot intézte hozzám:
Ez 33.24
Emberfia, akik e romok között Izrael országában laknak, így beszélnek: „Ábrahám csak egymaga volt, s birtokul kapta az országot. Mi meg sokan vagyunk, akik örökségül kaptuk az országot.”
Ez 33.25
Azért hát így beszélj: Ezt mondja az Úr, az Isten: Vérrel együtt esztek és bálványaitokra emelitek tekintetetek, vért ontotok, mégis birtokba akarjátok venni az országot?
Ez 33.26
Kardotokban bíztok, iszonyatos dolgokat műveltek, mindegyiketek megbecsteleníti embertársa feleségét, s birtokba akarjátok venni az országot?
Ez 33.27
Mondd meg nekik: Ezt mondja az Úr, az Isten: Amint igaz, hogy élek: akik a romok között laknak, kard élén vesznek el, akik a nyílt mezőn vannak, azokat vadállatok falják fel, akik meg az erődökben vagy a barlangokban tanyáznak, pestisben pusztulnak el.
Ez 33.28
Az országot sivataggá és pusztasággá teszem, véget vetek büszke pompájának, csupaszon meredeznek Izrael hegyei, senki sem megy fel rájuk.
Ez 33.29
Akkor majd megtudják, hogy én vagyok az Úr, ha sivataggá és pusztasággá teszem az országot, azok miatt az iszonyatos dolgok miatt, amiket műveltek.
Ez 33.30
Nézd, emberfia, néped fiai rólad beszélnek a falakon és a házak kapujában, és az egyik így szól a másikhoz: „Gyertek, hallgassuk meg a szót, amit az Úr sugall!”
Ez 33.31
S el is mennek seregestül, népem köréd telepszik, hallgatják szavaidat, de nem igazodnak hozzájuk, mert hazugságra jár a szájuk és haszonleső a szívük.
Ez 33.32
Lásd, olyan vagy közöttük, mint aki a szerelemről énekel, szép hangja van, mesterien kezeli a hárfát: meghallgatják szavaidat, de nem igazodnak hozzájuk.
Ez 33.33
De ha beteljesedik - és lám, beteljesedik -, akkor majd rádöbbennek, hogy próféta volt köztük.
(…)”
(www.kereszteny.hu/biblia/showchapter.php?reftrans=1&abbook=Ez&numch=33)
„(…) Látok egy rettenetes sárkánt, mely méreggel dühösséggel teli, kapóul és ölében viseli a magyar koronát; én csaknem mint egy néma, kinek semmi professiom [hivatásom] a mesterséges szólásra nincsen, felkiáltok mindazonáltal, ha kiáltásommal elijeszthetném ezt a dühös sárkánt, kiáltván: Ne bántsd a magyart! Szegény magyar nemzet, annyira jutott-e ügyed, hogy senki ne is kiáltson fel utolsó veszedelmeden? hogy senkinek ne keseredjék meg szíve romlásodon? hogy senki utolsó halállal való küzködéseden egy biztató szót ne mondjon? Egyedül legyek-e én őrállód, vigyázód, ki megjelentsem veszedelmedet? Nehéz ugyan ez a hivatal nékem, de ha az Isten az hazámhoz való szeretetet reám tette, imé kiáltok, imé üvöltök: hallj meg engem, élő magyar, ihon a veszedelem, ihon az emésztő tüz! Ime tudománt tészek előtted, nagy Isten, mindent akit tudok kikiáltok, hogy éntülem elaluvásomért nemzetem vérét ne kérd elől, amint megfenyegettél az nagy Ezekhiel prophétával: Venientem gladium nisi annunciaverit speculator, animarum quae perierint sangvinem de manu ejus requiret Dominus [Ha az őrálló a közeledő kardot (fegyvert, veszedelmet) nem jelzi, a fegyvertől elveszettek vérét az ő kezéből kéri számon az Úr].”
(vmek.niif.hu/06100/06115/html/gmzrinyi0002.html)
Miért van ekkora hangzavar ebben az országban? Miért kiabálnak (el gyakorlatilag egymás mellett) az emberek? Miért lehetetlen (és láthatólag egyre lehetetlenebb) bármiféle párbeszéd? Miért váltotta fel a dialógust, szinte már a köznapi érintkezések szintjén is, a deklaráció? (Ami, mármint a deklaráció, a köznapi érintkezések szintjén, tudjuk, nem más, mint maga a nyers verbális erőszak.) Miért is?
Párbeszéd ott lehetséges, ahol létezik egyfajta közös nyelv, a jelenségek leírásnak-elbeszélhetőségének valamiféle (minimális) közös eszköztára: fogalmak, amelyeken a dialógus szereplői megközelítőleg (de legalábbis beazonosíthatóan) ugyanazt értik. Az emberi közösségekben (az esetek többségében) a közmegegyezés (vagy a kényszer) létrehívja azt/ezt a közös nyelvet, amelyen a közösség tagjai a napi létükhöz szükséges kommunikációt bonyolíthatják. (Hogy hogyan hívja létre, az egy komplex történet, aminek kifejtése szétfeszítené e bejegyzés kereteit.) E közös nyelv ugyanakkor, a kommunikációs folyamatok részeként és azon túlmutatóan is, az egyén (pontosabban: a személy) számára „értelmezési keretet” is biztosít („fogalom- és rendszerszinten”) a közösségi létezéshez, a valóság megéléséhez. Ma Magyarországon ez a közös nyelv nem létezik.
Magyarországon 1990-ig diktatúra uralkodott. A hatalom önmagát nyíltan diktatúraként határozta meg, működésének alapjául (deklaráltan) a kommunizmus (pontosabban a marxizmus-leninizmus) nevű ideológia doktrínái szolgáltak. S mivel diktatúra volt, az egyén (pontosabban: a személy) számára a közösségi létezéshez és a valóság megéléséhez az „értelmezési keretet” is e doktrínák jelentették. Párbeszédről természetesen szó sem lehetett. Ha pedig a valóság „rakoncátlankodott”, a diktatúra működtetői, adminisztratív eszközökkel a doktrínákhoz igazították a tényeket. Így volt.
1990 után a diktatúra intézményrendszere hivatalosan felszámoltatott és elindult egy demokratikus alapú intézményrendszer létrehozása. Ugyanakkor ezzel egyidőben a késődiktatúra elitje, a balliberális politikai tényezők (és csatolmányaik) pozícióik megőrzése-biztosítása érdekében (balliberális doktrínákra alapozott) ideológiai harcot indítottak a szerves társadalmi-kulturális-politikai folyamatok blokkolása céljából. Mint tudjuk, az ideológiai harc célja mindig az értelem feletti uralom megszerzése, legfontosabb eszköze pedig elsődlegesen a vulgarizált tudás. (Ennek az ideológiai harcnak a részletezése szétfeszítené e bejegyzés kereteit.) A „vulgárliberális” ideológiai terror, mint a hatalom megtartásának és gyakorlásának eszköze, azonban meglehetősen felemás eredményekkel járt: a kisebbik, bár igencsak jelentős probléma, hogy hasonló cselekvésre ösztönözte a társadalmi, kulturális és politikai ellenpólust, a nagyobbik, a tragikus következmény, hogy doktrínáinak abszolutizálásával és oktrojálásával ellehetetlenítette a szerves társadalmi-kulturális fejlődést és, ami még ennél is rosszabb, a hamis értelmezési keretek erőltetésével hamis narratívákba terelte-kényszerítette (gyakorlatilag ellehetetlenítette) a mai magyar valóságról való gondolkodást és (köz)beszédet. (Ha tetszik, egy bicebóca hasonlattal, ez az ideológiai terror olyan hibás „mátrixokba” „gyömöszölné” (pontosabban: „gyömöszöli”) a valóságot, amelyekben a műveletek szükségképpen hamis eredményeket hoznak, így a társadalom a legelemibb funkciók ellátására is alkalmatlanná válik.)
Párbeszéd ott lehetséges, ahol létezik egyfajta közös nyelv… E közös nyelv (…) az egyén (pontosabban: a személy) számára „értelmezési keretet” is biztosít (…) a közösségi létezéshez, a valóság megéléséhez…
